Hosszú hétvége

2012-04-27 Első fagyi

      Pénteken végre volt egy szusszanásnyi időnk. Kata adott magának egy kis pihenést a vizsga után, a szombati zsúr előkészítése közben. Gondoltuk, most van itt az ideális alkalom, hogy visszavigyük a nyomtatót a szervizbe. Elmentünk a gyerekekért az iskolába és az óvodába, aztán teljes létszámban bevonultunk a szervizbe, ahol ismerősként köszöntöttek bennünket, ámbátor nem túl természetes mosollyal. Emlékezetes volt a legutóbbi javítás, amikor egy pasztellkréta szorult a nyomtatóba. Mondtam, hogy most más jellegű a probléma, mert nem kap a készülék áramot. Korábban én is szervizben dolgoztam, és most alig bírtam magammal, hogy ne úgy adjam elő a hibát, mint a „kedves ügyfél”: „Á, nincs ennek semmi baja, csak a kapcsolója rossz.” Ezt a mondtatot számtalanszor hallottam már, pedig ha egy gép nem kapcsol be, a legutolsó, ami a hibát okozhatja, a kapcsolója. A tápegység javítása meg nem egy olcsó dolog. Nagyon bíztam benne, hogy a nyomtatónkat még megcsinálják garanciában. Ha már itt voltunk, kihasználtuk, hogy a szerviztől pár lépésre van egy fagyizó, és elnyaltuk 2012 első családi fagyiját. Talán ezzel fizettem be magamnak több napi torokfájásra és orrfolyásra, de amikor épp 31 fokot mutat a hőmérő, és megdől az országos melegrekord, senki nem gondol a torokgyulladásra. Nekem sikerült összeszednem egyet. Amióta kivették a mandulámat, azóta minden hideg italtól megfájdul a torkom, de a fagyival eddig nem volt gond. Az is igaz, hogy áprilisban sosem szoktam enni. Persze lehet, hogy nem a fagyi volt a ludas, mert Gábris csak tölcsért evett, de ő is betaknyosodott. Lehet, hogy a légkondicionálás a bevásárló központban? Ha jobban belegondolok, Gábris is kapott fagyit, mert kért mindenkitől tölcsért, és azon maradt egy kis fagyi is. Nagy haspók a fim. Alig szólal meg, de ha kap valami finom ételt, amire vágyott, azzal hajlandó elbeszélgetni. A ropit például hangos „tyű” felkiáltással fogadta. Ma beszélt a lovacskájához is. Gagyarászott neki, közben felmászatta a falon.

      Este kibontottuk Margitka meglepetés ajándékát. Vonat volt az, sínekkel. Mind a három gyerek örült neki, bár Gábris inkább megette volna, a másik kettő pedig nehezményezte, hogy Gábristól nem tudják kirakni. Aztán Gábrist ölbe vettük, és kipróbálhatták végre. Vera még énekelt is közben: „A kör közepén állok… illetve ülök. Körbevesznek kicsi sínek.” Szerencsére nem volt a közelben egyetlen harcias Edda rajongó sem, hogy elégtételt vegyen az átköltésért.

2012-04-28 Zsír-zsúr

      Végre eljött a várva várt szombat is. Az persze változó volt, hogy ki mit várt benne. Gergő a születésnapi zsúrját, én pedig azt, hogy vége legyen az állandó sütögetésnek, és végre kitakaríthassam a konyhát. Érdekes módon, erre én vagyok a legérzékenyebb a családban. Készültünk bőven étellel. Kata készített két tepsi pizzát, amiben Margitka is segített, amikor még nálunk volt (meggyúrta a tésztát, stb.). Édesanyám küldött egy tál fasírtot, vagy, ahogy Katáék mondják: fasírozottat. Ezeket ketté vágtuk, és a gyerekekkel kifli karikákra tűzdeltük egy kis sajttal és uborkával, illetve olívabogyóval. Persze mindent megvettünk előre, csak a kiflit nem, így szombat délelőtt kifliért kellett rohangálnom. Már két boltban voltam, de csak száraz kifli volt 70%-os kedvezménnyel, ami jó mákos gubához, meg babajkához, de a vendégeknek nem szolgálhatjuk fel. Azért minden mást megvettem a listáról. Egy nyereményakcióban nyertünk két Túró Rudit, ezeket jól eldugtam, értsd: feltettem a pénztárnál a szalagra a többi áruval, de amikor átadtam a nyertes csomagolásokat, a pénztárosnő mogorván kérdezte, hogy miért nem olvastam az akciót. Meglepetten mondtam, hogy olvastam. No, erre ráharapott. Jól letolt, hogy akkor miért nem hoztam el a polcról a Túró Rudikat. Mutattam, hogy ott vannak a szalagon. Ez valamiért nem tetszett a pénztárosnak, és korholt, hogy nem tettem jól látható helyre. Valami nagyon a nyelvemre kívánkozott, de csak annyit mondtam, hogy ez legyen a legnagyobb problémánk az életben. Fizettem és távoztam. A harmadik boltba már úgy érkeztem, hogy egy tele kosár volt nálam, amit nem szerettem volna bevinni a boltba. Az eladót meg ismertem, ezért csak az ajtóból megkérdeztem, hogy van-e kiflijük. Van egy kis beszédhibám, ami elég érzékeny pontom, mert egy tanárnak ez olyan, mintha egy repülőgép pilóta félszemű lenne. Az óráimon nagyon koncentrálnom kell, hogy érthető legyen a beszédem. Van, hogy a hangom is elmegy emiatt. Emellett hihetetlenül mély hangom van. Basszus szólamban énekelek, de abból is a mélyebb fajta vagyok, így az alkatom és a hangom is olyan, mint egy medvéé. Ezzel tisztában vagyok, mégis nagyon érzékeny pontom a beszédem. Még rémálmaimban is visszatér az a jelenet, mikor gyerekkoromban leküldtek a szüleim boltba krinolinért, és hiába mondtam el egy tucatszor, nem értette az eladó, hogy mit szeretnék. Mögöttem a sorban pedig dühösek voltak az emberek. Végül üres kézzel tértem haza. Most hasonló dolog történt. Amennyire tudtam, tisztán ejtettem a kifli szót. A csinos pénztáros lány, és két vevő mégis röhögve tárgyalták meg egymással, hogy ki mit értett. Az egyikük például Kit-Kat-et. Most igazán kidagadtak az erek a homlokomon. Megértem én az embereket, és igaz, hogy nehezen érthető a beszédem, de valakit kiröhögni, kigúnyolni bárminemű fogyatékossága miatt aljas és primitív dolog. Ha kerekesszékes lennék, akkor is röhögnének rajtam? Ledobtam a kosaram, felkaptam két csomag kiflit, fizettem és dühtől forrva, megalázottan távoztam. Azóta kerülöm azt az üzletet.

       Kata sütött egy mascarponés túrótortát Gergő külön kérésére, és készített egy tepsi sport szeletet és egy tepsi radir sütit, amit később nem tudtunk felszolgálni a vendégeknek, mert nem szilárdult meg időben. Mi viszont jó étvággyal megettük. Vettünk még pár üveg üdítőt és sós rágcsálni valót. Még a farsangi bálon nyertünk tombolán egy zsúrtartási lehetőséget egy játszótér saját kis játszóházába, ezt most örömmel kihasználtuk. Már kora délután kipakoltunk mindent és megterítettünk, aztán vártuk a vendégeket. Először a nővéremék érkeztek meg a kislányukkal, aztán sorra a többiek is. Végül úgy alakult, hogy Gergő volt a zsúron az egyetlen óvodás korú fiú, csupa lány jött el, de ő ezt szemmel láthatóan élvezte. Mindenkinek nagyon örült, de amikor Emma megérkezett, egyenesen a nyakába ugrott. Emma anyukája szerényen előhúzott egy bögrét, amin Emma arcképe volt, és átadta Gergőnek: „Tudod, Emmát nem adhatom neked, de a tiéd lehet ez a bögre az arcképével.” Gergő ezt a bögrét később is becsben tartotta. Otthon a vitrinbe került. Gergő inni akart belőle, de nem szerettük volna, ha lekopik a fénykép. Igaz, azt mondták, hogy kézzel mosogatható, de eddig nem voltak jó tapasztalataim az ilyen bögrékkel.

      Mivel a fél város fel van túrva az új villamos vonal építése miatt, a játszótér környéke pedig különösen feltúrt területnek számít, ahová autóval nem lehet bejutni, csak tankkal, néhányan elég későn találták meg az utat a zsúr helyszínére. Végül minden meghívott megérkezett. A gyerekek körében egy trambulin volt az egyik legnépszerűbb játék. Erről Gergőnek pont akkor sikerült leesnie, amikor egy újabb vendég érkezett, ezért őt köszönés helyett sírással fogadta, de ezzel még nem ért véget a balesetek sora. A kötélmászókán is fennakadt Gergő a lábánál fogva. Szerencsére komoly baja nem lett, de este fájlalta a lábát csodálkozva. Mondtam neki, hogy az a lába akadt fenn a kötélen. Gergő a fejét ingatta, hogy dehogy akadt fent. Úgy látszik, nagy lelki törést nem okozott ez neki. Azt mondta, hogy jó napja volt, és jól érezte magát.

2012-04-30 Játék, tanulás

      A vasárnap a szokásos szentmise mellett játékkal és tanulással telt. Kata a hétfői vizsgájára készült. Vera megírta a leckéjét, aztán kivittem a gyerekeket sétálni, hogy Kata tudjon tanulni. Meglátogattuk dédnagymamát és a nagybátyámékat is. Elsétáltunk a kis nyárfához, amit próbáltam korábban megmenteni, de úgy látszik, hogy sikertelenül. Azért este újból összeszedtem egy kosárnyi kihajigált kerti virágot a virágárus mellől, és ezeket hétfőn kiültettük nagypapáék kertjébe, hiszen május elseje miatt a hétfőt és a keddet kiadták szabad napnak. Én ástam a gödröket, Vera pedig rakta bele a virágokat, és megöntözte őket. Átvette tőlem a virágmentő szerepét. Ő is összeszedett valahonnan egy gyökerestől kitépett virágot, amit éjszakára egy üveg vízbe tettünk, hogy magához térjen. Most ezt is kiültette, és nagy gonddal kigyomlálta a kertet. Édesanyám is csodálkozott rajta, hogy mekkora türelemmel és munkabírással dolgozik. Mi ezt már sokszor megtapasztaltuk, például a múlt szeptemberi szüreten, ahol komoly segítség volt Vera.

      Gergő papáéktól egy kis homokozót kapott születésnapjára. Kialakítottak neki a kertbe egy szögletet homokozni, és kapott hozzá kis lapátot, meg miegymást, ami kell a homokozáshoz. Ő főleg itt töltötte az időt, amikor nem a korlátokon mászókázott édesanyám rémületére, vagy nem papáék nyusziját etette. Hétfő délutánra már Kata is túl volt a vizsgán. Nem sikerült neki fényesen, de ez sem érdekelte, örült neki, hogy sikerült, és kész. A szüleim kertjében már együtt sürgött-forgott velünk. Szedett ki párat azokból a hagymákból, amiket együtt ültettünk. Zamatos újhagyma lett belőlük. Estére bundás kenyeret sütöttem köretnek az újhagymához, mert az, amit mi ültettünk, mi neveltünk és mi szüreteltünk, megérdemli, hogy ő legyen a főétel, és minden más mellette csak köret.

   Vacsora után Gábris valamit a számba dugott. Gondoltam, hogy ropi, mert azt szokott hozni, és ráharaptam. Zsírkréta volt.

2012-04-26 Kert, vizsga és más effélék

      Este átmentem a boltba bevásárolni, és észrevettem, hogy a virágárus srác egy kosárnyi árvácskát a szemetes mellé dobált. Valóban, kissé kókadtak voltak, eladni már nem lehetett őket, de én láttam árvácskát a legnagyobb téli hideggel is dacolni, ezért eldöntöttem, hogy adok a virágoknak egy esélyt, és kiültetem őket az ablakunk előtt álló diófa köré. Amúgy a diófát is én ültettem anyósommal együtt még azelőtt, hogy ideköltöztünk volna. Azóta ültettem köré hóvirágokat, amiket nagyapám kertjéből ástam ki, jácintot, nárciszt, tulipánt. Nem egy gondozott kert ez, csak egy füves rész, de tavasszal mégis jó látni, ahogy kihajtanak a virágok, amíg valaki le nem tépi őket. Idén a hóvirágokat is letépték, a jácintot is, a tulipánt is. Akkor tudtam visszamenni a virágokért, amikor a gyerekek már lefeküdtek, aztán sötétben, mint valami rosszban sántikáló alak ültettem el őket. Megöntözgettem, és közben arra gondoltam, hogy ilyen a tanári munkám is. Azokat a diákokat kedvelem legjobban, akikről mások lemondtak, de én még látok bennük reményt, én még hiszek abban, hogy kivirágozhatnak. Nagy szeretettel ültettem el az árvácskákat. Kiválasztottam a három legszebbet, és azokat átültettem a ház másik oldalára, ahol egy kis terület rendbe van téve. Gondoltam, ezek itt is megállják a helyüket. Másnapra az öntözéstől néhány virág valóban egészen magához tért, reményt adva arra, hogy teljesen felélednek, és egész nyáron gyönyörködhetünk bennük. Örömmel nézegettem őket az ablakból. Olyan érzés volt valójában, mint amikor egy szakmát kapott diákom állást talál, vagy megmutat egy fényképet a gyermekéről.

      Reggel meglátogatott minket anyósom Egerből. Busszal érkezett, és hozott magával egy tál káposztát. Előre fel is hívott, hogy ma ne főzzek. Megebédeltünk, aztán Margitka megkérdezte, hogy miben tudna segíteni. Mondtam, hogy a lakással elboldogulok, de a Vincellér utcai kis kerttel sehogy sem. Azt sajnos ellepte a gaz. Amit lehetett már kiloptak onnan is, de ha így marad, kapjuk majd a büntetést a parlagfű miatt. Kértünk Imrétől, a sekrestyéstől szerszámokat, és átmentünk a kertbe gazolni. Vittük Gábrist is, hogy Kata tudjon tanulni, mert délután négytől vizsgázott. Út közben találkoztunk azzal a nénivel, aki azt a kertet is gondozza, ahová a három legszebb árvácskát ültettem. Szóltam neki, hogy ültettem oda három tövet, és hogy hervatagok, de rendbe fognak jönni. Estére ez a három tő eltűnt, a helyüket felgereblyézték. Megértem én, hogy nem illettek bele az elképzelésbe, de ha szóltak volna, nagyon szívesen átültettem volna őket máshová. Úgy éreztem, hogy megloptak. Nagyon fájt a dolog. Tudom, szentimentálisan hangzik ez az egész, de én a legkisebb életet is értékelem. Egy gazszálat is fájdalommal húzok ki, mert az élet elpusztítása ellenemre van. Csak önvédelemből, vagy táplálékszerzés céljából tartom elfogadhatónak, de például húst nem dobok ki, hiszen azért egy állatnak el kellett pusztulnia. Ha már megromlott, akkor is inkább felhasználom állati takarmánynak, jellemzően anyósomék kutyái ették meg ezeket, amíg volt nekik.

      Miután amennyire tudtuk, kigazoltuk a vincellér utcai kertet, Margitka megkapálgatta az árvácskákat a diófa körül. Ezeket nem bántotta senki, és kiástunk egy eperfa magoncot, ami rossz helyre nőtt, de Margitka úgy gondolta, hogy elviszi Egerbe, és elülteti. Ezek a kis vadon nőtt fácskák mindig szívósabbak és életrevalóbbak, mint azok, amik faiskolában nevelkedtek. Nekem közel állnak a szívemhez.

      Ahogy hazaértünk, gyorsan átöltöztünk. Katának már indulnia kellett a vizsgára, de engem kitett a városban, Margitka pedig otthon maradt Gábrisra vigyázni. Én csak gyalogosan közlekedek, ill. amíg jártam dolgozni, addig volt buszbérletem. Mostanában nem veszek. Arra az egy-két esetre, amikor szükségem lenne rá, veszek jegyet, de igazából Debrecenben nincsenek nagy távolságok. Most is összeszedtem a gyerekeket az iskolából és az óvodából, és pillanatok alatt átgyalogoltunk velük a zeneiskolába, ahol Verára egy szolfézs és egy hegedű óra várt. Addig Gergővel leültünk falatozni. Már nem volt ideje az óvodában megenni az uzsonnát, ezért elhoztuk. Kukoricasaláta volt rántott brokkolival. A konyhás nénik kedvesek voltak, és idecsomagolták egy műanyag pohárban. Kanalunk viszont nem volt. Vettem a zeneiskola büféjében egy kis innivalót, és elhoztam egy műanyag kanalat, amivel a forró csokoládét szoktuk kavargatni. Elég kicsi kanálka volt, de Gergő ügyesen megette vele a salátát. Négytől hatig Vártunk Verára, de nem unatkoztunk. Kérdeztem Gergőt, hogy menjünk-e el sétálni, de inkább a telefonommal játszott, én meg a gyerekeimmel büszkélkedtem a többi szülőnek. Dagadt a mellem rendesen, amikor Vera kijött óráról csak úgy énekelgetve, és egy csinos színésznő, akinek szintén itt a tanul a fia, felkapta a fejét, és csodálkozva nézett a lányomra. Meg is jegyezte, hogy Verának gyönyörű hangszíne van. Este átküldtem neki egy videót, ahol Vera a Vojtina Bábszínházban énekel. Tudom, hogy mindenkinek elege van az olyan szülőkből, akik a saját gyereküket ajnározzák, de most nem egy akármilyen gyerekről van szó, hanem Veráról, tehát megbocsájtható bűn. Egyébként ma hittanon, szolfézson és hegedűn is kapott egy-egy ötöst. Az elmúlt időszakban egy kicsit dorgáltam, amiért leeresztett, de most határozottan javított. Megértem, hogy fáradt már így tanév vége felé, de már tényleg csak egy kicsit kell kibírni a tanév végéig.

      Mire vége lett az órának, Kata is levizsgázott. Pont egy olyan tételt húzott ki, amit nem tudott átnézni, de így is sikerült a vizsgája. Kicsit savanyú szájízzel, de azért örömmel jött értünk. Otthon pedig anyósom meleg vacsorával várt minket. Kata kedvenc ételét készítette: sült húst hagymával, mustárral, sült krumplival és tükörtojással. Ez egy igazi kalóriabomba, ami Katának talán nem hiányzik a mostani epeproblémái mellé, de ezegyszer csirkemellből készítette Margitka, és Kata sem tudott neki ellenállni. A gyerekek is régen ettek ilyen jó étvággyal.

      Éjjel Margitka nálunk aludt. Úgy beszéltük meg, hogy pénteken még marad és segít a szombati születésnapi zsúr előkészítésében. A zsúrra természetesen őt is hívtuk vendégnek, de addig sajnos már nem tudott maradni. 

2012-04-24 Ünnep kellemetlenségekkel

      Jól indult a nap. Kata vitte a gyerekeket iskolába és óvodába. Vitte magával a remekül sikerült almatortát is. Reggel gyorsan nyomtatott pár meghívót, amit Gergő kiosztott a barátainak, jobban mondva, a barátnőinek. Ezután nem jött haza, hanem elment készülni a közelgő vizsgáira. Mi nyugalomban eljátszogattunk Gergővel. Ma nem is főztem, mert még volt elég maradék a hűtőben. Ekkor csörrent meg a telefon. Az iskolából hívott az ápolónő, hogy Vera elesett, és el kellett látni. eléggé megijedtem, mert amikor legutóbb ilyen hívást kaptunk, akkor Vera még bölcsődés volt, és úgy kaptuk vissza, hogy több öltéssel össze volt varrva az álla.

      Gábrist lefektettem aludni, pont elnyomta az álom, amikor felhívott Kata, hogy ugye nem felejtettem el, hogy Gábrist 11 és 13 óra közt oltásra kell vinni. Elfelejtettem, de már nem akartam Gábrist felébreszteni. 12-kor ébredt magától. Úgy gondoltam, ha sietek, fél óra alatt a dokihoz érünk. Gábris gyorsan lenyelt egy egész banánt, egy Túró Rudit és egy mandarint, aztán rohantunk az oltásra. Kicsivel fél egy után értem oda. Mi voltunk az utolsók, és látszott a doktornőn és az asszisztenseken is, hogy lenne más dolguk is, mint velünk foglalkozni. Ráadásul a rohanástól én úgy izzadtam, mint egy ló. Meg is kérdezték, hogy „ilyen meleg van odakint?”. Kicsit furcsállották, hogy Kata nem jött velünk, mert azt ugye mindenki tudja, hogy egy apuka a gyerekoltás terén csakis inkompetens személy lehet. Meg is kérdezték háromszor, hogy biztos, hogy Kata nem mondta, hogy írassak lázkúpot, vagy valamit? Gábris nagyon ellenállt a doktor néninek.  Sehogy sem akart oltást kapni. Alig bírtam lefogni két kézzel, és így is kirántotta magát akkor is, mikor a tű a vállában volt, és akkor is, amikor a fenekében. Persze így jóval fájdalmasabb volt a dolog, és számíthattunk rá, hogy be is fog kékülni a szúrások helye. Vera annak idején észre sem vette, mikor beadták neki az injekciót. Az is igaz, hogy Gábrisnak már volt tapasztalata ilyen téren. Neki korábban kettős sérvműtétje volt, tehát már lehetettek emlékei a fehér köpenyes nénikről. Nagyon sírt a szúrások után, de a doktor néni adott  neki  egy képet, ami annyira érdekelte, hogy sírni is elfelejtett. Gyorsan felöltöztettem. Az egyik itteni alkalmazott hölgy már a rendelő kapujában állt, és noszogatott, hogy értsem meg, neki megy a busza. Bólintottam. Beszélni nem beszéltem vele, hiszen ha annyira siet, biztosan nincs ideje beszélni. Ránéztem az órára, amikor már az utcán voltam a gyerkőccel. Még nem volt egy óra. Amikor én zártam a kollégiumot anno, sokszor még negyed órával zárás után is ott voltam, vagy tovább, hogy az utolsó diákok is össze tudják pakolni a holmijukat, de az is igaz, hogy nem lehet mindenki olyan lökött, mint én.

      Most már kényelmesen sétálgattunk hazafelé. Majdnem két óra volt, mire hazaértünk, és Gábris elálmosodott. Újra lefektettem. Négy óra után ébredt fel, és még tisztába kellett tenni, meg adni neki pár falatot, így elég késő volt, amikor Katával és Gábrissal beértünk az óvodába Gergőért. Ő volt az egyik utolsó a csoportjából, akiért érte jöttek a szülei, de ez nem rontotta el a kedvét, vidáman mesélte, hogy milyen volt a köszöntés az óvodában, és hogy mindenkinek ízlett a torta.

      Vera iskola után még rajzszakkörre ment, de már az is véget ért, mire érte mentünk. Mutatta a könyökét, amire steril vatta volt ragasztva egy amerikai bölénynek is elegendő adag ragasztószalaggal. Kérdeztem tőle, hogy ugye annyira fáj, hogy játszóházba már nem is tud velünk jönni. Biztosított róla, hogy azért a játszóházat ki fogja bírni. Szerencsénkre az egyik debreceni játszóház éppen kedden tart nyitva kedvezményes áron, ezért úgy döntöttünk, hogy ott ünnepeljük Gergő születésnapját. Reménykedtünk benne, hogy Gábrisnak nem kell külön percdíjat fizetnünk. Kellett. Út közben találtam egy cserebogarat. Nagyon tetszett a gyerekeknek, behozták az autóba is. Menet közben elégedetten lekakálta Gergő kezét, majd elrepült. Nevettünk rajta. Gergőben olyannyira megmaradt az eset, hogy este, amikor egri mama felhívta, az egész napi eseményekből éppen ezt mesélte el legrészletesebben, pedig a játszóházat is nagyon élvezte. Vera és Gergő önfeledten ugrándozott és csúszkált a játszóházban, Gábris viszont megijedt a hatalmas játékoktól. Nem akart semmit megnézni, csak bújt hozzánk. Kata megfogta a homlokát. Lázas volt. Erre igazából lehetett is számítani, hiszen az oltás után gyakran belázasodnak a picik. Kivittem az előtérbe, ahol megnyugodott. Adtam neki enni és inni. Annyira azért nem volt lázas, hogy az étvágya is elmenjen. Vera és Gergő olyan jól érezte magát, hogy végül mi voltunk az utolsók, akik elmentek a játszóházból. Gergő össze is barátkozott a két hölggyel, akik a szétdobált játékokat rakták a helyükre zárás előtt. Egyikük azt is megengedte, hogy Gergő begépelje a nevét a játszóház számítógépébe, sőt, kaptunk tőlük három lufit is. Az egyik hölgy azt is észrevette, hogy Gergőnek milyen hatalmas szempillái vannak, sőt, azt is, hogy az apjától örökölte, így ismét elsüthettem az egyik legrégebbi poénomat arról, hogy majd abból fogunk meggazdagodni, hogy szempillaspirál reklámokban szerepeltetjük a gyerekeinket. Mindháromnak ilyen hosszú szempillája van egyébként, és hozzá almási-kék szemük, ahogy anyósom nevezi.

      Hazafelé előkerült az autóban elrepült cserebogár. Gergő kabátjában volt. Érezte, hogy mászik a karján a kabáton belül. Nevette, hogy majd biztosan rákakál a vállára. Szerencsére ez nem következett be, sőt, az sem, amitől én tartottam, hogy Gergő véletlenül kilapítja a bogarat. Kibányásztam a kabátjából, és együtt engedtük el. Közben megbeszéltük, hogy mitől bogár egy bogár, és hogy minden bogár rovar, azaz rovátkolt barom, de nem minden rovar bogár, azaz egyben leadtam nekik egy anyagot biológiából, és matematikai logikából, ráadásul óradíjat sem számítottam fel. Igazából az így, apránként leadott tananyag jobban megragad bennük, mint amit a tanórákon hallanak. Büszke is voltam rá, hogy Vera annak idején azt írta az apák-napi szívecskémre, hogy azért szeret, mert sok mindent tanítok neki. Gergő azt írta, hogy azért, mert engedem, hogy használja a számítógépet. Erre már nem voltam annyira büszke, de kedves volt tőle.

      Ahogy hazaértünk, rendeltünk két pizzát. Gergő választhatott, hogy milyeneket. Egy tengeri herkentyűset és egy kukoricásat kért. Eleredt az eső, ezért a futár zuhogó esőben hozta ki. Annyira nagyon nem lehettünk szimpatikusak neki, de ez egy ilyen munka sajnos. Megvacsoráztunk, és gyorsan lefektettük a gyerekeket, így is túl sokáig maradtak fenn. Az esti imánál Gábris Kata ölébe kéredzkedett, és ha Gergő vagy Vera is oda akart bújni, akkor ellökte őket. Kata nevette, hogy féltékenykedik, de szerintem csak lökdösőset játszott. Átvettem én is az ölembe, és kipróbáltuk, hogy ott is így viselkedik-e. Amikor a testvérei hozzám bújtak, ismét ellökte őket. Estére még jobban felment a láza, de kapott egy lázkúpot, és lefektettük őt is aludni.

      Végre élvezhettem, hogy minden rendben, működik mindkét gépünk, és Kata is tud dolgozni, meg én is internetezhetek, méghozzá egyszerre. A világ ismét szépnek tűnt, az sem zavart, hogy a törülközőtartó megint leszakadt. Legalább a számítástechnikai berendezéseinkről elmondhattam, hogy rendben vannak. Kata is örült ennek. Nekiállt szkennelni a frissen megjavított multifunkcionális nyomtatónkkal. Be is szkennelt három oldalnyi anyagot, aztán meglepetten nézett rám: - Kihúztad?

      Nem, nem húztam ki, de a nyomtató nem kapott áramot, pedig megpróbáltam máshová is bedugni. A tökéletesen működő eszközparkunk illúziója tehát kb. fél napig tartott, merthogy az új gépet még délelőtt szereltem. Beletettem minden alkatrészt, amit az előző gépből ki tudtam menteni.

      Aki ismer, az tudja, hogy ha valami számítógépes kütyüt nem bírok rendbe hozni, az nagyon felbosszant. Most pedig különösen rosszul esett. Szitkozódtam egy sort, ami pedig nem szokásom, még Katára is ráförmedtem, aztán jól lefeküdtem aludni, hogy bosszút álljak a világon. A világ ezt felettébb zokon vette tőlem.

2012-04-25 Don Juan

       A fiam enyhén népszerű a lányok közt az oviban. A születésnapi zsúrjára csupa lányt hívott meg. Ma reggel rögtön körültáncolták a szebbik nem képviselői, és kérdezgették, hogy mivel szeret játszani. Gergő sorolt egy pár játékot. A lányok azonban tovább kérdezgették: - Nem úgy, hanem mivel szeretsz játszani az oviban, mert azt megvesszük neked.

      Gergő magabiztosan válaszolt: - Azt, amivel az oviban szeretek játszani, azt nem tudjátok nekem megvenni, mert én Gombos Emmával szeretek játszani.

Névnaptól születésnapig

2012-04-14 Névnap

      Szombat délutánra vendégségbe voltunk hivatalosak. A sógorom és az édesapja ünnepelte együtt a névnapját, amire minket is szeretettel és töménytelen mennyiségű étellel vártak. Ahogy átfutottuk a napi programajánlót, láttuk, hogy nem messze tőlük vasútmodell kiállítás van. Annak idején Németországban láttunk hasonlót a nejemmel, ami maradandó élmény volt számunkra, ezért úgy gondoltuk, nosztalgiázunk egy kicsit, a gyerekek pedig biztosan élvezni fogják a terepasztalok látványát. Így is lett. Beugrottunk megnézni a kiállítást a vendégség előtt. Szemerkélő esőben szálltunk ki az autóból és kicsit meg is áztunk, mire fedett helyre értünk, de a kiállító teremben kellemes meleg várt bennünket. Az egész kiállítás kb. 50 terepasztalból állt, de volt hozzá egy játék, ahol fel kellett írnunk, hogy melyik terepasztalon látunk sétáló szerelmes párt, legelésző teheneket, tetőn kibúvó embert, grafitit a falon, stb. Ezzel jól elszórakoztunk, sőt, a kicsiknek volt egy külön sarok, ahol vonatokkal lehetett játszani. Ezt Gergő ki is használta. Volt még ott néhány hasonló korú kisfiú. Az egyikkel Gergő össze is veszett egy vonaton. A másik kisfiú nagyon követelődző volt vele és szemtelen, ezt Gergő nem tolerálta, és felé rúgott egyet. Azonnal félrehívtam, és megbeszéltem vele, hogy most vagy indulunk innen tovább, vagy kibékülnek, de ezt a viselkedést nem engedem. Elmagyaráztam neki, hogy megértem, hogy dühös, én is mérges lettem volna a helyében a másik kisfiúra, de akkor sem szabad rugdosni a másikat. Gergő bólintott, hogy megértette, és ezután tényleg nem volt gond. Segítettem nekik elosztani a vonatokat, és onnantól kezdve szépen játszottak. Annyira belefeledkeztünk a játékba, hogy egy kicsit késve értünk a vendégségbe. A többiek már ott voltak. Sok ismeretlen arc volt a vendégek közt, de hamar összebarátkoztunk velük, és a gyerkőcök is mindenkit levettek a lábukról. A vendéglátók is megadták a módját rendesen, de mi is igyekeztünk kitenni magunkért. Még Gáborkán is csokornyakkendő volt, igaz, inkább csak a vicc kedvéért, de tényleg nagyon fess legénykének tűnt vele.

      Itt is jól éreztünk magunkat, elidőztünk kicsit. A gyerekek el is fáradtak rendesen. Hazafelé elaludtak az autóban.

2012-04-16 Dicséretek

      Az eseménydús hétvége után Vera rögtön egy versmondó versennyel kezdte az iskolát. Az első körből 3-an jutottak tovább. A tanító néni nagyon gondolkodott rajta, hogy ne Vera legyen-e az egyik, de végül úgy döntött, hogy nem, mert Vera elég halkan mondta a verset. Ez sajnos tényleg így volt. Otthon is mondtuk neki, hogy hangosabban kellene, de csak megrántotta a vállát, mondván: „lesz mikrofon”. Azért Vera is kapott oklevelet a versenyen való részvételért, amit meg is érdemelt, mert derékul megtanulta a verset. Ennyivel máris gazdagabb lett. Nyerni meg nem kell mindig. A többiek is sokat készültek a versenyre, megérdemlik a helyezésüket. Ezt Vera is megértette, nem is vette zokon, hogy nem jutott tovább, sőt magabiztosan, jó kedvvel felelt környezet órán és a hegedűtanár néni is csak dicsérni tudta este. Gergő is megörvendeztetett minket. Ma ő volt a napos az óvodában, és nagyon ügyesen végezte a feladatát. Büszkék voltunk rá is.

2012-04-19 Zúza

      Csütörtök délutánra megbeszéltem egy volt diákommal, hogy átjön kicsit hozzánk és segít rendbe hozni a kertünket, amit eléggé felvetett a gaz. Én a gyerek mellett nem igen tudok ezzel foglalkozni, mire meg jön a nyári szünet, és Kata is ráér majd kicsit, a kertben derékig ér majd a tarack.

      Természetesen nem vártam üres kézzel a srácot. Vettem a hentesnél zúzát, főztem belőle egy igazán jól sikerült pörköltöt. Becsomagoltam néhány szendvicset is későbbre, hogy meg tudjam kínálni a nebulót. Már épp indultam a templomba, hogy a sekrestyés Imre bácsitól kölcsön kérjek néhány szerszámot, amikor láttam az internetes üzeneteim közt, hogy a srác lemondta a mai munkát, mert délután pótoltak az egyik kollégámmal egy elmaradt órát.

      Nem gond. Egyébként ezt a diákomat szívesen segítem, amiben tudom, mert sok lókötőt tanítottam, és ez a fiú is olyan dolgokba keveredett, amikből erősen javallott lett volna kimaradnia, de biztosan tudom, hogy ő rendes fiú, és ha kap némi segítséget, nagyon hasznos életet fog élni.

2012-04-21 Famentés

      Ma délelőtt gyorsan összerottyantottam egy spenótot 4 tükörtojással. A tojások nagy részét Gábris ette meg. A főzelék is ízlett neki. Ebéd után kimentünk kicsit sétálni. Régóta figyeltem egy kis magról nőtt nyárfát, hogy milyen szépen növöget. Most sajnálattal vettem észre, hogy valaki gyökerestől kitépte. Igazából nem csodálkoztam ezen. Sokan allergiásak a nyárfapollenre, ezért már kezdeményezték azt is, hogy vágják ki az összes nyárfát a lakótelepről. Tekintve, hogy a lakótelepen főleg ez a faj képes életben maradni, és többségében ilyen fák is élnek itt, ez elég nagy pusztítással járna, ráadásul ezzel egy évszázadok óta felülmúlt, kártékony gondolkodásmódot élesztenénk fel, tudniillik azt, hogy amelyik faj zavar minket, azt irtsuk ki. Tudom, hogy a nyárfákat nem fenyegeti az a veszély, mint a vándorgalambokat, amikből kilőtték az utolsó példányokat is, hogy ne rondítsanak a városokba, de ezen a fácskán megesett a szívem. Szerencsére eléggé a város szélén lakunk, úgyhogy kisétáltam Gábrissal és a fácskával egy olyan területre, ahol csak a fű nő, nincs a közelben egy ház sem, csak egy patakocska. A patak partján elültettem a fát. Igen ám, de nem volt nálam semmi, amivel meg tudjam öntözni. Kértem a Jóistent, hogy ha akarja, hogy ez a fa megmaradjon, öntözze meg ő. Estére eleredt az eső.

      Hazafelé meglátogattuk Ida mamát, aki ez én anyai nagyanyám. Gábrisnak adott egy perecet, amit Gábris mohón tömött a szájába. Mama egyfolytában ijedezett, hogy megfullad a gyerek. Én csak legyintettem, hogy már 12 foga van, megrágja. A perec el is tűnt Gábris szájában az utolsó morzsáig. Ezután mama konyhaszekrényén kezdte tekergetni az ajtónyitó gombokat. No, ez végképp nem tetszett nagymamának. Egyre gyakrabban mondogatta, hogy „Mennyetek már!”. Úgy értelmeztem, hogy azt szeretné, ha elmennénk. El is indultunk. Mama csomagolt nekünk oda egy kis zaftos húst, tésztával. Lelkünkre kötötte, hogy az edényt majd hozzuk vissza. Megköszöntük, és hazamentünk. A hús nagyon jól jött másnap ebédre.

2012-04-23

      Gábris ma reggel hosszú és kitartó próbálkozás után felvette Kata harisnyáját. Már 12 foga van, és egész ügyesen jár. Beszélni keveset beszél, akkor sem szépen formált szavakat, de lényegre törő, és megérteti magát. Legfőképpen akkor szól, ha éhes.

       Gergőt ma délben elhoztuk az oviból, mert megbeszéltük a védőnővel, hogy ma délután átviszem hozzá a két fiunkat. Gábrisnak a 15 hónapos oltásához kellett egy kis méricskélés, Gergő pedig 24-én tölti az ötöt, úgyhogy meg kellett ejteni nála is az öt éves státuszvizsgálatot. A védőnő előtt azért beugrottunk egy játékboltba, ahol Gergő választhatott magának játékot, de megbeszéltük, hogy csak olyat veszünk meg, amit ki tudunk fizetni. Ezt a szabályt elfogadta. Két kardot választott magának és egy kalóz felszerelést. Nem díjazzuk a játékfegyvereket, de úgy gondoltuk, hogy a kard belefér, hiszen szép kellék is lehet, sőt, karddal vívni inkább elegáns testgyakorlás, mintsem értelmetlen bum-bum, amit a játékpuskákkal szoktak játszani a fiúk.

      Korábban írtam ,hogy egyszerre romlott el minden gépünk. Végül a mosógépet papa megjavította, a TV még mindig rossz, de az nem gond. Az autó még várat magára, de használható. Nyáron akarjuk teljesen rendbe rakatni. Eddig egy olajcserére futotta, de azóta nem jelez motorhibát. A számítógépről viszont lemondtam. Nem lehetett megmenteni. Ma viszont elhatároztuk, hogy a maradék megtakarított pénzünkből igenis veszünk egy számítógépet. Szerencsére van Debrecenben egy üzlet, ahol nagyon olcsón lehet venni remek állapotban lévő használt gépeket. Én is elcsodálkoztam, hogy 12 hónap garanciát adnak használt gépre is. Nem is teketóriáztunk, vettünk egy számítógépet. Ez a probléma is megoldva.

      Otthon még kipakoltuk a játékokat, a gépet és Gergő óvodai holmiját, aztán Katával, Gábrissal és Gergővel elindultunk a védőnőhöz. Mindkét gyerkőc ügyesen bemutatta a tudományait, a védőnő nagyon meg volt velük elégedve. Vera viszont annál rosszabb hírekkel jött haza az iskolából. Beszedték a környezet könyvét, amiben nem volt elkészítve a házi feladat, mert az iskolában felejtette a könyvet és nem tudott benne dolgozni hét végén. A matematika leckéjén viszont sokat dolgozott, csak épp elfelejtette bevinni az iskolába a könyvet. Nagyon mérges lettem rá, mert reggel többször rákérdeztem, hogy ezer százalék-e, hogy rendben van a leckéje és a felszerelése. Kata is mérges volt rá. Megegyeztünk, hogy mostantól se játék, se fürdés, se vacsora, amíg a táska rendben nincs. Vera nagyon szomorú lett. Elmagyaráztam neki, hogy ha nekem olyan képességeim lettek volna, mint neki, akkor nagyon sokra vihettem volna. Elmondtam, hogy nekem mindig sokat kellett tanulnom és nagyon figyelnem a határidőket és a felszerelésemet, hogy eredményt érjek el. Katának erre nem volt szüksége, mert hihetetlenül jó képességei vannak. Verában viszont megvannak Kata jó képességei, ha megtanulja az én pontosságomat és rendszeretetemet mellé, akkor szárnyalni fog. Ettől kicsit jobban érezte magát, a vacsorát már jó kedvvel ette.

      Megpróbáltuk hamar lefektetni a gyerekeket, de ez ma sem sikerült. Ráadásul, amíg ébren voltak, addig nem nagyon tudtunk mással foglalkozni, így Kata akkor állt neki almát pucolni Gergő születésnapi tortájához, amikor már mind elaludtak. Hiába segítettem én is, még éjfél után is a tortán dolgozott, de reggelre gyönyörű lett a torta. Bevittük az óvodába, hogy ott is fel tudják köszönteni Gergőt, és megkínálhassa a csoporttársait, elvégre egyszer 5 éves az ember. 

2012-04-13 Megint tanú

Mára beszéltük meg a rendőrségen, hogy bemegyek tanúskodni néhány diákom decemberi ökörködése miatt. A pech az, hogy pár apró részletet leszámítva, el is felejtettem az esetet. Nagy ajándéka a Jóistennek, hogy pillanatok alatt tudom törölni a memóriámat, így nem kínoznak soha a múltbéli dolgok. Ma Katának nem kellett bemennie dolgozni, ezért is egyeztettünk mára időpontot, hiszen a rendőrségre Gábrist nem akartam magammal vinni, így Kata tudott rá otthon vigyázni. Felhívtam három kollégámat, de ők sem tudtak többet, mint én. Arra szerencsére emlékeztem, hogy anno felírtam mindent a nevelőtanári naplómba, de az iskolai dokumentum, tehát nem hozhattam el. Bementem a kollégiumba, hogy átolvassam legalább mielőtt tanúskodnék. A napló meg is volt… kulccsal bezárva az utódom fiókjába. Természetesen az új kolléga épp nem volt ügyeletben, a kulcsot pedig elvitte magával. Felhívtam telefonon. Mondtam neki, hogy igen, arról az esetről lenne szó, amiről már beszéltünk. Némi hallgatás után közölte, hogy természetesen el is olvasta a naplóban az esetleírást a beszélgetésünk után…, de már nem emlékszik rá. Ekkor jöttem rá, hogy ez a decemberi kihágás valószínűleg egy másik dimenzióban történt, vagy benne voltak az UFO-k is és valami Man in Black-ből lopott készülékkel kisikálták mindenkinek az agyát.

      Nem volt más hátra, mint előre, tehát átkullogtam a rendőrségre, ahol elég érdekes alakokkal kellett együtt várnom. Az előttem álló úriember, mikor az adatait kellett bediktálnia, bizonytalan volt, hogy 97-ben vagy 70-ben született-e. Amíg a soromra vártam, a mentőt is ki kellett hívni, mert valaki rosszul lett. Az én gyomrom is felfordult, ami egy régebbi betegségem miatt sajnos elég gyakran megesik velem, ezért külön be kellett kéredzkednem egy mosdóba, mert a váróban ilyen természetesen hírből sem létezett. A rendőrnő, aki kihallgatott, azonban mindenért kárpótolt. Nálam legalább 8-10 évvel fiatalabb, igen kellemes megjelenésű hölgy volt, megfelelően mély dekoltázzsal, és én is csak hűséget fogadtam, vakságot nem.

      Mivel igazat kellett mondanom, és nem is volt okom rá, hogy ne ezt tegyem, bevallottam, hogy csak pár részletre emlékszem az esetből, elmondtam azt, amit tudok, aztán siettem haza, hogy otthon legyek, mire jön a biztosítótól a szakértő, megállapítani, hogy mekkora kár ért bennünket. Nem jött, pedig délutánra beszéltük meg vele. Közben a falak úgyahogy megszáradtak, sőt, a szőnyegek is. A szoba már nem tűnt annyira katasztrófa sújtotta övezetnek. Katával kicsit kitakarítottunk, és leraktuk a szőnyegeket a helyükre. Motoszkált bennem a kisördög, hogy nem kellene rendet rakni a szobában, amíg a biztosító nem látta, de tisztában voltam vele, hogy úgyis szakembert küldenek, akit nem a látszat érdekel, hanem a valós kár, azt pedig fogja látni a falakon és a plafonon. A tönkrement tárgyakra pedig úgysem volt biztosításunk. Azt valójában fel sem tudtuk mérni, hogy a könyvespolcunkon hány könyv ázott el, és hány menthető ezek közül, pedig voltak köztük dedikált példányok is. Miután rendet raktunk, egészen visszatért a komfort érzetünk, és nyugtáztuk, hogy ezt is túléltük. A falakat és a plafont majd nyáron lemeszeljük kicsit, ha már mindenki túl lesz a hajtáson, addig pedig… élünk, mint eddig. 

Folytatás

2012-04-01 Tavaszi szünet

      Pénteken volt az utolsó tanítási nap, de csak Verának és Gergőnek. Az önkormányzati iskolákban és óvodákban még jövő hét szerdáig okulnak a nebulók, sőt, a nejemnek szombaton is egész nap előadásai voltak az egyetemen. Édesanyám biztosított, hogy szombaton küld ebédet. Megköszöntem, de megnyugtattam, hogy elboldogulok. Azért mégis küldött át húsleveset, hagymás tört krumplit és sült csirkét. Mikor édesapám megérkezett az étellel, épp a konyhában sürögtem, már majdnem elkészültem a bolognai spagettimmel. Addig a gyerekek játszottak a szobában, még Gábrissal sem volt gond. Végül úgy alakult, hogy a húslevesből mindenki evett, de a gyerekek inkább a spagettit kérték másodiknak, én pedig megettem a csirke egy részét, a többit eltettük Katának vacsorára. elég későn vacsoráztunk, mert egy meghívott atya tartott a templomban lelki gyakorlatot, amire elmentem, amikor Kata hazaért. A lelkigyakorlat eléggé elhúzódott, de megérte elmenni.

      Vasárnap szép ünnepre ébredtünk. A virágvasárnap az egyik kedvenc ünnepem. Kata és Vera szépen felöltözve előre siettek, mert ilyenkor körmenetet tartunk és passiót éneklünk, Kata pedig még próbálni szeretett volna a kórussal. Ő volt a karvezető. Egy neves énekest megkért, hogy énekelje ő az evangélista szerepét, és barátságból el is vállalta. Nagy dolog ez, mindannyian örültünk neki. Vera egy osztályba jár az énekes fiával és együtt járnak a zeneiskolába szolfézsra is. Csak az utolsó próbán tudatosult bennem, hogy kivel is fogok együtt énekelni. A szokásos gyomorbajom így most még jobban felerősödött az izgalomtól, alig tudtam elindulni a fiúkkal a körmenetre. Már épp sikerült bezárnom az ajtót, amikor megjelent édesanyám egy csokor barkával, egy tál tepertővel és egy bödön zsírral. A tepertőnek is örültem, de a barka különösen jól jött, hiszen máris tudtuk vinni a körmenet előtti barkaszentelésre, a körmeneten pedig már vihettük magunkkal. Volt, aki igazi pálmaágat hozott, hiszen azt lengettek Jeruzsálemben, mikor Jézus belovagolt szamárháton, de a barka kedves magyar hagyomány abból az időből, amikor nem volt könnyű Magyarországon pálmaágat szerezni.

      A templomban az evangéliumot most nem a pap olvasta, hanem a kórus énekelt passiót. Remekül sikerült. Volt néhány oda nem illő hang, de egy élő előadáson ez előfordul, és a 20-30 énekesből csak alig 4 volt igazán képzett. Én például úgy énekeltem a főpap pár soros szerepét, hogy kottát sem tudok olvasni, csak hallás után szoktam megtanulni a műveket. Valójában nekem gépésztanulóként középiskolában énekórám sem volt soha.

      A mise ismét elég sokáig tartott. A görög katolikusokkal együtt használjuk a templomunkat, és már a kapuk előtt várakoztak a görög misére, mikor véget ért a mi szertartásunk. A gyerekek nagyon szépen viselkedtek mindvégig. Vera a kórusban is énekelt, igaz, ő nem bírta végigállni a passiót, mint a felnőttek, hanem leült közben, de nem vettük tőle zokon, végül is ő a kórus legfiatalabb tagja.

      Egész nap elég hűvös, szeles volt az idő, de délutánra kisütött a nap, ezért kivittem a gyerekeket kicsit a játszótérre. Gábris otthon maradt anyával, mert elaludt, estére mégis nyűgös lett és másnap reggel az orrát is orrszívóval kellett kiszívnunk, mert tele volt takonnyal. Gergő már pénteken is taknyosan jött haza az óvodából, ez nála továbbra sem javult, de nap közben jól érezte magát, csak reggel köszörülte a torkát és fújta az orrát. Remélem, hogy melegre fordul az idő és meggyógyulnak, mert elég kellemetlen lenne, ha az egész tavaszi szünetben a négy fal közé lennénk zárva.

2012-04-03 Nagyhét első napja

      Ebédre csirkepörköltöt főztem és egy kis zöldséglevest. Ugyan a pörkölt nem épp nagyhétre való étel, de ahogy szétnéztem otthon az alapanyagok között, ezt találtam a legalkalmasabbnak. A gyerekeink pedig mind 14 éven aluliak, tehát akár nagypénteken is ehetnének húst. Ebéd után úgy döntöttünk, hogy mégis kimegyünk egy kicsit sétálni, már Gábris is jobban érezte magát. Ellátogattunk édesapám szervizébe, de épp annyi munkája volt, hogy nem is zavartuk, inkább beültünk egy közeli cukrászdába, ahol Gábornak külön süteményt kellett rendelni, mert nem érte be azzal, hogy a miénkből kap falatokat. A cukrászda után elmentünk egy játszótérre, amin van egy kosár alakú hinta. Ezt a játszóteret azért szeretjük, mert ebben a hintában Gábris is tud hintázni, és nagyon élvezi.

      Gábris új tudományai: Tollal rajzol papírra, mond szavakat egész érthetően (apa, baba), 6-7 lépést megtesz kapaszkodás nélkül, utána ügyesen fenékre csücsül. A pelenkázó feletti képen, ha mondjuk neki, hogy kerék, akkor rámutat a kerékre. Testileg is szépen fejlődik. Kinőtt a tizedik foga.

2012-04-05 Készülődés

      Takarítottunk a gyerekekkel. Kitalálták, hogy mind robotok vagyunk. Vera az egyes robot, Gergő a kettes, Gábris a hármas, anya a négyes és apa a Főfőrobot. A hármas roboton volt egy kis vita, hogy pusztításra van programozva, vagy még most fejlesztik a programját.

2012-04-06 A védőnő látogatása

      Ma volt nálunk először az új védőnőnk. A kaputelefonon csengetett be, én pedig kirohantam a panel bejáratához, mert a kaputelefonunk évek óta nem működik rendesen. A földszinten lakunk, így egyszerűbb kézzel nyitnom az ajtót. Mikor megláttam a fiatal hölgyet, azt hittem, hogy szórólapokat jött bedobálni, még morogtam is valamit, mert némileg bosszant, hogy minden szórólapos a földszint 1-es lakásba csenget, azaz hozzánk. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy mi járatban van. Rajtam a létező legszakadtabb pólóm volt, a gyerek mindhárman otthon voltak, a feleségem az egyetemen, a lakás pedig merő felfordulás. Intettem a gyerekeknek, hogy pakolják el a játékokat, amiket Gábris szétszórt. Gergő büszkén jelentette a védőnéninek: „Mindig mi szoktunk pakolni Gáborka után.” Lebuktam. Végül még jól is vette ki magát a dolog, hiszen tanulnak egy kis felelősséget a gyerekek. Nagyon kedves volt a védőnéni. A gyerekek hamar összebarátkoztak vele. Mindketten szavaltak verset is, Gáborka pedig bemutatta, hogy milyen ügyesen tud már járni. Megegyeztünk, hogy hamarosan átviszem Gábrist súlymérésre, Gergőt pedig az 5 éves státuszvizsgálatra.

2012-04-08 Hosszúpályi

      Vasárnap Hosszúpályiba utaztunk. Katát hívták kántorkodni, és úgy döntöttünk, hogy megy vele a család. Arra azonban nem számítottunk, hogy egyik napról a másikra így lehűl a levegő. A kocsiban is fáztunk, kint pedig csontig hatolt a szél, márpedig elég alaposan bejártuk a környéket, mert egy illemhelyet kellett keresnem. A templomnál nem volt ugyanis. Próbálkoztunk egy közeli üzletnél, amire ki volt írva, hogy nyitva, de zárva volt, a polgármesteri hivatalnál, és a szemközti iskolában is. Végül Gergő egy fát jelölt meg, én meg úgy döntöttem, hogy kibírom. Nagyon szép kis katolikus templom van Hosszúpályiban. A karzatra ódon falépcsők vezetnek fel, az orgonáján pedig Liszt Ferenc is játszott valaha. A karzatot viszont egyáltalán nem tervezték gyerekbarátra, abban a korban, amikor épült, nemigen volt ez szempont. Vera nagylányként fent maradt anyával énekelni, én pedig lementem a fiúkkal. Gábris szokatlanul nyűgös volt. Egy percre sem tudtam vele leülni, de még azt sem hagyta, hogy megálljak egy helyben. Egy templomban mise alatt viszont nem illik járkálni. Más persze a Szent Családban, ahová minden vasárnap járunk. Ott már jól ismernek minket, és ott a karzaton nem gond, ha a gyerekeink eljátszogatnak egy kicsit. Itt viszont zavaró volt. Az áldozásnál ki is vittem a fiúkat. A közelben a Krisztus szeretete egyház tartott istentiszteletet. Hozzájuk bekéredzkedtünk a mosdóba. Elnézést kértem tőlük, mondtam, hogy Debrecenből jöttünk, és nem ismerjük a környéket. Nagyon kedvesek voltak. Kicsit még beültünk az autóba zenét hallgatni, aztán megérkezett Kata is. Eléggé elment az idő. Úgy terveztük, hogy nyulat sütünk ebédre, de láttuk, hogy abból már csak vacsora lesz, ezért eldöntöttük, hogy étteremben ebédelünk. Több éttermet bejártunk, mire találtunk egyet, ami nyitva volt. Sajnos út közben elütöttünk egy fácántyúkot. Egyszerűen nem tudtuk kivédeni. Közvetlenül az út mellől reppent fel, egyenesen a szélvédőnknek. Mégis lehet, hogy megúszta könnyebb sérüléssel, mert amikor kiszálltam szétnézni, sehol sem találtam a tetemet. A szélvédő sem tört össze.

      Ha már étterembe mentünk, megadtuk a módját. Nagyon finom volt minden. A gyerekek desszertként túró gombócot kértek. Ezt mézes tejföllel és fahéjjal tálalták. Még Húsvét előtt vettem egy fél kg túrót, el is határoztam, hogy ilyet készítek otthon is.

      Gábris sajnos estére belázasodott, ezért le kellett mondanom arról a tervemről, hogy hétfőn csokornyakkendőt kötök rá, és viszem magammal locsolkodni. Egyébként már sokszor simogat minket, hogy "hejte-hejte" azaz inkább "ette-ette". Ha éhes mondja, hogy "emme emme". Már van, hogy átgyalogol a szobán. Gergőnek is volt ma egy jó húzása: Sorolta, hogy milyen betűket és számokat ismer már. Például az A-t, az S-t, stb. Aztán a végén megjegyezte: "Csak azt szoktam elfelejteni, hogy milyen az alakjuk." A lényeg, hogy a többi az megy flottul.

2012-04-09 Húsvéthétfő

Gergővel voltunk locsolkodni. Nagypapa érkezett hozzánk reggel elsőként, ő hamarabb locsolta meg Verát és Katát, mint mi. Vera mindenkinek mondott válaszverset is, és kaptunk a saját maga festette tojásokból is. Ezután papa elvitt minket autóval édesanyámhoz, nagymamához és a nővéremhez, meg a lányához. Nővéreméknél volt kis nyuszi is, aminek Gergő nagyon örült, főleg, amikor megtudta, hogy ezt a nyuszit megtartjuk. Édesanyámék kertjében fog lakni egy nyúlketrecben, tehát bármikor meglátogathatjuk majd.

      Délután immár gyalogszerrel és kettesben elmentünk egy kedves idős nénihez, akit a templomból ismerünk. Gergő meglátta, elgondolkozott, aztán mondta a néninek: "Téged meglocsollak, mert öreg vagy." Szerencsére Gergőtől még senki nem érzi szemtelenségnek az őszinteséget. Még néhány családhoz ellátogattunk a barátaink közül. Mindenkinél Gergő mondott locsolóverset, én összefoglaltam a mondanivalómat annyiban, hogy „Krisztus feltámadt!”

      Gergő nap végére eléggé elfáradt, de amikor bementünk egy kedves barátunkhoz, akinek korábban ajándékoztunk egy szőnyeget, rögtön a padlóra mutatott: „Az a mi szőnyegünk.” Ahhoz is volt esze, hogy egy nénit megkérjen, hogy csomagoljon oda neki némi földimogyorót, de elmagyaráztam neki, hogy ez nem illik.

2012-04-10 Gombócok

      Elkészítettem a túrógombócot ebédre. A recept megadta, hogy mennyi darát kell bele tenni, de én túl puhának találtam, ezért szórtam még bele. Amikor a gombócokat formáltam, még így is túl puhának tűnt, féltem, hogy eldeformálódnak, ha a forró vízbe dobom őket. Nem így történt, viszont megfőve egy kicsit túl kemények lettek a gombócok. Raktam rájuk mézes tejfölt és fahéjat, ahogy az étteremben láttuk. Finom volt. A gyerekek jóízűen megették, de még a feleségemnek is jól esett.

2012-04-11 Beázás

      Elég rossz alvó vagyok, mármint jól alszom, ha egyszer elaludtam, de nehezen alszom el és nem mindig akkor, amikor szeretném. Értekezleteken, iskolai rendezvényeken például szinte leragad a szemem - van, hogy nem is csak szinte - de otthon sokszor akár hajnal kettőig is fennmaradok. Most is ez történt. Valami B kategóriás filmet néztem a gépemen, amikor a hátam mögött valami kis csörgést hallottam. Először arra gondoltam, hogy a gyerekek valamelyik játékán a celofán zizeg, de a hangok egyre erősödtek, és egyre több irányból jöttek. Felkattintottam a villanyt, és láttam, hogy víz csöpög a plafonról, de akkor már a csillárról is, úgyhogy villany le. Rohantam a felettünk lakói idős házaspárhoz, dörömböltem az ajtajukon ököllel, de semmi válasz nem érkezett. Első kétségbeeséseben felhívtam édesapámat, aztán a pizsamámra felkaptam egy farmert és átrohantam a házmesterhez, aki két lépcsőházzal arrébb lakik. Őt elég nehéz volt kiverni az ágyból, de mikor elmondtam neki, hogy nem csak a mi lakásunk ázik, hanem a folyosókon is hömpölyög a víz, szedni kezdte a lábát. Ő vette észre, hogy a felettünk lakóknál ég a villany. Bevallom, arra számítottam, hogy a néni talán rosszul lett a kádban, ez okozza a mi problémánkat is. Amíg a pincében a főcsapot próbáltuk elzárni, sikerült valakinek felébreszteni a nénit. Mint kiderült, nem volt semmi baja, csak altatóval szokott aludni, ezért volt nehéz felébreszteni. Kata közben a szobát telerakta vödrökkel, kádakkal, edényekkel, tálakkal. Mindenütt folyt a víz, mintha vízcsapból ömlene. Édesapám közben átjött hozzánk, és csóválta a fejét, hogy nem akar minket elkeseríteni, de a parkettánknak annyi. Gábrist este 38,7 fokos lázzal fektettük le aludni, de a kalamajkára felébredt, ahogy Gergő is. Innentől Gábrist felváltva hordozta valaki az ölében. Közben hol a lakást mentettük, hol a folyosóról lapátoltuk ki a vizet, hogy ne ázzon el a pince és az ott lévő elektromos berendezések.

      Reggelre úgy nézett ki a lakásunk, mint egy csatatér, mindenütt szétszórt nedves ruhák, csöpögő törölközők hevertek, a szőnyeget felcsavartuk. A biztosítónknál megtettem a kárbejelentést. Majd küldenek egy szakértőt. Nagyon nem hiányzott most ez nekünk.