Gábris mostanában olyat játszik, hogy
mondogatja, hogy apa, apa. Én visszaszólok neki, hogy tessék, erre elkezd
hadoválni valamit nagyon komoly ábrázattal. Ezt rengetegszer megismételjük
egymás után. Élvezi, hogy beszélgetek vele. A testvérei viszont már unják
kicsit. Tanítgatnak neki új szavakat: „Mondd, hogy anya, Vera, Gergő!” Ő pedig
rendre rávágja, hogy apa.
A másik, amin nagyon jól szórakozik, hogy
kiborogatja a kekszet a tálkából, majd visszapakolja. Ha nevetünk, akkor ő is.
Mindent próbál utánozni, amit mi csinálunk, különösen a testvéreit figyeli. Még
mindig mindent egyben a szájába gyömöszöl, legyen szó kifliről, kekszről,
banánról, bundás kenyérről. Szerencsére elég ügyesen megrágja az ételt, nem
szokott félrenyelni.
Mára nem terveztünk semmilyen programot,
ezért bőven volt időnk rendet rakni. A gyerekeket beosztottam különféle
munkákra. Remekül haladtunk. Még ebédet is tudtam főzni közben. A nagypapáék
kertjéből szedett ribizliből főztem egy hatalmas fazék levest, amit napokig
ettünk. Jól sikerült, csak a gyerekek nem szerették benne a sok magot. Kata ez
is megoldotta. Átszűrte nekik a levest, és a kihűtött levet már élvezettel
ették. Másodiknak csak egy kis sült tésztát készítettem, de ebben a melegben
jól esett az is.
Ebéd után meglátogattuk Vera és Gergő
egykori bölcsődéjét. A gondozó nénijük nagyon örült nekik. Elmesélték, hogy
milyen az óvoda és az iskola, milyen lett a bizonyítvány, és vittünk neki az
Életmesék című könyvből, aminek ő is szereplője lett az én egyik írásomnak
köszönhetően. Katának másfelé volt dolga, de megbeszéltünk egy randevút a
Randevú fagyizónál, és ha már itt találkoztunk, ettünk is fagyit. Közben
beszélgettünk unokatestvéremékkel, akik épp erre sétáltatták a kutyájukat.
Napokkal ezelőtt, amikor erre sétáltunk
Gábrissal, Gábris elejtette Gergő karkötőjét, amit saját maga font. Most
fagyizás közben ezt is megtalálta Gergő. Nagyon boldog volt. Amikor elveszett,
többször végigjártam az útvonalat, ahol Gábris elejthette, de nem találtam meg.
Most Gergőnek mégis sikerült. Azonnal fel is vette.
A mai nap végére az tette a koronát, hogy
este részt vettünk Miklós barátunk igeliturgiáján. Miklóst nemrégiben
szentelték diakónussá, vagyis szerpappá. A diakónusok még nem misézhetnek, de
már prédikálhatnak a templomban és több szertartást elvégezhetnek. Most
meghallgathattuk Miklós egyik első prédikációját. Ugyan a gyerekektől nem
sikerült mindvégig figyelnem, de ígéretesen hangzott. Miklósért gyakran imádkozunk,
hogy jó pap legyen belőle. Különleges lelke van. Talán érzékenyebb, mint a
többiek, talán csak jobban szereti az igazságot. Akárhogy is… szüksége van az
imáinkra. A papi hivatás nagyon nehéz. A pap legkisebb gyengesége egész
közösségeket zúzhat szét. A pap legkisebb gyengeségét felhasználhatják
rosszakarók, hogy őt magát zúzzák szét. Egy erős lelkű, makulátlan pap viszont
elfelejtheti, hogy kire van utalva nap mint nap, emiatt sokszor a gyengeség a
valódi erő. Az a gyengeség, amelyik alázatosan tudja Isten segítségét kérni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése