Úgy
beszéltük meg Katival, hogy vasárnap elhozza a gyerekeket Egerbe, és majd
együtt megyünk haza hétfőn. Hétfőn ugyanis nem kellett dolgoznia, mert október
23-ra való tekintettel kiadták szabadnapnak. Jöhettek volna korábban is, de
vasárnap a Szent Család templomban még ő kántorkodott, így csak mise után
tudtak elindulni. Én Margitkával és Bélával mentem misére a bazilikába. Béláék
énekelnek a bazilika kórusában, ezért felmentek a karzatra a többi kórustaggal.
Béla meggyőzött, hogy menjek fel én is hiszen ismerem azokat a műveket, amiket
énekelnek. Ez hellyel-közzel így is volt. Nagy dolog egy ilyen gyönyörű és
hatalmas templomban szolgálni, még ha csak a kórus legjelentéktelenebb
tagjaként is, ezért némi izgalommal vettem kezembe a kottákat, de amikor megláttam,
hogy kispapok is beállnak a basszus szólamba énekelni, köztük Isti barátunk,
már tudtam, hogy menni fog a dolog. Így is lett. A mise után a kórus néhány
tagjával volt szerencsém közlebbről is megismerkedni. Kaptunk kalácsot és bort,
és amíg elfogyasztottuk, beszélgettünk kicsit.
A bazilika
mögött épp régiségvásárt tartottak. Mivel nem volt sietős a dolgunk, Bélával
végigjártuk. Láttunk pár érdekes dolgot, de nem vettünk semmit, ill. Béla
meghívott egy sörre.
Sok
érdekes ember megfordult a vásárban, ha másért nem, ezért és a napsütésért
érdemes volt ott lenni.
Mire visszaértünk
a völgybe a házhoz, Katáék már odaértek. A gyerekek kitárt karral rohantak felénk.
Szép idő volt, ezért tudtak egy kicsit játszani a szabadban. A libák itt-ott megcsípdestek
bennünket, de nem haragudtunk rájuk, hiszen mi már tudtuk, amit ők nem, hogy közeleg
a Márton-nap.
A kecskéknek bezzeg felvitte az Isten a dogát, hiszen nászútra mentek.
Margitkáék egyik ismerőse elvitte őket pároztatni, hogy legyenek gidák. Így szokott
olykor kecskehús is kerülni az asztalra, és a folyamatos tejtermeléshez is kell,
hogy kisgidák szülessenek.
Hétfőn délelőtt
elsétáltunk a temetőbe, elmondtunk egy-egy imát a gyerekek dédszüleinek és ükszüleinek
a sírjánál, aztán a temető előtti parkban sütkéreztünk egy kicsit a napon és gesztenyét
szedtünk. Ekkor írta Veronika ezt a verset:
Almási Veronika
Őszi-termés-szedő
Leesik a gesztenye,
Akkor lesz majd boldog,
Felszedik a gyerekek,
Mint mókus a makkot.
Örül majd a dió is,
ha leesik ágról,
Felszedik az egerek
és a kicsi lányok.
Jaj, hogy örül majd a makk,
ha jön majd a mókus.
Felcsípi a mancsával,
megeszi szájával.
Hazafelé megmutattam
a gyerekeknek egy érdekes pincét, amit mintha felfelé vájtak volna a hegyoldalba,
nem lefelé. Kata és Margitka előre sietett elkészíteni az ebédet.
Délután kártyáztunk,
társasjátékokat játszottunk, és fociztunk a ház előtt. Mindeközben azt gondoltuk,
hogy Gábris békésen alszik a tetőtéri szobában a rácsos gyerekágyban, azonban ő
valahagy mégis kimászott, és felforgatta a teljes szobát, kiborította a szennyest,
felkapcsolta a kislámpát. Szerencsére a szobaajtó rá volt zárva, mert ha elindult
volna lefelé a lépcsőn, csúnyán összetörhette volna magát.
Egyéltalán
nem siettünk hazafelé, így késő délután még a szomszéd kisfiú is átjött a gyerekekkel
játszani. Fogtak imádkozó sáskákat, és versenyeztették őket, ill. próbálták kisebb
sáskákkal etetni. Persze az imádkozó sáska egy igazi vadász, nem fogad el csak úgy
kézből ennivalót. Ráadásul mindkét sáskának úgy tele volt a potroha, hogy szerintem
már egy ugróláb sem fért volna beléjük. Nagyon tetszett a gyerekeknek, hogy az egyik
sáska zöld volt, a másik barna, így könnyen meg tudták őket különböztetni. Gábrisnak
is tetszettek a sáskák, és a többi állat is. Jellemző rá, hogy beszélni csak ritkán
szokott, akkor is csak pár szót, vagy gagyorászik, de amikor megszólalt a kakas,
a kukorékolását remekül utánozta.
Mivel elhúztuk
az időt, sötétben és ködben kellett Katának hazavezetnie az autót. Szerencsére a
gyerekek elaludtak út közben, így végül nyugodt utunk volt, viszont mire hazaértünk,
kialudták magukat, úgyhogy eszük ágában sem volt lefeküdni. Nem volt ebből sem nagy
baj, hiszen másnap nem kellett sem sikolába, sem óvodába menniük. Maradhattak egy
kicsit tovább fent.
Gábris mostanában
ezekben a tudományokban jeleskedik:
Margitkát
teljesen tudatosan "mamá"-nak szólítja. A szókincse így az
"apa", "anya" , "mama" , "hamma"
(=kérek kaját a számba de gyorsan) szavakból áll, valamint a
"ti-ti-tááááá" kifejezésből, amit nagyon lelkesen ismételget, és
tapsol is hozzá.
Ha
éneklünk, próbálja visszaénekelni, különböző hangmagasságokon.
Mutogatós
játékokat is szeret játszani, például a kerekecske dombocskát mutatja a tenyerén.
Kibújt a két
alsó szemfoga is, így már összesen 16 foga van.