2013. január 30., szerda

Óév vége


2012-12-28 Haza

      Délelőtt megérkeztek a szegedi sógoromék is Egerbe a három fiukkal, majd ebédre (kis késéssel) Budapestről a másik sógorom és a felesége is. Elköltöttünk együtt egy ünnepi ebédet, megajándékoztuk egymást, aztán beszélgettünk, a gyerekek játszottak, majd fél hatkor elindultunk hazafelé. Máskor hosszabb időre szoktunk maradni, de nekem idén elég sűrű vizsgaidőszakom volt, és így is nagy luxus volt, hogy ennyi időre felfüggesztettem a tanulást. Szerencsére később be tudtam pótolni a lemaradást.
      Gábris egyre többet énekelget. Egész dalokat elénekel, persze halandzsa szöveggel, de jó dallammal. A laptopunkon is szokott zenét hallgatni. Legutóbb egyedül bedugta a tápkábelt a gépbe, aztán odavitte hozzá az egeret is, amit időnként használunk hozzá, mert nem kedveljük az érintőpadot. Az egeret viszont nem dugta be, csak kattingatott vele a kijelző előtt, és csodálkozott, hogy miért nem történik semmi.


2012-12-31 Szilveszter

      Augusztus 20-án lemaradtunk a tüzijátékról. Jobban mondva kimentünk megnézni, de alig láttunk belőle valamit. Akkor azzal vigasztaltuk a gyerekeket, hogy szilveszterkor úgyis minden évben rengeteget lőnek fel. Ilyenkor el szoktunk velük menni sétálni, és volt, hogy még azt is láthattuk, hogyan lövik fel a rakétákat. Nem hivatalos tüzijátékok ezek, csak a lakótelepi fiatalok vesznek mindenféle pirotechnikai eszközt, és folyamatosan lövik fel őket. Némelyik teljesen profi. Idén viszont sűrű köd volt, alig lehetett látni valamit, nem is sokan kísérleteztek tüzijátékkal. Megállapítottuk a gyerekekkel, hogy 2012 nem a tüzijátékok éve volt. Másnapra viszont gyönyőrű dér lett a ködből, a zúzmara is vastagon belepte a fákat. A sétány tele volt csillogó fehér fákkal. A gyerekeknek nagyon tetszett.
      Visszatérve a szilveszterre: éjfélig társasjátékoztunk, aztán kocinottunk. A gyerekek is kaptak gyerekpezsgőt. Megitta ki-ki a magáét, majd lefeküdtünk aludni. 

2013. január 29., kedd

2012-12-27 „vadat és halat, s mi jó falat…”



      Reggel becsomagoltunk, és elindult a család Egerbe nagymamékhoz. Margitka nagymama minden évben meghívja a három gyermekét és azok családjait magukhoz karácsonyozni, méghozzá több napra. Menet közben még beszaladtunk egy könyvesboltba, hogy bevigyek párat a frissen megjelent verseskötetemből, de majdnem több könyvvel jöttem el, mint amennyit otthogytam, mert Edit, a bolt lelke, ideadta nekem azt a pár példányt, ami anyósom legutóbbi könyvéből nem fogyott el.
      Gábris végigénekelgette az utat, bár nagyon bíztunk benne, hogy aludni fog. Nem is volt ebből gond, csak délután volt fáradt, mert nem aludta ki magát.
      Margitka szokásához híven szerény ebéddel várt minket. Némi halászlevet, kakaslevest, töltött libanyakat, káposztás babot és ráczpontyot kínált nekünk. Sajnos a tyúkjait és az egyik kakasát elvitték a rókák. Még szerencse, hogy a libákat korábban levágták. Éveken keresztül cukkoltam azzal, ha megkérdezte, mit kérek enni, hogy töltött libanyakat. Ilyet gyermekkoromban ettem utoljára, amikor még nagymamám Hajdúnánáson legeltette a libákat a kertjükben, és karácsonyra mindig küldött egyet levágva. Azóta jöttek az állatvédők, kitalálták, hogy szegény liba szenved a töméstől, és a libahúst aranyárban mérik Magyarországon. A jó májat, combot, mellet, nyakat inkább elviszik naposabb országokba fogyasztásra. De most Margitkáéknak is voltak háznál nevelet lúdjaik, és a nyakuk megtelt minden jóval. Nem csak Tevje és József Attila irigyelte volna meg tőlem.
      Itt fog felhorkanni Lelaci barátom, hogy lám, hogy élnek a magyar pedagógusok. Bizony, jó ételekre nem lehet panaszom. Áldja meg a Jóisten mindazokat, akik fáradoztak azért, hogy ez így legyen. Mert bizony, annak a libának és kakasnak táp kellett, ól, és törődés. Édesanyámék ugyan nem nevelnek állatokat, de a kertjükben egész nyáron teremtek a zöldségek, és édesapám hatvan éven felül is rengeteget dolgozik azért, hogy jó falatok kerüljenek az asztalunkra. Mikor leírok egy-egy ilyen menüt, az tisztelgés a részemről feléjük. 


2013. január 28., hétfő

2012-12-24 Szenteste



      Délután édesanyáméknál találkozott a család apraja-nagyja. Eljöttek a nővéremék, és dédi mama is. Nem szűkölködtünk idén sem ajándékokban, és királyi ételekben. Volt halászlé, töltött káposzta, aszaltszilvás-barackos töltött hús, valamint rántott hal krumplisalátával. Úgy döntöttem, hogy nem most kezdem a fogyókúrámat.
      Dédnagymama hamar elfáradt, ezért őt hazavittük autóval. A gyerekek addig mamáéknál maradtak. Mi közben Katával gyorsan feldíszítettük a fát. Ezt mindig akkor szoktuk, amikor a gyerekek nincsenek otthon, hogy meglepetés legyen nekik. Terészetesen az izzókészletünk, amit direkt leellenőriztünk előre, megadta magát. Felhívtam édesapámat, és kértem tőle egy másikat. Már csak azt kellett valahogy megoldani, hogy úgy kerüljön fel a fára, hogy a gyerekek ne vegyék észre.
      Mikor – immár a gyerekekkel - hazajöttünk mamáéktól, Kata előre szaladt. Mi addig a gyerkőcökel megnéztünk egy kiskutyát, amit a szomszéd srác a ház előtt sétáltatott. Ez bőven eltartott annyi ideig, amíg Kata feltette az izzókat. Mikor beléptünk a lakásba, le volt oltva a villany, és a nagyszoba bezárt üvegajtaján keresztül fény szűrődött ki. Gergő hozta a kis csengettyűt, csengetett vele, elmondtunk egy imát, énekeltünk, aztán beléptünk a szobába, és ott állt a feldíszített, kivilágított karácsonyfa. Ez alá a fa alá inkább hasznos ajándékokat hozott a Jézuska, mert játékot kaptunk rengeteget mamáéknál. Vera persze már járatta az agytekerényeit. Kérdezte, hogy hozta a Jézuska a karácsonyfát. (Hiszen tudja ő nagyon jól, hogy a házunktól nem messze árulják a fákat az árusok.) Azt válaszoltam neki, hogy úgye, amikor eszünk, mindig megköszönjük az ételt a Jóistennek, pedig lehet, hogy nagypapa hozta, vagy a boltból vettük, vagy mi sütöttük meg otthon. De hiába mondaná egy gazda, hogy legyen paprika... attól még nem lesz. Hiába van vetőmagod, az nem nő meg magától. Kell valaki, aki növeszti. A földet művelő emberek mind nagyon jól tudják, hogy a legnagyobb odaadásuk és szakértelmük is kevés a jó terméshez. Így van ez a karácsonyfákkal is.
      A nap végén még várt ránk egy gyertyafényes vacsora. Kata szarvast sütött, hozzá köretnek kis fánkocskákat mártással.
      Az éjféli misére csak Kata ment át, én otthon maradtam a gyerekekkel. Szokás szerint megpróbáltam megnézni a TV-ben, de – mint általában – most is elaludtam. 

2013. január 24., csütörtök

2012-12-23 Felolvasás



      Ma Vera olvasta fel a könyörgéseket a templomban. Ez volt az első alkalom, hogy felolvashatott.  Az nálunk a szokás, hogy a vasárnapi miséken egy-egy család olvassa fel a szentleckét, az olvasmányt, ill. a könyörgéseket. Azt, hogy a családon belül hogyan osztják el, hogy ki mit olvas, a családtagok döntik el. Vera kérte, hogy a könyörgésekető olvashassa fel. András atyától kapott is a mise végén egy szentképet kedves gesztusként, hogy ezt az alkalmat ne felejtse el.
      Gábris a délelőtti alvás alatt/helyett anyaszült meztelenre vetkőzött, még a pelenkáját is levette. A body-ját a fal és az ágy közé betuszkolva találtuk meg. Persze más bitangságai is vannak mostanában. Szokása például, hogy felmászik az ágyon a magas díszpárna tetejére, ráfekszik és legurul. Az ajtókat hiába zárjuk, még a bejárati ajtó gyerekzárát is kinyitja. A szekrény negyedik polcáról is leszedi a játékokat, bekapcsolja a tűzhelyet, TV-t, számítógépet, mosogató gépet. Résen kell lenni mindig mellette, főleg, mikor feláll az egyik székre, és finom rugódzások közepette elszámol háromig. Három után ugrik... eddig mindig sikerült elkapnunk.

2013. január 23., szerda

Gábris énekel

Itt a bizonyíték, hogy Vera sokat gyakorol a hegedűjén. RebikovCseh népi tánc Gábris előadásában. 



Emlékeztetőül: 

http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/vera-hegedul-2012.december-cseh-nepi-tanc-yL8RgYaQIowznFbI

2012-12-21 Téli szünet



      Mindig várni szoktam a téli szünetet. Amikor diák voltam, akkor azért, amikor tanár lettem, akkor meg azért. Biztos vagyok benne, hogy sokan haragszanak a hosszú iskolai szünetek miatt, valójában azonban nagyon nagy szükség van rájuk. Nem csak azért, hogy kipihenjék magukat a diákok (hogy a tanárok mit csinálnak a szünetekben, az külön téma, most ne térjünk ki rá), hanem azért is, hogy részekre osszák a tanévet, ill. a teljes tanulási folyamatot. Kell időnként egy pont, amikor mindent összegzünk, letisztázunk, lezárunk, és akár dokumentáljuk egy félévi bizonyítvány formájában. Kell ez.       Én, amikor kikerültem az iskolapadból, akkor is megtartottam ebből a rendszerből valamit, és életem egy-egy kisebb-nagyobb projektjét lezárom valahogy. Akár úgy, hogy az ahhoz kapcsolódó tárgyakat, amik korábban napi használatban voltak, elteszem a szekrénybe, akár úgy, hogy meglepem magam valamivel, amit máskor nem engedélyeznék magamnak, például egy szokásosnál drágább vacsorával. Nem sokszor jutalmaznak meg minket valamiért, ráadásul az emberben van is némi bizalmatlanság, hogy ha mások jutalmazzák meg, akkor azok valamit várnak is cserébe. Ha magunkat jutalmazzuk meg, akkor biztosak lehetünk, hogy önzetlenül, hátsó szándék nélkül kaptunk jutalmat.          Kellenek az ember életébe a szünetek, a lezárt szakaszok, a kellemes meglepetések, jutalmak. Rengeteg erőt tudnak adni.
      Mindig várom tehát a szünetet, de ez a mostani szünet csak a gyerekeimnek volt szünet, nekem vizsgák tömkelegét hozta, méghozzá úgy, hogy közben  mindhárom gyermekem napi 24 órában otthon tartózkodott. Sajnos sokszor rájuk förmedtem, hogy maradjnak végre csöndben, és amit csinálnak, azt ne ott csinálják, ahol éppen tanulni próbálok. Többször próbáltam nekik higgadtan elmagyarázni, hogy nem játszok a számítógép előtt, hanem programokat és beadandó feladatokat írok, vagy épp egy elektronikus jegyzetet próbálok megérteni és memorizálni. Mindig úgy tűnt, hogy megértették, amit mondok, de azért sokszor ijesztő lehetett nekik a viselkedésem, ráadásul az ünnepek közeledte, és az, hogy a gyerekek otthon voltak, új feladatokat is adott. A szünet első napján gyakorlatilag nem tudtam tanulni. Amíg Kata vigyázott a gyerekekre, elmentem ajándékot venni, lapokat és csomagokat feladni a postára, még Verával is leültem kicsit matekozni, mert hiába volt szünet, ami gyakorlás nélkül nem megy, azt nyüstölni kell lehetőleg minden nap.
      Kata délután a fiatalkorúak börtönében (közkedvelt nevén javító intézet, bár ha más intézmények ilyen hatásfokkal javítanának, bezárnák őket – lásd pl. édesapám TV-szerelő műhelyét) énekelt és gitározott. Karácsony előtt mindig elmennek a barátaival meglepni az ottani srácokat. Korábban én is velük tartottam, de mostanában hasznosabb szolgálatot teszek azzal, hogy vigyázok a gyerekekre addig.
      Este Kata és Vera a zeneiskolába mentek koncertre. Az interneten azt írták, hogy hétkor kezdődik, de valójában hatkor kezdődött... Valamennyit azért így is meg tudtak hallgatni belőle. 

2013. január 22., kedd

Vizsgaidőszak (2013.01.22. Gábris születésnapján)


Éppen Gábris két éves születésnapja előtt sikerült befejeznem a vizsgaidőszakomat. Minden vizsgám sikerült elsőre, és még az átlagom is elég szép lett. Hála érte a Jóistennek, és köszönet a családomnak, amiért elviseltek másfél hónapig... mert bizony, nem voltam könnyű eset. A naplót sem írtam, és a házimunkából is csak annyit csináltam meg, hogy ne kelljen meztelenül járnunk a mosott ruhák hiánya miatt, és ne kelljen hólapát, hogy végig tudjunk menni a szobákon. Az idegeim is elég ziláltak voltak ebben az időszakban. Nem csak a tanulás volt sok, hanem a beadandó feladatok is teljesen elborítottak. Külön lapra írtam, hogy milyen feladatokat kell beadnom, kinek és mikorra, mert már képtelen voltam fejben tartani.
      A vizsgák alatt lezajlottak vicces és rémes események, de ezeket nem fogom megírni. Annyira szürreálissá vált a világ, hogy mikor az utolsó vizsgám is sikerült, elbizonytalanodva keresgéltem, hogy mihez kezdjek. Nem emlékeztem arra, hogy mi mindent csináltam egy nap a vizsgaidőszak előtt. Tankönyvet kerestem, hogy tanulhassak még valamit, a legszigorúbb vizsgáztatóinkra pedig olyasmi szeretettel gondoltam, minta stockholmi túszok a túszejtőikre... Kemény időszak volt, kevés alvással, sok lemondással, de lehetett volna sokkal rosszabb is. Most, hogy túl vagyok rajta, azt kell mondjam, hogy reálisan teljesíthető volt. Közben persze számtalanszor voltak olyan pillanataim, amikor azt mondtam, hogy feladom.
      Most próbálom felvenni a régi élet ütemét, ha volt olyan (hiszen állandóan változik az életünk), és írom tovább a naplót is. Egy pár szösszenetet azért majd bemásolok ide az elmúlt időszakból. Rögtön egy érdekességgel kezdem: Kata két évvel ezelőtt éppen január 22-én szülte Gábrist. Neki is január 21-én volt az utolsó vizsgája, és Gábris körültekintően megvárta a születésével anya vizsgáit. Január 22-én épp moziban ünnepeltük, hogy megszületett, onnan vitte el Katát a mentő, így lett ő a szülészet „mozis kismamája”.


2012-12-18. Koncert

      A zeneiskolában ma koncert volt. Vera is hegedült rajta. Nagyon ügyes volt. Édasanyám és a nővérem is eljött meghallgatni. Sajnos édesapámak otthon kellett maradnia Gárissal, mert délelőtt 39 fok felé kúszott a láza. Szerencsére egy kúppal le tudtam húzni.


2012-12-19. Advent

      Esténként együtt imádkoztunk a családdal, meggyújtva a koszorún a gyertyákat. Vera és Gergő mindig megengedték Gábrisnak, hogy ő fújja el a gyertyákat, aztán Gergő kivitte a kisasztalként szolgáló széket a konyhába, amin a koszorút tartottuk, Vera pedig magát a koszorút. Gábris pedig ment utánuk, kezében a terítővel, amit a koszorú alá szoktunk tenni. Új tudománya, hogy már el tud számolni háromig. 

2012-14-15-16 Gábris


Gábris szavai: apa, anya, eja, gegő, hallo (telefonba), hoppáé.
Mutogatja az órás dalocskát (Hogyha jár az óra, tik-tak jár...) és a palacsintásat is. A hangmagasságokat utánozza, énekelget. Mindent szeret kapcsolgatni, pl. villanykapcsolók, mikró, hajszárító, sütő, mosogatógép. A szemetet kidobja a kukába. Szeret töltögetni kancsóból vagy üvegből pohárba, pohárból pohárba, fürdőkádból vizet bármivel kifele (úszik is mindig a fürdőszoba).
      Este este két gyertyát fújt el egy fújásra.

2013. január 7., hétfő

2012-12-12-12-12


2012-12-12 Kata születésnapja

      Interneten indult egy kisebb mozgalom, hogy 2012-12-12-én 12:12 perckor mindenki csináljon egy fényképet, és töltse fel a netre. Én Gábrissal voltam itthon kettesben, de Gábris épp aludt, így az egyik digitális óránkat fényképeztem le néhány fénykép társaságában, ami a kezembe került. Nem túl érdekes. Az időpont annál inkább, mert most hosszú évtizedekig nem lesz ilyen különleges dátum, és ez a mostani épp a feleségem születésnapjára esett.
      Sajnos nagy ünneplést nem tudtunk neki tartani. Kapott pár szeletet tortát gyertyával. A gyerekeket pedig ma kivételesen én hoztam haza busszal. ( Közben bementünk velük fagyasztott halat venni Tekinek, és megnézni a kereskedésben a kisállatokat.)
      Ha nem is volt nagy ünneplés, azért meghitt volt, és jól esett Katának, hogy gondoltunk rá. Gábris is megördvendeztette a maga módján. Megtanult pár új szót. például a nélkülözhetetlen hoppárét. Fürdésnél pedig elvette a csap széléről Gergő fogkeféjét, nyújtotta Gergőnek és mondta, hogy Gegőőőőő. Verát is szokta hívni: ejaaaaaaaaaaaaaaa. Egyre több szó utánoz. Amúgy énekelni már tud, csak beszélni nem sokat. Mikor lefekvés után fél órával elmentem a szobájuk előtt, hallottam, hogy Gábris énekelt. Bezzeg, ha mi olyan dalt éneklünk, ami nem tetszik neki, hangosan felsír. Amint befejezzük a dalt, elhallgat.


2012-12-13 Gergő

      Gergő szerepelt az óvódai hangversenyen. Meglepett minket, nem szólt előre, hogy szerepelni fog. Nagyon ügyes volt, örültünk neki.