Amikor Katát felvették fizika szakra az egyetemre,
megbeszéltük, hogy sosem fogunk egyszerre tanulni. Én 9 évig tanultam munka mellett.
A lányom és Gergő fiam is akkor született, amikor a második diplomámért küzdöttem.
Nem volt leányálom. Kata is sokszor úgy tudott felkészülni a vizsgáira, hogy a gyerekeket
rám hagyta, és elment egy csendes helyre tanulni. Belátható, hogy ha mindkettőnknek
vizsgaidőszakunk lenne, annak a gyerekek komoly kárát látnák. A folyamatos tanulásra
viszont rákényszerülünk, mert változik a világ, mégpedig nagyon gyorsan. Mi már
nem készülhetünk arra, hogy a megszerzett tudásunkkal kihúzzuk a nyugdíjig. Életünk
folyamán várhatóan legalább 4-5 alkalommal egészen új munkakörbe fogunk kerülni,
ami teljesen más ismereteket fog igényelni a korábbinál. Igazából egy pár ilyen
váltás már meg is történt, hiszen én évekig technikusként dolgoztam. Ahhoz képest
a tanári munkám egészen más képességeket és más szaktudást igényelt, sőt a tanári
munkám is mást kívánt meg tőlem, mint a későbbi nevelőtanári feladatköröm.
Most, hogy Kata elvégezte az egyetemet, ismét
alkalom nyílott számomra is a tanulásra, és túl nagy luxus lenne, ha ezt az alkalmat
nem használnám ki. Beadtam a jelentkezésemet egy-egy képzésre Egerbe és Nyíregyházára
is. Már megkaptam mindkét helyről a levelet, hogy mikor menjek be felvételi elbeszélgetésre.
Nyíregyházára június 19-ére hívtak. Nem szívesen mozdulok ki otthonról, de ha már
ráértünk, és lehetőségünk is volt rá, sőt oda kellett mennem, akkor vittem a családomat
is. Nagyon jól tettem. Sajnos vezetni még mindig nem merek, úgyhogy ez a feladat
ismét Katára hárult. Kitett minket Verával, ő pedig a fiúkkal elindult parkolóhelyet
keresni. A vizsga helyszínén találkoztunk újból. A vizsgabizottság három férfiból
állt. Ahogy bejöttek, az egyikük rámutatott Verára, és megkérdezte tőle:
-
Te ki vagy?
-
Almási Veronika – válaszolta Vera csodálkozva.
-
Apa vizsgázik vagy anya?
-
Apa.
-
Akkor neki már protekciója lesz.
Persze
ezt csak viccből mondta a vizsgaelnök, de talán tényleg kedvezőbben ítéltek meg.
Természetesen a tételek közül kihúztam az egyetlent, amihez hozzá sem tudok szagolni,
de mondtam azt, amit tudtam, és végül egész bíztató pontszámot kaptam. Az eredményt
szinte úgy kiabálták utánam, mert már alig vártam, hogy letéphessem magamról az
öltönyt, úgyhogy átszaladtam a parkolóba, megvártam, amíg az összes potencionális
ismerősöm eltűnik a környékről, és átvedlettem egy kényelmesebb öltözékbe.
Kata éppen a botanikus kertnél talált parkolóhelyet,
és ha ott voltunk, be is mentünk. A gyerekek nagyon élvezték, ahogy az üvegházban
a mimóza összezárja a leveleit ha hozzáérnek, és most láttak először igazi banánfürtöt,
ahogy a banánfán érik. A néni, akitől a jegyet vettük, azt is elárulta, hogy az
üvegház kis tavában él két teknős is. Őket is megtaláltuk, aztán elidőztünk a kert
játszóterén. Itt találkoztunk két családdal, akik direkt a játszótér miatt vettek
a botanikus kertbe bérletet. Megértem őket. Nagyszerű játszótér volt, gyönyörű fából
faragott játékokkal, sárkányokkal, ágyúval, fakunyhókkal, mászókákkal. Gergő nagyon
büszke volt rá, hogy el tudta olvasni a táblán a játszótér feliratot. A következő
táblát is elolvasta. Erre az volt írva, hogy labirintus. Valóban volt is itt egy
labirintus. A falait tujákból növesztették, és remekül el lehetett bolyongani köztük.
A labirintus közepén még egy kis kilátó is volt. Hogy izgalmasabb legyen a játék,
elmeséltem a gyerekeknek Minótaurosz történetét.
A labirintus után megnéztünk egy rózsakertet,
amin éppen dolgoztak, és egy kis tavacskát. A tó partján három főiskolás lány festett
éppen. Megnéztük a készülő festményeket. Vera eldicsekedett vele, hogy ő volt már
országos rajzpályázaton második helyezett is. Igazán kedves lányok voltak, összebarátkoztunk
velünk.
Kifelé menet megnéztünk még egy japánkertet,
ahol egy kis morzsát is tudtunk szórni a koi pontyoknak.
Ebédelni egy harmadosztályú étteremben tudtunk,
ami sajnos rá is szolgált a besorolására. Kár is rá szót vesztegetni. Ettem már
menzán finomabbat. Szerencsére nem messze az étteremtől találtunk egy eperfát. Ennek
a gyümölcsei tökéletesek voltak desszertnek.
Gondolkodtunk rajta, hogy elmenjünk-e a közelben
lévő sóstói strandra, de nem volt nálunk fürdőruha sem, ezért megmásztunk egy kilátót…
Jobban mondva Kata mászta meg Verával és Gergővel, nekem erős tériszonyom van. Aztán
elnyaltunk egy fagyit, és vizibicikliztünk. Nagyon rendes volt a srác, akitől a
biciklit béreltük. Adott napernyőt, sőt, még a saját szalmakalapját is kölcsönadta,
hogy Gábris ne égjen meg a tűző napon. Ebben a kánikulában nagyon élveztük, hogy
a bicikliről a vízbe lógathattuk a lábunkat. Vera és Gergő felváltva hajtották a
pedálokat és tekerték a kormányt. Gábrist nem lehetett letennünk a kezünkből, mert
a vízbe esett volna, így ő hamar megunta a dolgot, de fél óra még az ő tűrőképességét
sem haladta meg.
Persze a nap végére mind elfáradtunk. A gyerekek
hazafelé mindhárman elaludtak az autóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése