2014. november 2., vasárnap

2013.12.19 - 2013.12.30.

2013-12-19
Ma itthon maradtam Gábrissal, mert belázasodott. Délelőtt voltunk orvosnál, aztán aludt kicsit. Mikor felébredt, játszott egy keveset, aztán szólt, hogy: - Apa, párnát! 
Kivettem a párnáját a kiságyból. 
Apa, takarót! 
Kivettem azt is. Lefeküdt az ágyunkra, a párnára, és kérte, hogy takarjam be. Keresztbe raktam rá a takarót, ami így is betakarta a lábfejét is, de azért rám szólt:
- Fordítva!
Nem aludt el, csak heverészett, nézte a TV-t. 

2013-12-20
A gyerekeim délután kerekesszéket építettek a féllábú lego emberkéiknek.

2013-12-21
Nekem gyerekkoromból nagyon rossz emlékeim vannak a karácsonyról, ezért én mindig kicsit félek, meg ideges vagyok karácsony előtt, de a feleségem igazán meghitté tette az ünnepet. Sosincs nálunk előtte vásárlási dömping, meg idegbaj. Feldíszítjük a fát, addig a gyerekekre nagymama vigyáz, mikor hazahozzuk őket, akkor égnek a karácsonyfán az izzók, de be van zárva a szoba üvegajtaja, ezért csak kisejlik belőle. Hozzák a gyerekek a csengettyűt, eléneklünk pár dalt, elmondunk egy imát, aztán bemegyünk a fához. Az ajándékok alá vannak készítve. kibontjuk őket, aztán gyertyafénynél megvacsorázunk. Gyerekkoromban mindig kiabálás volt karácsonykor, meg viták. Kata vigyáz rá, hogy nálunk ne erről szóljon, meg nem kell, hogy tökéletes rend legyen, inkább békesség. Nagyszerű asszony. Nagyon hálás vagyok érte, hogy ő a feleségem. Idén lesz a 13. karácsonyunk együtt.
2013-12-23
Gábris este mondta a tesóinak, hogy "Kanalat, apának!" Aztán egyenként behordta nekem a kanalakat a konyhai fiókból. Nagyjából 30 kanalat hozott be, közben nagyokat kacagott.

2013-12-25
Elvettem Gábristól egy játékot, mert rácsapott vele Gergőre. Ment anyához érdeklődni: "Hol van a apaelvette?"

2013-12-26
Gábris mostanában az enyém szó helyett azt mondja, hogy „Tiem”.

Este görcsölt a hátam. Gábris megsimogatott: - Fáj?
Utána újságolta anyának: - Adtam apának puszit.

2013-12-28
Gábris mondta Buksi kutyának Egerben: "Nem bánt", aztán látta, hogy a kecskék ágakat legelnek, és tört egyet, majd odatartotta Buksihoz: "Buksi, egyed!"

2013-12-29
Gábris délutáni alvás alatt kiabált a kiságyból: "Hol a lába, hol a lába?" Bementem hozzá, és megmutattam, hogy hol az egyik, ill. a másik lába. Aztán megkérdeztem, hogy tényleg a lábát kereste-e. Válaszolt, hogy igen, aztán megnyugodva letette a fejét a párnájára.

2013-12-30
Kata este 10 óra körül mondta a gyerekeknek, hogy most már végképp ideje aludni menni. Mire Veronika: - De anya, edzenünk kell a holnap éjfélig fennmaradáshoz!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése