Sziasztok! Másodjára vagyok GYED-en, ezuttal a harmadik gyermekemmel. Apukaként szokatlan dolog, ezért többen kérték már a nagyobbik fiam születésekor, hogy írjam le a napjainkat. A korábbi naplóm humorsabbra sikeredett, azt folytatásokban itt olvashatjátok:
http://www.csaladipenzmagazin.hu/category/egy-kispapa-naploja/
http://www.csaladipenzmagazin.hu/category/egy-kispapa-naploja/
Az új naplómból eddig ennyi van készen:
2012-02-01
Éjjel azt álmodtam, hogy valami pitiáner bűn miatt börtönre ítéltek, de a büntetésemet a kollégiumban kell letöltenem. Egy szobába kerültem régi barátokkal és volt tanítványaimmal. Nyolcan voltunk ott, és nagyjából olyan lelkesedéssel fogadtak, mint exzsarut a fegyencek közt. Szerencsére felébredtem, nagyot szippantottam a panellakás állott levegőjéből és megkönnyebbülve konstatáltam, hogy ismét kispapa vagyok. A feleségemet hívták dolgozni, engem pedig könnyedén tudtak helyettesíteni a munkahelyemen, tehát megint a váltás tűnt a legokosabb megoldásnak, megint a nejem lett a család fő kenyérkeresője. Harmadik gyermekünk, Gábor január 24-én töltötte be az egy évet, már tudott enni szinte bármit, a szoptatás miatt tehát nem kellett a nejemnek vele maradnia, a gyermekgondozásban és a házimunkában pedig volt bőven tapasztalatom, hiszen a nagyobbik fiammal, Gergővel is én voltam itthon. El is határoztam, hogy újbóli kispapaságomról ismét naplót fogok vezetni, immár háromgyermekes apukaként.
Igazából már január 7-e óta én vagyok a gyerkőccel, de a nejem csak a napokban kezdte újra a munkát. Addig elugrottunk Egerbe a nagyszülőkhöz hurkát és kolbászt tölteni, a gyerekeknek is volt 4 nap sí szünetük, ezért csak ma tudtam rávenni magam, hogy leüljek a gép elé.
No, ez a nap sem indult unalmasan. Reggel hatkor csörgött az ébresztő óra. Kivertem a gyerekeket az ágyból, úgy, hogy csak a két nagyobb ébredjen fel. Gábris nyugodtan szuszogott tovább a gyerekszobában. Kata is készülődött a munkahelyére, de még belenézett a 7 éves nagylányunk, Vera leckéjébe. Veronika most elsős egy katolikus iskolában. Kiderült, hogy hiába nyaggattam a hölgyet a 4 napos szünet alatt, és hiába néztem át a leckéjét, egy feladat még kimaradt. Gyorsan leült és befejezte. Gergő közben szépen felöltözködött, és mindent megtett, amit kértem tőle. Ma reggel szokatlanul gyors és szófogadó volt, kértem is tőle, hogy viselkedjen ilyen szépen egész nap. Kata gyorsan elviharzott, a gyerekeket pedig édesapám vitte el az iskolába és az óvodába. Szerencsére egy intézményen belül van mindkettő, és Veronkát elég kitenni a kapunál, onnantól ő megy szépen az osztálytermébe és rendezi dolgait. Én tehát itthon maradhattam Gáborkával, aki időközben felébredt. Összetörtem neki egy banánt villával, azt jóízűen megreggelizte, majd megevett még néhány kölesgolyót és némi piskótát, aztán tisztába tettem és leraktam játszani. Elég szabadon közlekedik a lakásban, persze mindig vigyázunk rá, hogy ahol van, ott ne maradjon semmi olyan, ami veszélyes lehet rá. Nagyon élvezi ezt a szabadságot. Kapaszkodva már jár is, de főként négykézláb közlekedve fedezi fel magának a szobákat. Időnként hátrafordul, megnézi, hogy követjük-e, és jókat nevet azon, hogy meglát bennünket. Ilyenkor még gyorsabban kezd „szaladni”, fogócskázik velünk.
Délelőtt felhívott anyósom is. Szólt, hogy este érkezik hozzánk, mert holnap egy találkozóra kell mennie. Ilyenkor egyszerűbb, ha nálunk alszik, minthogy hajnalban induljon vonattal Egerből. Kissé szemrehányóan mondta a telefonba, hogy elhozza, amiket a hétvégén náluk hagytunk. Ez már lassan törvényszerű, mindig otthagyunk valamit. Ezúttal némi szarvashúst, Gábris poharát, Kata egyik pulóverét, meg talán valami játékot.
2012-02-02
Tegnap este megérkezett az anyósom, Margitka. Egy este és egy délelőtt alatt elvégezte az én több napi munkámat. Főzött, felmosott ,takarított, rendet rakott, mindezt játszi könnyedséggel. Persze kétségtelen, hogy több évtizedes tapasztalattal némileg egyszerűbb is a dolog, de azért irigyeltem az energiáját.
Ma Veronkát ortopédiára kellett vinni, mert az iskolai orvosi vizsgálaton úgy látták, hogy van egy kis gerincferdülése. Szerencsére semmi komoly. Az ortopédián megnyugtattak minket. Azt mondta a doktornő, hogy talán csiklandós, és ahogy vizsgálták, kicsit összegörnyedt, de teljesen rendben van.
2012-02-03 Egy hideg pénteki nap
Az egész ország attól hangos, hogy harminc centis hó várható, és hogy 25 éve nem volt ilyen hideg, mint most. Persze nekem ma kell ügyeket intéznem, mikor máskor. A feleségem ma itthon maradt, nem voltak órái az iskolában, tudott Gábris fiamra vigyázni, így nekiálltam elvégezni azokat a teendőket, amik egy kis utánajárást igényelnek.
Egy ismerősömtől kértem három könyvet, azokért indultam a közeli iskolába. A jó meleg lakásból kilépve csodálkoztam, hogy mitől vannak úgy kiborulva az emberek, hiszen egészen tűrhető az idő, de pár méter megtétele után én is kezdtem átfagyni. A madarakat szívből sajnáltam, egészen összetöpörödöttnek tűntek, alig mozdultak, ha közel ment hozzájuk valaki. Persze én igyekeztem nem zavarni őket, hiszen ebben a hidegben, ilyen legyengült állapotban minden csepp energiára szükségük van a túlxéléshez. Gergő fiamék is gyűjtöttek az óvodában madáreleséget, kitették a madáretetőkbe. Mi egy pár marék napraforgómagot vittünk. Most is szórtam volna valamit a madaraknak, de nem volt nálam semmi.
Az iskolában épp beiratkozás volt, több szülő érdeklődött tőlem, hogy én is azért jöttem-e, hogy beírassam a gyerekem, de csalódást kellett okoznom nekik. Kolléganőm, akitől a könyveket kértem, annyira elfoglalt volt, hogy telefonálás közben kezembe adta a három kötetet, és bólintott, hogy mehetek. Kicsit még melegedtem, aztán tovább indultam. Két dolgot terveztem még mára. Egy nyilatkozatot kellett bevinnem a munkahelyemre, amin elrontottam a kitöltést, és szerettem volna egy másik nyomtatványt kérni, igaz, nyakbehúzva, mert nem az első hibám volt már a papírmunkák közt, és több, mint valószínűnek tartottam, hogy a kollégnőm, aki intézi ezeket, nem lesz elragadtatva. Végül nem is találkoztam vele, épp nem volt az irodájában. Otthagytam a kitöltött nyomtatvány, aláírva, hogy javítottam, remélem, hogy elfogadják így is. Két könyvet hagytam a kollégiumban is egy volt diákomnak, aztán sietve távoztam.
Időközben a nyomtatónk elromlott. Még garanciás, feltúrtuk a feleségemmel, Katával az összes szekrényünket, átválogattunk minden hivatalos papírt, de a nyomtató számláját és garanciajegyét nem találtuk. Elég kétségbeejtő, mert most nem állunk úgy anyagilag, hogy újat tudjunk venni.
Délután elhoztuk a gyerekeket az óvodából és az iskolából. Ma ügyesek voltak mindketten. Gergő napos volt az óvodában.
2012-02-05 Hóhegyek
A hétvégét próbáltuk a fűtött szobában átvészelni, de még ott is fáztunk. Bizony, felkerült ránk a pulóver a szobában is. Néztük a havat az ablakból, a gyerekek meg szánkózásról és hó csatákról álmodoztak. Vasárnap délelőtt elmentünk misére, a gyerekeket úgy öltöztettük, hogy némi hancúrozásra is alkalmas legyen az öltözetük, de amíg átértünk az alig öt percre lévő templomba, Gábris arca teljesen kipirosodott, még este is látszott rajta. A nagyobbak is nagyon reszkettek, de azért Gergő beleugrott a legnagyobb hókupacokba. Aggódva néztem, hogy mi lesz a cipőjére rakódott hóból, ha bemegyünk a templomba. Szerencsére sikerült idejében lerázni magunkról a havat. Sajnos a misére alig tudtam figyelni, mert Gábrist nem tudtuk babakocsiba tenni. Akkora volt a hó, hogy elakadt volna benne. Az utak sem voltak még letisztítva, csak egy rövid szakaszon a templom előtt. Így aztán Gábrist hol ölben fogtuk, hol letettük a székek mellé, hogy kapaszkodva álldogáljon kicsit, viszont ilyenkor is jórészt rá kellett figyelni. Amúgy is főleg én vigyáztam a nagyokra is, mert Kata kántorkodott, ami teljes embert kíván. Mise végén nem is jött velünk haza, mert hívták még egy helyre zenélni. Szerencsére Gizi néni, a gyerkőceim nagy barátja segített felöltöztetni a gyerekeket és egy darabig együtt is mentünk vele hazafelé. Mielőtt újra begubóztunk a lakásba, a gyerekek még kiugrándozták magukat a hóban. Otthon gyorsan átöltöztettem őket, és kaptak mind forró, mézes kamillateát.
Közben Kata telefonált, hogy ne várjuk ebéddel, mert elhúzódik a dolog. Valóban elhúzódott, fél négy körül ért csak haza délután. A hűtőben volt még egy kis babgulyás tegnapról, de ezért a gyerekek nem lelkesedtek, viszont akadt még némi főtt hús és zöldség külön Gábrisnak megfőzve, és minimális mennyiségű húsleves. A húslevesnek elég intenzív íze volt, hát ráöntöttem Gábris főtt zöldségeinek a levét és egybeforraltam vele, ezt a nagyobbak jó étvággyal megették. Gábrisnak kivettem némi húst, répát, krumplit, fehérrépát, villával összetörtem, ezt egy ültő helyben bekanalazta. Utána még bontottam neki egy bolti bébiételt, de azt már nem kérte. A nagyoknak második fogásnak gyorsan elkészítettem egy voknyi japán sült tésztát. Ebből általában tartunk otthon félkészen, köretnek is jó, de szívesen megesszük magában is. A sajátomra tettem némi chilit, de a gyerekek anélkül is csípősnek találták kicsit. Azért jóllaktak vele.
Mikor Kata hazaért, megkérdeztem a gyerekeket, hogy nincs-e kedvük még játszani kint egy kicsit. Gergőnek nem volt, ő inkább a számítógépet nyüstölte. Nem is bántam, hiszen mostanában azzal tudjuk legjobban motiválni, ha engedjük számítógépezni. Csak akkor használhatja a gépet, ha jól viselkedett az óvodában. Ugyan kissé hirtelen haragú gyermek, amit sajnos tőlem örökölt, de a logikai játékokat annyira szereti a számítógépen, hogy azért képes türtőztetni magát.
Gergő tehát inkább otthon maradt, Vera viszont lelkesen öltözött. Kérte, hogy vigyük ki a szánkót. Mivel kevés helyünk van otthon, a szánkót átvittük nagypapa garázsába. Most nem akartam felhívni, hogy hozza át. Vera csalódottnak tűnt, de eszembe jutott, hogy a műanyag kádat Gábris már nem használja, hiszen együtt fürdik a nagyokkal a nagy kádban. Kivittük a műanyag kádat szánkónak. Vera nagyon élvezte. Sikongva csúszkált a lejtőkön. Készítettünk mindketten hóangyalt is, aztán Vera megkért, hogy húzzam a kádat, mintha szánkó lenne. Ez elég nehezen volt kivitelezhető, merthogy a kádon nem volt alkalmas fogás. Végül valahogy megoldottam. Vera hátul nagyon nevetett, ezért hátranéztem, hogy minek örül annyira. Kiderült, hogy végig úgy húztam, hogy ő hátradőlt a kádban, amit amúgyis ferdén tartottam, és a fejét végig a hóban húztam. Csupa hó volt a sapkája. Mondhatom, szépen néztünk ki. Azért leráztuk magunkat, és még átugrottunk a boltba tejért, kenyérért, némi kétszersültért és rágóért. A bolt előtt a hó nagy kupacokba volt hordva, és egy kicsit már össze is fagyott, olyannyira, hogy Vera súlyát meg is bírta. Diadalmasan mászott fel a hóhegyekre. Az arca már egészen vörös volt, de annyira élvezte, hogy azért megérte kicsit átfagyni. Otthon gyorsan forró vizes kádba dugtam őt is, meg Gergőt is. Vittem nekik meleg mézes teát a kádba. Ez nagyon tetszett nekik, hiszen ott máskor nem ihatnak, de úgy gondoltam, most fontos, hogy minél előbb átmelegedjenek kívül-belül.
Este Kata még átnézte Vera leckéjét, a gyerkőcök társasjátékoztak, énekeltünk, elmondtuk az esti imát és lefeküdtünk. Kata még dolgozatokat javított. Én fél egykor lefeküdtem, akkor ő még dolgozott, ezért nem is keltettem fel, mikor Gábris hajnal ötkor felébredt. Kivettem, és sétáltam vele. Negyed hétkor keltettem a többieket. Katának rohannia kellett dolgozni. Nagypapa jött a nagyokért. Ma ő vitte őket iskolába és óvodába, én maradtam Gáborkával. Vasárnap meghagyott egy tál gabonapépet. Tényleg elég vacak íze volt, nem csodálom, hogy nem ette. Reszeltem neki egy almát, és a reszelt almát hozzákevertem. Így már befalatozta. Mostanában az a szokása, hogy szereti megszakítani a reggelijét. Időnként inni kér, ezt határozottan jelzi azzal, hogy amikor a kanalat a szájához közelítem, elfordítja a fejét, vagy eltakarja a száját, hátra dől, viszont mikor megfogom a teás csészét, azonnal felül, és mohón kortyolja a teát. Mikor a reggeli banán, vagy gabonapép felét megette, mindig abbahagyja az evést, és nem hajlandó folytatni. Ilyenkor adok neki egy babapiskótát, amit jóízűen elfogyaszt, és csak ezután hajlandó megenni a reggeli másik felét is. Egy éves, de már neki is megvannak a kis szertartásai és habókjai. Apja fia.
Kis kapkodás még jutott a nap végére. Mikor Kata hazajött a fejéhez kapott, hogy majdnem elfelejtette, hogy mára van időpontunk az orvoshoz. Gábrisnak születésekor kötöttek voltak az izmai, emiatt gyógytornára kellett hordanunk, most lett aktuális, hogy megmutassuk a doktornőnek, hogy megnézze mennyit fejlődött. Legutóbb elfelejtettünk elmenni a megbeszélt időpontban, pironkodtunk is miatta. Most is egy hajszálon múlott, hogy nem felejtettük el. Gyorsan felöltöztettük Gábrist, ráadtuk a pulóvert, overalt, kabátot, jól bebugyoláltuk, és már az ajtóban álltunk, hogy induljunk, amikor Kata sms-t kapott. A doktornő rendelése ma elmaradt.
2012-02-07
Gábris ma reggel kicsit bágyadtan ébredt. Kata melegnek érezte, ezért megmérte a lázát. 38,5 fok. Kapott lázkúpot, vitamint, meg cseppeket a teájába, amiket ilyenkor szoktunk adni a gyerkőcöknek. A reggelijét nem is kérte. Megivott két és fél csésze teát, aztán elaludt.
Én is egész délelőtt csak szédelegtem, aztán délutánra kirázott a hideg verejték, belázasodtam. Másnap fel sem bírtam kelni az ágyból, szerencsére Gábris is átaludta a délelőttöt, így Kata el tudott menni dolgozni, de az utolsó óráját elcserélte, hogy hamarabb tudjon hazajönni. Elég levert állapotban talált minket . Én egész nap nem tudtam enni és inni sem, mert még az ásványvíz is kijött a gyomromból. Felhívtuk a doktornőt, aki azt mondta, hogy most épp egy ilyen vírus fertőz, de igazából nem lehet vele mit csinálni, ha lázunk van, vegyünk be lázcsillapítót, aztán két-három nap alatt elmúlik.
2012-02-09
Csütörtök reggelre kicsit jobban éreztem magam, igaz, aludni alig tudtam éjszaka, de már tudtam reggelizni. Gábrisnak sem volt láza, és jókedvűen játszadozott, igaz, hasmenéssel küszködött egész nap.
2012-02-10 Őszinteség
7:01-kor felpattantam az ágyban és felkiáltottam, hogy elaludtunk. Most kellett volna a gyerekekkel indulni. Verának 7:40-re már az iskolában kell lennie. Észtvesztő iramban dobáltuk a gyerkőcökre a ruhát, az a csoda, hogy nem kevertük össze, hogy mit kire adunk, a reggeli kakaó és fogmosás így is kimaradt. Szerencsére végül odaértek időben.
Katának még az egyetemen akadt némi dolga. Utolsó éves fizika szakon, és két tárgy tévesen került a leckekönyvébe, ez ügyben ment intézkedni. Én megkínáltam Gábrist reggelivel, de alig evett, még mindig benne bujkált a betegség, ahogy bennem is. Hamar elaludt, és a délelőtt jó részét alvással töltötte. Én meg indítottam két adag mosást, és áttúrtam egy szekrényt az elromlott nyomtatónk papírjaiért, de nem kerültek meg, ezért kiürítettem az íróasztal törött fiókját. Gondoltam átválogatom a tartalmát, és megjavítom. Közben Kata hazaért, és Gábris is felébredt, így aztán a válogatásba ő is besegített. A héten ezt a programot élvezte legjobban. Amit meg tudott szerezni, azt mind diadalmámorban forgatta és nézegette, legyen az törött toll, vagy matrica. Egy fél vödör szemetet góráltunk ki a fiókból, amit végül sikerült jól összeillesztenem, és úgy csusszant a helyére, ahogyan új korában sem.
Délután Kata ment a gyerekekért. Mindketten jó hírekkel térték haza. Vera visszakapta a két almáját (papír almákkal mérik, hogy ki mennyire volt jó az iskolában, és egy kis huncutság miatt Vera kettőt elvesztett a héten, de ma jócselekedetekért visszakapta), Gergő pedig napos volt az óvodában, és mindent ügyesen megcsinált.
Azért Vera késő estére még tartogatott egy meglepetést. Este filmet néztünk közösen, de anya elszundított, így egyedül vittem a gyerkőcöket lefektetni. Főztünk együtt egy teát. Felemeltem Gergőt, hogy megnézhesse, hogyan oldódik szét a forró vízben a vöröses lé a gyümölcstea filterből, Vera már a saját lábán állva is meg tudta nézni, magasabb volt a tűzhelynél. Megittuk a teát, és beszélgettünk. Vera zavart volt. Apa – mondta leszegett fejjel -, kaptam ma egy fekete pontot.
Ez volt élete első fekete pontja, és látszott rajta, hogy majdnem elpityeredik miatta, hát odaguggoltam hozzá, összeborzoltam a haját, és megkérdeztem: - Eddig nem merted elárulni? – Csak a fejét rázta. Elmeséltettem vele, hogy hogy történt a dolog. Félreértett egy feladatot matekból és rosszul oldotta meg. Megnyugtattam, hogy mi is kaptunk fekete pontot gyerekként, és megdicsértem, hogy mégis elmondta, de megígértettem vele, hogy igyekszik kijavítani.
Ágyba fektettem és betakartam őket. Még mielőtt kimentem volna a szobájukból, odasúgtam Verának, hogy meséljem-e el én anyának a fekete pontot, vagy ő szeretné?
- Majd én – súgta vissza, és elaludt.
2012-02-12 Egy hétvége a négy fal között
Sehogy sem akaródzott kimozdulnunk a hétvégén a meleg lakásból. Vasárnap volt ugyan egy hüllőkiállítás, ami érdekelt volna minket, de elég drágák voltak a belépők. Hat éven aluli gyerekeknek ugyan ingyenes volt, és sokan azzal trükköznek, hogy fiatalabbnak hazudják a gyerkőcüket, de én az enyémeimet mindig igazmondásra neveltem, ami többet ér számomra, mint akárhány forintnyi belépőjegy. Természetesen vasárnap misére elmentünk, de máskülönben ki sem mozdultunk. Végülis nem volt ebből gond, mert bent is volt mivel foglalkozni. A lakásra például ráfért bőven a rehabilitáció. Szerencsére a gyerekek láttak egy rajzfilmet, amiben egy takarító robot is szerepelt, és onnantól versenyeztek, hogy melyik házimunkát végezhetik el. Ők voltak játékból a takarító robotok. Még a mosógépet is bepakolták. Mosóport és öblítőt én tettem bele, de az indító gombot Gergő nyomhatta meg. A házi munkákból remek szórakozást tudtunk csinálni. A teregetés is egész más, ha közben táncolunk, és apa Tom Jones slágereket énekel.
Viszont a házi feladatokkal meggyűlt kicsit Veronka baja. Hiába mondtam neki, hogy készítse el időben, amikor anya átnézte a füzeteit és könyveit, talált még két feladatot, ami szintén házi volt, és Vera hozzá sem kezdett, ellenben több helyen össze volt firkálva a felszerelése. Elbeszélgettem vele, hogy ugyan nem vészes a múltkori feketepont, meg az, hogy a matek dogája csak 88%-os lett, de jó lenne, ha kicsit jobban odafigyelne, hogy az év végi bizonyítványa is olyan szép lehessen, mint az év végi. Igazából az bántott, hogy kiderült, hogy a szolfézs házit rendszeresen elcsalja az ifjú hölgy. Megtehette lebukás nélkül, mert sosem írásbeli feladat van feladva, hanem gyakorlás. Vera nagyon jó hallású kislány, ha a tanár néni felszólítja a leckéből, gyakorlás nélkül is előadja, sőt, a szolfézs vizsgáját is megcsinálta ötösre úgy, hogy nekünk csak a vizsga napján szólt arról, hogy vizsga lesz, tehát arra sem készült különösebben. Csakhogy amikor rákérdezek, hogy van-e még házi, Veronka mindig nyugodtan a szemembe mondta, hogy nincs. Elmondtam neki, hogy emiatt csalódtam benne. Elpityeredett, az ölembe vettem, megcirógattam, és megnyugtattam, hogy nincs baj, de tanuljon a dologból és máskor ne így legyen.
Gábris is tanult valami újat. Mostanában szeret adok-kapok játékot játszani. Kivesz valamit a kezünkből, majd visszateszi. Egy óvatlan pillanatomban a nadrágom farzsebébe csempészett egy kiskanalat, de olyan is akad, hogy menet közben kikap valamit a kezünkből, amin aztán jót derül. Pelenkázásnál rögtön két pelenkát kell bekészíteni, mert az egyiket biztosan megszerzi.
Sajnos a gyomrom még nekem sem az igazi, Gábris is sokat kínlódik a sajátjával, ezért keveset eszik mostanában és gyakrabban nyűgös. Az elvileg két-három napos betegség egy hete kínoz bennünket. Reméljük már nem sokáig.
2012-02-13 Szerelmes levél
Csendesen telt a nap. A gyerekek jól viselkedtek, az óvónéniknek sem volt panasza Gergőre, ami azért korábban előfordult. Este Kata ment a nagyokért. Elvitte Verát még szolfézs órára, Gergő is ment velük. Megvárták az előtérben Verát, addig feladatokat oldottak meg Gergő sakk-könyvéből. Mire hazaértek, sütöttem egy kolbászt és két hurkát, amit még az egri „disznóölésből” kaptunk kóstolónak. Jóízűen megvacsoráztunk, aztán Vera félrevonult valamit alkotni az íróasztalán. Egész este nagyon sejtelmesen viselkedett, de amikor készen lett, mégis megmutatta, hogy bizony nem a házi feladattal vesződött, hanem szerelmes levelet írt valentin-napra az aktuális szerelmének. Bizony, kesze-kusza sorok születtek, nem épp magasan szárnyaló gondolatokkal, de mindenképp kedves gesztus volt tőle. Mosolyogva adtam vissza neki: - Látod, én még nem is kaptam valentin-napi üzenetet senkitől.
Veronka elgondolkodott, majd elrohant, és hamarosan visszajött egy cetlivel, amin ez állt:
„Apa ojan kedves vagy.”
Bizony, még a helyesírási hiba sem érdekelt. Az este folyamán még két ilyen levélkét kaptam Verától.
2012-02-15 Farsang
Szombaton farsangi bál lesz, amit a plébániai közösségünk szerez, mindemellett az iskolában és az óvodában is tartanak farsangi mulatságot. A gyerkőcök már nyáron újabb és újabb jelmezötletekkel álltak elő, annyira lelkesítette őket, hogy beöltözhetnek valaminek. Persze a legtöbb ötletük megvalósíthatatlannak bizonyult, de Verának végül két jelmeze is lett, egy tündér és egy virág jelmez. Úgy tervezte, hogy az iskolában tündérnek öltözik, a bálon pedig virágnak. Eddig mindig valamilyen mókás állatjelmezt választott, de gondolom idén meg szerette volna mutatni az osztálytársainak, hogy őt sem csak dalmataként, katicaként vagy gólyaként lehet elképzelni, bizony, ős is tud igazi tündér lenni. Gergő tavaly tűzoltó volt, most ismét férfias jelmezt választott. Harcos szeretett volna lenni. Volt itthon egy fakardja, most kapott hozzá egy pajzsot és egy sisakot, páncélt pedig szürke kartonból vágott neki Kata.
Gergőék az óvodában szerdán tartották a farsangi mulatságot, vittünk be némi üdítőt, meg bolti sütit. Kata szeretett volna süteményt sütni, de az iskolai elfoglaltságai miatt végül erre nem maradt ideje. Így is jól sikerült a nap, Gergő jól érezte magát. Délután viszont felhívott minket Vera tanítónénije, hogy Veronka rosszul érzi magát, fáj a feje, menjünk érte. Igen ám, de Veráéknak az iskolában csütörtökön volt a farsangolás. Megijedtünk, hogy megbetegszik a leányzó és kimarad belőle, pedig nagyon várta már.
Kata elhozta Verát az iskolából. Bágyadt volt, de nem volt láza, lefeküdt pihenni. Este írt nekem egy üzenetet Zsuzsa tanító néni, hogy ha jobban van Vera, holnap délelőtt pihenjen még, de délre vigyük be, és akkor ő is beöltözhet. Ebben maradtunk végül, és reménykedtünk benne, hogy ezúttal nem marad ki a leánykánk a jóból.
2012-02-16 Egy irtó jó nap
Vera délelőtt itthon pihent, megnéztünk együtt néhány rajzfilmet, de délben érte jött nagypapa, és elvitte a jelmezes felvonulásra, tehát megmutathatta magát tündérkeként. Este Kata hozta haza őt és Gergőt. Gábrisnak még mindig ment a hasa, ezért őt korábban megfürdettük, ne pirosodjon be a feneke a pelenkában. Épp a fürdőkádban ült, amikor bekopogott hozzánk két férfi. A lépcsőházunk rovarirtást rendelt, ezért jöttek. Beengedtem őket, bár nem jó kedvvel. A gyerekek ahogy hazajöttek, csak ledobálták a cuccaikat, és máskülönben is nagy volt a rendetlenség, ráadásul a fürdőszobába is befújták a mérget, miközben Gábris épp ott fürdött. Szerencsére hamar végeztek, és magunkra hagytak minket. Este Vera hasán és hátán piros pöttyöket fedeztünk fel, ekkor már gyanítottuk, hogy himlője lehet. Este már nem tudtuk elvinni a doktornőhöz, ráadásul másnap Katának reggeltől este hétig az egyetemen voltak órái. Abban egyeztünk meg, hogy korábban elkéredzkedik az egyetemről és este elviszi Verát orvoshoz. Én nem szívesen vállalkoztam rá, hogy a rekord hidegben két beteg gyerekkel odabuszozok, de legvégső esetre ezt a lehetőséget sem zártuk ki.
2012-02-20 Buli popcornnal
Veronkát végül legyűrte a bárányhimlő, és az egész teste tele lett pöttyökkel, de ez egy cseppet sem viselte meg, illetve jóval kevésbé, mint Gábrist és engem a mi betegségünk, ami még mindig nem múlt el nyom nélkül. Vera valahol még élvezte is, hogy itthon lehet velünk. Délelőttönként rajzfilmeket néztünk, de kisebb házimunkákban be is segített, olykor a mosogatásban és az ebédkészítésben is, mégis a szombat estét élvezte legjobban, amikor négyesben maradtunk itthon, én és a gyerekek. Szombat este volt a bál, ahová mind szerettünk volna elmenni, Verának még külön jelmeze is volt a bálra, de felöltöztettük volna Gábrist is, talán hupikék törpikének, Gergő pedig felvette volna az óvodai jelmezét. Persze beteg gyerkőccel nem mehettünk el. Kata viszont megígérte, hogy fog táncot tanítani a bálon, és énekel majd, talán nem is árt neki néha, ha kimozdulhat valahová nélkülünk is. Mondtam neki, hogy maradjon nyugodtan ameddig szeretne. Azért megkért, hogy ha baj van, hívjam telefonon. Nem gondoltam, hogy bármi félnivalóm lenne, és nem is volt. A gyerekekkel közöltem, hogy most pedig bulizunk. Hallgattunk némi pörgős zenét, aztán készítettem egy nagy adag pattogatott kukoricát, berendeztünk egy hevenyészett mozit a szobában, besötétítettünk, és megnéztünk egy egész estés rajzfilmet, amit a gyerekek választhattak ki. Nagyon élvezték. Gábris rákapott közben a popcorn-ra. Nem tudtam, hogy szabad-e ennie, de gondoltam, már elmúlt egy éves, mi baja lehetne tőle. Azért azzal tisztában voltam, hogy a kukoricahéj maradványai könnyen a szájpadlásra tapadnak, ezért azt szemenként leszedegettem neki, úgy adogattam a szájába a falatokat. Annyira ízlett neki, hogy közben többször rá is harapott az ujjamra. Mohón várta, hogy mikor közelitek valamit ismét a szájához, és szinte kapott utána. Persze Gábris nem várta meg a film végét, elaludt, és lefektettem az ágyába. A nagyok viszont jóval tovább fent maradhattak, mint máskor. Másnap reggel hagytam őket sokáig aludni, és Katát is, aki végül fél három körül érkezett meg. Mikor elindultam a kilenc órás misére, még csak Gergő volt ébren. Őt megkértem, hogy öltözzön fel, és hagyja a többieket aludni. Ruhát persze adtam neki.
Mikor hazaértem, a többiek még félálomban voltak, Kata gyorsan rendbe hozta magát, és átment a görög misére, ami fél tizenegykor szokott kezdődni. Addig ettünk egy pár falatot a gyerekekkel, gondoltuk, hogy legfeljebb későbbre tolódik az ebéd. Így is lett aztán. Nem baj, a délután úgyis semmiségekre ment el. Ki sem tudtuk tenni a lábunkat. Kint hó volt és február közepéhez képest szokatlan hideg, bent pedig két beteg gyerek.
2012-02-22. Mindenki itthon
A héten ismét felpörögtek az események. Gábrist hétfőn elvitte Kata a gyermekrehabra kontrollra. Mikor megszületett voltak vele problémák. A feje megnyúlt, túl nagy volt a kutacsa, ki volt fordulva az egyik lába, és kötöttek voltak az izmai. Emiatt aztán kellett koponyaultrahangra vinni, és hónapokon keresztül gyógytornára járatni. Múlt nyáron még egy műtétje is volt, mert egyszerre volt köldök, lágyék és vízsérve. A műtét jól sikerült, egyedül a köldöksérv maradt meg, amire azt mondták, hogy elmúlik magától. A gyógytorna is meghozta a hatását, Gábris már úgy rohangál négykézláb, hogy alig bírjuk utolérni, de az ágy szélébe kapaszkodva már ügyesen jár két lábon is. A kutacsai is szépen beforrtak, tehát mindent egybevéve, Gábris egy életvidám, makkegészséges kis fickó. A kontrollvizsgálatokra persze azért elvisszük. Általában együtt megyünk Katával, de most Vera bárányhimlője miatt én otthon maradtam Veronkával és Kata vitte Gáborkát a doktornőhöz, aki valljuk be, a legelejétől nem volt szimpatikus. Megértem én teljesen, hogy keménnyé teszi ez a munka, hiszen a legkülönfélébb emberekkel találkozik, és nagyon gyakran lát beteg, sérült, kisbabákat, de soha egyetlen gesztussal nem próbált minket megnyugtatni, sőt, a legkisebb problémát is eltúlozta. Nem csoda, ha sok nő szenved depresszióban szülés után. Gábrisnál az első hónapokban mind a szülészeten, mind a gyermekorvosnál, mind a védőnőnél csak ijesztgettek minket. Az is csak Kata erejének köszönhető, hogy Gábris végig anyatejet kapott, és még most, egy éves korában is vígan szopik. Én már azt mondtam neki, hogy adjunk tápszert Gábrisnak, hiszen annyira csenevész volt, a maga kis 2kg 68 dkg-jával, amiből még adott is le születése után. Emlékszem, hogy nagyon lila volt, mikor megszületett. Bent voltam mindhárom gyermekem megszületésénél. A másik kettő élénkebb színű volt, és olyan erőteljesen sírtak fel, hogy öröm volt hallani. Gábris pici volt, lila, a feje úgy elnyúlt, mint egy baseball labda, alig nyöszörgött, a kis lábfeje szinte hátra fordult, a végtagjain lógott a bőr. Sosem gondoltam, hogy ennyire gyönyörű kisgyerek lesz belőle, és hogy ennyit fog kacagni, ennyire fog örülni az életének. A doktornőktől meg csak ilyeneket hallgattunk róla, hogy ez a gyerek olyan „apátiás”. Véleményt persze rendszerint úgy mondtak róla, hogy előtte kifáradt a hosszú várakozástól a rendelőben, szoptatni nem szabadott a vizsgálat előtt, tehát éhes volt, és a doktornő öt percig ha látta a klinikán.
Most is attól féltem, hogy Gábris nem fogja bemutatni a doktornőnek nagy tudományait. Így is lett. Először mutattak neki egy játékot, azért szépen érte mászott négykézláb, majd lecsüccsent és játszott a játékkal. Innentől kezdve semmi másra nem is volt hajlandó a vizsgálat alatt. Hiába sípoltak neki, meg ki tudja még miket csináltak, őt innentől csak a játék érdekelte. De könyörgöm, ő ilyen itthon is. Ha talál egy olyan játékot, vagy akár papírfecnit, ami érdekli, akkor leül, és azzal foglalkozik. Ilyen a természete. A mai figyelemzavaros világban egyáltalán nem baj, ha valaki tud koncentrálni egy dologra. Kata azért elmesélte, hogy miket szokott csinálni, ezért ráírták Gábris lapjára, hogy rendben van, de még egyszer szeretnék megnézni, amikor már jár. Ezzel végül is nincs probléma, jó, ha egy orvos alapos, amennyire tud.
Másnap, húshagyó kedden ki szerettem volna vinni a gyerekeket sétálni, mert hetek óta először gyönyörűen sütött a nap és a hó is olvadni kezdett, de a babakocsi az autónk csomagtartójában maradt, és Kata autóval ment reggel dolgozni. Nem baj, felöltöztettem Gábrist, Vera pedig szépen elkészült egyedül. Gábrist ölbe kaptam, és tettem velük egy kört a legnaposabb részeken. Közben eszünkbe jutott, hogy szegény dédnagymama szemben lakik velünk, mégis már legalább egy hónapja nem látta a dédunokáit. Átsétáltunk hozzá. Őt is eléggé megviselte ez a tél, de megörült nekünk, vett elő ivólevet és süteményt. Bár mondtam neki, hogy nemrég álltunk fel az asztaltól. Gábrisnak a sütemények nagyon megtetszettek. Nem szeretem édességgel etetni, de gondoltam egy kis kóstoló nem árthat. Szerencsére Verának még hét évesen sincs egy lyukas foga sem, igaz, nála nagyon vigyáztunk elejétől fogva, még az egy éves születésnapi tortájában sem volt cukor. Ezt Gergőnél már nem tudtuk betartani, Gábrisnál pedig még kevésbé. Olyan mohón harapott a süteményekbe, hogy dédimama szinte reszketett, hogy meg ne fulladjon. A sütemény után hámoztam neki egy almát is, azt is élvezettel elmajszolta.
Húshagyó kedd alkalmából ebédre csirkét sütöttem, sült krumplival. Vera nagyon sokat segített, sózta a krumplit, megetette Gáborkát, megterített. A csirkéből vacsorára is jutott, sőt, még akadt utána néhány szelet Zsuzsa mama túrótortájából is. Bár Vera és Gergő egy kicsit összeveszett vacsora után, végül jó kedéllyel feküdtek le a gyerekek. Az ágyban még olvastam nekik néhány történetet a Képes Bibliából. Kata ma is nagyon sokáig dolgozott. Fél kettőkor még körmölt valamit, reggel pedig ő ment el legelőször. Gergőért nagypapa és nagymama jött el, de hasfájásra panaszkodott. Adtam neki egy kis ásványvizet, az autóban az óvoda felé viszont elhányta magát, ezért végül nem ment ma óvodába. Felhívtam az óvodát és lemondtam a hétre az étkezését. Azt olvastuk valahol, hogy a bárányhimlő járhat hányással is. Gondoltam, lehet, hogy elkapta Verától, mindenesetre nem fog neki ártani pár nap pihenés itthon. Végül most három gyerkőccel vagyok idehaza. Vera már szerencsére jól érzi magát, Gábris hasmenése is elmúlt, viszont egy-két pöttyöt mintha látnék rajta. A kedélye jó. Veronka nagy segítségem, mindenféle házimunkát rá lehet bízni, délután meg a leckéit írja, amit a tanítónői küldenek neki. Nagypapa is benézett, hogy hozzon-e valamit a boltból, de lévén, hogy hamvazószerda an, szigorú böjti nap, és Gergőnek amúgy is diétáznia kell, főztem egy kis tésztát ebédre, ami amúgy is volt itthon, tehát nem volt szükségem segítségre. Katát többször hívtam telefonon, őt viszont nem tudtam elérni. A hét végére viszont tavaszi időt mondanak, és akárhogy is lesz, jön a tavasz, meggyógyulunk, szép napok jönnek. Az ablakunk alatt is feléledtek nagyapám hóvirágai, amik decemberben kihajtottak, a februári hidegben pedig hozzáfagytak a földhöz. Hihetetlen erő van ezekben a növénykékben, ezért is ültettem őket az ablak alá. Sok örömünk van bennük.
2012-02-27 A hetedik
Pénteken szerényen ugyan, de megünnepeltük Vera hetedik születésnapját. Vera még nem gyógyult fel teljesen a bárányhimlőből, Gergőnek pedig a gyomra rendetlenkedett, de egy születésnap akkor is születésnap. Nagypapát és nagymamát hívtuk át estére egy szelet tortára. Vera málnatortát kért kevés tésztával és sok krémmel. Szerencsére nyáron annyi málnát lefagyasztottunk, hogy a fagyasztóban lévő készletből bőven el tudta készíteni Kata a tortát. Éjszaka sütötte meg, így Verának is meglepetés volt, amikor készen meglátta. Péntek délelőtt a gyerekek versenyeztek rajta, hogy ki porszívózhatja ki a szobákat, ki törölgethet, a játékaikat is elpakolták, én pedig a szekrényeket pakoltam valamennyire rendbe és a lakásban szanaszét lévő ruhákat tüntettem el. Ebédre gombapörköltet szerettem volna készíteni, de Vera inkább rántott gombát kért. Kicsi meg is örültem, hiszen azt egyszerűbb elkészíteni, de mikor kipakoltam a hozzávalókat, kiderült, hogy nincs itthon zsemlemorzsa, sem tejföl a tartármártáshoz. Nem akartam magára hagyni a gyerekeket, de mégis leugrottam a mellettünk lévő boltba, ahol kiderült, hogy nincs nálam egy fillér sem, zavaromban meg a bankkártya kódom sem jutott eszembe. Hazaszaladtam és közöltem a gyerkőcökkel, hogy most párizsi gombát fogunk ebédelni, bár fogalmam sincs róla, hogy létezik-e ilyen étel. Vera felajánlotta, hogy segít. Amíg sütöttem a gombákat, ő a következő adagot forgatta a lisztben és a tojásban.
- O-ó – mondta – ezt az egyet csak tojásban forgattam meg.
- - Sebaj – válaszoltam -, párizsi gomba sem volt eddig, most meg már lesz debreceni gomba is.
Közhírré tétetik tehát, hogy a debreceni gomba úgy készül, hogy csak tojásban van megforgatva, aztán kisütve.
Mikor Kata hazajött a munkából, már nagyon éhes volt. Talán ezért is ette jó étvággyal a gombát. Verának is ízlett. Gergő inkább abból a lepényből kért, amit a maradék tojás és liszt keverékéből sütöttem. Még gyorsan felmostuk a konyhát, szépen megterítettünk, és vártuk a vendégeket. Időközben kiderült, hogy a nővérem, Zsuzsa is fel tud ugrani pár percre megköszönteni Verát, így végül igazi ünneplést tartottunk, tortával, gyertyával, énekléssel. Még Gábris is megevett egy egész szelet tortát.
Hét végén aztán nagy munka vette kezdetét. Kata a tanító néniktől és ismerős anyukáktól összeszedte, hogy mivel foglalkoztak a héten az iskolában, és Veronka nekiállt behozni a lemaradást. Kata kitalálta, hogy egy kocka csokival jutalmazza a kész feladatokat. Ez annyira motiválóan hatott Verára, hogy végül már a fogait kezdtem félteni.
Vasárnap este Kata újabb tortát sütött, ezúttal almából. Ezt hétfőn reggel bevittük az iskolába, hogy ott is meg tudja kínálni Vera az osztálytársait. Szerencsére hétfőre nyoma sem maradt Verán a betegségnek, néhány heget leszámítva. Nagyon ügyesen megállta, hogy ne kaparja le a sebeit, így bízunk benne, hogy nem is marad rajta himlőhely, ami például az én orromat is csúfítja. Gergő is teljesen rendbejött, így reggel újra együtt indultak a Svetits óvoda és iskola felé Verával.
2012-02-29 Szökőnap
2012 szökőév és ma ünnepli 25, születésnapját az az amúgy 100 éves dédnagymama, aki épp február 29-én született. Valahol a neten olvastam egy cikket róla. Nekem csak a vérnyomásom szökött fel egy másik cikk olvasása közben, amiben a cikkíró kifejti, hogy egy középosztálybeli életvitelhez mennyit kellene keresni. Az összeg az én eddig legmagasabb fizetésemmel sincs köszönőviszonyban sem, pedig 11 éve dolgozom, van három szakmám és két diplomám. Ez még önmagában nem is lenne annyira bosszantó, de a kedves kommentelők még ki is fejtették a cikk alatt, hogy aki kevesebbet keres, az biztosan hülye, alulképzett, gyereket meg ne vállaljon, mert nem lesz pénze felnevelni. Az ilyen hozzáállás mellett még azért is hálásak lehetünk, hogy egyáltalán születnek gyerekek Magyarországon, bármennyire is aggasztóak a születési és halálozási adatok évek óta. Arra nyilván kevesebben gondolnak, hogy az a gyerek, aki ma nem születik meg, az nem lesz adófizető 30 év múlva, de negyven és 50 év múlva sem. A dolog további pikantériája, hogy akik anyagilag stabilabb helyzetűek, azok éppen nem arról híresek, hogy sok gyermeket vállalnak, de még azt sem mondhatjuk, hogy a gyermekeik boldogabbak lennének, mint teszem azt, az én gyermekeim, akik a héten belevetették magukat az óvodai, iskolai forgatagba. Veronka hamar behozta a lemaradásait, sőt, még piros csillagot is kapott, Gergő pedig már az első napon kapott az óvodában egy jó cselekedet pontot. Minden gyereknek van az óvodában egy báránykája, és a nagyböjt alatt erre lehet pontokat gyűjteni. Ha valaki valami jót tesz, a báránykájára felragasztanak egy pattogatott kukoricát. A cél persze az, hogy a böjt végére mindenkié tele legyen kukoricával, és úgy nézzen ki, mint egy valódi, gyapjas bárányka.
Gábris is tanult új dolgokat. Végre tud fújni. Igaz, a születésnapi tortáján még nem tudta elfújni a gyertyát, de azóta megtanulta ezt is. Egyik este pedig a vacsoránál Kata az ölébe vette. Gábris megfogta a kanalat, és szépen elkezdte kanalazni az ételt az édesanyja szájába. Ezen mindannyian jól szórakoztunk. Verának és Gergőnek is nagyon tetszett. Előkerestük a nagyobb gyerkőcök kinőtt szandáljait és kiscipőit is. Itthon időnként ráadjuk Gábris lábára, hátha úgy könnyebben megtanul járni. Persze kapaszkodva már jár, de lassan elindulhatna kapaszkodás nélkül is.
A mosógépünknek egyre aggasztóbb a hangja. Anyósom javaslatára tettem bele egy adag trisót és beindítottam egy programot magas hőfokon, hogy leszedje a vízkövet. Már elromlott a TV-nk, a fényképezőgépünk, a nyomtatónk, az egyik számítógép. Nem lenne jó, ha a mosógép lenne a következő. Persze a TV-t édesapám meg tudja javítani, hiszen TV szerelő, a nyomtató pedig még garanciás, de egy új mosógépbe most nem lenne egyszerű beruháznunk. Legutóbb több, mint egy éve javították, de már akkor is olyan állapotban volt, hogy csak úgy érte meg javíttatni, hogy egy ismerősünk dolgozott rajta nagyon kedvező áron. Ha rendesen szervizbe kellett volna vinnem, akkor azt mondtam volna, hogy jobban megéri egy újat venni.
Főztem ebédre egy paprikás csirkét, de eléggé odaégettem. Nem baj, úgyis böjt van, legalább megehetjük lelkiismeret furdalás nélkül.
2012-03-02 Pettyek-pöttyök
Csütörtök reggel szoptatás közben Gábris arcán észrevett Kata egy halvány pöttyöt. Megnéztük a hátát és a hasát is, ott is volt néhány. Rögtön megnéztük Gergőt is. Rajta is akadt egy-kettő. Eldöntöttük, hogy ő ma nem megy óvodába. Verát elvitte Kata az iskolába, aztán ment dolgozni, én meg itthon maradtam a fiúkkal. Vettem ki a fagyasztóból csirkemellet, azt kockákra vágra, némi fűszerben megforgatva, olajban kisütöttem ebédre. Sütöttem hozzá krumplit, meg főztem egy porleveset. Délre már sokkal több pötty volt mindkét gyereken, ezért adtam nekik azokból a cseppekből, amiket Verának is ajánlott a doktornő bárányhimlőre. Jó étvággyal megebédeltek, és jó hangulatuk is volt egész nap. Gergőt viszont háromszor kellett átöltöztetnem, mert becsorgott a pisi a nadrágjába. Indítottam egy adag mosást, de a mosógépnek még mindig rémes volt a hangja, és amikor lejárt a program, égett szagot éreztem a fürdőszobában. Felhívtam édesapámat, hogy majd nézzen rá. Szerdán az autónk műszerfalán is megjelent a fékrendszer hiba üzenet, ezzel az elromlott gépeink listája tovább bővült: nyomtató, számítógép, televízió, fényképező, mosógép, autó. Szerencsére a nyomtató még garanciás, már csak idő kellene, hogy elvigyük szervizbe, az autó pedig valószínűleg csak a hideg miatt kínlódott. Remélem, mert a féket már kétszer javíttattuk a két év alatt, amióta megvettük.
Kihúztam a mosógépet a helyéről, hogy apa hozzáférjen, ekkor vettem észre, hogy alatta tekintélyes mennyiségű mocsok gyúlt össze, így felmostam a fürdőszobát, ill. azt a kockát, amit fürdőszobának hívunk, de már akkor egyúttal felmostam az előteret és a konyhát is.
Este apa épp akkor érkezett, amikor vacsorázott a család. Darabokra szedte a mosógépet, amit Gergő és Gáborka tátott szájjal bámult. Gábris helyett foglalt azon a papucson, amit nagypapának készítettem ki, és első sorból szemlélte az eseményeket. Papa megzsírozta a csapágyakat, ellenőrizte a szíjakat, de mikor összerakta a gépet, az csak zúgott. Felírta a típusszámot, hátha tud egy használt motort szerezni a gépbe. Gergő elégedetten bólogatott: - Papa, te egy mester vagy.
Ebben valóban igaza is volt. Édesapám foglalkozását nézve rádió és televízió műszerész, vagyis röviden TV szerelő, de a tetőfedéstől a kőműves munkákig és a konyhaszekrény beállításig számtalan dologban kértük már segítségét, és nem is hiába. Nekem sosem volt olyan technikai érzékem, mint neki. Van ugyan technikusi szakmám meg műszaki diplomám is, de ezek az alapvető technikai érzéket nem helyettesítik. Maradjunk annál, hogy amit számítógéppel meg lehet oldani, arra vállalkozom. Persze a rossz számítógépünket meg tudnám javítani, de szegény annyira régi, hogy már legfeljebb használt alkatrészeket tudnék hozzá venni, és akkor sem lesz olyan, mint új korában. Lehet, hogy érdemesebb spórolnunk egy másik gépre. Persze addig elboldogulunk egy számítógéppel is.
A tavaszi nagy kiadásaink viszont inkább egy vezérműszíj cserére fognak korlátozódni az autóba, vagy egy új mosógépre.
2012-03-05 Hétvége kis kellemetlenségekkel
Pénteken este, mikor Veronika hazaért, sok mondandója volt, de azért hagyta, hogy úgy szedegessem ki belőle az információkat. A jó magatartásért kapható 5 almából egyet levettek tőle. Állítólag Ákos dobálta a cipőjét öltözésnél, és ezért ő nem tudott idejében elkészülni, ezért büntették meg. Mondtuk neki, hogy máskor mesélje el a tanító néninek, hogy hogyan történt a dolog. Ekkor ért minket a következő meglepetés. Vera elmesélte, hogy a tanító néni kisbabát vár. Gondoltuk, hogy a tanévet még biztosan végigcsinálja, de ezek szerint jövőre új tanítója lesz Verának. Sebaj, biztosan őt is meg fogja szeretni.
Fogászati vizsgálat is volt az iskolában, és Verának jók voltak a fogai, bár kettő kivételével ezek még mindig a tejfogai. Mossa is őket rendszeresen. A családunkból talán a három gyerkőcnek van jó foga, én emlékszem rá, hogy már a tejfogaim is tömöttek voltak. Igaz, az én gyerekkoromban nem is nagyon figyeltek a tejfogak védelmére.
Volt egy pár baleset is. A köpenyét leöntötte sodóval, az állát néptáncórán ütötte be úgy, hogy dudor nőtt rá, egy negyedikes pedig a folyosón rohant, és közben véletlenül a szeme alá ütött egy kulccsal. Szerencsére komolyabb baj nem történt. Szombat délelőtt fodrász nénihez is elvittem a leányzót. A fodrász néni lányát a feleségem tanította hittanra, most a Svetitsbe jár ő is, csak Vera az 1.A-ba, ő pedig az 1.B-be. Nem fogadott el tőlünk pénzt a hajvágásért, de ez nekem elég kínos volt. Végül megegyeztünk abban, hogy ha Gergő meggyógyul, áthozom őt is egy hajvágásra, és akkor rendezem a számlát mindkét gyerekért.
Veronkám a hétvégén mindig nagyon elhúzza a leckeírást. Most is kínlódott vele, hiába mondtam neki, hogy ha a feladatára koncentrálna, ahelyett, hogy próbál kibújni a munka alól, már rég készen lenne. Reménytelen volt. Azt nem mondtam meg neki, hogy én is mindig ilyen voltam, azért készültem el mindig sokára a leckémmel.
Gergővel viszont volt néhány vitám a hét végén, sajnos szombat este eléggé el is vesztettem a türelmemet, és keményen rákiabáltam. Nehezen vigasztalódott meg, de addig sosem fekszünk le aludni, amíg ki nem békülünk egymással, és nem rendezzük a vitás dolgainkat. Gergő éppúgy álomvilágban él, mint én sokszor, főként fiatalabb koromban. Szeret elmélázni dolgokon, szeret ábrándozni, és nagyon nehezére esik, ha valamiben sietnie kell, márpedig általában sietnie kell, mert reggel időben fel kell öltözni, mert az étkezőasztaltól csak akkor állunk fel, ha mindenki befejezte az evést, még ő is, mert fürdés után gyorsan kell öltözni, hogy meg ne fázzon, mert ha templomba vagy bábelőadásra, vagy bármilyen közösségi programra megyünk, nem fognak külön ránk várni.
Most hétvégén volt egy foci gála is, amire Gergő szeretett volna elmenni, de a betegsége miatt nem mehetett, pedig az óvodában focizni tanul, és a fiúk már hetek óta erre készültek. Sajnáltuk nagyon a dolgot, de inkább nem beszéltünk róla, és Gergő sem hozta fel magától a témát. Nem tudom, hogy könnyebb-e így. Neki még nem éppen fejlett az időérzéke, biztosan nem tudja, hogy a gálára ezen a hétvégén kellett volna menni. Én inkább annak a híve vagyok, hogy mindent beszéljünk meg, de ez most így jött ki. Később visszatérünk majd erre a témára.
Amúgy a fiúk gyönyörűen gyógyulnak. Úgy döntöttünk, hogy Gergő még egy hétig itthon marad lábadozni. Vasárnap este még viszkettek neki a pöttyei, de nem vészes, nem is kapargatja őket. Gábrison több pötty van, mint rajta. Nejemből megint kitört a matektanár, és bizonygatta, hogy Gábrison sincs több pötty, csak kisebb felületen van ugyanannyi, ezért jobban látszik. Megegyeztünk abban, hogy Gábrison arányaiban több pötty van. Veronka szerint, ha most lenne farsang, akkor a fiúknak Túró Rudinak kellene öltözniük.
2012-03-06 Nehéz indulás
Ma reggel Kata vitte Verát iskolába. Kiderült, hogy Vera elfelejtette este rendbe tenni a tolltartóját, így most kutyafuttában kellett ezt a munkát elvégezni. Közben Gábris már hangosan követelte a reggelijét, így én őt etettem. Katáék lementek az autóhoz, de kisvártatva visszajött a nejem, hogy a tanári fehér köpenyét itthon felejtette, majd pár perc múlva visszajöttek mindketten, mert Vera itthon felejtette az iskolaköpenyét, ráadásul nem is emlékezett rá, hogy hová tette, tehát keresgélni kellett. Gergő ekkor még aludt, Gábris pedig az etetőszékben ült. Később Gergő felébredt, de álmában sajnos becsorgott neki a pisi, így gyorsan bedobáltam az ágyneműjét és a pizsamáját a mosógépbe. Gábrisnak almát reszeltem reggelire, de végül kekszet evett, Gergőnek pedig kirántottam néhány tojást, de krémtúrót reggelizett. Még a reggeliző asztalnál ült, amikor felhívott a nejem, hogy bevitte az autónkat a szervizbe, ahol azt mondták, hogy motorhibás. Ezt semmiképp nem szerettük volna hallani pont akkor, amikor a költségvetésünk elég szűkös. Két éve vettük ezt az autót, azóta már volt benne kézifék és munkahenger cserélve, most pedig… Az előző autónkat 5 évig használtuk mielőtt eladtuk. Igazából csak azért cseréltük le, mert kellett egy nagyobb gép a három gyerek mellé. Azzal az autóval sosem volt gond, csak műszaki vizsga előtt láttuk a szerelőt, pedig arra sokan azt mondták, hogy rosszabb, mint egy régi Trabant.
2012-03-08 Nőnap
Kedden ismét szomorú hírek érkeztek az autónkról. A javítása az autószerelő szerint sokkal többe fog kerülni, mint amennyire számítottunk. Egyelőre nem is kértük az összes munka elvégzését, csak egy olajcserét, és hogy átmenetileg tudjuk használni. Így is tekintélyes összeget fizettünk ki, amitől egész nap feszült voltam. Nem tett jót az sem, hogy egy doboz apró gyöngyöt sikerült a szőnyegre borítanom, amikor Gábrisnak egy játékot akartam levenni a polcról. Gergő előtt viszont le a kalappal. Azonnal jött és segített. Pici ujjaival ügyesen kapkodta fel a legapróbb gyöngyszemeket is, sőt, teregetésnél kérés nélkül adogatta nekem a ruhákat, aztán mikor ebédre a zöldséges csirkemelleket sütöttem, ügyesen kiklopfolta a hússzeleteket.
Vera viszont nem volt ilyen ügyes ma. Az iskolában 2 almát levettek a táblájáról, mert rendetlenkedett a folyosón. Nem tagadom, hogy mérges voltam rá ezért, és megkértem, hogy a hét végére legalább egy almát szerezzen vissza a kettőből. Ennél is jobban bosszantott, hogy csúnya horzsolás éktelenkedett a szeme alatt. Állítólag az egyik fiú az osztályából úgy fordult meg hirtelen, hogy a kezében volt egy feltartott ceruza, és épp beleütközött Verába. Ha egy centivel arrébb megy… Jobb nem is belegondolni.
Gábris ebédre a csirkemellről a vegyes zöldséget ette rizzsel, de annyit, hogy már attól féltem, hogy beteg lesz tőle. Nagyon ízlett neki. Mostanában a háztartási kekszre is rákapott. Van egy kilós zacskónyi a szobában a számítógép monitor mellett. Gábris rendszeresen odamegy a géphez kekszet kunyerálni, és ha kap egyet, megfogja két kézzel, feltartja és olyan diadalittas öröm látszik az arcán, ami leírhatatlan. Rendszeresen beszélget is a kekszéhez, mielőtt megenné. Megpróbáltuk levideózni egyszer, de akkor kivételesen nem ezt csinálta, hanem elvitte a kekszet Gergőhöz, és a szájába tuszkolta.
Szerda este Vera már azt újságolta, hogy jó magaviseletért visszakapott egy almát. Ezért nagyon megdicsértük. Kata délután hazajött, de olyan fáradt volt, hogy elaludt. Gábrist is lefektettem aludni, Gergőt pedig megkértem, hogy ne ébressze fel őket, és átmentem a boltba, ahol megint egy kisebb vagyont hagytam, de az otthoni készleteink annyira kimerültek, hogy ebédre már csak egy kis krumplis tésztát tudtam főzni, de azt is mirelit krumpliból, mert még a krumplink is elfogyott. Nekem azért jól esett így is a tészta. Verának is ízlett és Katának is. Gergő inkább a tegnapi hús maradékát ette ebédre és vacsorára is.
Mikor mentem a boltba, eszemben járt, hogy Kata nőnapra barackos-kekszes csokoládénak örülne, de végül mégis elfelejtettem ilyet venni, amitől megint morcos lettem. Ahogy hazaértem, Kata indult Veráért az iskolába. Mikor hazajött, gyorsan megvacsoráztunk, lefektettük a gyerekeket, ő még leült dolgozni, de elaludt a munka felett. Én próbáltam egy pár szót beszélni vele, de nem sikerült, így megszegtük a saját szabályunkat, és kivételesen úgy feküdtünk le, hogy harag volt bennünk, ami sajnos reggelre sem illant el. Pont nőnap reggelén civakodtam a nejemmel. Igaz, elmesélte a napi programját, amiből megint annyit értettem meg, hogy ma sem fogok tudni beszélni vele két szót, hiszen este hat után jön haza, és akkor még tanulnia és dolgoznia kell. Máskor legalább ebédelni hazajön, én meg úgy készültem, hogy ebédre meglepem egy lasagne-val. Mellesleg azt beszéltük korábban, hogy ma este elmegyünk venni pár dolgot. Kinéztem az interneten, hogy az egyik pizzériában nőnap alkalmából a nők fél áron ehetnek pizzát. Gondoltam, oda is benézhetnénk, de kiderült, hogy ebből sem lesz semmi. Az emiatt érzett dühömet is Katára vetítettem, de ő mégis úgy ment el, itthonról, hogy békejobbot nyújtott. Tudom, hogy fáradt, és bántott, hogy még én is ilyenekkel terhelem, de talán nekem is sok már, hogy a gyerekek harmadik hete betegeskednek, és azóta ki sem tudom őket vinni a lakásból. A srácok amúgy már jól vannak. Gergő is mehet hétfőn óvodába. A pöttyök még látszanak rajtuk, de ez már csak esztétika probléma. Szépen le van száradva mindegyik, csak le kell esniük.
Délelőtt beszélgettünk Gergővel arról, hogy megírom az óvó nénijének, hogy milyen jól viselkedett itthon. Így született ez a rövid e-mail:
„Szia! Gergővel beszéltük, hogy a báránykáján kevés kukorica lesz, mert hiányzott, és nem tudta gyűjteni. Kárpótlásul megígértem neki, hogy elmesélem az óvó néninek, hogy mennyit segített itthon. Az előbb virágot ültettünk együtt (cserépbe), és a főzésnél is segít. Ő klopfolta ki a csirkemelleket. Többször volt, hogy magától ajánlotta fel, hogy jön segíteni teregetni. A játékait is szépen elpakolja, és ügyesen játszik Gáborkával. Szép napot és kitartást a nyári szünetig.
Éjjel azt álmodtam, hogy valami pitiáner bűn miatt börtönre ítéltek, de a büntetésemet a kollégiumban kell letöltenem. Egy szobába kerültem régi barátokkal és volt tanítványaimmal. Nyolcan voltunk ott, és nagyjából olyan lelkesedéssel fogadtak, mint exzsarut a fegyencek közt. Szerencsére felébredtem, nagyot szippantottam a panellakás állott levegőjéből és megkönnyebbülve konstatáltam, hogy ismét kispapa vagyok. A feleségemet hívták dolgozni, engem pedig könnyedén tudtak helyettesíteni a munkahelyemen, tehát megint a váltás tűnt a legokosabb megoldásnak, megint a nejem lett a család fő kenyérkeresője. Harmadik gyermekünk, Gábor január 24-én töltötte be az egy évet, már tudott enni szinte bármit, a szoptatás miatt tehát nem kellett a nejemnek vele maradnia, a gyermekgondozásban és a házimunkában pedig volt bőven tapasztalatom, hiszen a nagyobbik fiammal, Gergővel is én voltam itthon. El is határoztam, hogy újbóli kispapaságomról ismét naplót fogok vezetni, immár háromgyermekes apukaként.
Igazából már január 7-e óta én vagyok a gyerkőccel, de a nejem csak a napokban kezdte újra a munkát. Addig elugrottunk Egerbe a nagyszülőkhöz hurkát és kolbászt tölteni, a gyerekeknek is volt 4 nap sí szünetük, ezért csak ma tudtam rávenni magam, hogy leüljek a gép elé.
No, ez a nap sem indult unalmasan. Reggel hatkor csörgött az ébresztő óra. Kivertem a gyerekeket az ágyból, úgy, hogy csak a két nagyobb ébredjen fel. Gábris nyugodtan szuszogott tovább a gyerekszobában. Kata is készülődött a munkahelyére, de még belenézett a 7 éves nagylányunk, Vera leckéjébe. Veronika most elsős egy katolikus iskolában. Kiderült, hogy hiába nyaggattam a hölgyet a 4 napos szünet alatt, és hiába néztem át a leckéjét, egy feladat még kimaradt. Gyorsan leült és befejezte. Gergő közben szépen felöltözködött, és mindent megtett, amit kértem tőle. Ma reggel szokatlanul gyors és szófogadó volt, kértem is tőle, hogy viselkedjen ilyen szépen egész nap. Kata gyorsan elviharzott, a gyerekeket pedig édesapám vitte el az iskolába és az óvodába. Szerencsére egy intézményen belül van mindkettő, és Veronkát elég kitenni a kapunál, onnantól ő megy szépen az osztálytermébe és rendezi dolgait. Én tehát itthon maradhattam Gáborkával, aki időközben felébredt. Összetörtem neki egy banánt villával, azt jóízűen megreggelizte, majd megevett még néhány kölesgolyót és némi piskótát, aztán tisztába tettem és leraktam játszani. Elég szabadon közlekedik a lakásban, persze mindig vigyázunk rá, hogy ahol van, ott ne maradjon semmi olyan, ami veszélyes lehet rá. Nagyon élvezi ezt a szabadságot. Kapaszkodva már jár is, de főként négykézláb közlekedve fedezi fel magának a szobákat. Időnként hátrafordul, megnézi, hogy követjük-e, és jókat nevet azon, hogy meglát bennünket. Ilyenkor még gyorsabban kezd „szaladni”, fogócskázik velünk.
Délelőtt felhívott anyósom is. Szólt, hogy este érkezik hozzánk, mert holnap egy találkozóra kell mennie. Ilyenkor egyszerűbb, ha nálunk alszik, minthogy hajnalban induljon vonattal Egerből. Kissé szemrehányóan mondta a telefonba, hogy elhozza, amiket a hétvégén náluk hagytunk. Ez már lassan törvényszerű, mindig otthagyunk valamit. Ezúttal némi szarvashúst, Gábris poharát, Kata egyik pulóverét, meg talán valami játékot.
2012-02-02
Tegnap este megérkezett az anyósom, Margitka. Egy este és egy délelőtt alatt elvégezte az én több napi munkámat. Főzött, felmosott ,takarított, rendet rakott, mindezt játszi könnyedséggel. Persze kétségtelen, hogy több évtizedes tapasztalattal némileg egyszerűbb is a dolog, de azért irigyeltem az energiáját.
Ma Veronkát ortopédiára kellett vinni, mert az iskolai orvosi vizsgálaton úgy látták, hogy van egy kis gerincferdülése. Szerencsére semmi komoly. Az ortopédián megnyugtattak minket. Azt mondta a doktornő, hogy talán csiklandós, és ahogy vizsgálták, kicsit összegörnyedt, de teljesen rendben van.
2012-02-03 Egy hideg pénteki nap
Az egész ország attól hangos, hogy harminc centis hó várható, és hogy 25 éve nem volt ilyen hideg, mint most. Persze nekem ma kell ügyeket intéznem, mikor máskor. A feleségem ma itthon maradt, nem voltak órái az iskolában, tudott Gábris fiamra vigyázni, így nekiálltam elvégezni azokat a teendőket, amik egy kis utánajárást igényelnek.
Egy ismerősömtől kértem három könyvet, azokért indultam a közeli iskolába. A jó meleg lakásból kilépve csodálkoztam, hogy mitől vannak úgy kiborulva az emberek, hiszen egészen tűrhető az idő, de pár méter megtétele után én is kezdtem átfagyni. A madarakat szívből sajnáltam, egészen összetöpörödöttnek tűntek, alig mozdultak, ha közel ment hozzájuk valaki. Persze én igyekeztem nem zavarni őket, hiszen ebben a hidegben, ilyen legyengült állapotban minden csepp energiára szükségük van a túlxéléshez. Gergő fiamék is gyűjtöttek az óvodában madáreleséget, kitették a madáretetőkbe. Mi egy pár marék napraforgómagot vittünk. Most is szórtam volna valamit a madaraknak, de nem volt nálam semmi.
Az iskolában épp beiratkozás volt, több szülő érdeklődött tőlem, hogy én is azért jöttem-e, hogy beírassam a gyerekem, de csalódást kellett okoznom nekik. Kolléganőm, akitől a könyveket kértem, annyira elfoglalt volt, hogy telefonálás közben kezembe adta a három kötetet, és bólintott, hogy mehetek. Kicsit még melegedtem, aztán tovább indultam. Két dolgot terveztem még mára. Egy nyilatkozatot kellett bevinnem a munkahelyemre, amin elrontottam a kitöltést, és szerettem volna egy másik nyomtatványt kérni, igaz, nyakbehúzva, mert nem az első hibám volt már a papírmunkák közt, és több, mint valószínűnek tartottam, hogy a kollégnőm, aki intézi ezeket, nem lesz elragadtatva. Végül nem is találkoztam vele, épp nem volt az irodájában. Otthagytam a kitöltött nyomtatvány, aláírva, hogy javítottam, remélem, hogy elfogadják így is. Két könyvet hagytam a kollégiumban is egy volt diákomnak, aztán sietve távoztam.
Időközben a nyomtatónk elromlott. Még garanciás, feltúrtuk a feleségemmel, Katával az összes szekrényünket, átválogattunk minden hivatalos papírt, de a nyomtató számláját és garanciajegyét nem találtuk. Elég kétségbeejtő, mert most nem állunk úgy anyagilag, hogy újat tudjunk venni.
Délután elhoztuk a gyerekeket az óvodából és az iskolából. Ma ügyesek voltak mindketten. Gergő napos volt az óvodában.
2012-02-05 Hóhegyek
A hétvégét próbáltuk a fűtött szobában átvészelni, de még ott is fáztunk. Bizony, felkerült ránk a pulóver a szobában is. Néztük a havat az ablakból, a gyerekek meg szánkózásról és hó csatákról álmodoztak. Vasárnap délelőtt elmentünk misére, a gyerekeket úgy öltöztettük, hogy némi hancúrozásra is alkalmas legyen az öltözetük, de amíg átértünk az alig öt percre lévő templomba, Gábris arca teljesen kipirosodott, még este is látszott rajta. A nagyobbak is nagyon reszkettek, de azért Gergő beleugrott a legnagyobb hókupacokba. Aggódva néztem, hogy mi lesz a cipőjére rakódott hóból, ha bemegyünk a templomba. Szerencsére sikerült idejében lerázni magunkról a havat. Sajnos a misére alig tudtam figyelni, mert Gábrist nem tudtuk babakocsiba tenni. Akkora volt a hó, hogy elakadt volna benne. Az utak sem voltak még letisztítva, csak egy rövid szakaszon a templom előtt. Így aztán Gábrist hol ölben fogtuk, hol letettük a székek mellé, hogy kapaszkodva álldogáljon kicsit, viszont ilyenkor is jórészt rá kellett figyelni. Amúgy is főleg én vigyáztam a nagyokra is, mert Kata kántorkodott, ami teljes embert kíván. Mise végén nem is jött velünk haza, mert hívták még egy helyre zenélni. Szerencsére Gizi néni, a gyerkőceim nagy barátja segített felöltöztetni a gyerekeket és egy darabig együtt is mentünk vele hazafelé. Mielőtt újra begubóztunk a lakásba, a gyerekek még kiugrándozták magukat a hóban. Otthon gyorsan átöltöztettem őket, és kaptak mind forró, mézes kamillateát.
Közben Kata telefonált, hogy ne várjuk ebéddel, mert elhúzódik a dolog. Valóban elhúzódott, fél négy körül ért csak haza délután. A hűtőben volt még egy kis babgulyás tegnapról, de ezért a gyerekek nem lelkesedtek, viszont akadt még némi főtt hús és zöldség külön Gábrisnak megfőzve, és minimális mennyiségű húsleves. A húslevesnek elég intenzív íze volt, hát ráöntöttem Gábris főtt zöldségeinek a levét és egybeforraltam vele, ezt a nagyobbak jó étvággyal megették. Gábrisnak kivettem némi húst, répát, krumplit, fehérrépát, villával összetörtem, ezt egy ültő helyben bekanalazta. Utána még bontottam neki egy bolti bébiételt, de azt már nem kérte. A nagyoknak második fogásnak gyorsan elkészítettem egy voknyi japán sült tésztát. Ebből általában tartunk otthon félkészen, köretnek is jó, de szívesen megesszük magában is. A sajátomra tettem némi chilit, de a gyerekek anélkül is csípősnek találták kicsit. Azért jóllaktak vele.
Mikor Kata hazaért, megkérdeztem a gyerekeket, hogy nincs-e kedvük még játszani kint egy kicsit. Gergőnek nem volt, ő inkább a számítógépet nyüstölte. Nem is bántam, hiszen mostanában azzal tudjuk legjobban motiválni, ha engedjük számítógépezni. Csak akkor használhatja a gépet, ha jól viselkedett az óvodában. Ugyan kissé hirtelen haragú gyermek, amit sajnos tőlem örökölt, de a logikai játékokat annyira szereti a számítógépen, hogy azért képes türtőztetni magát.
Gergő tehát inkább otthon maradt, Vera viszont lelkesen öltözött. Kérte, hogy vigyük ki a szánkót. Mivel kevés helyünk van otthon, a szánkót átvittük nagypapa garázsába. Most nem akartam felhívni, hogy hozza át. Vera csalódottnak tűnt, de eszembe jutott, hogy a műanyag kádat Gábris már nem használja, hiszen együtt fürdik a nagyokkal a nagy kádban. Kivittük a műanyag kádat szánkónak. Vera nagyon élvezte. Sikongva csúszkált a lejtőkön. Készítettünk mindketten hóangyalt is, aztán Vera megkért, hogy húzzam a kádat, mintha szánkó lenne. Ez elég nehezen volt kivitelezhető, merthogy a kádon nem volt alkalmas fogás. Végül valahogy megoldottam. Vera hátul nagyon nevetett, ezért hátranéztem, hogy minek örül annyira. Kiderült, hogy végig úgy húztam, hogy ő hátradőlt a kádban, amit amúgyis ferdén tartottam, és a fejét végig a hóban húztam. Csupa hó volt a sapkája. Mondhatom, szépen néztünk ki. Azért leráztuk magunkat, és még átugrottunk a boltba tejért, kenyérért, némi kétszersültért és rágóért. A bolt előtt a hó nagy kupacokba volt hordva, és egy kicsit már össze is fagyott, olyannyira, hogy Vera súlyát meg is bírta. Diadalmasan mászott fel a hóhegyekre. Az arca már egészen vörös volt, de annyira élvezte, hogy azért megérte kicsit átfagyni. Otthon gyorsan forró vizes kádba dugtam őt is, meg Gergőt is. Vittem nekik meleg mézes teát a kádba. Ez nagyon tetszett nekik, hiszen ott máskor nem ihatnak, de úgy gondoltam, most fontos, hogy minél előbb átmelegedjenek kívül-belül.
Este Kata még átnézte Vera leckéjét, a gyerkőcök társasjátékoztak, énekeltünk, elmondtuk az esti imát és lefeküdtünk. Kata még dolgozatokat javított. Én fél egykor lefeküdtem, akkor ő még dolgozott, ezért nem is keltettem fel, mikor Gábris hajnal ötkor felébredt. Kivettem, és sétáltam vele. Negyed hétkor keltettem a többieket. Katának rohannia kellett dolgozni. Nagypapa jött a nagyokért. Ma ő vitte őket iskolába és óvodába, én maradtam Gáborkával. Vasárnap meghagyott egy tál gabonapépet. Tényleg elég vacak íze volt, nem csodálom, hogy nem ette. Reszeltem neki egy almát, és a reszelt almát hozzákevertem. Így már befalatozta. Mostanában az a szokása, hogy szereti megszakítani a reggelijét. Időnként inni kér, ezt határozottan jelzi azzal, hogy amikor a kanalat a szájához közelítem, elfordítja a fejét, vagy eltakarja a száját, hátra dől, viszont mikor megfogom a teás csészét, azonnal felül, és mohón kortyolja a teát. Mikor a reggeli banán, vagy gabonapép felét megette, mindig abbahagyja az evést, és nem hajlandó folytatni. Ilyenkor adok neki egy babapiskótát, amit jóízűen elfogyaszt, és csak ezután hajlandó megenni a reggeli másik felét is. Egy éves, de már neki is megvannak a kis szertartásai és habókjai. Apja fia.
Kis kapkodás még jutott a nap végére. Mikor Kata hazajött a fejéhez kapott, hogy majdnem elfelejtette, hogy mára van időpontunk az orvoshoz. Gábrisnak születésekor kötöttek voltak az izmai, emiatt gyógytornára kellett hordanunk, most lett aktuális, hogy megmutassuk a doktornőnek, hogy megnézze mennyit fejlődött. Legutóbb elfelejtettünk elmenni a megbeszélt időpontban, pironkodtunk is miatta. Most is egy hajszálon múlott, hogy nem felejtettük el. Gyorsan felöltöztettük Gábrist, ráadtuk a pulóvert, overalt, kabátot, jól bebugyoláltuk, és már az ajtóban álltunk, hogy induljunk, amikor Kata sms-t kapott. A doktornő rendelése ma elmaradt.
2012-02-07
Gábris ma reggel kicsit bágyadtan ébredt. Kata melegnek érezte, ezért megmérte a lázát. 38,5 fok. Kapott lázkúpot, vitamint, meg cseppeket a teájába, amiket ilyenkor szoktunk adni a gyerkőcöknek. A reggelijét nem is kérte. Megivott két és fél csésze teát, aztán elaludt.
Én is egész délelőtt csak szédelegtem, aztán délutánra kirázott a hideg verejték, belázasodtam. Másnap fel sem bírtam kelni az ágyból, szerencsére Gábris is átaludta a délelőttöt, így Kata el tudott menni dolgozni, de az utolsó óráját elcserélte, hogy hamarabb tudjon hazajönni. Elég levert állapotban talált minket . Én egész nap nem tudtam enni és inni sem, mert még az ásványvíz is kijött a gyomromból. Felhívtuk a doktornőt, aki azt mondta, hogy most épp egy ilyen vírus fertőz, de igazából nem lehet vele mit csinálni, ha lázunk van, vegyünk be lázcsillapítót, aztán két-három nap alatt elmúlik.
2012-02-09
Csütörtök reggelre kicsit jobban éreztem magam, igaz, aludni alig tudtam éjszaka, de már tudtam reggelizni. Gábrisnak sem volt láza, és jókedvűen játszadozott, igaz, hasmenéssel küszködött egész nap.
2012-02-10 Őszinteség
7:01-kor felpattantam az ágyban és felkiáltottam, hogy elaludtunk. Most kellett volna a gyerekekkel indulni. Verának 7:40-re már az iskolában kell lennie. Észtvesztő iramban dobáltuk a gyerkőcökre a ruhát, az a csoda, hogy nem kevertük össze, hogy mit kire adunk, a reggeli kakaó és fogmosás így is kimaradt. Szerencsére végül odaértek időben.
Katának még az egyetemen akadt némi dolga. Utolsó éves fizika szakon, és két tárgy tévesen került a leckekönyvébe, ez ügyben ment intézkedni. Én megkínáltam Gábrist reggelivel, de alig evett, még mindig benne bujkált a betegség, ahogy bennem is. Hamar elaludt, és a délelőtt jó részét alvással töltötte. Én meg indítottam két adag mosást, és áttúrtam egy szekrényt az elromlott nyomtatónk papírjaiért, de nem kerültek meg, ezért kiürítettem az íróasztal törött fiókját. Gondoltam átválogatom a tartalmát, és megjavítom. Közben Kata hazaért, és Gábris is felébredt, így aztán a válogatásba ő is besegített. A héten ezt a programot élvezte legjobban. Amit meg tudott szerezni, azt mind diadalmámorban forgatta és nézegette, legyen az törött toll, vagy matrica. Egy fél vödör szemetet góráltunk ki a fiókból, amit végül sikerült jól összeillesztenem, és úgy csusszant a helyére, ahogyan új korában sem.
Délután Kata ment a gyerekekért. Mindketten jó hírekkel térték haza. Vera visszakapta a két almáját (papír almákkal mérik, hogy ki mennyire volt jó az iskolában, és egy kis huncutság miatt Vera kettőt elvesztett a héten, de ma jócselekedetekért visszakapta), Gergő pedig napos volt az óvodában, és mindent ügyesen megcsinált.
Azért Vera késő estére még tartogatott egy meglepetést. Este filmet néztünk közösen, de anya elszundított, így egyedül vittem a gyerkőcöket lefektetni. Főztünk együtt egy teát. Felemeltem Gergőt, hogy megnézhesse, hogyan oldódik szét a forró vízben a vöröses lé a gyümölcstea filterből, Vera már a saját lábán állva is meg tudta nézni, magasabb volt a tűzhelynél. Megittuk a teát, és beszélgettünk. Vera zavart volt. Apa – mondta leszegett fejjel -, kaptam ma egy fekete pontot.
Ez volt élete első fekete pontja, és látszott rajta, hogy majdnem elpityeredik miatta, hát odaguggoltam hozzá, összeborzoltam a haját, és megkérdeztem: - Eddig nem merted elárulni? – Csak a fejét rázta. Elmeséltettem vele, hogy hogy történt a dolog. Félreértett egy feladatot matekból és rosszul oldotta meg. Megnyugtattam, hogy mi is kaptunk fekete pontot gyerekként, és megdicsértem, hogy mégis elmondta, de megígértettem vele, hogy igyekszik kijavítani.
Ágyba fektettem és betakartam őket. Még mielőtt kimentem volna a szobájukból, odasúgtam Verának, hogy meséljem-e el én anyának a fekete pontot, vagy ő szeretné?
- Majd én – súgta vissza, és elaludt.
2012-02-12 Egy hétvége a négy fal között
Sehogy sem akaródzott kimozdulnunk a hétvégén a meleg lakásból. Vasárnap volt ugyan egy hüllőkiállítás, ami érdekelt volna minket, de elég drágák voltak a belépők. Hat éven aluli gyerekeknek ugyan ingyenes volt, és sokan azzal trükköznek, hogy fiatalabbnak hazudják a gyerkőcüket, de én az enyémeimet mindig igazmondásra neveltem, ami többet ér számomra, mint akárhány forintnyi belépőjegy. Természetesen vasárnap misére elmentünk, de máskülönben ki sem mozdultunk. Végülis nem volt ebből gond, mert bent is volt mivel foglalkozni. A lakásra például ráfért bőven a rehabilitáció. Szerencsére a gyerekek láttak egy rajzfilmet, amiben egy takarító robot is szerepelt, és onnantól versenyeztek, hogy melyik házimunkát végezhetik el. Ők voltak játékból a takarító robotok. Még a mosógépet is bepakolták. Mosóport és öblítőt én tettem bele, de az indító gombot Gergő nyomhatta meg. A házi munkákból remek szórakozást tudtunk csinálni. A teregetés is egész más, ha közben táncolunk, és apa Tom Jones slágereket énekel.
Viszont a házi feladatokkal meggyűlt kicsit Veronka baja. Hiába mondtam neki, hogy készítse el időben, amikor anya átnézte a füzeteit és könyveit, talált még két feladatot, ami szintén házi volt, és Vera hozzá sem kezdett, ellenben több helyen össze volt firkálva a felszerelése. Elbeszélgettem vele, hogy ugyan nem vészes a múltkori feketepont, meg az, hogy a matek dogája csak 88%-os lett, de jó lenne, ha kicsit jobban odafigyelne, hogy az év végi bizonyítványa is olyan szép lehessen, mint az év végi. Igazából az bántott, hogy kiderült, hogy a szolfézs házit rendszeresen elcsalja az ifjú hölgy. Megtehette lebukás nélkül, mert sosem írásbeli feladat van feladva, hanem gyakorlás. Vera nagyon jó hallású kislány, ha a tanár néni felszólítja a leckéből, gyakorlás nélkül is előadja, sőt, a szolfézs vizsgáját is megcsinálta ötösre úgy, hogy nekünk csak a vizsga napján szólt arról, hogy vizsga lesz, tehát arra sem készült különösebben. Csakhogy amikor rákérdezek, hogy van-e még házi, Veronka mindig nyugodtan a szemembe mondta, hogy nincs. Elmondtam neki, hogy emiatt csalódtam benne. Elpityeredett, az ölembe vettem, megcirógattam, és megnyugtattam, hogy nincs baj, de tanuljon a dologból és máskor ne így legyen.
Gábris is tanult valami újat. Mostanában szeret adok-kapok játékot játszani. Kivesz valamit a kezünkből, majd visszateszi. Egy óvatlan pillanatomban a nadrágom farzsebébe csempészett egy kiskanalat, de olyan is akad, hogy menet közben kikap valamit a kezünkből, amin aztán jót derül. Pelenkázásnál rögtön két pelenkát kell bekészíteni, mert az egyiket biztosan megszerzi.
Sajnos a gyomrom még nekem sem az igazi, Gábris is sokat kínlódik a sajátjával, ezért keveset eszik mostanában és gyakrabban nyűgös. Az elvileg két-három napos betegség egy hete kínoz bennünket. Reméljük már nem sokáig.
2012-02-13 Szerelmes levél
Csendesen telt a nap. A gyerekek jól viselkedtek, az óvónéniknek sem volt panasza Gergőre, ami azért korábban előfordult. Este Kata ment a nagyokért. Elvitte Verát még szolfézs órára, Gergő is ment velük. Megvárták az előtérben Verát, addig feladatokat oldottak meg Gergő sakk-könyvéből. Mire hazaértek, sütöttem egy kolbászt és két hurkát, amit még az egri „disznóölésből” kaptunk kóstolónak. Jóízűen megvacsoráztunk, aztán Vera félrevonult valamit alkotni az íróasztalán. Egész este nagyon sejtelmesen viselkedett, de amikor készen lett, mégis megmutatta, hogy bizony nem a házi feladattal vesződött, hanem szerelmes levelet írt valentin-napra az aktuális szerelmének. Bizony, kesze-kusza sorok születtek, nem épp magasan szárnyaló gondolatokkal, de mindenképp kedves gesztus volt tőle. Mosolyogva adtam vissza neki: - Látod, én még nem is kaptam valentin-napi üzenetet senkitől.
Veronka elgondolkodott, majd elrohant, és hamarosan visszajött egy cetlivel, amin ez állt:
„Apa ojan kedves vagy.”
Bizony, még a helyesírási hiba sem érdekelt. Az este folyamán még két ilyen levélkét kaptam Verától.
2012-02-15 Farsang
Szombaton farsangi bál lesz, amit a plébániai közösségünk szerez, mindemellett az iskolában és az óvodában is tartanak farsangi mulatságot. A gyerkőcök már nyáron újabb és újabb jelmezötletekkel álltak elő, annyira lelkesítette őket, hogy beöltözhetnek valaminek. Persze a legtöbb ötletük megvalósíthatatlannak bizonyult, de Verának végül két jelmeze is lett, egy tündér és egy virág jelmez. Úgy tervezte, hogy az iskolában tündérnek öltözik, a bálon pedig virágnak. Eddig mindig valamilyen mókás állatjelmezt választott, de gondolom idén meg szerette volna mutatni az osztálytársainak, hogy őt sem csak dalmataként, katicaként vagy gólyaként lehet elképzelni, bizony, ős is tud igazi tündér lenni. Gergő tavaly tűzoltó volt, most ismét férfias jelmezt választott. Harcos szeretett volna lenni. Volt itthon egy fakardja, most kapott hozzá egy pajzsot és egy sisakot, páncélt pedig szürke kartonból vágott neki Kata.
Gergőék az óvodában szerdán tartották a farsangi mulatságot, vittünk be némi üdítőt, meg bolti sütit. Kata szeretett volna süteményt sütni, de az iskolai elfoglaltságai miatt végül erre nem maradt ideje. Így is jól sikerült a nap, Gergő jól érezte magát. Délután viszont felhívott minket Vera tanítónénije, hogy Veronka rosszul érzi magát, fáj a feje, menjünk érte. Igen ám, de Veráéknak az iskolában csütörtökön volt a farsangolás. Megijedtünk, hogy megbetegszik a leányzó és kimarad belőle, pedig nagyon várta már.
Kata elhozta Verát az iskolából. Bágyadt volt, de nem volt láza, lefeküdt pihenni. Este írt nekem egy üzenetet Zsuzsa tanító néni, hogy ha jobban van Vera, holnap délelőtt pihenjen még, de délre vigyük be, és akkor ő is beöltözhet. Ebben maradtunk végül, és reménykedtünk benne, hogy ezúttal nem marad ki a leánykánk a jóból.
2012-02-16 Egy irtó jó nap
Vera délelőtt itthon pihent, megnéztünk együtt néhány rajzfilmet, de délben érte jött nagypapa, és elvitte a jelmezes felvonulásra, tehát megmutathatta magát tündérkeként. Este Kata hozta haza őt és Gergőt. Gábrisnak még mindig ment a hasa, ezért őt korábban megfürdettük, ne pirosodjon be a feneke a pelenkában. Épp a fürdőkádban ült, amikor bekopogott hozzánk két férfi. A lépcsőházunk rovarirtást rendelt, ezért jöttek. Beengedtem őket, bár nem jó kedvvel. A gyerekek ahogy hazajöttek, csak ledobálták a cuccaikat, és máskülönben is nagy volt a rendetlenség, ráadásul a fürdőszobába is befújták a mérget, miközben Gábris épp ott fürdött. Szerencsére hamar végeztek, és magunkra hagytak minket. Este Vera hasán és hátán piros pöttyöket fedeztünk fel, ekkor már gyanítottuk, hogy himlője lehet. Este már nem tudtuk elvinni a doktornőhöz, ráadásul másnap Katának reggeltől este hétig az egyetemen voltak órái. Abban egyeztünk meg, hogy korábban elkéredzkedik az egyetemről és este elviszi Verát orvoshoz. Én nem szívesen vállalkoztam rá, hogy a rekord hidegben két beteg gyerekkel odabuszozok, de legvégső esetre ezt a lehetőséget sem zártuk ki.
2012-02-20 Buli popcornnal
Veronkát végül legyűrte a bárányhimlő, és az egész teste tele lett pöttyökkel, de ez egy cseppet sem viselte meg, illetve jóval kevésbé, mint Gábrist és engem a mi betegségünk, ami még mindig nem múlt el nyom nélkül. Vera valahol még élvezte is, hogy itthon lehet velünk. Délelőttönként rajzfilmeket néztünk, de kisebb házimunkákban be is segített, olykor a mosogatásban és az ebédkészítésben is, mégis a szombat estét élvezte legjobban, amikor négyesben maradtunk itthon, én és a gyerekek. Szombat este volt a bál, ahová mind szerettünk volna elmenni, Verának még külön jelmeze is volt a bálra, de felöltöztettük volna Gábrist is, talán hupikék törpikének, Gergő pedig felvette volna az óvodai jelmezét. Persze beteg gyerkőccel nem mehettünk el. Kata viszont megígérte, hogy fog táncot tanítani a bálon, és énekel majd, talán nem is árt neki néha, ha kimozdulhat valahová nélkülünk is. Mondtam neki, hogy maradjon nyugodtan ameddig szeretne. Azért megkért, hogy ha baj van, hívjam telefonon. Nem gondoltam, hogy bármi félnivalóm lenne, és nem is volt. A gyerekekkel közöltem, hogy most pedig bulizunk. Hallgattunk némi pörgős zenét, aztán készítettem egy nagy adag pattogatott kukoricát, berendeztünk egy hevenyészett mozit a szobában, besötétítettünk, és megnéztünk egy egész estés rajzfilmet, amit a gyerekek választhattak ki. Nagyon élvezték. Gábris rákapott közben a popcorn-ra. Nem tudtam, hogy szabad-e ennie, de gondoltam, már elmúlt egy éves, mi baja lehetne tőle. Azért azzal tisztában voltam, hogy a kukoricahéj maradványai könnyen a szájpadlásra tapadnak, ezért azt szemenként leszedegettem neki, úgy adogattam a szájába a falatokat. Annyira ízlett neki, hogy közben többször rá is harapott az ujjamra. Mohón várta, hogy mikor közelitek valamit ismét a szájához, és szinte kapott utána. Persze Gábris nem várta meg a film végét, elaludt, és lefektettem az ágyába. A nagyok viszont jóval tovább fent maradhattak, mint máskor. Másnap reggel hagytam őket sokáig aludni, és Katát is, aki végül fél három körül érkezett meg. Mikor elindultam a kilenc órás misére, még csak Gergő volt ébren. Őt megkértem, hogy öltözzön fel, és hagyja a többieket aludni. Ruhát persze adtam neki.
Mikor hazaértem, a többiek még félálomban voltak, Kata gyorsan rendbe hozta magát, és átment a görög misére, ami fél tizenegykor szokott kezdődni. Addig ettünk egy pár falatot a gyerekekkel, gondoltuk, hogy legfeljebb későbbre tolódik az ebéd. Így is lett aztán. Nem baj, a délután úgyis semmiségekre ment el. Ki sem tudtuk tenni a lábunkat. Kint hó volt és február közepéhez képest szokatlan hideg, bent pedig két beteg gyerek.
2012-02-22. Mindenki itthon
A héten ismét felpörögtek az események. Gábrist hétfőn elvitte Kata a gyermekrehabra kontrollra. Mikor megszületett voltak vele problémák. A feje megnyúlt, túl nagy volt a kutacsa, ki volt fordulva az egyik lába, és kötöttek voltak az izmai. Emiatt aztán kellett koponyaultrahangra vinni, és hónapokon keresztül gyógytornára járatni. Múlt nyáron még egy műtétje is volt, mert egyszerre volt köldök, lágyék és vízsérve. A műtét jól sikerült, egyedül a köldöksérv maradt meg, amire azt mondták, hogy elmúlik magától. A gyógytorna is meghozta a hatását, Gábris már úgy rohangál négykézláb, hogy alig bírjuk utolérni, de az ágy szélébe kapaszkodva már ügyesen jár két lábon is. A kutacsai is szépen beforrtak, tehát mindent egybevéve, Gábris egy életvidám, makkegészséges kis fickó. A kontrollvizsgálatokra persze azért elvisszük. Általában együtt megyünk Katával, de most Vera bárányhimlője miatt én otthon maradtam Veronkával és Kata vitte Gáborkát a doktornőhöz, aki valljuk be, a legelejétől nem volt szimpatikus. Megértem én teljesen, hogy keménnyé teszi ez a munka, hiszen a legkülönfélébb emberekkel találkozik, és nagyon gyakran lát beteg, sérült, kisbabákat, de soha egyetlen gesztussal nem próbált minket megnyugtatni, sőt, a legkisebb problémát is eltúlozta. Nem csoda, ha sok nő szenved depresszióban szülés után. Gábrisnál az első hónapokban mind a szülészeten, mind a gyermekorvosnál, mind a védőnőnél csak ijesztgettek minket. Az is csak Kata erejének köszönhető, hogy Gábris végig anyatejet kapott, és még most, egy éves korában is vígan szopik. Én már azt mondtam neki, hogy adjunk tápszert Gábrisnak, hiszen annyira csenevész volt, a maga kis 2kg 68 dkg-jával, amiből még adott is le születése után. Emlékszem, hogy nagyon lila volt, mikor megszületett. Bent voltam mindhárom gyermekem megszületésénél. A másik kettő élénkebb színű volt, és olyan erőteljesen sírtak fel, hogy öröm volt hallani. Gábris pici volt, lila, a feje úgy elnyúlt, mint egy baseball labda, alig nyöszörgött, a kis lábfeje szinte hátra fordult, a végtagjain lógott a bőr. Sosem gondoltam, hogy ennyire gyönyörű kisgyerek lesz belőle, és hogy ennyit fog kacagni, ennyire fog örülni az életének. A doktornőktől meg csak ilyeneket hallgattunk róla, hogy ez a gyerek olyan „apátiás”. Véleményt persze rendszerint úgy mondtak róla, hogy előtte kifáradt a hosszú várakozástól a rendelőben, szoptatni nem szabadott a vizsgálat előtt, tehát éhes volt, és a doktornő öt percig ha látta a klinikán.
Most is attól féltem, hogy Gábris nem fogja bemutatni a doktornőnek nagy tudományait. Így is lett. Először mutattak neki egy játékot, azért szépen érte mászott négykézláb, majd lecsüccsent és játszott a játékkal. Innentől kezdve semmi másra nem is volt hajlandó a vizsgálat alatt. Hiába sípoltak neki, meg ki tudja még miket csináltak, őt innentől csak a játék érdekelte. De könyörgöm, ő ilyen itthon is. Ha talál egy olyan játékot, vagy akár papírfecnit, ami érdekli, akkor leül, és azzal foglalkozik. Ilyen a természete. A mai figyelemzavaros világban egyáltalán nem baj, ha valaki tud koncentrálni egy dologra. Kata azért elmesélte, hogy miket szokott csinálni, ezért ráírták Gábris lapjára, hogy rendben van, de még egyszer szeretnék megnézni, amikor már jár. Ezzel végül is nincs probléma, jó, ha egy orvos alapos, amennyire tud.
Másnap, húshagyó kedden ki szerettem volna vinni a gyerekeket sétálni, mert hetek óta először gyönyörűen sütött a nap és a hó is olvadni kezdett, de a babakocsi az autónk csomagtartójában maradt, és Kata autóval ment reggel dolgozni. Nem baj, felöltöztettem Gábrist, Vera pedig szépen elkészült egyedül. Gábrist ölbe kaptam, és tettem velük egy kört a legnaposabb részeken. Közben eszünkbe jutott, hogy szegény dédnagymama szemben lakik velünk, mégis már legalább egy hónapja nem látta a dédunokáit. Átsétáltunk hozzá. Őt is eléggé megviselte ez a tél, de megörült nekünk, vett elő ivólevet és süteményt. Bár mondtam neki, hogy nemrég álltunk fel az asztaltól. Gábrisnak a sütemények nagyon megtetszettek. Nem szeretem édességgel etetni, de gondoltam egy kis kóstoló nem árthat. Szerencsére Verának még hét évesen sincs egy lyukas foga sem, igaz, nála nagyon vigyáztunk elejétől fogva, még az egy éves születésnapi tortájában sem volt cukor. Ezt Gergőnél már nem tudtuk betartani, Gábrisnál pedig még kevésbé. Olyan mohón harapott a süteményekbe, hogy dédimama szinte reszketett, hogy meg ne fulladjon. A sütemény után hámoztam neki egy almát is, azt is élvezettel elmajszolta.
Húshagyó kedd alkalmából ebédre csirkét sütöttem, sült krumplival. Vera nagyon sokat segített, sózta a krumplit, megetette Gáborkát, megterített. A csirkéből vacsorára is jutott, sőt, még akadt utána néhány szelet Zsuzsa mama túrótortájából is. Bár Vera és Gergő egy kicsit összeveszett vacsora után, végül jó kedéllyel feküdtek le a gyerekek. Az ágyban még olvastam nekik néhány történetet a Képes Bibliából. Kata ma is nagyon sokáig dolgozott. Fél kettőkor még körmölt valamit, reggel pedig ő ment el legelőször. Gergőért nagypapa és nagymama jött el, de hasfájásra panaszkodott. Adtam neki egy kis ásványvizet, az autóban az óvoda felé viszont elhányta magát, ezért végül nem ment ma óvodába. Felhívtam az óvodát és lemondtam a hétre az étkezését. Azt olvastuk valahol, hogy a bárányhimlő járhat hányással is. Gondoltam, lehet, hogy elkapta Verától, mindenesetre nem fog neki ártani pár nap pihenés itthon. Végül most három gyerkőccel vagyok idehaza. Vera már szerencsére jól érzi magát, Gábris hasmenése is elmúlt, viszont egy-két pöttyöt mintha látnék rajta. A kedélye jó. Veronka nagy segítségem, mindenféle házimunkát rá lehet bízni, délután meg a leckéit írja, amit a tanítónői küldenek neki. Nagypapa is benézett, hogy hozzon-e valamit a boltból, de lévén, hogy hamvazószerda an, szigorú böjti nap, és Gergőnek amúgy is diétáznia kell, főztem egy kis tésztát ebédre, ami amúgy is volt itthon, tehát nem volt szükségem segítségre. Katát többször hívtam telefonon, őt viszont nem tudtam elérni. A hét végére viszont tavaszi időt mondanak, és akárhogy is lesz, jön a tavasz, meggyógyulunk, szép napok jönnek. Az ablakunk alatt is feléledtek nagyapám hóvirágai, amik decemberben kihajtottak, a februári hidegben pedig hozzáfagytak a földhöz. Hihetetlen erő van ezekben a növénykékben, ezért is ültettem őket az ablak alá. Sok örömünk van bennük.
2012-02-27 A hetedik
Pénteken szerényen ugyan, de megünnepeltük Vera hetedik születésnapját. Vera még nem gyógyult fel teljesen a bárányhimlőből, Gergőnek pedig a gyomra rendetlenkedett, de egy születésnap akkor is születésnap. Nagypapát és nagymamát hívtuk át estére egy szelet tortára. Vera málnatortát kért kevés tésztával és sok krémmel. Szerencsére nyáron annyi málnát lefagyasztottunk, hogy a fagyasztóban lévő készletből bőven el tudta készíteni Kata a tortát. Éjszaka sütötte meg, így Verának is meglepetés volt, amikor készen meglátta. Péntek délelőtt a gyerekek versenyeztek rajta, hogy ki porszívózhatja ki a szobákat, ki törölgethet, a játékaikat is elpakolták, én pedig a szekrényeket pakoltam valamennyire rendbe és a lakásban szanaszét lévő ruhákat tüntettem el. Ebédre gombapörköltet szerettem volna készíteni, de Vera inkább rántott gombát kért. Kicsi meg is örültem, hiszen azt egyszerűbb elkészíteni, de mikor kipakoltam a hozzávalókat, kiderült, hogy nincs itthon zsemlemorzsa, sem tejföl a tartármártáshoz. Nem akartam magára hagyni a gyerekeket, de mégis leugrottam a mellettünk lévő boltba, ahol kiderült, hogy nincs nálam egy fillér sem, zavaromban meg a bankkártya kódom sem jutott eszembe. Hazaszaladtam és közöltem a gyerkőcökkel, hogy most párizsi gombát fogunk ebédelni, bár fogalmam sincs róla, hogy létezik-e ilyen étel. Vera felajánlotta, hogy segít. Amíg sütöttem a gombákat, ő a következő adagot forgatta a lisztben és a tojásban.
- O-ó – mondta – ezt az egyet csak tojásban forgattam meg.
- - Sebaj – válaszoltam -, párizsi gomba sem volt eddig, most meg már lesz debreceni gomba is.
Közhírré tétetik tehát, hogy a debreceni gomba úgy készül, hogy csak tojásban van megforgatva, aztán kisütve.
Mikor Kata hazajött a munkából, már nagyon éhes volt. Talán ezért is ette jó étvággyal a gombát. Verának is ízlett. Gergő inkább abból a lepényből kért, amit a maradék tojás és liszt keverékéből sütöttem. Még gyorsan felmostuk a konyhát, szépen megterítettünk, és vártuk a vendégeket. Időközben kiderült, hogy a nővérem, Zsuzsa is fel tud ugrani pár percre megköszönteni Verát, így végül igazi ünneplést tartottunk, tortával, gyertyával, énekléssel. Még Gábris is megevett egy egész szelet tortát.
Hét végén aztán nagy munka vette kezdetét. Kata a tanító néniktől és ismerős anyukáktól összeszedte, hogy mivel foglalkoztak a héten az iskolában, és Veronka nekiállt behozni a lemaradást. Kata kitalálta, hogy egy kocka csokival jutalmazza a kész feladatokat. Ez annyira motiválóan hatott Verára, hogy végül már a fogait kezdtem félteni.
Vasárnap este Kata újabb tortát sütött, ezúttal almából. Ezt hétfőn reggel bevittük az iskolába, hogy ott is meg tudja kínálni Vera az osztálytársait. Szerencsére hétfőre nyoma sem maradt Verán a betegségnek, néhány heget leszámítva. Nagyon ügyesen megállta, hogy ne kaparja le a sebeit, így bízunk benne, hogy nem is marad rajta himlőhely, ami például az én orromat is csúfítja. Gergő is teljesen rendbejött, így reggel újra együtt indultak a Svetits óvoda és iskola felé Verával.
2012-02-29 Szökőnap
2012 szökőév és ma ünnepli 25, születésnapját az az amúgy 100 éves dédnagymama, aki épp február 29-én született. Valahol a neten olvastam egy cikket róla. Nekem csak a vérnyomásom szökött fel egy másik cikk olvasása közben, amiben a cikkíró kifejti, hogy egy középosztálybeli életvitelhez mennyit kellene keresni. Az összeg az én eddig legmagasabb fizetésemmel sincs köszönőviszonyban sem, pedig 11 éve dolgozom, van három szakmám és két diplomám. Ez még önmagában nem is lenne annyira bosszantó, de a kedves kommentelők még ki is fejtették a cikk alatt, hogy aki kevesebbet keres, az biztosan hülye, alulképzett, gyereket meg ne vállaljon, mert nem lesz pénze felnevelni. Az ilyen hozzáállás mellett még azért is hálásak lehetünk, hogy egyáltalán születnek gyerekek Magyarországon, bármennyire is aggasztóak a születési és halálozási adatok évek óta. Arra nyilván kevesebben gondolnak, hogy az a gyerek, aki ma nem születik meg, az nem lesz adófizető 30 év múlva, de negyven és 50 év múlva sem. A dolog további pikantériája, hogy akik anyagilag stabilabb helyzetűek, azok éppen nem arról híresek, hogy sok gyermeket vállalnak, de még azt sem mondhatjuk, hogy a gyermekeik boldogabbak lennének, mint teszem azt, az én gyermekeim, akik a héten belevetették magukat az óvodai, iskolai forgatagba. Veronka hamar behozta a lemaradásait, sőt, még piros csillagot is kapott, Gergő pedig már az első napon kapott az óvodában egy jó cselekedet pontot. Minden gyereknek van az óvodában egy báránykája, és a nagyböjt alatt erre lehet pontokat gyűjteni. Ha valaki valami jót tesz, a báránykájára felragasztanak egy pattogatott kukoricát. A cél persze az, hogy a böjt végére mindenkié tele legyen kukoricával, és úgy nézzen ki, mint egy valódi, gyapjas bárányka.
Gábris is tanult új dolgokat. Végre tud fújni. Igaz, a születésnapi tortáján még nem tudta elfújni a gyertyát, de azóta megtanulta ezt is. Egyik este pedig a vacsoránál Kata az ölébe vette. Gábris megfogta a kanalat, és szépen elkezdte kanalazni az ételt az édesanyja szájába. Ezen mindannyian jól szórakoztunk. Verának és Gergőnek is nagyon tetszett. Előkerestük a nagyobb gyerkőcök kinőtt szandáljait és kiscipőit is. Itthon időnként ráadjuk Gábris lábára, hátha úgy könnyebben megtanul járni. Persze kapaszkodva már jár, de lassan elindulhatna kapaszkodás nélkül is.
A mosógépünknek egyre aggasztóbb a hangja. Anyósom javaslatára tettem bele egy adag trisót és beindítottam egy programot magas hőfokon, hogy leszedje a vízkövet. Már elromlott a TV-nk, a fényképezőgépünk, a nyomtatónk, az egyik számítógép. Nem lenne jó, ha a mosógép lenne a következő. Persze a TV-t édesapám meg tudja javítani, hiszen TV szerelő, a nyomtató pedig még garanciás, de egy új mosógépbe most nem lenne egyszerű beruháznunk. Legutóbb több, mint egy éve javították, de már akkor is olyan állapotban volt, hogy csak úgy érte meg javíttatni, hogy egy ismerősünk dolgozott rajta nagyon kedvező áron. Ha rendesen szervizbe kellett volna vinnem, akkor azt mondtam volna, hogy jobban megéri egy újat venni.
Főztem ebédre egy paprikás csirkét, de eléggé odaégettem. Nem baj, úgyis böjt van, legalább megehetjük lelkiismeret furdalás nélkül.
2012-03-02 Pettyek-pöttyök
Csütörtök reggel szoptatás közben Gábris arcán észrevett Kata egy halvány pöttyöt. Megnéztük a hátát és a hasát is, ott is volt néhány. Rögtön megnéztük Gergőt is. Rajta is akadt egy-kettő. Eldöntöttük, hogy ő ma nem megy óvodába. Verát elvitte Kata az iskolába, aztán ment dolgozni, én meg itthon maradtam a fiúkkal. Vettem ki a fagyasztóból csirkemellet, azt kockákra vágra, némi fűszerben megforgatva, olajban kisütöttem ebédre. Sütöttem hozzá krumplit, meg főztem egy porleveset. Délre már sokkal több pötty volt mindkét gyereken, ezért adtam nekik azokból a cseppekből, amiket Verának is ajánlott a doktornő bárányhimlőre. Jó étvággyal megebédeltek, és jó hangulatuk is volt egész nap. Gergőt viszont háromszor kellett átöltöztetnem, mert becsorgott a pisi a nadrágjába. Indítottam egy adag mosást, de a mosógépnek még mindig rémes volt a hangja, és amikor lejárt a program, égett szagot éreztem a fürdőszobában. Felhívtam édesapámat, hogy majd nézzen rá. Szerdán az autónk műszerfalán is megjelent a fékrendszer hiba üzenet, ezzel az elromlott gépeink listája tovább bővült: nyomtató, számítógép, televízió, fényképező, mosógép, autó. Szerencsére a nyomtató még garanciás, már csak idő kellene, hogy elvigyük szervizbe, az autó pedig valószínűleg csak a hideg miatt kínlódott. Remélem, mert a féket már kétszer javíttattuk a két év alatt, amióta megvettük.
Kihúztam a mosógépet a helyéről, hogy apa hozzáférjen, ekkor vettem észre, hogy alatta tekintélyes mennyiségű mocsok gyúlt össze, így felmostam a fürdőszobát, ill. azt a kockát, amit fürdőszobának hívunk, de már akkor egyúttal felmostam az előteret és a konyhát is.
Este apa épp akkor érkezett, amikor vacsorázott a család. Darabokra szedte a mosógépet, amit Gergő és Gáborka tátott szájjal bámult. Gábris helyett foglalt azon a papucson, amit nagypapának készítettem ki, és első sorból szemlélte az eseményeket. Papa megzsírozta a csapágyakat, ellenőrizte a szíjakat, de mikor összerakta a gépet, az csak zúgott. Felírta a típusszámot, hátha tud egy használt motort szerezni a gépbe. Gergő elégedetten bólogatott: - Papa, te egy mester vagy.
Ebben valóban igaza is volt. Édesapám foglalkozását nézve rádió és televízió műszerész, vagyis röviden TV szerelő, de a tetőfedéstől a kőműves munkákig és a konyhaszekrény beállításig számtalan dologban kértük már segítségét, és nem is hiába. Nekem sosem volt olyan technikai érzékem, mint neki. Van ugyan technikusi szakmám meg műszaki diplomám is, de ezek az alapvető technikai érzéket nem helyettesítik. Maradjunk annál, hogy amit számítógéppel meg lehet oldani, arra vállalkozom. Persze a rossz számítógépünket meg tudnám javítani, de szegény annyira régi, hogy már legfeljebb használt alkatrészeket tudnék hozzá venni, és akkor sem lesz olyan, mint új korában. Lehet, hogy érdemesebb spórolnunk egy másik gépre. Persze addig elboldogulunk egy számítógéppel is.
A tavaszi nagy kiadásaink viszont inkább egy vezérműszíj cserére fognak korlátozódni az autóba, vagy egy új mosógépre.
2012-03-05 Hétvége kis kellemetlenségekkel
Pénteken este, mikor Veronika hazaért, sok mondandója volt, de azért hagyta, hogy úgy szedegessem ki belőle az információkat. A jó magatartásért kapható 5 almából egyet levettek tőle. Állítólag Ákos dobálta a cipőjét öltözésnél, és ezért ő nem tudott idejében elkészülni, ezért büntették meg. Mondtuk neki, hogy máskor mesélje el a tanító néninek, hogy hogyan történt a dolog. Ekkor ért minket a következő meglepetés. Vera elmesélte, hogy a tanító néni kisbabát vár. Gondoltuk, hogy a tanévet még biztosan végigcsinálja, de ezek szerint jövőre új tanítója lesz Verának. Sebaj, biztosan őt is meg fogja szeretni.
Fogászati vizsgálat is volt az iskolában, és Verának jók voltak a fogai, bár kettő kivételével ezek még mindig a tejfogai. Mossa is őket rendszeresen. A családunkból talán a három gyerkőcnek van jó foga, én emlékszem rá, hogy már a tejfogaim is tömöttek voltak. Igaz, az én gyerekkoromban nem is nagyon figyeltek a tejfogak védelmére.
Volt egy pár baleset is. A köpenyét leöntötte sodóval, az állát néptáncórán ütötte be úgy, hogy dudor nőtt rá, egy negyedikes pedig a folyosón rohant, és közben véletlenül a szeme alá ütött egy kulccsal. Szerencsére komolyabb baj nem történt. Szombat délelőtt fodrász nénihez is elvittem a leányzót. A fodrász néni lányát a feleségem tanította hittanra, most a Svetitsbe jár ő is, csak Vera az 1.A-ba, ő pedig az 1.B-be. Nem fogadott el tőlünk pénzt a hajvágásért, de ez nekem elég kínos volt. Végül megegyeztünk abban, hogy ha Gergő meggyógyul, áthozom őt is egy hajvágásra, és akkor rendezem a számlát mindkét gyerekért.
Veronkám a hétvégén mindig nagyon elhúzza a leckeírást. Most is kínlódott vele, hiába mondtam neki, hogy ha a feladatára koncentrálna, ahelyett, hogy próbál kibújni a munka alól, már rég készen lenne. Reménytelen volt. Azt nem mondtam meg neki, hogy én is mindig ilyen voltam, azért készültem el mindig sokára a leckémmel.
Gergővel viszont volt néhány vitám a hét végén, sajnos szombat este eléggé el is vesztettem a türelmemet, és keményen rákiabáltam. Nehezen vigasztalódott meg, de addig sosem fekszünk le aludni, amíg ki nem békülünk egymással, és nem rendezzük a vitás dolgainkat. Gergő éppúgy álomvilágban él, mint én sokszor, főként fiatalabb koromban. Szeret elmélázni dolgokon, szeret ábrándozni, és nagyon nehezére esik, ha valamiben sietnie kell, márpedig általában sietnie kell, mert reggel időben fel kell öltözni, mert az étkezőasztaltól csak akkor állunk fel, ha mindenki befejezte az evést, még ő is, mert fürdés után gyorsan kell öltözni, hogy meg ne fázzon, mert ha templomba vagy bábelőadásra, vagy bármilyen közösségi programra megyünk, nem fognak külön ránk várni.
Most hétvégén volt egy foci gála is, amire Gergő szeretett volna elmenni, de a betegsége miatt nem mehetett, pedig az óvodában focizni tanul, és a fiúk már hetek óta erre készültek. Sajnáltuk nagyon a dolgot, de inkább nem beszéltünk róla, és Gergő sem hozta fel magától a témát. Nem tudom, hogy könnyebb-e így. Neki még nem éppen fejlett az időérzéke, biztosan nem tudja, hogy a gálára ezen a hétvégén kellett volna menni. Én inkább annak a híve vagyok, hogy mindent beszéljünk meg, de ez most így jött ki. Később visszatérünk majd erre a témára.
Amúgy a fiúk gyönyörűen gyógyulnak. Úgy döntöttünk, hogy Gergő még egy hétig itthon marad lábadozni. Vasárnap este még viszkettek neki a pöttyei, de nem vészes, nem is kapargatja őket. Gábrison több pötty van, mint rajta. Nejemből megint kitört a matektanár, és bizonygatta, hogy Gábrison sincs több pötty, csak kisebb felületen van ugyanannyi, ezért jobban látszik. Megegyeztünk abban, hogy Gábrison arányaiban több pötty van. Veronka szerint, ha most lenne farsang, akkor a fiúknak Túró Rudinak kellene öltözniük.
2012-03-06 Nehéz indulás
Ma reggel Kata vitte Verát iskolába. Kiderült, hogy Vera elfelejtette este rendbe tenni a tolltartóját, így most kutyafuttában kellett ezt a munkát elvégezni. Közben Gábris már hangosan követelte a reggelijét, így én őt etettem. Katáék lementek az autóhoz, de kisvártatva visszajött a nejem, hogy a tanári fehér köpenyét itthon felejtette, majd pár perc múlva visszajöttek mindketten, mert Vera itthon felejtette az iskolaköpenyét, ráadásul nem is emlékezett rá, hogy hová tette, tehát keresgélni kellett. Gergő ekkor még aludt, Gábris pedig az etetőszékben ült. Később Gergő felébredt, de álmában sajnos becsorgott neki a pisi, így gyorsan bedobáltam az ágyneműjét és a pizsamáját a mosógépbe. Gábrisnak almát reszeltem reggelire, de végül kekszet evett, Gergőnek pedig kirántottam néhány tojást, de krémtúrót reggelizett. Még a reggeliző asztalnál ült, amikor felhívott a nejem, hogy bevitte az autónkat a szervizbe, ahol azt mondták, hogy motorhibás. Ezt semmiképp nem szerettük volna hallani pont akkor, amikor a költségvetésünk elég szűkös. Két éve vettük ezt az autót, azóta már volt benne kézifék és munkahenger cserélve, most pedig… Az előző autónkat 5 évig használtuk mielőtt eladtuk. Igazából csak azért cseréltük le, mert kellett egy nagyobb gép a három gyerek mellé. Azzal az autóval sosem volt gond, csak műszaki vizsga előtt láttuk a szerelőt, pedig arra sokan azt mondták, hogy rosszabb, mint egy régi Trabant.
2012-03-08 Nőnap
Kedden ismét szomorú hírek érkeztek az autónkról. A javítása az autószerelő szerint sokkal többe fog kerülni, mint amennyire számítottunk. Egyelőre nem is kértük az összes munka elvégzését, csak egy olajcserét, és hogy átmenetileg tudjuk használni. Így is tekintélyes összeget fizettünk ki, amitől egész nap feszült voltam. Nem tett jót az sem, hogy egy doboz apró gyöngyöt sikerült a szőnyegre borítanom, amikor Gábrisnak egy játékot akartam levenni a polcról. Gergő előtt viszont le a kalappal. Azonnal jött és segített. Pici ujjaival ügyesen kapkodta fel a legapróbb gyöngyszemeket is, sőt, teregetésnél kérés nélkül adogatta nekem a ruhákat, aztán mikor ebédre a zöldséges csirkemelleket sütöttem, ügyesen kiklopfolta a hússzeleteket.
Vera viszont nem volt ilyen ügyes ma. Az iskolában 2 almát levettek a táblájáról, mert rendetlenkedett a folyosón. Nem tagadom, hogy mérges voltam rá ezért, és megkértem, hogy a hét végére legalább egy almát szerezzen vissza a kettőből. Ennél is jobban bosszantott, hogy csúnya horzsolás éktelenkedett a szeme alatt. Állítólag az egyik fiú az osztályából úgy fordult meg hirtelen, hogy a kezében volt egy feltartott ceruza, és épp beleütközött Verába. Ha egy centivel arrébb megy… Jobb nem is belegondolni.
Gábris ebédre a csirkemellről a vegyes zöldséget ette rizzsel, de annyit, hogy már attól féltem, hogy beteg lesz tőle. Nagyon ízlett neki. Mostanában a háztartási kekszre is rákapott. Van egy kilós zacskónyi a szobában a számítógép monitor mellett. Gábris rendszeresen odamegy a géphez kekszet kunyerálni, és ha kap egyet, megfogja két kézzel, feltartja és olyan diadalittas öröm látszik az arcán, ami leírhatatlan. Rendszeresen beszélget is a kekszéhez, mielőtt megenné. Megpróbáltuk levideózni egyszer, de akkor kivételesen nem ezt csinálta, hanem elvitte a kekszet Gergőhöz, és a szájába tuszkolta.
Szerda este Vera már azt újságolta, hogy jó magaviseletért visszakapott egy almát. Ezért nagyon megdicsértük. Kata délután hazajött, de olyan fáradt volt, hogy elaludt. Gábrist is lefektettem aludni, Gergőt pedig megkértem, hogy ne ébressze fel őket, és átmentem a boltba, ahol megint egy kisebb vagyont hagytam, de az otthoni készleteink annyira kimerültek, hogy ebédre már csak egy kis krumplis tésztát tudtam főzni, de azt is mirelit krumpliból, mert még a krumplink is elfogyott. Nekem azért jól esett így is a tészta. Verának is ízlett és Katának is. Gergő inkább a tegnapi hús maradékát ette ebédre és vacsorára is.
Mikor mentem a boltba, eszemben járt, hogy Kata nőnapra barackos-kekszes csokoládénak örülne, de végül mégis elfelejtettem ilyet venni, amitől megint morcos lettem. Ahogy hazaértem, Kata indult Veráért az iskolába. Mikor hazajött, gyorsan megvacsoráztunk, lefektettük a gyerekeket, ő még leült dolgozni, de elaludt a munka felett. Én próbáltam egy pár szót beszélni vele, de nem sikerült, így megszegtük a saját szabályunkat, és kivételesen úgy feküdtünk le, hogy harag volt bennünk, ami sajnos reggelre sem illant el. Pont nőnap reggelén civakodtam a nejemmel. Igaz, elmesélte a napi programját, amiből megint annyit értettem meg, hogy ma sem fogok tudni beszélni vele két szót, hiszen este hat után jön haza, és akkor még tanulnia és dolgoznia kell. Máskor legalább ebédelni hazajön, én meg úgy készültem, hogy ebédre meglepem egy lasagne-val. Mellesleg azt beszéltük korábban, hogy ma este elmegyünk venni pár dolgot. Kinéztem az interneten, hogy az egyik pizzériában nőnap alkalmából a nők fél áron ehetnek pizzát. Gondoltam, oda is benézhetnénk, de kiderült, hogy ebből sem lesz semmi. Az emiatt érzett dühömet is Katára vetítettem, de ő mégis úgy ment el, itthonról, hogy békejobbot nyújtott. Tudom, hogy fáradt, és bántott, hogy még én is ilyenekkel terhelem, de talán nekem is sok már, hogy a gyerekek harmadik hete betegeskednek, és azóta ki sem tudom őket vinni a lakásból. A srácok amúgy már jól vannak. Gergő is mehet hétfőn óvodába. A pöttyök még látszanak rajtuk, de ez már csak esztétika probléma. Szépen le van száradva mindegyik, csak le kell esniük.
Délelőtt beszélgettünk Gergővel arról, hogy megírom az óvó nénijének, hogy milyen jól viselkedett itthon. Így született ez a rövid e-mail:
„Szia! Gergővel beszéltük, hogy a báránykáján kevés kukorica lesz, mert hiányzott, és nem tudta gyűjteni. Kárpótlásul megígértem neki, hogy elmesélem az óvó néninek, hogy mennyit segített itthon. Az előbb virágot ültettünk együtt (cserépbe), és a főzésnél is segít. Ő klopfolta ki a csirkemelleket. Többször volt, hogy magától ajánlotta fel, hogy jön segíteni teregetni. A játékait is szépen elpakolja, és ügyesen játszik Gáborkával. Szép napot és kitartást a nyári szünetig.
Gábor”
Délután elmentünk a fiúkkal sétálni. Vettünk estére Katának és Verának virágot, üdítőt és édességet. Kata kedvenc csokijáért két boltba is el kellett mennünk, de ezúttal sikerült beszerezni. Otthon megterítettem az asztalt, kicsinosítottam amennyire tudtam, és kiraktam rá a meglepetéseket. Gergő most is szépen segített. Vera virágát egész hazáig ő cipelte, és boldog volt, hogy megdicsértem, amiért egész nap nagyon szépen viselkedett.
A család nőnemű tagjai fél hét körül értek haza, mert Verának az iskola után még szolfézs és hegedű órája volt. Édesapám is épp nálunk volt, mert hozott nekik néhány tulipánt cserépben. Veráék nagyon meglepődtek a terített asztalon és a finomságokon, amiket hoztam nekik. A lasagne is ízlett nekik. Gyújtottunk gyertyát is a vacsorához, de Gábris nyűglődni kezdett ezért inkább visszakapcsoltuk a villanyt. Gábrisnak amúgy bármit kínáltunk vacsorára, mindenért csak a száját húzta, sőt, végül sírva is fakadt, pedig csupa olyasmivel kínáltuk, amit szeret. Végül megevett ő is egy nagy adag lasagne-t, amitől egyből jobb kedve lett.
(Kata kérte, hogy írjam bele, hogy nagyon örültek a meglepetésnek)
2012-03-12 Gergő névnapja
Pénteken végre el tudtuk vinni a nyomtatónkat szervizbe. Úgy néz ki, hogy megcsinálják garanciában. Igaz, 2-3 hét múlva kell csak érdeklődnünk, de annyi baj legyen.
Szombaton hagytam Katát 11-ig aludni, hiszen a héten rendszerint hajnal kettőig tanult, vagy dolgozatokat javított, hatkor pedig ébredt, hogy vigye Verát iskolába, aztán menjen dolgozni. Mire felébredt, megreggeliztettem a gyerekeket, beindítottam egy adag ruhával a mosógépet, ami édesapám gyógykezelésének hála még húzza az igát egy darabig. Úgy néz ki, hogy a nővéremék elromlott mosógépének a motorja éppen jó bele, tehát elképzelhető, hogy kap még néhány év „életet” a ketyere. Verával kiborogattuk a még decemberből maradt mikulás-csomagokat, és kiválogattuk belőlük a mogyorót. Verával megpucoltattam őket, közben felszeleteltem egy csirkemellet, két pritamin paprikát, két fej hagymát, egy fokhagymát. Katától kaptam korábban egy kínai szakácskönyvet, abból elkészítettem az egyik legegyszerűbb ételt, a mogyorós csirkét. Gergőnél nem aratott osztatlan sikert, de a többiek nagyon dicsérték, és nekem is ízlett. Igaz, én nagy rajongója vagyok a kínai konyhának.
Délutánra megbeszéltünk egy találkozót a szüleimmel. Meg szerettük volna nézni az új házukat belülről is. Vittünk magunkkal néhány nárcisz hagymát, amit a gyerekek kiültettek a kertbe. Igazából egy kertes ház volt a szüleimnek a régi vágya, amit most meg is kaphattak. Sok munkájuk lesz még rajta, de édesapám határtalan tettvággyal, édesanyám pedig kimeríthetetlen ötletkészlettel vágott bele. Nekem 33 évesen sincs ennyi energiám. Adja Isten, hogy sokáig élvezhessék még az új otthonuk adta örömöket!
Vasárnap a család két részre szakadva ment misére. Verának az iskolai kápolnába kellett mennie, őt én kísértem el, Kata pedig a Szent Család plébánián tartott mise után énekpróbát a kórusnak, ezért ő oda ment a fiúkkal. Veronka a misén az osztálytársaival és a tanítónénikkel vett részt, én az egyik hátsó sorba ültem. Aztán mise végén felmentem érte az osztályterméhez, ahová a tanítók vezették az osztályt. Vera szinte a nyakamba ugrott, annyira örült nekem. Még a hazafelé úton sem hagyta abba a nevetgélést, teljesen be volt sózva, de szép idő volt, ezért sétáltunk kicsit. Benéztünk egy díszállat kereskedésbe, de az épp be volt zárva. Vasárnap nem tartanak nyitva. Egy hamburgeres is nagyon hívogatott minket, de nem engedtünk a csábításnak ebéd előtt. A Batthyány utcán megmutattam Verának azt a házat, ahol korábban Petőfi Sándor lakott. Közeledik március 15. Gondoltam, ha már ebben a városban élünk, érezze magához közelebbinek ezt az ünnepet. Később egy cukrászda mellett mentünk el. Ennek már nem tudtunk ellenállni, betértünk egy szelet süteményre, de valamiért nem lehetett leülni, ezért becsomagoltattunk pár süteményt, és hazavittük. Busszal utaztunk, amit Vera nagyon élvezett. Ritkán szállunk buszra, különösen azóta, hogy ő is betöltötte a hetedik életévét, és jegyet kell vennünk neki. Igaz, alacsony növésű, simán elhinnék róla, hogy még csak 6 éves, de világ életében arra neveltük, hogy igazat mondjon, még akkor is, ha abból esetleg kára származik. Akkor hogy mutassak neki rossz példát? Tudom, elég elavult szemlélet ez manapság, még tanár kollégáim közt is azt tisztelik, aki bármi áron érvényesül, de mi nyugodtan alszunk, és bízunk egy igazságos bíró ítéletében, aki minden tettünket ismeri. Tegyük hozzá, a világ egy sokkal élhetőbb és sokkal egyszerűbben élhető hely lenne hazugságok nélkül. Ma megkövezik azt, aki ilyeneket mond. Igen, talán kereshetnék én is több pénzt más szemlélettel, adhatnék jobb életkörülményeket a gyerekeimnek, de jobb életet nem adhatnék nekik úgy sem. Szerintem jobb élete igenis annak van, aki hisz valamiben, akinek kikövezett értékrendje van, aki képes akár mindenét feláldozni valamiért, ami nem is látható, mégsem lehet elvenni tőle. Nem kell itt megint csak a vallásra gondolni. Mindig csodáltam azokat, akik életüket adták a haza szeretetéért. Ma már ez is lejáratott szó. Ha valaki emlegetni meri, arra azt mondják, hogy nacionalista. Pedig ez nem valami izmus. Ez egy tiszta érzés, ami igenis hatalmába keríti a legelvetemültebb embert is, ha azon a tájon jár, ahol született, ha azokat a fákat, házakat látja, amiket először pillantott meg. Manapság a világ gyorsan változik, a fákat kivágják, a házakat lebontják. Az Alföldön született embernek még egy hegye sincs biztos pontként, ami megmarad a szeretett tájból, de mégis. Egyre inkább azon kapom magam, hogy szeretettel tekintek a ronda szürke panelházakra, amikben nyiladozni kezdett az értelmem, és amikor kihajt a hóvirág, amit az ablak alá ültettem, az igazi ünnep. Hetekig nézegetem az ablakból, hogy nyiladozik, szükségem van rá. Hiába szeretek más helyeket is a világon, hiába jártam már sok országban, és csodálkoztam, hogy mennyire gyönyörűek, csak ide vágyok vissza, és szeretném megnézni a hóvirágomat a szürke panel tövében.
Ilyen gondolatokkal a fejemben sétálgattunk hát Veronkámmal, és még így is hamarabb hazaértünk, mint Kata a fiúkkal. Már negyed tizenkettő volt, és tudatosult bennem, hogy nincs ebédünk. Előkaptam a fagyasztóból négy csirkecombot, raktam rájuk némi görög fűszerkeveréket, és kisütöttem őket, egy kis kukoricás rizzsel. Közben édesanyám felhívott, hogy főzött egy könnyű zöldséglevest, amiből Gábris is ehet nyugodtan, és szívesen küld belőle. Mikor Kata hazaért, megkértem, hogy menjen át érte. Végül Gábris a levest nem kérte, de mi megettük jó ízzel, Gábris pedig a kukoricás rizsből evett egy hatalmas adagot.
Délután megnéztünk egy filmet a gyerekekkel, aztán Kata süteményt sütött Gergő névnapjára. Gergő is felkötötte a kötényét és segített neki, amiben tudott, így hétfőn, amikor bevittük a süteményt az óvodába, hogy megkínálja a barátait, elmondhatta, hogy ketten készítették az édességet anyával.
Amikor Kata hazaért a munkából, elmentünk Gábrissal hármasban egy játékboltba, és vettünk Gergőnek egy transformers robotot, ami tűzoltó autóvá tud alakulni. Este oda is adtuk neki, amikor érte mentünk az óvodába. Nagyon boldog volt, mindenkinek mutogatta, és újságolta, hogy pont ilyenre vágyott. Kata Verával és Gergővel átrobogott a zeneiskolába, ahol Verának kezdődött a szolfézs és a hegedű órája. Amíg ő bent volt, Gergő az új autójával játszott, majd feladatokat oldottak meg anyával. Én Gábrissal az óvodában maradtam. Úgy tudtam, hogy fél ötkor kezdődik a szülői értekezlet, és már négy óra volt. Mint kiderült, az értekezlet ötkor kezdődött. Addig leültem és megetettem Gábrist. Volt nálam egy banán és rengeteg keksz. Az értekezlet végül majdnem este fél hétig tartott, de Gábrisra nem lehetett panasz. Volt még néhány gyerek, aki jött az értekezletre a szüleivel, velük játszott, miközben folyamatosan majszolta a kekszeket. Többen meg is jegyezték, hogy milyen nyugodt baba. Az értekezlet után tisztába kellett tennem. Ekkor derült ki, hogy minden van a pelenkázó táskában, amit magammal cipeltem, csak pelenka nincs. Szerencsére a kisebb gyerekek miatt tartanak az óvodában pelenkát, így tudtam az óvó nénitől kölcsönkérni egyet. Közben megérkeztek Katáék is. Gergőt megkérdeztük, hogy az épp a városban tartózkodó mozgó vidámparkba szeretne menni, vagy valahová vacsorázni. Azt választotta, hogy menjünk vacsorázni. Elmentünk hát a kedvenc kínai büfénkbe, ahol ilyenkor már fél áron is lehet vacsorát venni. A gyerekek nem kínait rendeltek, hanem palacsintát, de a szemközti palacsintázóban ezt is meg tudtuk venni. Gábris időközben újra megéhezett, ezért kis rizsgombócokat adogattam a szájába villával. Mohón nyeldeste őket. A büfé dolgozói csodálkoztak is rajta, hogy milyen ügyesen eszik. Tény, hogy a három gyermekünk közül neki van a legjobb étvágya. Vera és Gergő végül a palacsintát sem ették meg, csak pár falatot kóstoltak meg belőle, ill. kértek tőlünk szezámmagos csirkét, és azt vacsorázták, aztán beültek egy játék autóba, amibe 100Ft-ot kellett bedobnunk, hogy kicsit megkocsikáztassa őket.
Kata édesanyja ma töltötte be a 65. életévét. Este felhívtuk, és mindkét gyerek boldog születésnapot kívánt neki. Megígértük, hogy ha lesz alkalmunk, majd személyesen is felköszöntjük.
2012-03-14 Szemészet
Veronka hajnalban felébredt, hogy nagyon fáj az egyik szeme. Patakban folytak a könnyei, ki sem bírta nyitni a szemét, hogy megvizsgáljuk, nem esett-e bele valami. Kata reggel elvitte a szemészetre, így lemaradt a március 15-i iskolai műsorról, amire pedig régóta készült.
2012-03-18 Hosszú hétvége
Szerencsére Vera szeme hamar meggyógyult. Kapott rá kenőcsöt és szemcseppet, így pénteken el tudtunk utazni Egerbe anyósom 65. születésnapját megünnepelni. Kata megbeszélte a testvéreivel, hogy meglepjük Margitkát, és a három család egyszerre utazik Egerbe. Hogy ne kelljen sokat készülnie Margitkának, nem szóltunk neki, apósomat viszont beavattuk a tervbe. Ő foglalt helyet egy étteremben és megrendelte az ebédet is. Mivel épp péntekre esett az ünnep, és nagyböjt péntekein nem eszünk húst, paradicsomlevest rendelt és halpörköltet.
Az autó motorja mostanában rendetlenkedik. Az autószerelő azt mondta, hogy tankolni kellene bele valami jóféle benzint és városon kívül alaposan megjáratni. Gondoltam ez az egri út jó alkalom lesz erre, de Kata kiszámolta, hogy nagyságrendekkel olcsóbban jövünk ki, ha a nagycsaládos kedvezményünket kihasználva vonattal utazunk. Mivel csak egy napra mentünk, és nem kellett sok holmit cipelnünk, végül beleegyeztem, csak édesapám morgott, hogy minek cipeljük a három gyereket vonaton. Végül pont a gyerekek élvezték legjobban a vonatozást. Gábris a fél utat végigette, a másik felét végigaludta. Mivel negyed hatkor ébredtünk, abban bíztunk, hogy a két nagyobbik gyerkőc is alszik majd, ehelyett végigjátszották az utat. Veával észrevettünk három őzet a vonatablakból. Ekkor kitalálta, hogy játsszuk egri papa régi játékát, azaz számoljuk az állatokat és adjunk értük pontokat. Tovább is fejlesztette azzal, hogy egymás ellen játsszunk, és az győz, akinek több pontja van. Végül mindkettőnknek 59 pontja lett. A madarakért 2 pont járt, egy csapat madárért 4, csapat négylábúért 5. Láttunk kócsagokat, héjákat, sirályokat, szarkákat, fácánokat, nyulakat az út során. Amikor épp nem az állatokat néztük, akkor társasjátékoztunk.
Egerben az állomáson találkozott a három család. Zoltán sógoromék Szegedről jöttek három gyerekkel, Béláék pedig Budapestről. Béláék autóval jöttek, így ők még elszaladtak a piacra venni egy nagy csokor tulipánt. Mi többiek gyalog mentünk mamáék házához. Gergő is nagyon jól bírta az utat, bár fáradt volt, szépen jött panasz nélkül. Ő volt a legfiatalabb a csapatban, aki a saját lábán tette meg az utat. Mire a házhoz értünk, Béláék is megérkeztek a tulipánokkal. Mindenki kapott egy szálat, amit köszöntésnél átadtunk mamának. Mikor mama ajtót nyitott nagyon meglepődött, de látszott rajta, hogy mennyire boldog, főleg, mikor egyszerre rázendítettünk az „Éljenek a márciusi születésűek…” kezdetű dalocskára.
Egri mama gyorsan sütött pár sajtos tallért, amihez mi ketten gyúrtuk a tésztagolyókat Verával, aztán átgyalogoltunk az étterembe. Nagyon finom volt minden. A paradicsomleves tetején bazsalikomlevelek úszkáltak, a pörkölthöz pedig túrós csuszát kaptunk köretnek. 14 embernek 10 adagot rendelt apósom, de még így is maradt bőven. Hogy ne vesszen kárba, az étterem vezetője maga ajánlotta fel, hogy becsomagolja a maradékot, így aztán még Debrecenbe is hoztunk belőle egy kis kóstolót a szüleimnek. Volt születésnapi torta is 65 gyertyával. Sajnos lefényképezni nem sikerült, mert mindkét fényképezőgép, ami nálunk volt, akkor mondta fel a szolgálatot, de szép volt és főleg finom. A tortából nem is maradt egy morzsa sem.
Délután a gyerekek meg játszottak kicsit mamáéknál, megnézték az állatokat, Gergő begyűjtött pár új kék foltot, de aztán indulnunk kellett az állomásra. Így is fél tíz volt, mire hazaértünk. Gyorsan beszedtem a zászlót, amit március 15-re tettem ki a ház elé, és már két napja kint lengette a szél, a gyerekek pedig szinte szó nélkül bedőltek az ágyba és elaludtak.
A hosszú hétvégéből fennmaradó időben többször átmentünk a szüleim új házához, hogy magnóliákat, nárciszt, jácintot, rózsákat, hagymát, retket, petrezselymet ültessünk a kertjükbe. A nővérem pedig hol Verát, hol Verát és Gergőt is átvette magukhoz játszani. Panni, a nővérem kislánya, nagyon örült az unokatestvérei társaságának.
A sok esemény közben elszállt az idő és Verának még vasárnap este is a leckéjét kellett körmölnie, de szép hétvégénk volt.
2012-03-19 Apák napja
Elég zűrösen indult a hétfő reggel. Gábris egyfolytában bőgött, pedig ez nem szokása. Nem hagyta, hogy tisztába tegyem, hogy itassam vagy etessem. Ettől persze ideges voltam, ami sajnos jórészt Gergőn csattant, aki a szokásosnál is lassabban készülődött, pedig mindenben segítettünk neki. Végül Kata vitte őket óvodába és iskolába, de úgy indultak útnak, mintha két hétre mennének nyaralni. Volt náluk iskolatáska, Vera és Gergő tornazsákja, Gergő ágyneműje, amit hétvégén kimostunk, Kata hátán egy gitár, és kottaállvány, illetve Kata táskája, valamint Gergőnek egy adag ünneplő ruha egy szatyorban. Katánál azért volt gitár, mert este az óvodában Szent József napján apák napi ünnepséget akartak tartani, és őt kérték fel gitározni az ünnepségen. Amúgy a héten a város egyik legjobb gimnáziumában tart gyakorló tanítást, amire azért van szükség, hogy megszerezhesse fizikából az egyetemi diplomáját. Szerencsés véletlen, hogy pont ebben a gimnáziumban érettségizett, és tanított is ott korábban. Most is nagyon elégedettek vele.
Este együtt mentünk Katával a gyerekekért. Indulás előtt jutott eszünkbe, hogy kértek egy kis süteményt a szülőktől. Szerencsére még volt egy fél tepsivel abból a süteményből, amit Kata a hétvégén sütött, ezt felszeletelte, és egy tálcára rakta, aztán indultunk.
Az óvodában Kata még próbálni ment egy másik anyukával, aki fuvolán játszott, Verát nagypapáék elvitték a szolfézs és a hegedű órára, én pedig Gábrissal az egyik kezemben, a másikban pedig egy tál süteménnyel várakoztam. Az egyik anyuka felajánlotta, hogy beviszi a süteményt a többi közé Gergőék óvodai csoportszobájába. Ezt meg is köszöntem, mert Gábris már kiszemelte magának a tálat, és elég idétlenül néztem ki, ahogy próbáltam megmenteni tőle annak tartalmát. Bár bábosként felléphetnék a számmal. Az egyik kezem üldözné a másikat.
Az apák napi ünnepség az intézmény kápolnájában kezdődött. Az óvodavezető hölgy mondott köszöntőt, aztán egy domonkos-rendi atya gondolatait hallgattuk meg, aki kissé zavarban volt, hiszen neki nincs gyermeke, de ahogy ő is megjegyezte: „Aki nem lenne jó apa, az nem lesz jó pap sem.” Ezután a gyerekek adtak egy kis műsort. Gergő az első sorban állt. Nem volt olyan feszélyezett, mint tavaly. Akkor nem értette, hogy anya és apa miért nem megy oda hozzá és miért nem vele foglalkozik. Most mosolygott, integetett nekünk, még büszke is volt, hogy az édesanyja gitározik. Azért volt pár érdekes húzása, például a műsor kellős közepén egyszer csak eltűnt a feje a többiek közül. Én nem láttam, hogy mit csinál, de Kata később elmesélte, hogy lehajolt és térdig felhúzta a nadrágja szárát. Azt mondta, hogy viszketett neki.
A műsor után a csoportszobákba invitáltak minket némi üdítőre és süteményre. Volt minden amit vittünk magunkkal, de jó volt a hangulat. Gergő elárulta, hogy neki sok barátja van, szám szerint 7, fel is sorolta őket, de nem jött ki a szám, így aztán kijavította magát, hogy nem is 7 harátja van, hanem 8, de inkább 9, mert az óvó néni is a barátja. Gábris a kápolnai műsor alatt végig az ölemben volt, és jobbára evett. Eltüntetett egy egész banánt és rengeteg kekszet, de ez nem tartotta vissza attól, hogy most megdézsmáljon mindent, amit anya kinézett magának. Azért otthon sikerült még jóízűen vacsoráznia is.
Gergőtől kaptam egy piros papírszívet apák napjára, amire az óvó nénivel felíratta: „azért szeretem apát, mert enged számítógépezni.” Kicsit húztam a nyakam, hogy végül csak lebuktam az óvodában, de ki tudja, talán egyszer Gergő is informatikus lesz, ha már az apja informatika tanár, és jól jön majd neki, hogy digitális bennszülöttként nőtt fel.
A szép nap ellenére valami butaságon mégis felbosszantottam magam este, és összevesztem a gyerkőcökkel, de most is kibékültünk mielőtt lefeküdtünk aludni.
2012-03-21 Latinos találkozó
Anyósom, Margitka vérbeli latintanár, és ez mit sem változott attól, hogy immár nyugdíjas. Az évenként rendezett latinos találkozókat talán meg sem tartanák nélküle. Most is emiatt utazott Debrecenbe, de természetesen minket is meglátogatott. Kedden nálunk aludt. A gyerekek megkérték, hogy varrja meg a szakadt plüss állatokat, de akkor már én is elővettem pár lyukas gyerekharisnyát és sapkát. Mama kitalálta, hogy megtanítja a gyerekeket varrni. Gergőnek sikerült befűznie a tűbe cérnát. Elégedetten szemlélte: "Ez igazi csoportmunka." Verának egy kicsit még jobban ment a dolog, hiszen ő már igazi nagylány, így szerda reggel Gergő olyan zokniban ment óvodába, amit előző este Vera varrt meg, nagymamapedig elővette a saját kertjében termesztett borsót, egy hatalmas csülköt, amit hozott magával és némi áztatott babot. Azt mondta, főz nekünk egy pár napra, hogy ne kelljen ezzel vesződnünk. Bevallom, ez jól is jött nekem, addig elő tudtam bányászni a szekrény mélyéről egy tavaszi cipőt, ami még jó Gergő lábára. Margitka káposztás-csülkös bablevest főzött és brassói aprópecsenyét. Megint nekem akart kedveskedni, hiszen mindkettő a kedvenc ételeim közé tartozik. Mikor megtudta, hogy vettem másfél liter házi tejet a tejboltban és van néhány adag fagyasztott tojásfehérjénk – néhány recepthez csak a sárgája kell, a fehérjét meg nem dobjuk ki -, főzött még egy madártejet is. Ezt este a gyerekek nagy örömmel kanalazták. Ez volt nekik a meglepetés vacsora utánra.
A lakás persze most is elég rendetlen volt, ráadásul az ajtók tetején törölközők lógtak, a fregolin pedig fehérneműk, mert fehéreket mostam délelőtt. Ekkor mondta anyósom, hogy amíg ő a konyhában serénykedik, próbáljak már egy kis rendet csinálni, mert egy volt tanítványa, aki most egy levéltár igazgatója, feljönne hozzánk egy kicsit beszélgetni. Amilyen állapotok voltak a lakásban, az is nehéz feladatnak tűnt, hogy legalább annyira elfogadhatóvá tegyek egy szobát, hogy le lehessen ott egy embert ültetni, de végül sikerült. Miután Gábrist lefektettem aludni, már gyorsan haladtunk. Igaz, addig jobban szórakoztunk, hiszen bármit csináltunk, ő ott sertye-pertyélt mindig a nyomunkban és kacarászott.
Délután csodálatos idő volt. Kikísértük nagymamát a buszhoz, aztán sétáltunk egy nagyot. Gábris délutáni alvásának nagy részét így elsumákoltuk, mert a babakocsiban nem akart aludni, inkább nézelődött, de megérte.
Még egy pár örömteli felfedezés jutott estére. Az egyik az volt, hogy Gábrisnak immáron kilenc foga van, a másik pedig, hogy a gyerekeink valódi angyalok. Az történt ugyanis, hogy nagy örömmel köszöntötték egymást óvoda/iskola után. Mindketten meglepetést hoztak a másiknak. Gergő szőlőcukrot kapott fociedzésen, és elhozta Verának, Veráék osztályában pedig Benedek napot ünnepeltek, onnan hozott egy sütit Gergőnek. Nagyon szép gesztusvolt mindkettőjüktől. Mindketten gondoltak a másikra, és akkora örömmel adták át egymásnak az édességeket, hogy azt nem lehet leírni.
2012-03-23 Meglepetés
A gyerekek maguktól rendet raktak és letörölgették a polcokat, amikor hazaértek. Én épp Gábrist etettem a konyhában. Amikor be akartam menni a szobába, kérték, hogy még ne menjek, aztán amikor mégis beengedtek, nagy meglepetés fogadott. Kedves dolog volt tőlük.
Délután elmentünk a fiúkkal sétálni. Vettünk estére Katának és Verának virágot, üdítőt és édességet. Kata kedvenc csokijáért két boltba is el kellett mennünk, de ezúttal sikerült beszerezni. Otthon megterítettem az asztalt, kicsinosítottam amennyire tudtam, és kiraktam rá a meglepetéseket. Gergő most is szépen segített. Vera virágát egész hazáig ő cipelte, és boldog volt, hogy megdicsértem, amiért egész nap nagyon szépen viselkedett.
A család nőnemű tagjai fél hét körül értek haza, mert Verának az iskola után még szolfézs és hegedű órája volt. Édesapám is épp nálunk volt, mert hozott nekik néhány tulipánt cserépben. Veráék nagyon meglepődtek a terített asztalon és a finomságokon, amiket hoztam nekik. A lasagne is ízlett nekik. Gyújtottunk gyertyát is a vacsorához, de Gábris nyűglődni kezdett ezért inkább visszakapcsoltuk a villanyt. Gábrisnak amúgy bármit kínáltunk vacsorára, mindenért csak a száját húzta, sőt, végül sírva is fakadt, pedig csupa olyasmivel kínáltuk, amit szeret. Végül megevett ő is egy nagy adag lasagne-t, amitől egyből jobb kedve lett.
(Kata kérte, hogy írjam bele, hogy nagyon örültek a meglepetésnek)
2012-03-12 Gergő névnapja
Pénteken végre el tudtuk vinni a nyomtatónkat szervizbe. Úgy néz ki, hogy megcsinálják garanciában. Igaz, 2-3 hét múlva kell csak érdeklődnünk, de annyi baj legyen.
Szombaton hagytam Katát 11-ig aludni, hiszen a héten rendszerint hajnal kettőig tanult, vagy dolgozatokat javított, hatkor pedig ébredt, hogy vigye Verát iskolába, aztán menjen dolgozni. Mire felébredt, megreggeliztettem a gyerekeket, beindítottam egy adag ruhával a mosógépet, ami édesapám gyógykezelésének hála még húzza az igát egy darabig. Úgy néz ki, hogy a nővéremék elromlott mosógépének a motorja éppen jó bele, tehát elképzelhető, hogy kap még néhány év „életet” a ketyere. Verával kiborogattuk a még decemberből maradt mikulás-csomagokat, és kiválogattuk belőlük a mogyorót. Verával megpucoltattam őket, közben felszeleteltem egy csirkemellet, két pritamin paprikát, két fej hagymát, egy fokhagymát. Katától kaptam korábban egy kínai szakácskönyvet, abból elkészítettem az egyik legegyszerűbb ételt, a mogyorós csirkét. Gergőnél nem aratott osztatlan sikert, de a többiek nagyon dicsérték, és nekem is ízlett. Igaz, én nagy rajongója vagyok a kínai konyhának.
Délutánra megbeszéltünk egy találkozót a szüleimmel. Meg szerettük volna nézni az új házukat belülről is. Vittünk magunkkal néhány nárcisz hagymát, amit a gyerekek kiültettek a kertbe. Igazából egy kertes ház volt a szüleimnek a régi vágya, amit most meg is kaphattak. Sok munkájuk lesz még rajta, de édesapám határtalan tettvággyal, édesanyám pedig kimeríthetetlen ötletkészlettel vágott bele. Nekem 33 évesen sincs ennyi energiám. Adja Isten, hogy sokáig élvezhessék még az új otthonuk adta örömöket!
Vasárnap a család két részre szakadva ment misére. Verának az iskolai kápolnába kellett mennie, őt én kísértem el, Kata pedig a Szent Család plébánián tartott mise után énekpróbát a kórusnak, ezért ő oda ment a fiúkkal. Veronka a misén az osztálytársaival és a tanítónénikkel vett részt, én az egyik hátsó sorba ültem. Aztán mise végén felmentem érte az osztályterméhez, ahová a tanítók vezették az osztályt. Vera szinte a nyakamba ugrott, annyira örült nekem. Még a hazafelé úton sem hagyta abba a nevetgélést, teljesen be volt sózva, de szép idő volt, ezért sétáltunk kicsit. Benéztünk egy díszállat kereskedésbe, de az épp be volt zárva. Vasárnap nem tartanak nyitva. Egy hamburgeres is nagyon hívogatott minket, de nem engedtünk a csábításnak ebéd előtt. A Batthyány utcán megmutattam Verának azt a házat, ahol korábban Petőfi Sándor lakott. Közeledik március 15. Gondoltam, ha már ebben a városban élünk, érezze magához közelebbinek ezt az ünnepet. Később egy cukrászda mellett mentünk el. Ennek már nem tudtunk ellenállni, betértünk egy szelet süteményre, de valamiért nem lehetett leülni, ezért becsomagoltattunk pár süteményt, és hazavittük. Busszal utaztunk, amit Vera nagyon élvezett. Ritkán szállunk buszra, különösen azóta, hogy ő is betöltötte a hetedik életévét, és jegyet kell vennünk neki. Igaz, alacsony növésű, simán elhinnék róla, hogy még csak 6 éves, de világ életében arra neveltük, hogy igazat mondjon, még akkor is, ha abból esetleg kára származik. Akkor hogy mutassak neki rossz példát? Tudom, elég elavult szemlélet ez manapság, még tanár kollégáim közt is azt tisztelik, aki bármi áron érvényesül, de mi nyugodtan alszunk, és bízunk egy igazságos bíró ítéletében, aki minden tettünket ismeri. Tegyük hozzá, a világ egy sokkal élhetőbb és sokkal egyszerűbben élhető hely lenne hazugságok nélkül. Ma megkövezik azt, aki ilyeneket mond. Igen, talán kereshetnék én is több pénzt más szemlélettel, adhatnék jobb életkörülményeket a gyerekeimnek, de jobb életet nem adhatnék nekik úgy sem. Szerintem jobb élete igenis annak van, aki hisz valamiben, akinek kikövezett értékrendje van, aki képes akár mindenét feláldozni valamiért, ami nem is látható, mégsem lehet elvenni tőle. Nem kell itt megint csak a vallásra gondolni. Mindig csodáltam azokat, akik életüket adták a haza szeretetéért. Ma már ez is lejáratott szó. Ha valaki emlegetni meri, arra azt mondják, hogy nacionalista. Pedig ez nem valami izmus. Ez egy tiszta érzés, ami igenis hatalmába keríti a legelvetemültebb embert is, ha azon a tájon jár, ahol született, ha azokat a fákat, házakat látja, amiket először pillantott meg. Manapság a világ gyorsan változik, a fákat kivágják, a házakat lebontják. Az Alföldön született embernek még egy hegye sincs biztos pontként, ami megmarad a szeretett tájból, de mégis. Egyre inkább azon kapom magam, hogy szeretettel tekintek a ronda szürke panelházakra, amikben nyiladozni kezdett az értelmem, és amikor kihajt a hóvirág, amit az ablak alá ültettem, az igazi ünnep. Hetekig nézegetem az ablakból, hogy nyiladozik, szükségem van rá. Hiába szeretek más helyeket is a világon, hiába jártam már sok országban, és csodálkoztam, hogy mennyire gyönyörűek, csak ide vágyok vissza, és szeretném megnézni a hóvirágomat a szürke panel tövében.
Ilyen gondolatokkal a fejemben sétálgattunk hát Veronkámmal, és még így is hamarabb hazaértünk, mint Kata a fiúkkal. Már negyed tizenkettő volt, és tudatosult bennem, hogy nincs ebédünk. Előkaptam a fagyasztóból négy csirkecombot, raktam rájuk némi görög fűszerkeveréket, és kisütöttem őket, egy kis kukoricás rizzsel. Közben édesanyám felhívott, hogy főzött egy könnyű zöldséglevest, amiből Gábris is ehet nyugodtan, és szívesen küld belőle. Mikor Kata hazaért, megkértem, hogy menjen át érte. Végül Gábris a levest nem kérte, de mi megettük jó ízzel, Gábris pedig a kukoricás rizsből evett egy hatalmas adagot.
Délután megnéztünk egy filmet a gyerekekkel, aztán Kata süteményt sütött Gergő névnapjára. Gergő is felkötötte a kötényét és segített neki, amiben tudott, így hétfőn, amikor bevittük a süteményt az óvodába, hogy megkínálja a barátait, elmondhatta, hogy ketten készítették az édességet anyával.
Amikor Kata hazaért a munkából, elmentünk Gábrissal hármasban egy játékboltba, és vettünk Gergőnek egy transformers robotot, ami tűzoltó autóvá tud alakulni. Este oda is adtuk neki, amikor érte mentünk az óvodába. Nagyon boldog volt, mindenkinek mutogatta, és újságolta, hogy pont ilyenre vágyott. Kata Verával és Gergővel átrobogott a zeneiskolába, ahol Verának kezdődött a szolfézs és a hegedű órája. Amíg ő bent volt, Gergő az új autójával játszott, majd feladatokat oldottak meg anyával. Én Gábrissal az óvodában maradtam. Úgy tudtam, hogy fél ötkor kezdődik a szülői értekezlet, és már négy óra volt. Mint kiderült, az értekezlet ötkor kezdődött. Addig leültem és megetettem Gábrist. Volt nálam egy banán és rengeteg keksz. Az értekezlet végül majdnem este fél hétig tartott, de Gábrisra nem lehetett panasz. Volt még néhány gyerek, aki jött az értekezletre a szüleivel, velük játszott, miközben folyamatosan majszolta a kekszeket. Többen meg is jegyezték, hogy milyen nyugodt baba. Az értekezlet után tisztába kellett tennem. Ekkor derült ki, hogy minden van a pelenkázó táskában, amit magammal cipeltem, csak pelenka nincs. Szerencsére a kisebb gyerekek miatt tartanak az óvodában pelenkát, így tudtam az óvó nénitől kölcsönkérni egyet. Közben megérkeztek Katáék is. Gergőt megkérdeztük, hogy az épp a városban tartózkodó mozgó vidámparkba szeretne menni, vagy valahová vacsorázni. Azt választotta, hogy menjünk vacsorázni. Elmentünk hát a kedvenc kínai büfénkbe, ahol ilyenkor már fél áron is lehet vacsorát venni. A gyerekek nem kínait rendeltek, hanem palacsintát, de a szemközti palacsintázóban ezt is meg tudtuk venni. Gábris időközben újra megéhezett, ezért kis rizsgombócokat adogattam a szájába villával. Mohón nyeldeste őket. A büfé dolgozói csodálkoztak is rajta, hogy milyen ügyesen eszik. Tény, hogy a három gyermekünk közül neki van a legjobb étvágya. Vera és Gergő végül a palacsintát sem ették meg, csak pár falatot kóstoltak meg belőle, ill. kértek tőlünk szezámmagos csirkét, és azt vacsorázták, aztán beültek egy játék autóba, amibe 100Ft-ot kellett bedobnunk, hogy kicsit megkocsikáztassa őket.
Kata édesanyja ma töltötte be a 65. életévét. Este felhívtuk, és mindkét gyerek boldog születésnapot kívánt neki. Megígértük, hogy ha lesz alkalmunk, majd személyesen is felköszöntjük.
2012-03-14 Szemészet
Veronka hajnalban felébredt, hogy nagyon fáj az egyik szeme. Patakban folytak a könnyei, ki sem bírta nyitni a szemét, hogy megvizsgáljuk, nem esett-e bele valami. Kata reggel elvitte a szemészetre, így lemaradt a március 15-i iskolai műsorról, amire pedig régóta készült.
2012-03-18 Hosszú hétvége
Szerencsére Vera szeme hamar meggyógyult. Kapott rá kenőcsöt és szemcseppet, így pénteken el tudtunk utazni Egerbe anyósom 65. születésnapját megünnepelni. Kata megbeszélte a testvéreivel, hogy meglepjük Margitkát, és a három család egyszerre utazik Egerbe. Hogy ne kelljen sokat készülnie Margitkának, nem szóltunk neki, apósomat viszont beavattuk a tervbe. Ő foglalt helyet egy étteremben és megrendelte az ebédet is. Mivel épp péntekre esett az ünnep, és nagyböjt péntekein nem eszünk húst, paradicsomlevest rendelt és halpörköltet.
Az autó motorja mostanában rendetlenkedik. Az autószerelő azt mondta, hogy tankolni kellene bele valami jóféle benzint és városon kívül alaposan megjáratni. Gondoltam ez az egri út jó alkalom lesz erre, de Kata kiszámolta, hogy nagyságrendekkel olcsóbban jövünk ki, ha a nagycsaládos kedvezményünket kihasználva vonattal utazunk. Mivel csak egy napra mentünk, és nem kellett sok holmit cipelnünk, végül beleegyeztem, csak édesapám morgott, hogy minek cipeljük a három gyereket vonaton. Végül pont a gyerekek élvezték legjobban a vonatozást. Gábris a fél utat végigette, a másik felét végigaludta. Mivel negyed hatkor ébredtünk, abban bíztunk, hogy a két nagyobbik gyerkőc is alszik majd, ehelyett végigjátszották az utat. Veával észrevettünk három őzet a vonatablakból. Ekkor kitalálta, hogy játsszuk egri papa régi játékát, azaz számoljuk az állatokat és adjunk értük pontokat. Tovább is fejlesztette azzal, hogy egymás ellen játsszunk, és az győz, akinek több pontja van. Végül mindkettőnknek 59 pontja lett. A madarakért 2 pont járt, egy csapat madárért 4, csapat négylábúért 5. Láttunk kócsagokat, héjákat, sirályokat, szarkákat, fácánokat, nyulakat az út során. Amikor épp nem az állatokat néztük, akkor társasjátékoztunk.
Egerben az állomáson találkozott a három család. Zoltán sógoromék Szegedről jöttek három gyerekkel, Béláék pedig Budapestről. Béláék autóval jöttek, így ők még elszaladtak a piacra venni egy nagy csokor tulipánt. Mi többiek gyalog mentünk mamáék házához. Gergő is nagyon jól bírta az utat, bár fáradt volt, szépen jött panasz nélkül. Ő volt a legfiatalabb a csapatban, aki a saját lábán tette meg az utat. Mire a házhoz értünk, Béláék is megérkeztek a tulipánokkal. Mindenki kapott egy szálat, amit köszöntésnél átadtunk mamának. Mikor mama ajtót nyitott nagyon meglepődött, de látszott rajta, hogy mennyire boldog, főleg, mikor egyszerre rázendítettünk az „Éljenek a márciusi születésűek…” kezdetű dalocskára.
Egri mama gyorsan sütött pár sajtos tallért, amihez mi ketten gyúrtuk a tésztagolyókat Verával, aztán átgyalogoltunk az étterembe. Nagyon finom volt minden. A paradicsomleves tetején bazsalikomlevelek úszkáltak, a pörkölthöz pedig túrós csuszát kaptunk köretnek. 14 embernek 10 adagot rendelt apósom, de még így is maradt bőven. Hogy ne vesszen kárba, az étterem vezetője maga ajánlotta fel, hogy becsomagolja a maradékot, így aztán még Debrecenbe is hoztunk belőle egy kis kóstolót a szüleimnek. Volt születésnapi torta is 65 gyertyával. Sajnos lefényképezni nem sikerült, mert mindkét fényképezőgép, ami nálunk volt, akkor mondta fel a szolgálatot, de szép volt és főleg finom. A tortából nem is maradt egy morzsa sem.
Délután a gyerekek meg játszottak kicsit mamáéknál, megnézték az állatokat, Gergő begyűjtött pár új kék foltot, de aztán indulnunk kellett az állomásra. Így is fél tíz volt, mire hazaértünk. Gyorsan beszedtem a zászlót, amit március 15-re tettem ki a ház elé, és már két napja kint lengette a szél, a gyerekek pedig szinte szó nélkül bedőltek az ágyba és elaludtak.
A hosszú hétvégéből fennmaradó időben többször átmentünk a szüleim új házához, hogy magnóliákat, nárciszt, jácintot, rózsákat, hagymát, retket, petrezselymet ültessünk a kertjükbe. A nővérem pedig hol Verát, hol Verát és Gergőt is átvette magukhoz játszani. Panni, a nővérem kislánya, nagyon örült az unokatestvérei társaságának.
A sok esemény közben elszállt az idő és Verának még vasárnap este is a leckéjét kellett körmölnie, de szép hétvégénk volt.
2012-03-19 Apák napja
Elég zűrösen indult a hétfő reggel. Gábris egyfolytában bőgött, pedig ez nem szokása. Nem hagyta, hogy tisztába tegyem, hogy itassam vagy etessem. Ettől persze ideges voltam, ami sajnos jórészt Gergőn csattant, aki a szokásosnál is lassabban készülődött, pedig mindenben segítettünk neki. Végül Kata vitte őket óvodába és iskolába, de úgy indultak útnak, mintha két hétre mennének nyaralni. Volt náluk iskolatáska, Vera és Gergő tornazsákja, Gergő ágyneműje, amit hétvégén kimostunk, Kata hátán egy gitár, és kottaállvány, illetve Kata táskája, valamint Gergőnek egy adag ünneplő ruha egy szatyorban. Katánál azért volt gitár, mert este az óvodában Szent József napján apák napi ünnepséget akartak tartani, és őt kérték fel gitározni az ünnepségen. Amúgy a héten a város egyik legjobb gimnáziumában tart gyakorló tanítást, amire azért van szükség, hogy megszerezhesse fizikából az egyetemi diplomáját. Szerencsés véletlen, hogy pont ebben a gimnáziumban érettségizett, és tanított is ott korábban. Most is nagyon elégedettek vele.
Este együtt mentünk Katával a gyerekekért. Indulás előtt jutott eszünkbe, hogy kértek egy kis süteményt a szülőktől. Szerencsére még volt egy fél tepsivel abból a süteményből, amit Kata a hétvégén sütött, ezt felszeletelte, és egy tálcára rakta, aztán indultunk.
Az óvodában Kata még próbálni ment egy másik anyukával, aki fuvolán játszott, Verát nagypapáék elvitték a szolfézs és a hegedű órára, én pedig Gábrissal az egyik kezemben, a másikban pedig egy tál süteménnyel várakoztam. Az egyik anyuka felajánlotta, hogy beviszi a süteményt a többi közé Gergőék óvodai csoportszobájába. Ezt meg is köszöntem, mert Gábris már kiszemelte magának a tálat, és elég idétlenül néztem ki, ahogy próbáltam megmenteni tőle annak tartalmát. Bár bábosként felléphetnék a számmal. Az egyik kezem üldözné a másikat.
Az apák napi ünnepség az intézmény kápolnájában kezdődött. Az óvodavezető hölgy mondott köszöntőt, aztán egy domonkos-rendi atya gondolatait hallgattuk meg, aki kissé zavarban volt, hiszen neki nincs gyermeke, de ahogy ő is megjegyezte: „Aki nem lenne jó apa, az nem lesz jó pap sem.” Ezután a gyerekek adtak egy kis műsort. Gergő az első sorban állt. Nem volt olyan feszélyezett, mint tavaly. Akkor nem értette, hogy anya és apa miért nem megy oda hozzá és miért nem vele foglalkozik. Most mosolygott, integetett nekünk, még büszke is volt, hogy az édesanyja gitározik. Azért volt pár érdekes húzása, például a műsor kellős közepén egyszer csak eltűnt a feje a többiek közül. Én nem láttam, hogy mit csinál, de Kata később elmesélte, hogy lehajolt és térdig felhúzta a nadrágja szárát. Azt mondta, hogy viszketett neki.
A műsor után a csoportszobákba invitáltak minket némi üdítőre és süteményre. Volt minden amit vittünk magunkkal, de jó volt a hangulat. Gergő elárulta, hogy neki sok barátja van, szám szerint 7, fel is sorolta őket, de nem jött ki a szám, így aztán kijavította magát, hogy nem is 7 harátja van, hanem 8, de inkább 9, mert az óvó néni is a barátja. Gábris a kápolnai műsor alatt végig az ölemben volt, és jobbára evett. Eltüntetett egy egész banánt és rengeteg kekszet, de ez nem tartotta vissza attól, hogy most megdézsmáljon mindent, amit anya kinézett magának. Azért otthon sikerült még jóízűen vacsoráznia is.
Gergőtől kaptam egy piros papírszívet apák napjára, amire az óvó nénivel felíratta: „azért szeretem apát, mert enged számítógépezni.” Kicsit húztam a nyakam, hogy végül csak lebuktam az óvodában, de ki tudja, talán egyszer Gergő is informatikus lesz, ha már az apja informatika tanár, és jól jön majd neki, hogy digitális bennszülöttként nőtt fel.
A szép nap ellenére valami butaságon mégis felbosszantottam magam este, és összevesztem a gyerkőcökkel, de most is kibékültünk mielőtt lefeküdtünk aludni.
2012-03-21 Latinos találkozó
Anyósom, Margitka vérbeli latintanár, és ez mit sem változott attól, hogy immár nyugdíjas. Az évenként rendezett latinos találkozókat talán meg sem tartanák nélküle. Most is emiatt utazott Debrecenbe, de természetesen minket is meglátogatott. Kedden nálunk aludt. A gyerekek megkérték, hogy varrja meg a szakadt plüss állatokat, de akkor már én is elővettem pár lyukas gyerekharisnyát és sapkát. Mama kitalálta, hogy megtanítja a gyerekeket varrni. Gergőnek sikerült befűznie a tűbe cérnát. Elégedetten szemlélte: "Ez igazi csoportmunka." Verának egy kicsit még jobban ment a dolog, hiszen ő már igazi nagylány, így szerda reggel Gergő olyan zokniban ment óvodába, amit előző este Vera varrt meg, nagymamapedig elővette a saját kertjében termesztett borsót, egy hatalmas csülköt, amit hozott magával és némi áztatott babot. Azt mondta, főz nekünk egy pár napra, hogy ne kelljen ezzel vesződnünk. Bevallom, ez jól is jött nekem, addig elő tudtam bányászni a szekrény mélyéről egy tavaszi cipőt, ami még jó Gergő lábára. Margitka káposztás-csülkös bablevest főzött és brassói aprópecsenyét. Megint nekem akart kedveskedni, hiszen mindkettő a kedvenc ételeim közé tartozik. Mikor megtudta, hogy vettem másfél liter házi tejet a tejboltban és van néhány adag fagyasztott tojásfehérjénk – néhány recepthez csak a sárgája kell, a fehérjét meg nem dobjuk ki -, főzött még egy madártejet is. Ezt este a gyerekek nagy örömmel kanalazták. Ez volt nekik a meglepetés vacsora utánra.
A lakás persze most is elég rendetlen volt, ráadásul az ajtók tetején törölközők lógtak, a fregolin pedig fehérneműk, mert fehéreket mostam délelőtt. Ekkor mondta anyósom, hogy amíg ő a konyhában serénykedik, próbáljak már egy kis rendet csinálni, mert egy volt tanítványa, aki most egy levéltár igazgatója, feljönne hozzánk egy kicsit beszélgetni. Amilyen állapotok voltak a lakásban, az is nehéz feladatnak tűnt, hogy legalább annyira elfogadhatóvá tegyek egy szobát, hogy le lehessen ott egy embert ültetni, de végül sikerült. Miután Gábrist lefektettem aludni, már gyorsan haladtunk. Igaz, addig jobban szórakoztunk, hiszen bármit csináltunk, ő ott sertye-pertyélt mindig a nyomunkban és kacarászott.
Délután csodálatos idő volt. Kikísértük nagymamát a buszhoz, aztán sétáltunk egy nagyot. Gábris délutáni alvásának nagy részét így elsumákoltuk, mert a babakocsiban nem akart aludni, inkább nézelődött, de megérte.
Még egy pár örömteli felfedezés jutott estére. Az egyik az volt, hogy Gábrisnak immáron kilenc foga van, a másik pedig, hogy a gyerekeink valódi angyalok. Az történt ugyanis, hogy nagy örömmel köszöntötték egymást óvoda/iskola után. Mindketten meglepetést hoztak a másiknak. Gergő szőlőcukrot kapott fociedzésen, és elhozta Verának, Veráék osztályában pedig Benedek napot ünnepeltek, onnan hozott egy sütit Gergőnek. Nagyon szép gesztusvolt mindkettőjüktől. Mindketten gondoltak a másikra, és akkora örömmel adták át egymásnak az édességeket, hogy azt nem lehet leírni.
2012-03-23 Meglepetés
A gyerekek maguktól rendet raktak és letörölgették a polcokat, amikor hazaértek. Én épp Gábrist etettem a konyhában. Amikor be akartam menni a szobába, kérték, hogy még ne menjek, aztán amikor mégis beengedtek, nagy meglepetés fogadott. Kedves dolog volt tőlük.
2012-03-25 Szombati iskola, névnap
Az előző hosszú hétvégének is meglett a böjtje. Verának szombaton iskolába kellett mennie, Katának pedig egész nap előadásai voltak az egyetemen. Gergőt nem vittük óvodába, inkább itthon maradt velem, tartottunk egy fiús napot. A család férfi és jövendőbéli férfi tagjai tehát szombat délelőtt fodrászhoz mentek, míg a lányok tanultak.
A fodrász néni direkt a mi kedvünkért jött el a fodrászatába. Előzőleg bejelentkeztünk telefonon, és nem is volt rajtunk kívül más vendég. Gergő haját kellett levágni. Nagyon megnőtt neki a télen és bármit csináltunk vele, mindig kócos volt. Most szép tavaszi frizurát kapott. Közben beszélgettünk a fodrász nénivel. Az ő lánya, Zsófi, szintén elsős a Svetitsben. Kérdezte, tudom-e, hogy délben el lehet hozni a gyerkőcöket. Nem tudtam, pedig direkt kérdeztük Verától és az üzenő füzetbe sem volt beírva. Kata autóval ment el egész napra, én meg gyalog, nem tudtam volna Veráért menni, de busszal sem igazán úgy, hogy Gergőt és a babakocsit is vinnem kellett volna Gábrisostól. A fodrász néni felajánlotta, hogy elhozza ő Verát is, úgyis megy a lányáért. Ennek nagyon megörültem, felhívtam az iskolát, hogy engedjék vele el a lányomat. Délután így már négyesben mentünk a játszótérre. Felfedeztünk egy új játszóteret, ahol érdekes játékok vannak, többek közt egy fából faragott repülőgép is, ráadásul van olyan hinta, amiben Gábrist is lehet hintáztatni. Elég sokáig kint voltunk a jó levegőn. A gyerekek szépen viselkedtek, bár egy anyuka megjegyezte, hogy bátor vagyok, hogy kijöttem három gyerekkel, de láthatta ő is, hogy nincs velük az égvilágon semmi probléma. Hazafelé menet felugrottunk kicsit dédnagymamához is, aki a közelben lakik. Almát adott a gyerekeknek, de ijedezett, amikor látta, hogy Gábris is harapja héjastól és eszi. Fél percenként felkiáltott, hogy „jaj, megfullad!”, de Gábris nyugodtan evett tovább. Látszott mamán, hogy ez már kicsit sok volt neki, no, meg említette is, hogy mindjárt kezdődik a TV-ben a Sas kabaré, úgyhogy tovább álltunk.
Mikor Kata is hazaért, elmentünk bulizni. Ez abból állt, hogy közösen megvettük a névnapi ajándékomat. Igazából egy üveg jóféle pálinkát kértem Katától, de elkövette azt a hibát, hogy velem együtt akarta megvenni, és mind olyan drága volt, hogy csak a fejem ingattam, hogy abból úgysem innék, kiraknám a vitrinbe nézegetni, így aztán két üveg barna sört vettünk, abból a fajtából, ami a lagzinkon is volt. Ritkán veszünk ilyesmit, de néha nagyon jól tud esni. Mivel nagyon szeretem a kínai ételeket, a kedvenc kínai büfémbe is meghívott a család, otthon pedig a gyerekek egy kis meglepetéssel készültek nekem. Együtt elénekeltek egy dalt, amit névnapomra tanultak meg.
Az énekből vasárnapra is jutott bőven. A mise után énekpróbán maradtunk. A fiúk már eléggé unták, de Vera aktívan részt vett a próbán is. Ő osztotta ki a kottákat mindenkinek, és beállt a szoprán szólamba énekelni. Kata volt a karvezető, én pedig a basszus szólamot esősítettem, bár most amúgy is szokatlanul jó erőben volt a basszus néhány gimnazista srácnak köszönhetően.
Ebéd után ismét játszótérre vittem a gyerekeket, Kata pedig otthon készült a hétfői óráira. Sajnos most megorroltam a gyerkőcökre, mert sokszor kellett nekik szólnom, mire valamit végre megértettek, megtettek. Mikor szóltam, hogy indulunk, Vera még beült a hintába. Ezt nem tolerálom. Hazafelé egy néni megengedte, hogy a gyerekek megsimogassák a hosszú szőrű kiskutyáját. Egy darabon el is kísértük a nénit. Egy kivágott fa mellett mentünk el, amikor Verába megint belebújt a kisördög. Felkapott egy marék forgácsot és a kutya szőrébe szórta. A néni nagyon megijedt, hogy hogyan fogja tudni ezt kikefélni belőle. Ez volt ma az utolsó csepp a pohárban. Nagyon összeszidtam Verát, és egész este morcos is voltam rá is, Gergőre is. Csak az tudott megvigasztalni, hogy Gábris ma tette meg az első önálló lépéseit. A foteltől eltotyogott anyához. Ezt aztán többször megismételte az este folyamán, le is tudtam videózni.
Vera este még gyakorolt kicsit a hegedűjén, és elvesztett egy fogat. Kata kihúzta az egyik tejfogát, ami már nagyon lötyögött. Elég drasztikus módszert választott. Az ajtó kilincséhez kötött egy cérnát, a cérna másik végét pedig a fogra, és becsapta az ajtót. A fog kirepült, és nem is fájt Verának. Azért én elegánsabbnak tartottam volna, ha kölcsönkérjük édesapám egyik fogászati fogóját, amit a szerszámos táskájában hord, mert remekül lehet vele kis alkatrészeket kiszedni a televíziók paneljeiről.
A fodrász néni direkt a mi kedvünkért jött el a fodrászatába. Előzőleg bejelentkeztünk telefonon, és nem is volt rajtunk kívül más vendég. Gergő haját kellett levágni. Nagyon megnőtt neki a télen és bármit csináltunk vele, mindig kócos volt. Most szép tavaszi frizurát kapott. Közben beszélgettünk a fodrász nénivel. Az ő lánya, Zsófi, szintén elsős a Svetitsben. Kérdezte, tudom-e, hogy délben el lehet hozni a gyerkőcöket. Nem tudtam, pedig direkt kérdeztük Verától és az üzenő füzetbe sem volt beírva. Kata autóval ment el egész napra, én meg gyalog, nem tudtam volna Veráért menni, de busszal sem igazán úgy, hogy Gergőt és a babakocsit is vinnem kellett volna Gábrisostól. A fodrász néni felajánlotta, hogy elhozza ő Verát is, úgyis megy a lányáért. Ennek nagyon megörültem, felhívtam az iskolát, hogy engedjék vele el a lányomat. Délután így már négyesben mentünk a játszótérre. Felfedeztünk egy új játszóteret, ahol érdekes játékok vannak, többek közt egy fából faragott repülőgép is, ráadásul van olyan hinta, amiben Gábrist is lehet hintáztatni. Elég sokáig kint voltunk a jó levegőn. A gyerekek szépen viselkedtek, bár egy anyuka megjegyezte, hogy bátor vagyok, hogy kijöttem három gyerekkel, de láthatta ő is, hogy nincs velük az égvilágon semmi probléma. Hazafelé menet felugrottunk kicsit dédnagymamához is, aki a közelben lakik. Almát adott a gyerekeknek, de ijedezett, amikor látta, hogy Gábris is harapja héjastól és eszi. Fél percenként felkiáltott, hogy „jaj, megfullad!”, de Gábris nyugodtan evett tovább. Látszott mamán, hogy ez már kicsit sok volt neki, no, meg említette is, hogy mindjárt kezdődik a TV-ben a Sas kabaré, úgyhogy tovább álltunk.
Mikor Kata is hazaért, elmentünk bulizni. Ez abból állt, hogy közösen megvettük a névnapi ajándékomat. Igazából egy üveg jóféle pálinkát kértem Katától, de elkövette azt a hibát, hogy velem együtt akarta megvenni, és mind olyan drága volt, hogy csak a fejem ingattam, hogy abból úgysem innék, kiraknám a vitrinbe nézegetni, így aztán két üveg barna sört vettünk, abból a fajtából, ami a lagzinkon is volt. Ritkán veszünk ilyesmit, de néha nagyon jól tud esni. Mivel nagyon szeretem a kínai ételeket, a kedvenc kínai büfémbe is meghívott a család, otthon pedig a gyerekek egy kis meglepetéssel készültek nekem. Együtt elénekeltek egy dalt, amit névnapomra tanultak meg.
Az énekből vasárnapra is jutott bőven. A mise után énekpróbán maradtunk. A fiúk már eléggé unták, de Vera aktívan részt vett a próbán is. Ő osztotta ki a kottákat mindenkinek, és beállt a szoprán szólamba énekelni. Kata volt a karvezető, én pedig a basszus szólamot esősítettem, bár most amúgy is szokatlanul jó erőben volt a basszus néhány gimnazista srácnak köszönhetően.
Ebéd után ismét játszótérre vittem a gyerekeket, Kata pedig otthon készült a hétfői óráira. Sajnos most megorroltam a gyerkőcökre, mert sokszor kellett nekik szólnom, mire valamit végre megértettek, megtettek. Mikor szóltam, hogy indulunk, Vera még beült a hintába. Ezt nem tolerálom. Hazafelé egy néni megengedte, hogy a gyerekek megsimogassák a hosszú szőrű kiskutyáját. Egy darabon el is kísértük a nénit. Egy kivágott fa mellett mentünk el, amikor Verába megint belebújt a kisördög. Felkapott egy marék forgácsot és a kutya szőrébe szórta. A néni nagyon megijedt, hogy hogyan fogja tudni ezt kikefélni belőle. Ez volt ma az utolsó csepp a pohárban. Nagyon összeszidtam Verát, és egész este morcos is voltam rá is, Gergőre is. Csak az tudott megvigasztalni, hogy Gábris ma tette meg az első önálló lépéseit. A foteltől eltotyogott anyához. Ezt aztán többször megismételte az este folyamán, le is tudtam videózni.
Vera este még gyakorolt kicsit a hegedűjén, és elvesztett egy fogat. Kata kihúzta az egyik tejfogát, ami már nagyon lötyögött. Elég drasztikus módszert választott. Az ajtó kilincséhez kötött egy cérnát, a cérna másik végét pedig a fogra, és becsapta az ajtót. A fog kirepült, és nem is fájt Verának. Azért én elegánsabbnak tartottam volna, ha kölcsönkérjük édesapám egyik fogászati fogóját, amit a szerszámos táskájában hord, mert remekül lehet vele kis alkatrészeket kiszedni a televíziók paneljeiről.
2012-03-26 Kocc
Valahogy a földre esett egy vállfa, és Gábris bekapta. Beakadt a szájába. Nagyon ordított, alig tudtam kiszedni, utána meg sokáig nyugtatnom kellett. Kata hétvégén hallgatott előadást arról, hogy azért van sok diszgráfiás meg diszlexiás gyerek, mert kipárnázott világban nőnek fel, és nem hagyják őket elesni, bekoccantani a fejüket, megrázkódni, tapasztalni. Ha ez így megy tovább, Gábris három éves korára folyékonyan fog olvasni...
2012-03-30 Láz, horogkeresztek
A kedd délelőtt nyugalomban telt, de ebéd után Gábris nagyon nyűgös volt. Délutánra már pirospozsgás volt az arca. Kata megmérte a lázát. Majdnem 39 fok volt. Kapott egy lázcsillapító kúpot, ami valamennyire lehúzta neki. Másnap már csak hőemelkedése volt, és a kedve is megjavult. Nem mertem vele a szabadban sétálni, de hallotta, hogy odakint hangosan játszanak a gyerekek, ezért az ablak elé állt és hangosan kiabált. Este már örömmel hallgatta, ahogy Vera a hegedűn gyakorolt, még táncolt is hozzá, ha azt annak lehet nevezni, ahogy a lábát hajlítgatta, meg a fejét ingatta a zenére.
A pelenkázó mellé a falra ragasztottunk egy képet, amin egy tanya látható mindenféle állattal. Gábris pelenkázás közben ezt szereti nézegetni. Időnként rámutat egy állatra, én pedig mondom az állat nevét. Néha már próbálja ő is utánam mondani.
Szerda reggel Margitka, az anyósom is bekopogott hozzánk. Ismét latinos találkozóra jött, de szerette volna látni az unokákat is, és segíteni nekünk, amiben tud. Elment bevásárolni, és főzött is. A fagyasztóban találtunk egy rúd kolbászt, még nyárról maradt fagyasztott gyümölcsöket, a szekrényben pedig volt krumpli. Én egy paprikás krumplit szerettem volna főzni, de Margitka meggyőzött, hogy legyen valami olyan, amit én Gábris mellett nem tudok könnyen elkészíteni. Így végül rakott krumpli volt az ebéd és a vacsora, igazán jól sikerült mindkettő. Margitka egyébként vezet egy rádiós műsort, amiben irodalmi művekből megismert ételekkel és azok elkészítésével foglalkozik. Nem csoda, hogy mindig felszedek néhány kilót, ha náluk vagyunk Egerben. Most különösen jól jött, hogy meglátogatott minket, mert egy ismerősömnek megígértem, hogy segítek megírni egy 10 oldalas dolgozatot, így tudtam délelőtt ezzel foglalkozni.
Szerdán Margitka nálunk aludt, de hajnalban már utazott is vissza Egerbe, mi még aludtunk, amikor elment. Vera viszont eléggé megijesztett minket éjszaka. Hajnal háromkor felébredt, szólt Katának, hogy neki nincs takarója. A takarót végül a másik szobában találtuk meg, de fogalmunk sincs róla, hogy hogyan került oda. Mi este betakartuk őt.
Csütörtökön Gábris már jobban érezte magát, hőemelkedése sem volt. Este úgy gondoltam, hogy már kimozdulhatunk vele. Együtt mentünk Katával és Gábrissal a gyerekekért. Kata Gábrissal az autóban maradt, én pedig beszaladtam Gergőért és Veráért. Gergő épp az óvoda előterében beszélgetett egy apukával és annak a fiával. Felöltöztettem, aztán bementünk a csoportszobájába elköszönni az óvónénitől. Az idősebb óvónéni volt csak bent. Érkezésünkre nagyon meglepődött, korholta Gergőt, hogy ő meg hol volt, mert „sosincs ott, ahol kellene neki”. Annyira meglepődtem azon, hogy az óvónéni nem tudta, hogy hol van a fiam, hogy szólni sem tudtam, végül makogtam valami olyasmit, hogy egy apukával volt kint és azt hittem, hogy tudnak róla. Mást nem mondtam, mert elég kacifántos dolgokat mondtam volna, amiből később sértődés és baj lett volna. Sajnos ennél az óvónénivel máskor is jártunk már így, de ő már pár hónap múlva a jól megérdemelt nyugalmát fogja élvezni, és ezt a kellemetlenséget leszámítva az egész intézménnyel és minden dolgozójával évek óta nagyon meg vagyunk elégedve. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy már a második gyermekünk jár ide. Természetesen pedagógusként és szülőként elfogadhatatlannak tartom, ha egy kolléga nem tudja, hogy egy rábízott 5 éves gyermek épp hol leledzik. Sajnos bármi megtörténhet. Édesanyám szintén óvodában dolgozik, náluk régebben volt hasonló eset, és úgy tudom, hogy egy óvónőt nagyon megfenyítettek miatta.
Beletelt néhány órába, mire lecsillapodtam. Közben Verát elvittük szolfézs és hegedű órára. Megvártuk, amíg végez, de addig megnéztük a down-szindrómás gyerekekről készült kiállítást a közeli téren. Debrecen város szégyene –fáj ezt leírnom, mert nagyon szeretem ezt a várost -, hogy a képeket önkényuralmi jelképekkel összefirkálták. Később a rendőrség kiderítette, hogy huszonéves egyetemista fiatalok voltak. Nagyon remélem, hogy részegek voltak és csak az ital vette rá őket ilyesmire. Biztosan megbánták már, amit tettek. Az egyik édesanyával, akinek a gyermekének a képét megcsúfították, riport is készült. Mesélte, hogy elsírta magát, mikor meglátta, hogy mi történt. A kiállítás pedig épp arról szólt, hogy a down-szindrómások mennyire értékes emberek, és talán nem arra kellene rengeteg pénzt költeni, hogy „idejében” kiszűrjük ezt a szindrómát és „kezeljük”, ami ebben az esetben a magzat elpusztítását jelenti. Nem értem ezt. Színtiszta nácizmusnak tartok minden olyan cselekedetet, amikor valaki bármilyen indokkal eldönti, hogy ki élhet és ki nem. Megértem a szülők félelmét és bánatát. A kiállításon szereplő gyerekek szülei közül is volt, aki elmondta, hogy nem tudta, hogy hogyan fognak együtt élni egy down-szindrómás gyermekkel, de ma már azt nem tudják elképzelni, hogy élhetnének nélküle. Tudom, mert mi is sokszor átéltük, hogy egy várandós kismamát és egy aggódó apajelöltet nagyon meg lehet ijeszteni. A felelősség tehát attól tartok, főleg azok kezében van, akik rábeszélik a szülőket egy induló - de már határozottan létező – élet megszakítására. Több olyan ismerősöm van, aki azt mondta az orvosoknak, hogy akkor is megszülik a gyermeket. Ezeket az embereket nagyon tisztelem nehéz döntésük miatt. Jelzem, a legtöbb gyermek végül egészségésen született és ma is él. Egy görög pap mesélte, hogy nekik bizony épp 86-ban, Csernobil idején volt pocaklakójuk, és akkoriban sorra pusztították el a magzatokat. Az övék megszületett, és sajnos súlyos sérültként jött világra, fiatal felnőttként hunyt el, de végig a családjánál maradt, habár azt mondták a szülőknek, hogy a másik 5(!) gyermekük sérülni fog lelkileg emiatt. Nem így történt. Mind a 6 gyermeküket felnevelték, 5-en ma is egészséges felnőtt emberek, és a mondandója végén megjegyezte a pap bácsi, hogy ez a gyermekük ugyan járni nem tanult meg, de mosolyogni igen, és sokat mosolygott a nehézségek ellenére is.
Tegnap olvastam a hírekben, hogy egy 17 éves lány meghalt, mert kiugrott egy ház legfelső emeletéről. Ki dönti el, hogy ki élhet és ki nem? Ki boldogabb, a 17 éves lány, aki eldobta az életét, vagy az az ember, aki két évesen lebénult, de nem adta fel, és ma híres író? Niki barátnőm 16 évesen lett kerekesszékes, és azóta férjhez ment, gyermeket szült, megtanult vezetni, síelni, táncol, modellkedik, gyönyörű és boldog nő. Van, aki keveset kap az élettől és mégis boldog, mások mindent megkapnak és boldogtalanok. Hány milliomos és sztár lesz öngyilkos, vagy drogos, alkoholista? Ki dönti el, hogy ki élhet? Édesanyám az óvodában halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozik. Rengeteg szeretet van ezekben a csöppségekben és egyikük sem reménytelen. Minden embernek megvan az emberi méltósága pusztán azért, mert embernek született, és minden emberben van valami jó, csodálatos, valami nagyszerű. Mindnek van valamilyen tehetsége, ami nélkül mind szegényebbek lennénk. Én hiszek ebben és abban, hogy ha valaki segíteni szeretne a többi emberen, akkor ne szánakozzon, hogy jaj te szegény, down-os vagy, kerekesszékes vagy, szegény vagy, csúnya vagy, neurotikus vagy, stb. Ez nem segít. Az segít, ha ezek az emberek megtanulják kibontakoztatni a tehetségüket, ha megélhetik, hogy fontosak neked, nekem és az egész emberiségnek. De nem csak ők, hanem mindenki. Én is, te is. Tanár vagyok, és szeretném, ha ezt a diákjaim is megértenék. Elnézést kérek, hogy sokszor vagyok fáradt és feszült, és nem mindig sikerül ezt éreztetnem velük, veletek.
Volt azért ma jó is. Elkészült végre a nyomtatónk. Kiderült, hogy egy pasztellkréta volt beleszorulva a mechanikájába. Erre otthon is rájöhettem volna, de garanciás gépeket otthon nem szeretek piszkálni, hiszen elveszíthetik miatta a garanciát, így csak annyit mondtam, hogy három gyermekem van otthon. A szervizes srác nevetve visszaadta a nyomtatót. Ma már azon nyomtattam ki a tejszínes sült hal receptjét, amit el szeretnék készíteni ebédre. Megyek is.
A pelenkázó mellé a falra ragasztottunk egy képet, amin egy tanya látható mindenféle állattal. Gábris pelenkázás közben ezt szereti nézegetni. Időnként rámutat egy állatra, én pedig mondom az állat nevét. Néha már próbálja ő is utánam mondani.
Szerda reggel Margitka, az anyósom is bekopogott hozzánk. Ismét latinos találkozóra jött, de szerette volna látni az unokákat is, és segíteni nekünk, amiben tud. Elment bevásárolni, és főzött is. A fagyasztóban találtunk egy rúd kolbászt, még nyárról maradt fagyasztott gyümölcsöket, a szekrényben pedig volt krumpli. Én egy paprikás krumplit szerettem volna főzni, de Margitka meggyőzött, hogy legyen valami olyan, amit én Gábris mellett nem tudok könnyen elkészíteni. Így végül rakott krumpli volt az ebéd és a vacsora, igazán jól sikerült mindkettő. Margitka egyébként vezet egy rádiós műsort, amiben irodalmi művekből megismert ételekkel és azok elkészítésével foglalkozik. Nem csoda, hogy mindig felszedek néhány kilót, ha náluk vagyunk Egerben. Most különösen jól jött, hogy meglátogatott minket, mert egy ismerősömnek megígértem, hogy segítek megírni egy 10 oldalas dolgozatot, így tudtam délelőtt ezzel foglalkozni.
Szerdán Margitka nálunk aludt, de hajnalban már utazott is vissza Egerbe, mi még aludtunk, amikor elment. Vera viszont eléggé megijesztett minket éjszaka. Hajnal háromkor felébredt, szólt Katának, hogy neki nincs takarója. A takarót végül a másik szobában találtuk meg, de fogalmunk sincs róla, hogy hogyan került oda. Mi este betakartuk őt.
Csütörtökön Gábris már jobban érezte magát, hőemelkedése sem volt. Este úgy gondoltam, hogy már kimozdulhatunk vele. Együtt mentünk Katával és Gábrissal a gyerekekért. Kata Gábrissal az autóban maradt, én pedig beszaladtam Gergőért és Veráért. Gergő épp az óvoda előterében beszélgetett egy apukával és annak a fiával. Felöltöztettem, aztán bementünk a csoportszobájába elköszönni az óvónénitől. Az idősebb óvónéni volt csak bent. Érkezésünkre nagyon meglepődött, korholta Gergőt, hogy ő meg hol volt, mert „sosincs ott, ahol kellene neki”. Annyira meglepődtem azon, hogy az óvónéni nem tudta, hogy hol van a fiam, hogy szólni sem tudtam, végül makogtam valami olyasmit, hogy egy apukával volt kint és azt hittem, hogy tudnak róla. Mást nem mondtam, mert elég kacifántos dolgokat mondtam volna, amiből később sértődés és baj lett volna. Sajnos ennél az óvónénivel máskor is jártunk már így, de ő már pár hónap múlva a jól megérdemelt nyugalmát fogja élvezni, és ezt a kellemetlenséget leszámítva az egész intézménnyel és minden dolgozójával évek óta nagyon meg vagyunk elégedve. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy már a második gyermekünk jár ide. Természetesen pedagógusként és szülőként elfogadhatatlannak tartom, ha egy kolléga nem tudja, hogy egy rábízott 5 éves gyermek épp hol leledzik. Sajnos bármi megtörténhet. Édesanyám szintén óvodában dolgozik, náluk régebben volt hasonló eset, és úgy tudom, hogy egy óvónőt nagyon megfenyítettek miatta.
Beletelt néhány órába, mire lecsillapodtam. Közben Verát elvittük szolfézs és hegedű órára. Megvártuk, amíg végez, de addig megnéztük a down-szindrómás gyerekekről készült kiállítást a közeli téren. Debrecen város szégyene –fáj ezt leírnom, mert nagyon szeretem ezt a várost -, hogy a képeket önkényuralmi jelképekkel összefirkálták. Később a rendőrség kiderítette, hogy huszonéves egyetemista fiatalok voltak. Nagyon remélem, hogy részegek voltak és csak az ital vette rá őket ilyesmire. Biztosan megbánták már, amit tettek. Az egyik édesanyával, akinek a gyermekének a képét megcsúfították, riport is készült. Mesélte, hogy elsírta magát, mikor meglátta, hogy mi történt. A kiállítás pedig épp arról szólt, hogy a down-szindrómások mennyire értékes emberek, és talán nem arra kellene rengeteg pénzt költeni, hogy „idejében” kiszűrjük ezt a szindrómát és „kezeljük”, ami ebben az esetben a magzat elpusztítását jelenti. Nem értem ezt. Színtiszta nácizmusnak tartok minden olyan cselekedetet, amikor valaki bármilyen indokkal eldönti, hogy ki élhet és ki nem. Megértem a szülők félelmét és bánatát. A kiállításon szereplő gyerekek szülei közül is volt, aki elmondta, hogy nem tudta, hogy hogyan fognak együtt élni egy down-szindrómás gyermekkel, de ma már azt nem tudják elképzelni, hogy élhetnének nélküle. Tudom, mert mi is sokszor átéltük, hogy egy várandós kismamát és egy aggódó apajelöltet nagyon meg lehet ijeszteni. A felelősség tehát attól tartok, főleg azok kezében van, akik rábeszélik a szülőket egy induló - de már határozottan létező – élet megszakítására. Több olyan ismerősöm van, aki azt mondta az orvosoknak, hogy akkor is megszülik a gyermeket. Ezeket az embereket nagyon tisztelem nehéz döntésük miatt. Jelzem, a legtöbb gyermek végül egészségésen született és ma is él. Egy görög pap mesélte, hogy nekik bizony épp 86-ban, Csernobil idején volt pocaklakójuk, és akkoriban sorra pusztították el a magzatokat. Az övék megszületett, és sajnos súlyos sérültként jött világra, fiatal felnőttként hunyt el, de végig a családjánál maradt, habár azt mondták a szülőknek, hogy a másik 5(!) gyermekük sérülni fog lelkileg emiatt. Nem így történt. Mind a 6 gyermeküket felnevelték, 5-en ma is egészséges felnőtt emberek, és a mondandója végén megjegyezte a pap bácsi, hogy ez a gyermekük ugyan járni nem tanult meg, de mosolyogni igen, és sokat mosolygott a nehézségek ellenére is.
Tegnap olvastam a hírekben, hogy egy 17 éves lány meghalt, mert kiugrott egy ház legfelső emeletéről. Ki dönti el, hogy ki élhet és ki nem? Ki boldogabb, a 17 éves lány, aki eldobta az életét, vagy az az ember, aki két évesen lebénult, de nem adta fel, és ma híres író? Niki barátnőm 16 évesen lett kerekesszékes, és azóta férjhez ment, gyermeket szült, megtanult vezetni, síelni, táncol, modellkedik, gyönyörű és boldog nő. Van, aki keveset kap az élettől és mégis boldog, mások mindent megkapnak és boldogtalanok. Hány milliomos és sztár lesz öngyilkos, vagy drogos, alkoholista? Ki dönti el, hogy ki élhet? Édesanyám az óvodában halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozik. Rengeteg szeretet van ezekben a csöppségekben és egyikük sem reménytelen. Minden embernek megvan az emberi méltósága pusztán azért, mert embernek született, és minden emberben van valami jó, csodálatos, valami nagyszerű. Mindnek van valamilyen tehetsége, ami nélkül mind szegényebbek lennénk. Én hiszek ebben és abban, hogy ha valaki segíteni szeretne a többi emberen, akkor ne szánakozzon, hogy jaj te szegény, down-os vagy, kerekesszékes vagy, szegény vagy, csúnya vagy, neurotikus vagy, stb. Ez nem segít. Az segít, ha ezek az emberek megtanulják kibontakoztatni a tehetségüket, ha megélhetik, hogy fontosak neked, nekem és az egész emberiségnek. De nem csak ők, hanem mindenki. Én is, te is. Tanár vagyok, és szeretném, ha ezt a diákjaim is megértenék. Elnézést kérek, hogy sokszor vagyok fáradt és feszült, és nem mindig sikerül ezt éreztetnem velük, veletek.
Volt azért ma jó is. Elkészült végre a nyomtatónk. Kiderült, hogy egy pasztellkréta volt beleszorulva a mechanikájába. Erre otthon is rájöhettem volna, de garanciás gépeket otthon nem szeretek piszkálni, hiszen elveszíthetik miatta a garanciát, így csak annyit mondtam, hogy három gyermekem van otthon. A szervizes srác nevetve visszaadta a nyomtatót. Ma már azon nyomtattam ki a tejszínes sült hal receptjét, amit el szeretnék készíteni ebédre. Megyek is.
Képek a történethez:
