Mára beszéltük meg a rendőrségen, hogy bemegyek tanúskodni
néhány diákom decemberi ökörködése miatt. A pech az, hogy pár apró részletet
leszámítva, el is felejtettem az esetet. Nagy ajándéka a Jóistennek, hogy
pillanatok alatt tudom törölni a memóriámat, így nem kínoznak soha a múltbéli
dolgok. Ma Katának nem kellett bemennie dolgozni, ezért is egyeztettünk mára
időpontot, hiszen a rendőrségre Gábrist nem akartam magammal vinni, így Kata
tudott rá otthon vigyázni. Felhívtam három kollégámat, de ők sem tudtak többet,
mint én. Arra szerencsére emlékeztem, hogy anno felírtam mindent a nevelőtanári
naplómba, de az iskolai dokumentum, tehát nem hozhattam el. Bementem a
kollégiumba, hogy átolvassam legalább mielőtt tanúskodnék. A napló meg is volt…
kulccsal bezárva az utódom fiókjába. Természetesen az új kolléga épp nem volt
ügyeletben, a kulcsot pedig elvitte magával. Felhívtam telefonon. Mondtam neki,
hogy igen, arról az esetről lenne szó, amiről már beszéltünk. Némi hallgatás
után közölte, hogy természetesen el is olvasta a naplóban az esetleírást a
beszélgetésünk után…, de már nem emlékszik rá. Ekkor jöttem rá, hogy ez a
decemberi kihágás valószínűleg egy másik dimenzióban történt, vagy benne voltak
az UFO-k is és valami Man in Black-ből lopott készülékkel kisikálták
mindenkinek az agyát.
Nem volt más
hátra, mint előre, tehát átkullogtam a rendőrségre, ahol elég érdekes alakokkal
kellett együtt várnom. Az előttem álló úriember, mikor az adatait kellett bediktálnia,
bizonytalan volt, hogy 97-ben vagy 70-ben született-e. Amíg a soromra vártam, a
mentőt is ki kellett hívni, mert valaki rosszul lett. Az én gyomrom is
felfordult, ami egy régebbi betegségem miatt sajnos elég gyakran megesik velem,
ezért külön be kellett kéredzkednem egy mosdóba, mert a váróban ilyen természetesen
hírből sem létezett. A rendőrnő, aki kihallgatott, azonban mindenért kárpótolt.
Nálam legalább 8-10 évvel fiatalabb, igen kellemes megjelenésű hölgy volt,
megfelelően mély dekoltázzsal, és én is csak hűséget fogadtam, vakságot nem.
Mivel igazat
kellett mondanom, és nem is volt okom rá, hogy ne ezt tegyem, bevallottam, hogy
csak pár részletre emlékszem az esetből, elmondtam azt, amit tudok, aztán
siettem haza, hogy otthon legyek, mire jön a biztosítótól a szakértő,
megállapítani, hogy mekkora kár ért bennünket. Nem jött, pedig délutánra
beszéltük meg vele. Közben a falak úgyahogy megszáradtak, sőt, a szőnyegek is.
A szoba már nem tűnt annyira katasztrófa sújtotta övezetnek. Katával kicsit
kitakarítottunk, és leraktuk a szőnyegeket a helyükre. Motoszkált bennem a
kisördög, hogy nem kellene rendet rakni a szobában, amíg a biztosító nem látta,
de tisztában voltam vele, hogy úgyis szakembert küldenek, akit nem a látszat
érdekel, hanem a valós kár, azt pedig fogja látni a falakon és a plafonon. A
tönkrement tárgyakra pedig úgysem volt biztosításunk. Azt valójában fel sem
tudtuk mérni, hogy a könyvespolcunkon hány könyv ázott el, és hány menthető
ezek közül, pedig voltak köztük dedikált példányok is. Miután rendet raktunk,
egészen visszatért a komfort érzetünk, és nyugtáztuk, hogy ezt is túléltük. A
falakat és a plafont majd nyáron lemeszeljük kicsit, ha már mindenki túl lesz a
hajtáson, addig pedig… élünk, mint eddig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése