Jól indult a
nap. Kata vitte a gyerekeket iskolába és óvodába. Vitte magával a remekül
sikerült almatortát is. Reggel gyorsan nyomtatott pár meghívót, amit Gergő
kiosztott a barátainak, jobban mondva, a barátnőinek. Ezután nem jött haza,
hanem elment készülni a közelgő vizsgáira. Mi nyugalomban eljátszogattunk
Gergővel. Ma nem is főztem, mert még volt elég maradék a hűtőben. Ekkor
csörrent meg a telefon. Az iskolából hívott az ápolónő, hogy Vera elesett, és
el kellett látni. eléggé megijedtem, mert amikor legutóbb ilyen hívást kaptunk,
akkor Vera még bölcsődés volt, és úgy kaptuk vissza, hogy több öltéssel össze
volt varrva az álla.
Gábrist
lefektettem aludni, pont elnyomta az álom, amikor felhívott Kata, hogy ugye nem
felejtettem el, hogy Gábrist 11 és 13 óra közt oltásra kell vinni.
Elfelejtettem, de már nem akartam Gábrist felébreszteni. 12-kor ébredt magától.
Úgy gondoltam, ha sietek, fél óra alatt a dokihoz érünk. Gábris gyorsan lenyelt
egy egész banánt, egy Túró Rudit és egy mandarint, aztán rohantunk az oltásra.
Kicsivel fél egy után értem oda. Mi voltunk az utolsók, és látszott a doktornőn
és az asszisztenseken is, hogy lenne más dolguk is, mint velünk foglalkozni.
Ráadásul a rohanástól én úgy izzadtam, mint egy ló. Meg is kérdezték, hogy „ilyen
meleg van odakint?”. Kicsit furcsállották, hogy Kata nem jött velünk, mert azt
ugye mindenki tudja, hogy egy apuka a gyerekoltás terén csakis inkompetens
személy lehet. Meg is kérdezték háromszor, hogy biztos, hogy Kata nem mondta,
hogy írassak lázkúpot, vagy valamit? Gábris nagyon ellenállt a doktor néninek. Sehogy sem akart oltást kapni. Alig bírtam
lefogni két kézzel, és így is kirántotta magát akkor is, mikor a tű a vállában
volt, és akkor is, amikor a fenekében. Persze így jóval fájdalmasabb volt a
dolog, és számíthattunk rá, hogy be is fog kékülni a szúrások helye. Vera annak
idején észre sem vette, mikor beadták neki az injekciót. Az is igaz, hogy
Gábrisnak már volt tapasztalata ilyen téren. Neki korábban kettős sérvműtétje
volt, tehát már lehetettek emlékei a fehér köpenyes nénikről. Nagyon sírt a
szúrások után, de a doktor néni adott
neki egy képet, ami annyira
érdekelte, hogy sírni is elfelejtett. Gyorsan felöltöztettem. Az egyik itteni
alkalmazott hölgy már a rendelő kapujában állt, és noszogatott, hogy értsem
meg, neki megy a busza. Bólintottam. Beszélni nem beszéltem vele, hiszen ha
annyira siet, biztosan nincs ideje beszélni. Ránéztem az órára, amikor már az
utcán voltam a gyerkőccel. Még nem volt egy óra. Amikor én zártam a kollégiumot
anno, sokszor még negyed órával zárás után is ott voltam, vagy tovább, hogy az
utolsó diákok is össze tudják pakolni a holmijukat, de az is igaz, hogy nem
lehet mindenki olyan lökött, mint én.
Most már
kényelmesen sétálgattunk hazafelé. Majdnem két óra volt, mire hazaértünk, és
Gábris elálmosodott. Újra lefektettem. Négy óra után ébredt fel, és még
tisztába kellett tenni, meg adni neki pár falatot, így elég késő volt, amikor
Katával és Gábrissal beértünk az óvodába Gergőért. Ő volt az egyik utolsó a
csoportjából, akiért érte jöttek a szülei, de ez nem rontotta el a kedvét, vidáman
mesélte, hogy milyen volt a köszöntés az óvodában, és hogy mindenkinek ízlett a
torta.
Vera iskola után
még rajzszakkörre ment, de már az is véget ért, mire érte mentünk. Mutatta a
könyökét, amire steril vatta volt ragasztva egy amerikai bölénynek is elegendő
adag ragasztószalaggal. Kérdeztem tőle, hogy ugye annyira fáj, hogy játszóházba
már nem is tud velünk jönni. Biztosított róla, hogy azért a játszóházat ki
fogja bírni. Szerencsénkre az egyik debreceni játszóház éppen kedden tart nyitva
kedvezményes áron, ezért úgy döntöttünk, hogy ott ünnepeljük Gergő
születésnapját. Reménykedtünk benne, hogy Gábrisnak nem kell külön percdíjat
fizetnünk. Kellett. Út közben találtam egy cserebogarat. Nagyon tetszett a
gyerekeknek, behozták az autóba is. Menet közben elégedetten lekakálta Gergő
kezét, majd elrepült. Nevettünk rajta. Gergőben olyannyira megmaradt az eset,
hogy este, amikor egri mama felhívta, az egész napi eseményekből éppen ezt mesélte
el legrészletesebben, pedig a játszóházat is nagyon élvezte. Vera és Gergő önfeledten
ugrándozott és csúszkált a játszóházban, Gábris viszont megijedt a hatalmas
játékoktól. Nem akart semmit megnézni, csak bújt hozzánk. Kata megfogta a
homlokát. Lázas volt. Erre igazából lehetett is számítani, hiszen az oltás után
gyakran belázasodnak a picik. Kivittem az előtérbe, ahol megnyugodott. Adtam
neki enni és inni. Annyira azért nem volt lázas, hogy az étvágya is elmenjen.
Vera és Gergő olyan jól érezte magát, hogy végül mi voltunk az utolsók, akik
elmentek a játszóházból. Gergő össze is barátkozott a két hölggyel, akik a
szétdobált játékokat rakták a helyükre zárás előtt. Egyikük azt is megengedte,
hogy Gergő begépelje a nevét a játszóház számítógépébe, sőt, kaptunk tőlük
három lufit is. Az egyik hölgy azt is észrevette, hogy Gergőnek milyen hatalmas
szempillái vannak, sőt, azt is, hogy az apjától örökölte, így ismét elsüthettem
az egyik legrégebbi poénomat arról, hogy majd abból fogunk meggazdagodni, hogy
szempillaspirál reklámokban szerepeltetjük a gyerekeinket. Mindháromnak ilyen
hosszú szempillája van egyébként, és hozzá almási-kék szemük, ahogy anyósom
nevezi.
Hazafelé
előkerült az autóban elrepült cserebogár. Gergő kabátjában volt. Érezte, hogy
mászik a karján a kabáton belül. Nevette, hogy majd biztosan rákakál a vállára.
Szerencsére ez nem következett be, sőt, az sem, amitől én tartottam, hogy Gergő
véletlenül kilapítja a bogarat. Kibányásztam a kabátjából, és együtt engedtük
el. Közben megbeszéltük, hogy mitől bogár egy bogár, és hogy minden bogár
rovar, azaz rovátkolt barom, de nem minden rovar bogár, azaz egyben leadtam
nekik egy anyagot biológiából, és matematikai logikából, ráadásul óradíjat sem
számítottam fel. Igazából az így, apránként leadott tananyag jobban megragad
bennük, mint amit a tanórákon hallanak. Büszke is voltam rá, hogy Vera annak idején
azt írta az apák-napi szívecskémre, hogy azért szeret, mert sok mindent tanítok
neki. Gergő azt írta, hogy azért, mert engedem, hogy használja a számítógépet.
Erre már nem voltam annyira büszke, de kedves volt tőle.
Ahogy
hazaértünk, rendeltünk két pizzát. Gergő választhatott, hogy milyeneket. Egy
tengeri herkentyűset és egy kukoricásat kért. Eleredt az eső, ezért a futár
zuhogó esőben hozta ki. Annyira nagyon nem lehettünk szimpatikusak neki, de ez
egy ilyen munka sajnos. Megvacsoráztunk, és gyorsan lefektettük a gyerekeket,
így is túl sokáig maradtak fenn. Az esti imánál Gábris Kata ölébe kéredzkedett,
és ha Gergő vagy Vera is oda akart bújni, akkor ellökte őket. Kata nevette,
hogy féltékenykedik, de szerintem csak lökdösőset játszott. Átvettem én is az
ölembe, és kipróbáltuk, hogy ott is így viselkedik-e. Amikor a testvérei hozzám
bújtak, ismét ellökte őket. Estére még jobban felment a láza, de kapott egy
lázkúpot, és lefektettük őt is aludni.
Végre
élvezhettem, hogy minden rendben, működik mindkét gépünk, és Kata is tud
dolgozni, meg én is internetezhetek, méghozzá egyszerre. A világ ismét szépnek
tűnt, az sem zavart, hogy a törülközőtartó megint leszakadt. Legalább a
számítástechnikai berendezéseinkről elmondhattam, hogy rendben vannak. Kata is
örült ennek. Nekiállt szkennelni a frissen megjavított multifunkcionális
nyomtatónkkal. Be is szkennelt három oldalnyi anyagot, aztán meglepetten nézett
rám: - Kihúztad?
Nem, nem húztam
ki, de a nyomtató nem kapott áramot, pedig megpróbáltam máshová is bedugni. A
tökéletesen működő eszközparkunk illúziója tehát kb. fél napig tartott, merthogy
az új gépet még délelőtt szereltem. Beletettem minden alkatrészt, amit az előző
gépből ki tudtam menteni.
Aki ismer, az
tudja, hogy ha valami számítógépes kütyüt nem bírok rendbe hozni, az nagyon
felbosszant. Most pedig különösen rosszul esett. Szitkozódtam egy sort, ami
pedig nem szokásom, még Katára is ráförmedtem, aztán jól lefeküdtem aludni,
hogy bosszút álljak a világon. A világ ezt felettébb zokon vette tőlem.
2012-04-25 Don Juan
A fiam enyhén népszerű a lányok közt az
oviban. A születésnapi zsúrjára csupa lányt hívott meg. Ma reggel rögtön
körültáncolták a szebbik nem képviselői, és kérdezgették, hogy mivel szeret
játszani. Gergő sorolt egy pár játékot. A lányok azonban tovább kérdezgették: -
Nem úgy, hanem mivel szeretsz játszani az oviban, mert azt megvesszük neked.
Gergő
magabiztosan válaszolt: - Azt, amivel az oviban szeretek játszani, azt nem
tudjátok nekem megvenni, mert én Gombos Emmával szeretek játszani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése