2012. június 29., péntek

2012-06-21 Strand




      Reggel próbáltam meglepni Katát valamivel. Bevásároltam mire felébredt, és készítettem reggelit. Jól esett neki. Amíg délelőtt dolgozott, kimostam a ruhákat, elmosogattam és főztem egy milánói makarónit ebédre. Az ebédet már együtt ettük meg, és ebéd közben az az ötletünk támadt, hogy délután menjünk ki a strandra. Előbányásztuk a szekrényből a labdákat, úszógumikat. Kata mindegyiket felfújatta, hogy megnézzük, melyik ereszt. A gyerekek fürdőruháit is előszedtük. Elég ritkán jut eszünkbe újat venni. Felidéztük, hogy Gergő fürdőnadrágját még Salzburgban vettük a strand előtt. Igen ám, de az már 4 évvel ezelőtt volt. El is határoztuk, hogy ezt a gatyót Gábris megörökli Gergőtől, és Gergőnek veszünk egy újat. Verának volt két fürdőruhája is. Egyet talán mi vettünk neki, egyet pedig kaptunk valakitől. Ő még válogathatott is, hogy melyiket vegye fel. Én a műtétem óta nem nagyon mutogatom a habtestemet, egy combközépig érő vízálló anyagból készült nadrágot vettem fel, és reménykedtem, hogy abban nem ijesztek senkit halálra.
      A strand este nyolckor szokott zárni, és délután négytől kedvezményes jeggyel lehet bemenni, ezért megvártuk a négy órát. Mint kiderült, teljesen feleslegesen, mert családi jeggyel egész nap kedvezményesen be tudtunk volna menni. Nem gond, mert mindannyian nagyon világos bőrűek vagyunk, a nejem és a lányom szeplősödésre is hajlamosak, ezért nem is szeretünk sokáig a napon tartózkodni, főként nem a déli órákban. Mi ugyanis nem lebarnulni szoktunk, hanem leégni. Ha hagyjuk. Inkább odafigyelnünk erre is. Négy órától még teljesen élvezhető a strand, viszont nem ég meg az ember, és a gyerekeknek bőven elég négy óra fürdőzés is.
      Gábrisnak eleinte nem is tetszett a víz. Hiába tettek a medencékbe új, színes, szórakoztató játékokat, Gábris még a bokáig érő vízben sem akart megmaradni, szinte végig ölben kellett tartanunk. Csak a legvégén kezdte felfedezni, hogy a strand tulajdonképpen jó dolog. Vera és Gergő annál inkább élvezte. Vera még a legnagyobb csúszdán is lecsúszott Katával, de Gergő is kipróbált egy új csúszdát, pedig tavaly még a gyerekmedence csúszdáin sem mert lecsúszni.
      Amikor beindították a hullámmmedencét, Kata megkérdezte a gyerekeket, hogy ki szeretne vele menni a hullámba. Gergő nem akart, de Vera igen. Én a medence szélén álltam Gábrissal a kezemben, Katáék pedig átszaladtak a hullámba. Gergő egyedül maradt a medencében, ahol leért a lába. Mégis megijedt, és olyan jajveszékelésbe kezdett, hogy többen felfigyeltek rá. Szóltam neki, hogy jöjjön ki, de nem akart, mert félt, hogy fázni fog. Én viszont nem akartam bemenni hozzá, mert Gábrist előtte egy fél perccel szárítottam meg, és őt nem tudtam egyedül hagyni. Végül fél kézzel kellett kihalásznom Gergőt a medencéből. Nem mondom, hogy nem voltam rá mérges. Megértem, hogy kicsit megijedt, amiért egyedül maradt bent, de fél méterre voltam tőle a parton, és az, hogy azért nem jön ki, mert akkor fázni fog, az már határozottan hiszti kategória.
      Ezt a kis incidenst leszámítva igazán jól éreztük magunkat. Az a hét darab méhecske, akit kimentettem a medencékből, különösen örült annak, hogy éppen ma strandoltunk. Igaz, néhányan lököttnek néztek, amikor félig ájult méhecskéket halásztam a vízből, de valami szórakozásuk nekik is legyen. A méhecskementésnek egyébként nem csak az volt a célja, hogy szegény rovarokon segítsek, hanem hogy kétségbeesésükben ne csípjék meg a vízben kalimpáló gyerekeket.  Amúgy Debrecen egyetemváros, és nagyon szimpatikus nekem, hogy az egyetem parkjaiban kis táblák jelzik a hangyák útvonalát, nehogy valaki eltapossa őket. A cincéreknek pedig direkt meghagytak néhány kiszáradt fát. Meglehet, hamarosan nem is lesznek olyan kevesen, akik a rovarokra is odafigyelnek. Szerencsére az én gyerekeimben sosem volt irracionális félelem a Jóisten ezen teremtményeivel szemben.
      Pár perccel a zárás előtt vettünk néhány lángost, mert az is hozzátartozik a strandoláshoz. A lángossütő bácsi elég furcsán méregetett minket. Azt hittem, hogy azért, mert már zárni szeretne, de nem. Odajött hozzánk, amíg a lángost ettünk, és megkérdezte, hogy mind a három gyerek az enyém-e. Büszkén mondtam, hogy igen. Erre azt válaszolta, hogy az ilyeneknek szokta ő felajánlani a balatoni nyaralóját, csak egy fűnyírást kér cserébe, mármint a nyaraló körül. Megköszöntem, és megígértem, hogy megfontoljuk az ajánlatot. Bevallom őszintén, nem hiszem, hogy a nyáron eljutunk a Balatonhoz, de kedves gesztus volt. A gyerekeknek is tett fel találós kérdéseket. Ők ingyen csúszdázásokat nyertek tőle, amit a legközelebbi alkalommal vehetünk majd igénybe.
      Kellemesen elfáradva értünk haza. A szennyestartónkat dugig pakoltuk strandszagú törölközőkkel és ruhákkal, és viszonylag hamar lefeküdtünk.
      Az egyik barátunk mondott ma egy faviccet: Mi az? Enni lehet rajta, ülni lehet rajta, és fogat lehet vele mosni??? A válasz: asztal, szék és fogkefe. Verának is feltettem a kérdést. Gondolkodott, és azt válaszolta, hogy fotel.
-          Azzal lehet fogat mosni? – Kérdeztem.
-          - Igen.
-           - Hogy?
-          - Úgy, hogy ülök rajta, kijön itt oldalt a fogkefe, és...
No ilyen fotelt én is elfogadnék, főleg, ha tudna hot dogot is készíteni.

2012. június 27., szerda

2012-06-20 Randevú



      Gábris mostanában olyat játszik, hogy mondogatja, hogy apa, apa. Én visszaszólok neki, hogy tessék, erre elkezd hadoválni valamit nagyon komoly ábrázattal. Ezt rengetegszer megismételjük egymás után. Élvezi, hogy beszélgetek vele. A testvérei viszont már unják kicsit. Tanítgatnak neki új szavakat: „Mondd, hogy anya, Vera, Gergő!” Ő pedig rendre rávágja, hogy apa.
      A másik, amin nagyon jól szórakozik, hogy kiborogatja a kekszet a tálkából, majd visszapakolja. Ha nevetünk, akkor ő is. Mindent próbál utánozni, amit mi csinálunk, különösen a testvéreit figyeli. Még mindig mindent egyben a szájába gyömöszöl, legyen szó kifliről, kekszről, banánról, bundás kenyérről. Szerencsére elég ügyesen megrágja az ételt, nem szokott félrenyelni.
      Mára nem terveztünk semmilyen programot, ezért bőven volt időnk rendet rakni. A gyerekeket beosztottam különféle munkákra. Remekül haladtunk. Még ebédet is tudtam főzni közben. A nagypapáék kertjéből szedett ribizliből főztem egy hatalmas fazék levest, amit napokig ettünk. Jól sikerült, csak a gyerekek nem szerették benne a sok magot. Kata ez is megoldotta. Átszűrte nekik a levest, és a kihűtött levet már élvezettel ették. Másodiknak csak egy kis sült tésztát készítettem, de ebben a melegben jól esett az is.
      Ebéd után meglátogattuk Vera és Gergő egykori bölcsődéjét. A gondozó nénijük nagyon örült nekik. Elmesélték, hogy milyen az óvoda és az iskola, milyen lett a bizonyítvány, és vittünk neki az Életmesék című könyvből, aminek ő is szereplője lett az én egyik írásomnak köszönhetően. Katának másfelé volt dolga, de megbeszéltünk egy randevút a Randevú fagyizónál, és ha már itt találkoztunk, ettünk is fagyit. Közben beszélgettünk unokatestvéremékkel, akik épp erre sétáltatták a kutyájukat.
      Napokkal ezelőtt, amikor erre sétáltunk Gábrissal, Gábris elejtette Gergő karkötőjét, amit saját maga font. Most fagyizás közben ezt is megtalálta Gergő. Nagyon boldog volt. Amikor elveszett, többször végigjártam az útvonalat, ahol Gábris elejthette, de nem találtam meg. Most Gergőnek mégis sikerült. Azonnal fel is vette.
      A mai nap végére az tette a koronát, hogy este részt vettünk Miklós barátunk igeliturgiáján. Miklóst nemrégiben szentelték diakónussá, vagyis szerpappá. A diakónusok még nem misézhetnek, de már prédikálhatnak a templomban és több szertartást elvégezhetnek. Most meghallgathattuk Miklós egyik első prédikációját. Ugyan a gyerekektől nem sikerült mindvégig figyelnem, de ígéretesen hangzott. Miklósért gyakran imádkozunk, hogy jó pap legyen belőle. Különleges lelke van. Talán érzékenyebb, mint a többiek, talán csak jobban szereti az igazságot. Akárhogy is… szüksége van az imáinkra. A papi hivatás nagyon nehéz. A pap legkisebb gyengesége egész közösségeket zúzhat szét. A pap legkisebb gyengeségét felhasználhatják rosszakarók, hogy őt magát zúzzák szét. Egy erős lelkű, makulátlan pap viszont elfelejtheti, hogy kire van utalva nap mint nap, emiatt sokszor a gyengeség a valódi erő. Az a gyengeség, amelyik alázatosan tudja Isten segítségét kérni. 

2012. június 24., vasárnap

2012-06-19 Nyíregyháza




      Amikor Katát felvették fizika szakra az egyetemre, megbeszéltük, hogy sosem fogunk egyszerre tanulni. Én 9 évig tanultam munka mellett. A lányom és Gergő fiam is akkor született, amikor a második diplomámért küzdöttem. Nem volt leányálom. Kata is sokszor úgy tudott felkészülni a vizsgáira, hogy a gyerekeket rám hagyta, és elment egy csendes helyre tanulni. Belátható, hogy ha mindkettőnknek vizsgaidőszakunk lenne, annak a gyerekek komoly kárát látnák. A folyamatos tanulásra viszont rákényszerülünk, mert változik a világ, mégpedig nagyon gyorsan. Mi már nem készülhetünk arra, hogy a megszerzett tudásunkkal kihúzzuk a nyugdíjig. Életünk folyamán várhatóan legalább 4-5 alkalommal egészen új munkakörbe fogunk kerülni, ami teljesen más ismereteket fog igényelni a korábbinál. Igazából egy pár ilyen váltás már meg is történt, hiszen én évekig technikusként dolgoztam. Ahhoz képest a tanári munkám egészen más képességeket és más szaktudást igényelt, sőt a tanári munkám is mást kívánt meg tőlem, mint a későbbi nevelőtanári feladatköröm.
      Most, hogy Kata elvégezte az egyetemet, ismét alkalom nyílott számomra is a tanulásra, és túl nagy luxus lenne, ha ezt az alkalmat nem használnám ki. Beadtam a jelentkezésemet egy-egy képzésre Egerbe és Nyíregyházára is. Már megkaptam mindkét helyről a levelet, hogy mikor menjek be felvételi elbeszélgetésre. Nyíregyházára június 19-ére hívtak. Nem szívesen mozdulok ki otthonról, de ha már ráértünk, és lehetőségünk is volt rá, sőt oda kellett mennem, akkor vittem a családomat is. Nagyon jól tettem. Sajnos vezetni még mindig nem merek, úgyhogy ez a feladat ismét Katára hárult. Kitett minket Verával, ő pedig a fiúkkal elindult parkolóhelyet keresni. A vizsga helyszínén találkoztunk újból. A vizsgabizottság három férfiból állt. Ahogy bejöttek, az egyikük rámutatott Verára, és megkérdezte tőle:
-          Te ki vagy?
-          Almási Veronika – válaszolta Vera csodálkozva.
-          Apa vizsgázik vagy anya?
-          Apa.
-          Akkor neki már protekciója lesz.
Persze ezt csak viccből mondta a vizsgaelnök, de talán tényleg kedvezőbben ítéltek meg. Természetesen a tételek közül kihúztam az egyetlent, amihez hozzá sem tudok szagolni, de mondtam azt, amit tudtam, és végül egész bíztató pontszámot kaptam. Az eredményt szinte úgy kiabálták utánam, mert már alig vártam, hogy letéphessem magamról az öltönyt, úgyhogy átszaladtam a parkolóba, megvártam, amíg az összes potencionális ismerősöm eltűnik a környékről, és átvedlettem egy kényelmesebb öltözékbe.
        Kata éppen a botanikus kertnél talált parkolóhelyet, és ha ott voltunk, be is mentünk. A gyerekek nagyon élvezték, ahogy az üvegházban a mimóza összezárja a leveleit ha hozzáérnek, és most láttak először igazi banánfürtöt, ahogy a banánfán érik. A néni, akitől a jegyet vettük, azt is elárulta, hogy az üvegház kis tavában él két teknős is. Őket is megtaláltuk, aztán elidőztünk a kert játszóterén. Itt találkoztunk két családdal, akik direkt a játszótér miatt vettek a botanikus kertbe bérletet. Megértem őket. Nagyszerű játszótér volt, gyönyörű fából faragott játékokkal, sárkányokkal, ágyúval, fakunyhókkal, mászókákkal. Gergő nagyon büszke volt rá, hogy el tudta olvasni a táblán a játszótér feliratot. A következő táblát is elolvasta. Erre az volt írva, hogy labirintus. Valóban volt is itt egy labirintus. A falait tujákból növesztették, és remekül el lehetett bolyongani köztük. A labirintus közepén még egy kis kilátó is volt. Hogy izgalmasabb legyen a játék, elmeséltem a gyerekeknek Minótaurosz történetét.
        A labirintus után megnéztünk egy rózsakertet, amin éppen dolgoztak, és egy kis tavacskát. A tó partján három főiskolás lány festett éppen. Megnéztük a készülő festményeket. Vera eldicsekedett vele, hogy ő volt már országos rajzpályázaton második helyezett is. Igazán kedves lányok voltak, összebarátkoztunk velünk.
        Kifelé menet megnéztünk még egy japánkertet, ahol egy kis morzsát is tudtunk szórni a koi pontyoknak.
        Ebédelni egy harmadosztályú étteremben tudtunk, ami sajnos rá is szolgált a besorolására. Kár is rá szót vesztegetni. Ettem már menzán finomabbat. Szerencsére nem messze az étteremtől találtunk egy eperfát. Ennek a gyümölcsei tökéletesek voltak desszertnek.
        Gondolkodtunk rajta, hogy elmenjünk-e a közelben lévő sóstói strandra, de nem volt nálunk fürdőruha sem, ezért megmásztunk egy kilátót… Jobban mondva Kata mászta meg Verával és Gergővel, nekem erős tériszonyom van. Aztán elnyaltunk egy fagyit, és vizibicikliztünk. Nagyon rendes volt a srác, akitől a biciklit béreltük. Adott napernyőt, sőt, még a saját szalmakalapját is kölcsönadta, hogy Gábris ne égjen meg a tűző napon. Ebben a kánikulában nagyon élveztük, hogy a bicikliről a vízbe lógathattuk a lábunkat. Vera és Gergő felváltva hajtották a pedálokat és tekerték a kormányt. Gábrist nem lehetett letennünk a kezünkből, mert a vízbe esett volna, így ő hamar megunta a dolgot, de fél óra még az ő tűrőképességét sem haladta meg.
        Persze a nap végére mind elfáradtunk. A gyerekek hazafelé mindhárman elaludtak az autóban. 

2012. június 22., péntek

2012-06-17 Bizonyítványosztás – második felvonás



      Vasárnap reggel a Svetitsbe mentünk családostól Vera évzáró ünnepségére. A Svetitsről tudni kell, hogy a legtöbb ünnepségük előtt vagy után szokott lenni szentmise is, ezért rá kell szánni az időt alaposan, ha az ember el szeretne menni egy ilyen alkalomra. Mivel vasárnap nem dolgozunk, ez nekünk nem is lett volna probléma. Gergőnek és Gábrisnak annál inkább. Persze felfoghatjuk úgy is, hogy ez remek alkalom a gyerkőcök nevelésére, hiszen ha egy ekkora gyerek kibírja a misét, az igazgató nővér egyébként rövid és velős beszédét és a bizonyítványosztást fegyelmezetten, akkor később sem lesz gondja az életben semmivel. Azon nem is csodálkoztunk, hogy az elsős gyerekek kulturáltabban viselkedtek a misén, mint némelyik szülő. Nem akarom ezzel a szülőket sem degradálni, hiszen nekem is megosztotta a figyelmem a két fiam minden ügyes-bajos dolga. A szülők és nagyszülők egy részének pedig ülőhely sem jutott.
      Azért arra felkaptam a fejem, amikor a lányom nevét olvasták. Jutalomkönyvet kapott. "Kitűnő tanulmányi eredményéért, érzelmes, játékos gyermeki lelkéért."
      Igen, a Svetitsben mindig adtak arra, hogy a gyermekek lelkületét is figyelembe vegyék. Örültem neki, hogy észrevették Verának ezeket a tulajdonságait, még inkább, hogy értékelték is.
      Mi is értékeltük. Ma megint volt okunk ünnepelni, és ha már ünneplés, megint a hasunk jutott először eszünkbe. Elmentünk egy kívülről nagyon puritánnak látszó, mégis nagyszerű étterembe. Nem tudom, hogy mennyire szabad itt reklámoznom, ezért nem írom le a nevét, de a Vincellér utcán van, és nem sok étterem van ott rajta kívül. Meglepő módon vasárnap is volt menüjük, nagyon kedvező áron. A kiszolgálás makulátlan volt. A pincérnő csinos és kedves. Bár csak két menüt kértünk, hozott nekünk négy terítéket. A citromos, tejszínes hallevest hatalmas tálban hozták ki. Szedtünk is belőle többször, mert sosem ettünk még ilyet korábban, és igazán jól volt elkészítve. Ebben az étteremben mindig nagyon odafigyelnek a fűszerezésre. Minden ételükben van valami pikantéria. Sosem találkozik az ember szürke ízekkel. Én szeretek úgy főzni, hogy rakok az ételekbe valami váratlant, hirtelen megérzésből. A héten például sikerült leutánoznom édesanyám remek gyümölcslevesét úgy, hogy nem ismertem a receptjét, és sosem készítettem korábban, csak tettem bele az összetevőket érzésből. Ebben az étteremben mégis mindig meg tudnak lepni. Ettem persze máshol is ilyen jó ételeket, de nem ilyen olcsón.
      A második fogás néhány csirkefalatból állt burgonya bundában, zöldséges rizzsel. A rizsben ugyan nem volt zöldség, és egy fiatal srác emiatt vissza is küldte az ételt, de nekünk így sem volt kifogásunk. A srác is inkább csak a pincérnőt akarta cukkolni, mert amikor kihozta neki az új adagot, megkérdezte a pincérnőtől, hogy „Akkor ugye most már hozzám jössz feleségül?”
      Én biztosan nem így kértem volna meg a kezét, de az én vagyok. Különben is, az én szívemet inkább a szakács hódította meg.
      A két adag étellel is jól laktunk mind az öten. Ez annak köszönhető, hogy a gyerekeink alig esznek pár falatot, és az adagok is emberi méretűek voltak, nem csak megmutatták a tányérnak, hogy valami lehetne is rajta. Azért egy desszert még igazán belénk fért, ezért a gyerekeknek rendeltünk vaníliafagylaltos almás palacsintát. El is kerekedett a szemük, amikor kihozták. Két hatalmas palacsintát kaptak mindketten, a két végén egy-egy tejszínhab gombóccal, a fagylaltot pedig egy csinos kis kehelyben hozták hozzá. Egy fél palacsintával elteltek mindketten. Hogy ne vesszen kárba, a maradékot megettük Katával. Még Gábrisnak is bőven jutott belőle. Nagyszerű ebéd volt. Nem egy felkapott hely, nem is előkelő, de nálam megkapta a maga Michelin csillagát.
      Délután Vera mesét olvasott Gergőnek a jutalomkönyvéből, aztán pihentünk egy nagyot, nem vágytunk ki a kánikulába. Csak este mentünk át nagypapáékhoz. A nővéremék is ott voltak éppen. A sógorom egész nap segített édesapáméknak a bútorok szerelésében, a szobák berendezésében, és amiben kellett. Rengeteget haladtak. El is szégyelltem magam, hogy én nem jöttem, de engem nem is hívtak. Gondolom tudták, hogy úgyis a Svetitsben leszünk, vagy ki tudja miért, de nem szóltak. Régen sokszor dolgoztam együtt édesapámmal, sőt, évekig dolgoztunk együtt minden nap. Nem volt soha egyszerű ember, illetve én nem könnyen értettem meg őt. Talán feltűnt, de én szeretek elmesélni dolgokat, kicsit sztorizgatni, történeteket megosztani. Édesapám egyáltalán nem verbális típus. Ő azt szerette, ha csinálom amit kell anélkül, hogy mondta volna, hogy mit kellene. Ha meg fecsegtem, csak eltereltem a figyelmét. Talán ezért is tud jobban dolgozni a sógorommal. Tulajdonképpen nem is bánom. Már kinőttem abból a korból, amikor még azt hittem, hogy mindenkinek mindenben megfelelhetek. Nem kell nekünk tökéletesnek lenni, csak elég jónak. Akinek meg nem vagyok elég jó, az válogathat. Él ezen a bolygón hétmilliárd ember.
      A gyerekeknek mindenesetre nagyon tetszettek a frissen berendezett szobák. Fel is avatták őket rögtön. Gábris beletaposott néhány ropit a szőnyegbe, de ő annyira Gábris, hogy még ezt sem vette tőle senki zokon. A kis keresztlányom, Panni is örült neki, hogy találkozhatott az unokatestvéreivel. Ő szeptembertől kezdi az iskolát, és Vera nagyon élvezi, hogy elmesélheti a többieknek, hogy milyen az iskolai élet Gergőt félig-meddig már írni és olvasni is megtanította. Persze papáéknál inkább a kerti munka köti le őket és a nyuszi, amit egy ketrecben tartanak az udvaron. 

2012. június 21., csütörtök

2012-06-16 Ovi-foci



      A nyári szünet első szombati napját minden tisztességes család egy hatalmas alvással ünnepli… gondoltam eddig. De ez a tézisem egy életre megdőlt, mert fél kilenckor már mi is az Agráregyetem sportpályáján szorongtunk sokadmagunkkal. Mindenki a saját csemetéjét jött megnézni. Debrecen kisvárosi jellegét jól mutatja, hogy itt is találkoztam egy édesanyával, akit a múltkoriban ismertem meg a játszótéren. Most nem volt időm beszélni vele, mert próbáltam nyomon követni, hogy Gergő épp melyik pályán milyen feladatot teljesít. Még videofelvételt is készítettem. Sikerült lefilmezni, amikor Gergőt egy mackótestű óvodás állon és mellkason rúgja egy labdával. Nagyon sírt szegény, egy időre ki kellett állnia. Megtörölgettem, megitattam, és sikerült annyira összeszednie magát, hogy visszament a pályára, és hősiesen végigcsinálta az összes feladatot. Még gólt is sikerült lőnie.
      Korábban megígértem neki, hogy ha ügyesen szerepel ma, akkor fog kapni jégkrémet. Talán az óvó néni is megsejtette, mit beszéltem Gergővel, mert végül ő maga vett minden svetitses focistának a hűs édességből. Gergő rögtön össze is csepegtette vele a fehér pólóját. A foltot folteltávolítóval sem tudtuk eltüntetni, de ez sem számított, olyan büszkék voltunk Gergőre.
      Dagadó mellel léptünk be otthonunkba is, amikor végre hazaértünk. Otthon nyitott ablakok találtak minket. Bevallom, megijedtem, hogy valaki betört hozzánk. Nem elképzelhetetlen, hiszen elég rossz környéken lakunk, ráadásul a földszinten. Később kiderült, hogy csak édesapám járt nálunk, tett egy kis sóletet a hűtőbe, és zavarta a lakás állott levegője, ezért kinyitotta az ablakot. Mindezt ő egész más stílusban közölte velem, de sebaj, így is jó volt. Azért megpróbáltam vele megértetni, hogy azért zárjuk az ablakokat, amikor nem vagyunk itthon, hogy nehogy kiraboljanak minket.
-          Miért  – mordult rám a telefonban - , mit vinnének el tőletek? A koszos tányérokat.
Ebben is volt igazság. Tényleg nincs sok mindenünk, de amink van, az a miénk. Ami a miénk, azt szeretjük. Ennyi. Nem vagyunk igényesek, de jól érezzük így magunkat. A lakótelep nem is az a hely, ahol az ember kibírja épp ésszel, ha különleges igényei vannak.
      Ez a mai nap a sérülések napja is volt. Gábris délután elesett a játszótéren, egyenesen neki a csúszda fém létrafokának. Felcsattant a szája széle és alig tudtuk elállítani a vérzést. Másnapra már kutya baja sem volt.

2012. június 20., szerda

A tanév utolsó napjai


2012-06-14 Bizonyítványosztás

      Csütörtökön a Kölcsey központba kellett mennünk iskola után, hogy átvegyük Vera zeneiskolai bizonyítványát. Nagy szerencsénk volt, mert ahogy elhoztuk a gyerekeket a Svetitsből és beszálltunk az autónkba, eleredt az eső. Nem is kicsit. Annyira zuhogott, hogy alig láttunk ki a szélvédőn. Ha egy perccel később érkezünk a kocsihoz, bőrig áztunk volna, arra pedig már nem maradt volna időnk, hogy hazamenjünk átöltözni. Vera is a központ alatti fedett parkolóban vette fel az ünneplő ruháját, így csinosan mehetett fel a központ nagytermébe, ahol már tolongtak az emberek. Nem is jutott ülőhely mindenkinek. Én is javarészt álltam Gábrissal a karomban. A rendezvényen a zeneiskola diákjai és dolgozói is megcsillantották tudásukat különféle zenedarabok előadásával, emiatt egy kicsit hosszúra sikerült, de megérte elmenni. Vera is megkapta végül élete első bizonyítványát. Szolfézsból és hegedűből is jelest kapott. Nagyon büszke volt rá. Örömmel mutogatta mindenkinek.
      Megkérdeztük tőle, hogy hogyan szeretné megünnepelni ezt a csodálatos eredményt? Azt válaszolta, hogy abban az étteremben szeretne vacsorázni, ahol magas székek vannak és kínai írás a falon. Természetesen egy kínai étteremről volt szó. Nem is bántam a dolgot. A gyerekek az étteremben is mindent elmeséltek a pultos lánynak, úgy összebarátkoztak vele, hogy alig akartak hazamenni, de azért mégis jól esett otthon ágyba bújni, mert mind elfáradtunk. Vera hajnal felé félálomban kiment a mosdóba. Próbáltam vele beszélni, de nem válaszolt semmire. Elvégezte a dolgát, aztán lefeküdt. Reggel nem is emlékezett rá, hogy kint volt. Néha már-már attól félek, hogy álmában járkál. Persze inkább arról van szó, hogy ő is olyan mély alvó, mint az édesanyja, és félálomban sem nagyon zavarják a külvilág ingerei.

2012-06-15 VAKÁCIÓ
      Reggel Gábris kivett két sörös dobozt a kosárból, ahová a szelektív szemetet gyűjtjük. A két dobozzal a kezében támolygott be a szobába, de a küszöbnél még épp sikerült lefényképeznem, ahogy úgy tesz, mintha inna az egyik dobozból. Mivel alkoholmentes sörről van szó, gondoltam nem követek el nagy baklövést azzal, ha kiteszem a fényképet egy közösségi oldalra azzal a felirattal, hogy „ezzel a képpel pályázunk az év szülője díjra”. Csakhamar mintegy negyven ember jelezte, hogy tetszik neki a kép. Köztük volt a kerületi védőnőnk is. Azóta még nem beszéltem vele, remélem nem hívta a gyámügyet. Máskülönben nyugalomban telt a délelőttünk. Felmostam az előteret és a konyhát, elmosogattam és főztem egy paprikás krumplit, ami egész jól sikerült. A nejem legalábbis dicsérte, amikor később megkóstolta.
      Délben nekem kellett mennem Gergőért. Sajnos még előfordul vele, hogy alvás közben átázik az ágyneműje, és csütörtökön is éppen így járt. Úgy beszéltük meg Katával, hogy egy napra már nem viszünk be neki tiszta ágyneműt, inkább érte megyek a délutáni alvás előtt. Így is tettem. Busszal hamar megjártuk az utat. Most az sem okozott gondot, hogy Gábrist is magammal kellett vinnem babakocsival.
      Veráért Kata ment elég későn. Nem sokan voltak már rajta kívül a suliban, de nem bánta, jól érezte magát. Azt mondta, hogy hiányozni is fognak neki a barátai a nyári szünetben. Az egyik tanító nénije ráadásul szülni fog, ezért szeptemberben vele már nem is fog találkozni.
      Édesanyámék küldtek át rengeteg ribizlit a kertjükből. Alig bírtuk már enni. Kata és Vera este süteményt sütöttek belőle. Nem lett rossz, de a gyümölcs savanyúsága sajnos kiérződött belőle. 

2012. június 14., csütörtök

Rövidek


2012-06-11 Csak egy gondolat

      Két elkötelezett ember közt nem hal meg a szerelem, csak átalakul. Nekem már nem kell megjátszanom magam Kata előtt. Nem ábrándul ki, ha csapzott hajjal és fedetlen sörhassal lát, és én sem várom tőle, hogy 45kg-os bombázó legyen. Már egyszerűen úgy vagyunk egymással, hogy nem tudnánk elképzelni, hogy a másik nincs ott. A saját szíved, vagy májad, vagy veséd nem vár el tőled semmit, csak a világ legtermészetesebb módján van neked, és nagyon fájna, ha kivágnák és elviselhetetlenül hiányozna. Mi már úgy vagyunk Katával, mintha egymás szervei lennénk.

2012-06-12 Gábris

      Édesapám hozott Gábrisnak egy kis ruhácskát. Valami napozó szettet, vagy minek is nevezik az ilyesmit. Gábrisnak szemmel láthatóan tetszett. Megpróbálta magára húzni, természetesen sikertelenül, de jól szórakozott vele. Egy idő után mégis feladta, és inkább felhúzta a lábára Kata egyik harisnyáját, ami leesett a szárítóról. Verának nagyon tetszik, hogy Gábris rendszeresen ölelgetni szokta a kabátokat, amik a bejárati ajtó mellé vannak akasztva. Ha elmegy mellettük, mindig megszeretgeti a testvérei kabátkáit.
      Emellett mostanában egy piros pöttyős labdával szeret játszani. Ma elmentünk egy hölgyhöz, aki adott nekem néhány példányt az Életmesék 2012-es kötetéből, amiben nekem is van egy hosszabb lélegzetű írásom. Gábris az úton végig fogta a labdáját, egyszer sem ejtette el, egyszer sem dobta el. Mikor délután lefektettem, vitte magával aludni is.

2012-06-13 Sportnap

      Veráéknak sportnap volt az iskolában. Egész nap mozogtak. A kötélhúzást Veráék osztálya nyerte, és a hullahopp karikával is nagyon ügyesen bánt a lányom. A labdapattogtatás sajnos nem ment neki, de ezen csak nevettünk Katával. A mi családunkban annyi sportoló volt eddig, mint hal a Szaharában. Szóval megdicsértük Verát, hogy nem hozott szégyent ránk azzal, hogy megnyeri a labdajátékokat. Persze csak játékosan tettük mindezt. Ő értette.
      Estére azért még maradt annyi energia a gyerekekben, hogy elmentünk velük az Ötholdas Pagony játszótérre, ahol kitombolták magukat. Még elmentünk vásárolni is, addig Gergő és Vera egy játszóházban szórakozott.
      Kata nagyon boldog volt, mert ma lezárta a diákok jegyeit. Meg akarta ünnepelni, hogy nincs több javítani való dolgozat... Aztán eszébe jutottak az osztályozó vizsgák... és javított késő éjszakáig. 

2012. június 12., kedd

Post nubila Phoebus


2012-06-08 Elhúzódó ügyek

      Pénteken Veráék egy környékbeli tanyára utaztak, ahol különböző foglalkozások voltak nekik, és lovagolhattak is, ha kedvük volt hozzá. Katának ma szabadnapja volt, egyetemre sem kellett már mennie, ezért úgy döntöttünk, behozzuk a lemaradásunkat, és elintézünk a nap folyamán néhány dolgot, ami már régóta esedékes.
      Az első ilyen volt, hogy így júniusban végre lecseréljük az autón a téli gumikat nyárira. A gumikat mindig édesapáméknál tartjuk, így most tőle kértük el reggel a nyári készletet, aztán elvittük az autót a gumishoz. Amíg ő dolgozott, mi sétáltunk egyet a környéken. Errefelé nem látszik, hogy Magyarországgal gazdaságilag bármi probléma van. Minden ház szépen fel van újítva, a kertek rendbe téve, a parkok kicsinosítva. Az összképet csak az zavarta, hogy ha a háztetők felett átnéztünk, láthattuk a lakótelepet, ahol élünk. Már-már szégyelltem magam, hogy a ronda betonkockáinkkal elrontjuk az összhatást.
      Amikor az autó elkészült, elrobogtunk vele a tüdőszűrőre. Ez is régóta esedékes volt, már májusban mennünk kellett volna, és úgy tudom, mostanában büntetik is azokat, akik nem vesznek részt a kötelező szűrésen. Nem vették zokon a késedelmet, ezt is kipipálhattuk. Katáról nem is készítettek felvételt, hiszen őt nemrég röntgenezték, és elfogadták a korábbi leletét.
      Ez után az egyetemre mentünk ki, ahol Katának még volt némi elintéznivalója, és a tanulmányi osztályon egy hölgynek megígérte, hogy egyszer behozza Gábrist megmutatni. Most ezt is megtettük. Gábris előadta minden tudományát. Kapott egy piskótát is, azt Kata szájába tömködte, ami nem tette éppen gördülékennyé a beszélgetést, de Gábrisnak nagyon tetszett, hogy ő már ilyet is tud csinálni.
      Otthon egy levél várt, amiből megtudtam, hogy aznap kell mennem felvételizni mesterképzésre, amikor a klinikára is időpontom van. Mivel hónapokkal előre szoktam időpontot kérni, ez eléggé elkeserített. Nem tudom még, hogy fogom megoldani a problémát. Nyilván kérek későbbi időpontot, de az újabb várakozást jelent akár több hónapig, és most sem tudhatom, hogy nem jön-e valami fontos közbe.
      Délután Kata egy szociális otthonba ment próbálni, mert meghívták ide kántorkodni vasárnapra. Én Gábrissal átsétáltam Ida mamához, aki az én nagymamám. Örült a látogatásunknak, bár most sem volt kifejezetten jókedvű. Fájlalta a lábát. Nemigen mozdul már ki otthonról. Bottal közlekedik a lakásban is. Gábrisnak nagyon tetszett, ahogy jár. Mikor mama leült, elvette a botját, megfogta a tetejét, és ő is úgy tett, mintha arra támaszkodna, úgy járkált körbe-körbe.
      A nap legvégén immár három gyerekkel karöltve bevásárló körútra indultunk. Megvettük végre az új nyomtatót, amire már régóta szükségünk volt és vettünk új cipőt is Katának. Így már csak én járok lestrapált cipőben a családból, de úgy tervezem, hogy ezt a nyarat már kibírom ebben. A gyerek cipői emésztik fel a legtöbb forrásunkat, mert ha tavasszal tönkremegy nekik az a cipő, amit őszre kaptak, nem tudhatjuk, hogy amit most megveszünk nekik, azt őszre nem növik-e ki. Emellett persze kell nekik csizma is, papucs, szandál, gumicsizma, tornacipő, és mindet kinövik fél év alatt. Próbálunk unisex cipőket venni, hogy legalább a fiúk még felvehessék, amit Vera kinőtt. Szerencsére ebben a kérdésben Vera nagyon megértő.


2012-06-09 Családi nap

      Kellemesen fárasztó volt a szombati napunk. Reggel a Nagytemplom mögötti romkertbe kellett mennünk, ahol Vera és a svetitses csapat különdíjat vett át. Egy rajzpályázatra küldtek be életfákat, amik nagyon jól sikerültek, de a többi kiállított pályamű is kiemelkedő volt. A zsűrinek nagyon nehéz dolga lehetett. Bizony, volt az alkotások közt olyan is, amit otthon is elfogadnék a szobám falára akasztva, díszes keretben.
      A díjátadó után a Szent Család plébániatemplom kertjébe mentünk, ahol egész napos programon vettünk részt. Volt sportvetélkedő, helyismereti vetélkedő, zenélés, gitáros mise, közös bográcsolás, trambulinozás, bábelőadás, kézműves foglalkozások. Ki-ki megtalálta azt, amihez kedve volt. Gergő és Vera is készített egy-egy agyagedényt és egy karkötőt. Mindegyik nagyon szép lett, de ők a trambulint élvezték igazán.
      A nap végére alig álltunk a lábunkon, úgy elfáradtunk, de megérte, mert idén is elnyertük a legaktívabb családnak járó vándorserleget. Ezt a serleget tavaly lehetett először elnyerni, és akkor is hozzánk került. Most igazán nem küzdöttünk érte, csak jól éreztük magunkat. Reméljük, hogy jövőre már új helye lesz.

2012-06-10 Vasárnap:

      A vasárnapot meghagytuk a csendességnek. Sajnos nem úgy alakult, ahogy tereztem, mert – talán a nyomott idő miatt – egész nap érthetetlenül feszült voltam. Nem tudom, hogy mi ütött belém. El is kellett mennem járni egyet kikapcsolt telefonnal. Kata ilyenkor meg sem kérdezi, hogy hová megyek. Tudja, hogy ha dühös vagyok, azt jobb egy nagy sétával levezetnem, minthogy kitöltsem valakin a haragomat.
      Szerencsére a város szélén lakunk. El tudtam menni egy elhagyatott helyre csak úgy kiüríteni a fejemet.
      Egy diákom meghalt a héten. Idén végzett volna a Barossban. A kollégiumban lakott a testvérével. Korábban már volt szívműtétje, de most nem tudtak segíteni rajta. Megállt a szíve. Úgy élt, hogy nem nagyon kímélte magát. Keményen sportolt, bár mondták neki, hogy vigyáznia kell, hogy túl ne erőltesse magát. Szerintem nem akart úgy élni, hogy mindig óvatoskodik, hogy méricskéli, hogy mit szabad és mit nem. Nem akart betegségtudattal élni. Úgy döntött, hogy éli az életét, mint mindenki más. Isten nyugosztalja.

2012. június 11., hétfő

Még egy sikeres vizsga


2012-06-06 Erdei iskola

      Veráéknak elkezdődött a három napos erdei iskola. Ahogy én láttam, ez tulajdonképpen egy változatos kirándulásnak ígérkezett, de az biztos, hogy jobban fognak rá emlékezni, mint a tanórák zömére, és kell ilyennek is lennie. Szerdán Nyíregyházára indultak, a híres vadasparkba, aminek a végigjárása jócskán egy teljes napi program. Sajnos reggel esett az eső, ezért nem is voltunk benne biztosak, hogy a tanítónők elindulnak az osztállyal. De a gyerekek felkapták az esőkabátot, és nagy szerencséjükre, mire Nyíregyházára ért a busz, el is állt az eső. Vera vitte magával a hátizsákját, amibe mindenféle finomságot tettünk neki. Kekszet, croissant-okat, müzli szeleteket. Ezek nagy részét haza is hozta, a tanító néni mégis azt mondta, hogy a leányzó éhes volt. Amikor rákérdeztünk erre, Vera csak a fejét rázta. Gondolom megtetszett neki valamelyik társa elemózsiája, ezért mondhatta, hogy éhes. Megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne másnap magával vinni. Azt mondta, hogy tonhalas szendvicset. Elmentünk és vettünk neki kétféle tonhalkrémet, és konzerv tonhalat is. Este előre megsütöttem a szendvicseket és csinos háromszög alakúra vágtam. Ezzel már nem is volt gond. Másnap megette mindet a debreceni túrájukon, amikor többek közt a Tímárházban vettek részt kézműves foglalkozásokon.
      Gergő eközben az óvodai focifoglalkozáson 7 gólt rúgott Norbi bácsinak, amiért kapott egy aranyérmet. Nagyon büszkén mutogatta mindenkinek. Napokig magunkkal kellett vinnünk mindenhová.


2012-06-07 GERGŐ

      Igen. Ez a mai nap Gergőről szólt, csupa nagybetűvel. Most végre őt ünnepeltük. Ma volt ugyanis a felvételije a zeneóvodába. Elhoztuk a Svetitsből. Gyorsan ráadtam egy inget, kicsinosítgattam, és mind az öten elmentünk a Simonffy Emil zeneiskolába, ahol Verának hegedű órája volt, Gergővel pedig beálltunk a zeneovis csoportba jelentkezők közé.
      Gergőkém egészen meglepett a magabiztosságával. Bátran bement a felvételiztető nénik elé, visszatapsolta nekik hibátlanul, amit kértek, aztán dallamokat énekeltek neki, főként virágnevekkel. Ezeket is pontosan visszaénekelte, aztán elénekelte az „Ég a gyertya ég...” kezdetű dalt, de a Svetitsből megismert keresztény szöveggel. Ezt a változatot a felvételiztetők sem ismerték. Nagyon meglepődtek rajta, de tetszett nekik. Elégedetten bólogattak Gergő felé, és megjegyezték, hogy úgy látszik, nagyon erős lesz a következő óvodás csapat. Aligha voltam még ennyire büszke Gergőre. Ő szegénykém meg sem értette, hogy amit odabent csinált, az már a felvételi vizsga volt. Meglepődött, amikor mondtam neki, hogy túl van rajta, és nagyon ügyes volt. Jó ez így. Így kellene mindig vizsgázni, hogy a vizsgázó ne is vegye észre, hogy ő tulajdonképpen vizsgázik. Sosem felejtem el, hogy középiskolában rémesen gyenge voltam gyakorlatból. Akkoriban gépész osztályban tanulhattam csak informatikát, de emiatt a gépipari tárgyakat sem hanyagolhattam el. A forgácsoló-, hegesztő-, lakatos műhelyek világa olyan messze állt tőlem, hogy ritkaságszámba ment, amikor valami használható munkadarab került ki a kezeim közül. Szerencsére az elmélettel felhúztam az átlagomat, és az informatika is elég jól ment. Egy a lényeg, hogy egyik tanév végén a műhelygyakorlaton szólt az oktatóm, hogy menjek már oda hozzá beszélgetni. Beszéltünk is jó fél órát, ami alatt mindenfélét megkérdezett a terveimről az életben az emisszió összetételéig, de nem direktben, csak afelé terelte a szót. A beszélgetés végén kibökte, hogy megadta nekem év végén a jobb jegyet. Csodálkoztam, hogy miért. Mint kiderült, épp most feleltem érte. Ez volt 23 év tanulás alatt a legemlékezetesebb esetem, amikor úgy vizsgáztam, hogy nem is tudtam róla, hogy mi történik. Akkoriban a szakoktatóink közt volt olyan is, akinek diplomája sem volt, pedagógus végzettsége pedig pláne nem, de rengeteget tanultam tőlük a pedagógiáról, mert érzékük viszont nagyon volt hozzá. Emiatt el is ítélem azt a felfogást, ami jelenleg uralkodik, hogy a tanárok és oktatók végzettségét ennyire szigorúan ellenőrzik, és elküldenek a végzettség hiánya miatt olyan kollégákat, akiknek a diákjai 20 éven keresztül sikeresen vizsgáztak. Pedig ajánlatos lenne, ha legalább néhány olyan tanár tanítana az iskolákban, aki a tanítás előtt a gyakorlati életben is kipróbálta magát. Mi épp ezért szerettük a szakoktatónkat és a mérnöktanárainkat. Rengeteg személyes tapasztalatot osztottak meg velünk az órákon. Persze ez is jogszabály és pénz kérdése. A jelenlegi rendszerben pályakezdőket érdemes felvenni, mert olcsóbbak. A tapasztalattal rendelkező mérnökök pedig, ha rá is vennék magukat, hogy elmenjenek egy iskolába órát tartani, általában nem rendelkeznek tanári diplomával is.
      Gergőhöz visszatérve, a felvételije után eldönthette, hogy mivel ünnepeljük meg. A Fórumban akart vacsorázni, ezért így is tettünk. Rengeteg gyorsétterem volt egymás mellett, így mindenki a maga kedvére választhatott. Én most is a kínai vacsoránál maradtam, Vera görög gyümölcsrizset evett, Kata olasz tésztát, Gergő pedig egy főzeléket nézett ki magának, de meggondolta magát és végül hamburgert evett, mert ahhoz járt neki egy korona is. Hiába... marketing.
      Mivel nem siettünk sehová, este meghallgattuk a téren a Bordó Sárkány Régizene Rend fellépését. Egy nagyon kedves barátunk is fellépett velük. Sajnos beszélni nem tudtunk vele, de a hallgatók közt több egykori és jelenlegi tanár kollégámmal is találkoztam. Mindenkinek elbüszkélkedtem Gergő eredményével és Vera hétfői vizsgájával.
      A városban épp könyvvásár volt, ezért mindkét gyerkőc választhatott magának egy-egy könyvet. Gergő egy kifestőt kért, Vera pedig egy lovas könyvet, amit már régóta szeretett volna megkapni, mert a barátnőjének is ugyanolyan van. Nagyon örült neki, még az iskolába is magával vitte. 

2012. június 6., szerda

2012-06-05. Vizsgák




      Hétfőn Veráért izgultunk. Talán Vera is izgult kicsit magáért, de rajta látszott a legkevésbé. Felvette a szoknyáját, és a fehér blúzát, felkapta a hegedűjét, és indultunk a zeneiskolába vizsgázni. Hétfőre tették a solfézs és a hegedű vizsgáját is. Először hegedűre ment be. Itt alig kellett várakozni, mert szinte több vizsgáztató volt, mint vizsgázó. Vera egyedül ment be, és egykedvűen jött ki a vizsgáról. Azt mondta, hogy nem volt gond, eljátszotta a darabot. Eredményt még nem mondtak. Egy emelettel fentebb mentünk a szolfézs vizsgára. Itt bizony mozdulni sem lehetett, annyian várakoztak. Néhány fiú azzal szórakozott, hogy állatos kártyákat ígértek a többieknek, ha valami butaságot csinálnak a vizsgán. A fiúknak ez jó heccnek tűnt, de a szülők egyáltalán nem örültek neki. Itt is látszott, hogy a szülők jobban izgulnak a vizsga miatt, mint a gyerekek.
      Gergő egy nála két fejjel magasabb kislányra kacsingatott, megkínálta némi rágcsálnivalóval is, Gábris pedig kapkodta a fejét, hogy mit keres itt ez a sok ember. Közben kijött a teremből a szolfézs tanár néni, és szólt, hogy a három legbátrabb már mehet is a vizsgára. Vera egyből felpattant. Most Kata is bemehetett meghallgatni. Hamar levizsgázott. Az egyik hölgy a bizottságból csodálkozott rajta, hogy mennyire ügyes. Azt gondolta, hogy már régebben elkezdte a zenetanulást. Természetesen ötöst kapott. Nagyon büszkék voltunk rá mindannyian, és elhatároztuk, hogy megünnepeljük.
      Egy barátnőnk mesélte, hogy a közelben nyílt egy új szórakozó hely, ahol lehet zenét hallgatni és enni is. Gondoltuk megnézzük, talán megünnepelhetjük ott Verát. Érdekes hely volt. Szépnek nem mondanám, de a gyerekek rácsodálkoztak. A falra gitárok voltak csavarozva, a kerthelyiségben kettévágott autókban ülve lehetett étkezni, és beépítettek egy repülőgép roncsot is. Az árak viszont elég magasak voltak, ezért inkább elmentünk fagyizni. Debrecenre jellemző, hogy mialatt elnyaltuk a fagyit, legalább 5 ismerős köszönt ránk.
      Szívesen sétáltunk volna még egyet a kellemes, napsütéses időben, de Katának még át kellett néznie pár tételt a másnapi záróvizsgájára. Hazamentünk és rendeltünk két pizzát. Vera választhatott feltétet, mert őt ünnepeltük. Gergő ettől szomorú lett, de megvigasztaltam, hiszen ő is kapott minden finomságból, amit vettünk, és csütörtökön ő fog felvételizni a zeneiskolába, akkor majd őt ünnepeljük. Így már vidáman evett ő is.
      Kedd reggel Kata gyorsan bevitte a gyerekeket a Svetitsbe, aztán egyből az egyetemre ment. Elsőnek ment be a záróvizsgára. Amikor ABC szerint szólítják a vizsgázókat, akkor alig akad olyan alkalom, hogy valaki egy Almási előtt megy be, de mindannyian szeretünk is mielőbb túl lenni a vizsgákon. Ezt Vera is örökölte tőlünk. Kata is hamar elmondta a kihúzott tételt, és válaszolt a kérdésekre. Ötöst kapott ő is, és ezzel hivatalosan is fizikatanár lett belőle.
      A vizsga után még nem jött haza. Az évfolyamtársaival elmentek együtt ebédelni egy étterembe. Meghívtak néhány oktatót is az egyetemről, olyanokat, akik segítették őket a tanulmányaikban.
      Jól érezték magukat, el is ment az idő. Végül úgy jött haza, hogy közben a gyerekeket is haza hozta. Nagy kő esett le a szívéről, nagyon megkönnyebbült, hogy eredményesen zárta a három tanulásba fektetett évet. Hogy levezessük a feszültséget, elmentünk bevásárolni, és megvacsoráztunk egy olcsó helyen. Otthon felbontottam egy különleges holland sört, amit még a születésnapomra kaptam. Gondoltam, még otthon ünneplünk kicsit, és hónapok óta először leülhetek megnézni egy filmet a nejemmel közösen. Nem így lett. Kata megint jóval éjfélig utánig dolgozott. Dolgozatokat javított, és készült a másnapi óráira. Én hamarabb aludtam el, mint ő. Sebaj. Hamarosan jön a nyári szünet, és akkor mind pihenünk. 

2012. június 4., hétfő

Megint nem unatkoztunk


2012-06-02 Egy levegővel
      Igen, mondhatom, hogy egy nagy légvétellel csináltuk végig a napot. Még átöltözni sem volt időnk, pedig a sok esemény indokolta volna. Így végül Vera abban a ruhában volt színházban, mint amiben reggel néptáncolt, de ne rohanjunk előre!
      Ez a szombat reggel nem volt olyan, mint a többi. A szombat rendszerint az a nap, amikor lehet reggel aludni. Egyetlen egy ilyen van a héten, és a sejtjeink már kiáltanak érte, mert mi valahogy szombat reggel édesebben tudunk aludni, mint a hét bármelyik éjszakáján. A szombat kialvós nap, és ezt a gyerekek is ki szokták használni, ha esetleg mégis korábban ébrednének, mint mi, akkor hagynak minket aludni, mert egy szombat reggel az nekünk is jár. Egy szombat reggel szebb nekünk, mint bármelyik szombat esti láz.
      A mostani szombat reggel azonban másmilyen volt. Felkaptunk valami olyan öltözéket, amiben lehet az udvaron szaladgálni, de azért egy kulturáltabb helyre is el lehet menni benne, és elrobogtunk mind az öten a Svetitsbe családi napra. Mindenekelőtt a gyerekek adtak elő műsort. Veráék osztálya kezdte egy néptánc órán tanult előadással, majd követte őket a többi osztály is a negyedik évfolyammal bezárólag. A gyerekek énekeltek, táncoltak, ki szólóban, ki párral, ki osztállyal. A negyedikesek már a saját koreográfiájukat táncolták. Valami modern táncot adtak elő, ami nagy ügyességet igényelt, de valahogy nem éreztem egy katolikus iskolába illőnek. Ahogy vénülök, egyre konzervatívabb vagyok én is, de bennem azért még él volt osztályfőnököm néhány intelme, aki nő létére igyekezett minket igazi férfivá nevelni. Az ő hatása miatt hordtam évekig inget hétköznapokon is, hiszen elmagyarázta nekünk, hogy férfiember inget hord és övet, és nem áll ki az ablakba illegetni magát, mint egy olyan lány, akinek a szerelméért fizetni szoktak. Én nem egyházi intézményben tanultam, hanem gépipariban, de ott is voltak ilyen tanáraim, akiket olykor megmosolyogtunk, de azért jobbára felnéztünk rájuk. Az osztályfőnökömet eleinte csak viccből hívtuk maminak, de aztán már komolyan is gondoltuk, mert bizony voltak szituációk, amikbe ma is belepirulunk, ha szóba kerülnek. Voltak olyan csibészségeink, amikért akkoriban még kicsapás járt, de ő valahogy mindig elsimította ezeket, és ezzel megnyerte a bizalmunkat. Az sem volt csoda, hogy bár úgy éreztük, hogy a történelem órák helyett is osztályfőnöki óráink voltak négy éven keresztül, végül gépiparista létünkre nagyon szépen leérettségiztünk történelemből is.
      Én tehát egy önkormányzati iskolában kaptam konzervatív neveltetést, és ez jobban megmaradt bennem, mint a tananyag nagy része. Hiába van gépésztechnikus szakmám, ma már egy lépcsős tengelyt nem tudnék megesztergálni, de arra emlékszem, hogy egy férfiember ne illegesse magát az ablakban. A negyedikes lányok tánca ezért kicsit szúrta is a szemem a Svetitsben. A palotást és a néptáncot ellenben nagyon is odavalónak éreztem. A Svetits intézetnek vannak hibái szép számmal, ezt megtapasztalhattam belülről is, hiszen egy évig én is itt tanítottam. Bevallom, maradt is bennem tüske, amiért végül úgy kellett elmennem innen, ahogy. De az ember 33 éves korára tanulja meg félretenni a személyes ellentéteit! Az tény, hogy a Svetitsből eddigi tapasztalatom szerint szemrevaló, kecses, kifinomult, művelt hölgyek kerültek ki, olyanok, amilyenné a lányomat is nevelni szeretném. Ezért is írattam őt ide be. A nejem az angolkisasszonyoknál nevelkedett annak idején, és neki is már a mozgásán látszik, hogy ő nem egy cafka, vagy csaj, hanem hölgy. Igen, mi férfiak nagyon is szeretnénk a nőkkel hölgyként bánni, ha azok hölgyként viselkednének. Nekem nagy szerencsém van, számos olyan hölgyet ismerek, aki bármelyik kornak ékessége lehetne.
      Más programok is vártak ránk délelőtt az iskola udvarán. A szülők főzőversenyen vettek részt, addig a gyerekek ugráló várral, papírhajtogatással, gyurmázással, kavicsfestéssel, gitározással szórakoztatták magukat. Ebédre közösen megettük a főzőverseny eredményét, aztán mi el is búcsúztunk, mert délutánra színházjegyünk volt. Kata elvitt minket autóval a színházig, de az előadásra nem jött velünk, inkább hazament Gábrissal tanulni. Azért annyi időnk még volt, hogy egy cukrászdában megegyünk egy süteményt. Debrecen egy kicsi nagyváros. Azért kicsi, mert egy cukrászdába sem tudtunk úgy beülni, hogy rögtön két ismerőssel ne találkozzunk, de pont ezt szeretjük itt, és ezért nem tudnám megszokni Budapestet. Itt bárhová megyek, mindig találkozom valakivel, aki legalább annyit megkérdez, hogy mi újság nálunk. Budapesten felszálltam a metróra, és nagyon zavart, hogy mindenki ül, néz maga elé, esetleg fülhallgatót dug a fülébe, nehogy hozzá szóljon valaki. Itt ismernek minket. Ha a gyerekekre rászólok a zebránál, azt másnapra már tudja a nejem, mert egy kollégája épp arra járt és hallotta. Ennek persze nem mindig örülünk, de hiányozna, ha nem így lenne. Figyelünk egymásra. Nem szeretem, amikor a magyarokat ócsárolják, és nemtörődöm embereknek mondják. Ez nem igaz. Talán Budapesten így van, azt nem tudom, de itt figyelünk egymásra.
      A gyerekeknek persze sikerült a ruhájukon foltot ejteni, de átöltözni már nem tudtunk. Sebaj, úgyis pulóver volt rajtuk, az lett foltos, a színházban pedig levettem róluk. Rögtön a bejáratnál ért minket egy kellemes meglepetés. Az egyik hajdani svetitses diákom kérte tőlünk a belépőjegyeinket. Ő valóban remek példa volt arra, amiről korábban írtam a Svetitsben végzettekről. A Csokonai színház gyönyörű épülete meg is érdemli, hogy ilyen szép nők szedjék benne a belépőt. Gergely fiam jó helyről örökölte az ízlését, mert elég szemtelen módon, rákacsintott a lányra, amiért cserébe kapott tőle egy nagy puszit. Hiába, Gergő egy igazi Don Juan.
      Jó helyet sikerült találnunk az első emeleti páholyok mellett, a gyerekek még ülésmagasítót is kaptak, de Gergő azért inkább az ölembe ült, Vera meg az előttem lévő sorba, mert onnan jobban látott. Egy gyerekeknek való darabot néztünk meg. Jó előadás volt némi humorral és sok érdekes látnivalóval fűszerezve. A gyerekek nagyon élvezték.
      Az előadás után még sétáltunk kicsit. Bementünk egy japán étterembe is, ahol rögtön szóltam a pincérnek, hogy sajnos most nem fogyasztunk, csak meg szeretnénk nézni a helyet, mert itt még nem jártunk. Nem túl szimpatikus bejelentkezés egy étterembe, de a pincér így is túlontúl kedves volt hozzánk, mindent megmutatott, ami csak érdekelt bennünket. Az igazság szerint ez pont az a japán étterem volt, ahonnan a születésnapomra ételt rendeltünk, de magában az étteremben még sosem jártam, egyszer viszont jó lenne... majd ha felemelik a fizetésemet. Az éttermi fogyasztásra ugyanis más szabályok vonatkoznak, mint a házhoz rendelésre. Úgy tudom, van egy minimum fogyasztás, amiből elég borsos számla jönne ki, ha a gyerekekkel együtt mennénk, de még akkor is, ha csak ketten a nejemmel. A látvány mindenesetre csodás volt. Szerencsére, ha keleti ízekre vágyunk, thai és kínai éttermek is vannak a városban, ahol viszonylag olcsón jól lehet lakni, a japán konyha rejtelmeit pedig majd jobb időkben fogjuk alaposabban megismerni.
      A város főterén vettünk buszjegyeket, aztán felszálltunk az első buszra, ami jött. Ez néhány utcával a lakásunk mellett rakott ki minket. Sétáltunk még egy kicsit. Út közben épp elmentünk a Szent Család templom mellett, és eszünkbe jutott, hogy szombat este vasárnapi misét mondanak, úgyhogy egy hirtelen ötlettől vezérelve bementünk. Épp Kata kántorkodott. Kevesen voltak a misén, jobban hallatszott, ha a gyerekek zajoltak valamit, de nem volt velük nagy baj, és így végül vasárnap reggel nem kellett korán ébrednünk, megtarthattuk vasárnap reggel a kialvós napunkat.

2012-06-03 Tanulás és káposzta

      A vasárnap végül tanulással telt el. Kata a záróvizsgára készült, Vera a leckéjét írta, és gyakorolt a hétfői szolfézs és hegedű vizsgájára. Kicsit már unta a vizsga dalait, ezért időnként átírta őket, így születtek olyan remekművek, mint: "Star Wars tónak nedves partján..." Természetesen nem tőlem hallott a Star Wars-ról, khm...
      Gábris egy ideig hallgatta, hogyan szolmizál Vera, aztán ő is énekelni kezdte: "dó dó dó".
      Azért egész nap nem fog az ember agya, ezért egy kicsit pihentünk is. Anyósom, Margitka felhívott, hogy kedden a rádióban a töltött káposztáról fog beszélni, és ebben az én édesanyám nemzetközi szaktekintély, ezért konzultálni szeretne vele. Anyáék viszont nemrég költöztek, és még nincs bekötve náluk a telefon, mobilon beszélni pedig drága. Én és Margitka azonban egy flottában vagyunk, ezért bizonyos ideig ingyen beszélhetünk egymással. Nosza, felkerekedtünk családostól, hogy átvigyük a telefonomat Zsuzsa mamának. Út közben egy kedves barátunkhoz, Irénke nénihez is beugrottunk, hogy visszavigyünk neki egy könyvet. A gyerekek észrevették, hogy mennyire szeretik a néni tyúkjai a fáról hullott epret, és rengeteget bedobáltak nekik, a tyúkok meg csak kapkodták. Emiatt az ígértnél pár perccel később érkeztünk Zsuzsa mamáékhoz. A nővérem is épp náluk volt Panni lányával. A gyerekek nagyon megörültek egymásnak. Ritkán tudnak együtt játszani. Most sétáltatták együtt a nyuszit, és megkapálgatták a szőlőt, kicsit gereblyéztek is. Addig édesanyám a lehető legrészletesebben elmondta Margitkának a töltött káposzta készítés fortélyait. Még Gordon Ramsay is bőven tanulhatott volna belőle. Ahogy Margitkát ismerem, biztosan kitűnő műsort készít majd az elmondottakból.

2012. június 3., vasárnap

2012-06-01 Apától azért tanulni is lehet



A nejem küldte át nekem elektronikus üzenetben ezt az emlékeztetőt:

„Ezt lehet, hogy nem akarod beleírni a naplóba, de maradjon már meg valahol: tegnap ül Gábris az etetőszékben. Gábor lusta felállni, hogy adjon neki babapiskótát – olyan kis kereket -, úgyhogy odadobja neki. Mellé megy, dob még egyet, az is mellé megy. Harmadjára eltalálja az etetőszéket, mire mit csinál a gyerek? Fogja a piskótát és utána dobja a másik kettőnek. Megtanulta, hogy mit kell csinálni vele.”

Azt azért megjegyzem, hogy a gyerek nagyon élvezte a dolgot, mert valahol mi is pasiból vagyunk.

2012. június 1., péntek

2012-05-29 Mindjárt vége




      Ma megint remek napunk volt. Kata egy nagyon nehéz vizsgán, amire alig volt ideje készülni, négyest kapott. Már csak egy vizsgája van hátra, mégpedig a záróvizsga, és hivatalosan is fizikatanárnak mondhatja magát. Sok fórumban olvasom, hogy a tanár szak a legkönnyebb, és az megy arra, akit nem vettek fel máshová. Ezt tipikusan olyan emberek írják, akik az egyetem közelében sem jártak soha. Egyrészt az elmúlt 50 évben annyiszor változott a felsőoktatás, hogy meg sem lehet számolni, tehát nem jellemezhetjük ugyanúgy a húsz éve a pályán dolgozó kollégát és a frissen végzettet, másrészt egészen más egy általános iskolai tanító, mint egy középiskolai tanár, legalábbis végzettségét tekintve. A kommentelők azt hiszik, hogy minden tanár tanítóképzőt végzett. A tanítóképzőt tényleg könnyű elvégezni, de nem szabad lebecsülni, hiszen a tanítók hivatása felelősségteljesebb, mint a felsőben tanító szaktanároké. Mint sokan tudjuk, az általános iskola felső tagozatára régebben tanárképző főiskolákon képeztek tanárokat, ezek viszont átalakultak. Ma már hetedik és nyolcadik osztályban, illetve a felett csak mesterképzésen végzett tanár taníthat. Az egyetemeken pedig az egyes tanárszakok között lényeges különbség van. Aki azt mondja nekem, hogy egy fizikatanár, matematikatanár vagy akár informatikatanár szak könnyű, az végezze el! Amennyire én belelátok, a fizikatanár szak az egyik legnehezebben elvégezhető tanár szak, talán ezért is van az, hogy olyan kevés fizikatanár van az országban. A másik ok a szakma megbecsültsége. Persze, hogy inkább mérnöknek megy az, aki a fizika iránt érdeklődik, ha minden fórumon azt olvassa, hogy aki tanárnak megy, az ilyen meg olyan. Pont ezzel a hozzáállással űzik el a jó képességű fiatalokat a pályáról. Én anno mérnök-informatikusként végeztem, igaz, egy egyáltalán nem kecsegtető hírű főiskolán, majd később az egyetemen szereztem tanári képesítést is. Mindkét szakon tanulni kellett. Aki azt hitte, hogy sétagalopp lesz, az ki is rostálódott.
      A nap másik remek híre az volt, hogy közvetlenül a gyerekszobánk ablaka elé költött egy gerlepár. Ha kinézünk az ablakon, pont szembe találjuk magunkat a fészken ülő balkáni gerlével. Tavaly egy feketerigó család próbált költeni ugyanitt, de nekik végül nem sikerült felnevelniük a fiókáikat. Reméljük a gerlék szerencsésebbek lesznek. A szüleim erkélyén évekig költött sikeresen egy gerlepár. sokan elzavarnák őket, mert piszkolnak, de mi igazán örülünk minden életnek... azért az élősködőknek nem és moszkitóknak nem.
      Ebédre kebabot sütöttem sült krumplival. Kata jó étvággyal, felszabadultan falatozott belőle. Gábrisnak főleg a krumpli ízlett, azt sem bírta kivárni, hogy kihűljön. Volt előtte egy szem krumpli, ami túl forró volt. Az asztalon lévő tálra mutatott. Gondoltuk, hogy biztosan abból szeretne venni másikat, ezért odatartottuk neki. Nem a tálból vett másikat, hanem a saját krumpliját tette vissza a tálba. 
      Este elmentünk az egyik legismertebb gyorsétterembe. Utálom ezt a helyet. Nem lehet jól lakni, azt viszont nagyon drágán. A gyerekek kérték még gyermeknapon, hogy menjünk el ebbe a „kajáldába”, de akkor nem volt időnk rá. Megígértük nekik, hogy pótoljuk. Anni jó volt a dologban, hogy találkoztam egy volt tanítványommal, aki most óvodában dolgozik, bár kicsit elkedvetlenített, amikor felemlegette, milyen hibákat követtem el, amikor őket tanítottam. Pedig jó, ha ilyen visszajelzéseket is kap az ember, mert lehet belőle tanulni. Van persze néhány hibám, amin nem tudok változtatni, ezek sajnos genetikailag belém vannak kódolva. Be kell látnunk, hogy nem vagyunk tökéletesek, én meg különösen nem vagyok az, de hálát adok érte az Istennek, hogy így is elboldogulok. Azért annak örülök, hogy a diákjaim zöme jó szívvel emlékszik vissza rám, vagy legalábbis küld egy üzenetet a születésnapomon, vagy nem ver állon, ha találkozunk az utcán, és manapság már ennek is örülni kell.
      Persze a gyerekek sem a finom étel miatt akartak ide jönni, hanem azért, mert a hamburger és a sült krumpli mellé kaptak játékot is, és volt itt egy számukra hatalmas csúszda, amin Gergő tavaly, amikor utoljára itt jártunk, még nem mert lecsúszni, de most már igen. A csúszda kültéri volt, ezért mi is egy kinti asztalnál ettünk. A verebek olyan szemtelenek voltak, hogy már az asztalunkról lopkodták az ételt. Gábrisnak persze nagyon tetszettek a verebek. Megtapsolta őket, aztán próbálta őket megfogni, sikertelenül.
      Én nem rendeltem magamnak semmit, csak a gyerekek maradékát ettem meg, így elég éhes voltam, amikor beugrottunk a szüleim új házába, megnézni, hogyan rendezték be. Sajnos nem voltak otthon, de mondták, hogy a közelben, a templom mellett, van egy játszótér. A játszóteret jó negyedórányi barangolás után meg is találtuk, ott vártuk meg nagypapáékat, aztán együtt mentünk át a házhoz. Szépen alakul az új otthonuk, de azért még van rajta munka bőven. Annak nagyon örültünk, hogy a legutóbb ültetett virágaink gyönyörűen virágoztak még most is, sőt, azok is feléledtek, amikre édesanyám azt mondta, hogy kiszáradtak.
      Itt sem maradtunk sokáig, mert Verának még leckét kellett írnia másnapra. Megint jól kifárasztott bennünket a nap. A gyerekek szinte bedőltek az ágyukba.