2012. szeptember 26., szerda

Kezdődik a tanév


2012-09-01 Tűz

      Befedtük az utolsó füzetet is az iskolakezdésre. Este átmentünk édesapámékhoz slambucozni a kertbe. Kivételesen dédnagymama is eljött. Hamar fárad mostanában. Gábrist leginkább a locsolócső érdekelte, Szétszedte, nézegette, kicsit csöpögtetett belőle a virágok tövére. Mikor besötétedett és már jól is laktunk, felszítottam a tüzet. Körül ültük, és néztük. Ezt is nagyon élvezték a gyerekek. Hiába vesz bennünket gyönyörű virtuális világ, hiába készítenek olyan filmeket és számítógépes játékokat, amiknek abszolút élethű a grafikája, a tüzet bizony még a XXI. században is megcsodáljuk.


2012-09-02 Évnyitó

      Vasárnap az egész család a Svetitsbe ment misére. Kértük Istent, hogy idén is segítse gyermekeinket, és megtartották az iskolai tanévnyitót is. A mise végéről ki kellett vinnem Gábrist, mert elesett és sírt. Odakint hamar megnyugodott, őszi faleveleket szedegetett az udvaron.
      A délelőttünk gyakorlatilag el is telt az évnyitó végére. Főzni nem tudtunk, de nem is bántuk különösebben. Elmentünk egy étterembe, ahol vasárnap is lehet menüt kapni, és csodálatos ebédet ettünk. Gábris nem lehetett maradéktalanul elégedett, legalábbis a hely berendezése nem tetszett neki, minden erejével azon volt, hogy átrendezze. A székeket pl. áttolta a terem másik végébe.        
      Ebéd után elmentünk egy bevásárlóközpontba, ahol Ázsia legnagyobb országából származó hamisítatlan minőségű termékeket lehet vásárolni. Vettünk a gyerekeknek nadrágokat, pólókat, ünneplő ruhákat, mert a tavalyiakat kinőtték. Gábris jobban érezte magát, mint a játszóházban. Bujkált a ruhák közt, sepregetett egy eladó kínai seprűvel, lépcsőzött, cipőket próbált a lábára. Szemmel láthatóan élvezte az ittlétet.
      Este még elmentünk játszani egy hatalmas tekervényes csúszdához. Gergőt csak pár éve érdeklik az ilyen játékok, korábban nem mert felmászni rájuk, de Gábrist már most alig bírtuk leszedegetni róla, hiszen neki még túl magas. Még a környékbeli fiúk is nevették, hogy milyen merész. 

2012. szeptember 24., hétfő

2012-08-31 Könyv és játék




      Végre megvettük a tankönyveket is az iskolában. Vera örült neki, hogy újra látja a régi barátait, bár az is kiderült, hogy nem mindenki kezdi velük az új tanévet.
      Gergő új óvónénijével is tudtunk beszélni. Azt mondta, hogy Gergő kedves és okos gyerek, de sok speciális törődést igényel... Ebben szerintem rám hasonlít.
      A tankönyvvásárlás után elvittük a gyerekeket egy játszóházba. Érdekes, hogy Gábris mindenhol jól érzi magát, de a játszóházakban sír, ha lerakjuk, hozzánk bújik, mintha ott félne, pedig bementem én is vele, de nem próbálgattam a játékokat, mert nem úgy néztek ki, mint amik elbírnak 100kg-ot. Viszont rajzoltam egy teherautót, és megpróbáltam kirakni két logikai játékot... egyik sem sikerült. Nejemnek kb. két percig tartott.

2012-08-30 Mozi




      A tanévkezdés jegyében telnek a napjaink. Verával együtt én is újra beülök az iskolapadba, és Gergőnek is mindent be kell szereznünk, ami az óvodába szükséges. A zeneovival lesz várhatóan problémánk. Verának hétfőre és csütörtökre akarnak tenni órákat, Gergőnek keddre és péntekre, de ugye akkor négy délutánunk rámegy majd a zeneiskolára, én meg péntekenként Egerben leszek... Hová vigyem Gábrist péntek délelőtt, amikor bölcsödébe nem vették fel, Kata dolgozik, én meg... Persze megoldottunk már ennél nehezebb problémákat is.
      Kata délelőtt dolgozott, de ma sem kellett sokáig bent maradnia. Mire hazajött, sütöttem halrudacskát és pár húspogácsát. Megebédeltünk, aztán elvittük Verát és Gergőt moziba. A Jégkorszak 4. részét néztük 3D-s szemüveggel. Régóta ígérgettük már a gyerekeknek, hogy elvisszük őket moziba, így legalább még ez is belefért a nyárba.
      Gábrisra addig Andi barátnőnk vigyázott. Elvittük hozzá Gábrist, a film után pedig egyből érte mentünk. Gábris szemmel láthatóan jól szórakozott. Gergőre és Verára viszont rá kellett szólnom, hogy mert mindenhez hozzápiszkáltak a lakásban. Gergő kezét le is kellett fogom, mégis leesett és eltört egy hűtőmágnes... Vagy épp amiatt, hogy megfogtam a kezét. Az én hibám is, de nagyon mérges voltam rájuk, hogy másnál kérdezés nélkül hozzápiszkálnak mindenhez.
      Gábris előbb tanul meg vívni, mint beszélni. Ő párbajtőrrel támadt rám, én pedig pet palackkal védekeztem. Persze Gábris tőre sem volt igazi, de a harci szellem a szemében, az hamisítatlan volt.


2012. szeptember 20., csütörtök

Rövidek


2012-08-26 Éjszakai palacsinta

      Egész nap tanítottuk Gábrist, hogy mondja végre, hogy anya. Minden zörejt remekül utánoz, bezzeg beszélni nem akar, csak azt mondja, hogy apa. Este a három gyerek együtt fürdött, és mutatni akartak valamit. Elkezdtek kiabálni nekünk. Vera és Gergő együtt ordították, hogy "anya, anya". Gábris pedig elégedetten kiabálta, hogy "apa, apa". De este az ajtó előtt állva végre azt mondogatta, hogy anya.
Kata az utolsó szabadnapjának éjszkáján, a gyerekek segítségével még sütött egy palacsintát, és ezzel elbúcsúzott a nyári szünettől.


2012-08-27 Kata első munkanapja

      Az iskolákban elkezdődtek a pótvizsgák, javítóvizsgák, különbözeti vizsgák, ill. a szokásos év eleji adminisztráció, úgyhogy Katának már be kellett mennie dolgozni. Szerencsére nem kellett egész nap bent maradnia, így délután már elő tudtuk készíteni a gyerekek szekrényét az iskolakezdésre. Előre tettük a melegebb ruháikat, a nyáriakat pedig hátra, rendbe raktuk Vera iskolai cuccait, előkerestük a tornafelszereléseket, Gergőnek az óvodai ágyneműjét, stb. este még édesapámnak is tudtunk kicsit segíteni, mert hiába költöztek már át az új házukba, a régi garázsában még így is rengeteg holmi maradt. Ezeket segítettünk átvinni az új házhoz.


2012-08-28 Garázspakolás

      Ma tovább folytattuk édesapám garázsának kipakolását. A munka oroszlánrésze persze Zsolti sógoromnak és édesapámnak jutott, hiszen nekem a gyerkőcökre is rá kellett néznem. Hihetetlen dolgok kerültek elő a garázs és a lomtár mélyéről, többek között pár doboz érintetlen ellenállás 1969-es dátummal, de voltak ott muzeális értéknek számító oszcilloszkópok, hegesztő trafók, elektroncsövek. Mikor édesanyám morgott, hogy miért nem dobjuk ki ezeket, apa csak annyit válaszolt, hogy ezekből éltünk negyven évig.


2012-08-29 Pisztráng

      Nem sok család van Magyarországon, aki frissen sült pisztrángot eszik ebédre, de mi most éppen ezt tettük. Akciós volt a pisztráng egy bevásárló központban. Nem hagyhattuk ott. Nagyon megérte. Nem sikerült olyan jól, mint az, amit Margitka sütött, nem lett annyira ropogós, de így is elfogyott pillanatok alatt. 

2012. szeptember 19., szerda

Gábris újdonságai


2012-08-25 dumdumdumdum

      Ma hagytam aludni a családot. Mire Kata felébredt, mostam, sütöttem csirkét, főztem rizst, megreggeliztettem a gyerekeket és felöltöztettem őket. Kata a reggelit gyakorlatilag átaludta, így annál jobban örült az ebédnek. Gábris a délelőtti alvásából pont akkor ébredt, amikor ebédeltünk. Kata beültette az etetőszékébe, de addigra a többiek már a dinnyét ették. Természetesen Gábris is dinnyét szeretett volna enni, de Kata mondta neki, hogy először rendes ételt eszünk. Melegített neki sült csirkét, a dinnyét pedig visszatette a hűtőbe, hogy ne lássa. Ezután evett is rendesen a csirkéből a legkisebb gyermekem, de egyet gondolt, és minden átmenet nélkül elkezdett hisztizni. El sem tudtuk képzelni, hogy mi baja van. Bármit csináltunk vele, csak hisztizett tovább. Végül rájöttünk, hogy mit szeretne. Eszébe jutott a dinnye. Aprítottunk neki kis falatkákat belőle, mohón be is habzsolt három tányérnyit.
      Már csak maga hajlandó enni, maximum kegyeskedik megengedni, hogy felszúrjuk, vagy fellapátoljuk neki a falatot, de csak ha neki nem sikerül. Olyankor persze mérges.
      Délután átugrottunk nagymamáékhoz. Vera ott is maradt este kilencig kertészkedni. Én addig a fiúkkal játszótérre mentem, Kata pedig kántorkodott az esti misén. Gábris nagyon elemében volt.           Felmászott a csúszda létráján, aztán fogócskázott és bújócskázott Gergővel és a többi fiúval a játszótérről. Közben végig kacarászott. Amikor elfáradtunk, és hazamentünk, Gábris nem volt hajlandó beülni a babakocsiba, hanem a kezünket fogva jött mellettünk. Most tett meg először ilyen hosszú utat a saját lábán.
      A nagyok hallották a rádióban, ahogy egy humorista a cápás filmeket parodizálja. Szállóigévé vált köztük, hogy a cápa úgy támad a víz alatt, hogy jön a „dumdumdumdum” zenére, aztán nyitja a száját, hogy „ááör”. Gábris, aki az apán kívül rendes szót nem nagyon hajlandó mondani, ezt második hallásra megtanulta, és mondogatta is rendületlenül. A nagyok meg csak nevették, ahogy mondogatja: „dumdumdumdum ááőr”.(Persze amikor videózzuk, akkor sosem csinálja azt, amit épp le szeretnénk videózni.)





2012-08-26 Gábris újdonságai

      GÁbris már próbál velünk imádkozni evés előtt: bökdösi a mellkasát és összeteszi a kezét. Teljesen ügyesen iszik egyedül pohárból (csak néha önti le magát a végén), és ragaszkodik hozzá, hogy ne segítsünk. Enni is ügyesen eszik, kanalaz, a falatot felszúrja villára és a szájába teszi.
      Kinőtt a két felső szemfoga is már a múlt héten, úgyhogy már van neki 4+4 középen +a négy hátsó, illetve most még kettő. Akit érdekel, adja össze!

2012. szeptember 17., hétfő

Nyár vége


2012-08-22 Strand

      Az utolsó meleg nyári napokat kihasználva strandra mentünk a gyerekekkel. Gábris kezdetben félt a nagy medencéktől, nem is akart bemenni. Amikor mi vittük be, nem hagyta, hogy letegyük, el is aludt a karunkban. Később rájött, hogy ez nem is olyan rossz dolog, akkor már ő is mert pancsolni a neki is csak térdig érő gyerekmedencében. A nagyokkal azért átmentünk olykor vadabb helyekre is. Verával például kipróbáltuk a hullámmedencét. Nagyon élvezte, de miután kijöttünk, erősen fájlalta a hasát. Gondolom felkavarodott neki. Lefektettem egy padra, és pár perc alatt rendbejött, ment is vissza a vízbe.


2012-08-23 Hajdúnánás

      Már régóta terveztük, hogy meglátogatjuk a nagybátyámat és a nagynénémet Hajdúnánáson, de nem akartuk, hogy feleslegesen készülődjenek miattunk, ezért nem szóltunk nekik előre, csak autóba vágtunk magunkat, és meg sem álltunk a házukig. A meglepetés látogatások egyik hátránya, hogy nem tudhatja az ember, hogy otthon találja-e azt, akihez indul. Mi nem találtunk otthon senkit, csak a két szebb napokat látott pulikutyát. Sebaj. Elmentünk, nyaltunk egy fagyit pár utcával arrébb, és mikor visszajöttünk, már nagynéném nyitott ajtót. Örült az érkezésünknek, különösen annak, hogy Vera elhozta a hegedűjét, és megmutatta, hogy mit tanult egy év alatt a zeneiskolában. A hegedűszó különösen közel áll a szívéhez, hiszen ő is hegedűtanár. Hamarosan Miklós nagybátyám is megérkezett, így vele is tudtunk váltani pár szót. Rozinak megemlítettünk, hogy még el szeretnénk menni a nagyszüleim sírjához. Vágott pár szál rózsát, és megkért minket, hogy tegyük a sírra. A gyerek rengeteg plüssállatot és csokoládét kaptak tőle. Úgy látszik, hiába titkoltuk el az érkezésünket, azért mégis számított ránk.
      Elköszöntünk, hogy még zárás előtt megjárhassuk a temetőt is. Mikor elrendeztük a rózsákat és elmondtuk rövid imáinkat elhunyt szeretteinkért, meg is szólalt a jelzés, hogy záróra, távozzon mindenki. Valóban elment az idő, és eszünkbe jutott, hogy otthon nincs mit vacsoráznunk. Ismertünk itt Hajdúnánáson egy jó pizzériát, de időközben bezárták, ezért beültünk egy magyaros étterembe vacsorázni. Én egy babgulyást rendeltem, a gyerekek velővel töltött palacsintát. Kata pedig egy sztrapacskát. Mindegyik étel nagyon finom volt, és szépen voltak feltálalva. Én például egy apró bográcsban kaptam a gulyásomat. Az árak viszont lehettek volna mérsékeltebbek is, tekintettel arra, hogy nem egy mozgalmas metropoliszban található az étterem, így a forgalma is szerényebb. Az is igaz, hogy ha valakit itt ér az este, éppúgy megfizeti azt a pár száz Ft többletet, mint mi. Az pedig egyenesen megfizethetetlen, ha késő este van egy étteremben friss velő. 

2012. szeptember 13., csütörtök

2012-08-20 Semmi nem jön össze, de élvezzük



     
      Augusztus 20 környékén Debrecen lakossága a duplájára dagad. Csaknem kettőszázezer ember látogat ilyenkor a városba, ami sok helyi embernek ad megélhetést, egyesek mégis morognak miatta, hiszen ilyenkor szinte lépni sem lehet a városban. A debreceniek minden évben azon dilemmáznak, hogy menjenek-e ki megnézni a karneváli menetet, amit már úgyis negyvenszer láttak, és tapossák mások lábát, vagy maradjanak otthon, és hideg üdítővel a kezükben nézzék ugyanazt, de jobb látószögből a TV-ben. Általában úgy szokott lenni, hogy akinek gyereke van, az kimegy. A gyerekeknek mégis nagyobb élmény élőben. Mi is felsétáltunk a főtérre, és találtunk is egy jó helyet... ahonnan aztán nem lehetett látni semmit, ugyanis megváltoztatták a karneváli menet útvonalát. Az emelvényt, ahová a számukra különösen fontos embereket ültették, a Nagytemplom elé építették, tehát ott állt meg az összes virágkocsi, és felvonuló együttes bemutatni tudományukat. Igen ám, de a Nagytemplomi előtti teret csak és kizárólag azok láthatták, akik az emelvényen ültek, a többiektől vagy maga a templom, vagy az emelvény takarta a látványt. Csalódottak voltunk. Hogy mégis lássanak valamit, legalább a gyerekeket felemeltük. Gergő a nyakamba ült, Verának pedig hokedlit rögtönöztem a jobb lábamból és a kordonból. A combomra állva nézte a kocsikat és a táncosokat. Megkértük őket, hogy kommentálják, hogy mit látnak. Meg is adták a módját rendesen, így lett aztán ananászmókushal és brokkoli az egyes virágkollekciókból. Az ő leírásaikon jobban szórakoztunk, mint a karneváli meneten. Gábris sem unatkozott. Ő fogta magát, és felmászott a kordon tetejére. Ami azt jelenti, hogy a fejünk felé mászott. Természetesen Kata mindvégig fogta, de ő erre fittyet hányt, elindult volna minden biztosíték nélkül is.
      A Debrecen TV munkatársai mellettünk vertek tanyát. Az egyikük régi kedves ismerősünk. Kaptunk tőle hideg ásványvizet. Nagyon kedves gesztus volt, jól esett nekünk. Amúgy is az egyik legszórakoztatóbb dolog az egész menetben a DTV közvetítő kamerája volt, ezt ugyanis egy helikopter-szerű repülő szerkezetre erősítették, hogy távirányítva a magasból is készíthessenek felvételeket. Először viccesen UFO-nak neveztük, de később már régi barátként üdvözöltük, amikor elröppent a fejünk felett.
      Délutánra nagyon elfáradtunk, nem mentünk ki a Farmer Expo-ra, amit máskülönben minden évben nagyon élvezünk, de nem szerencsés a virágkarnevállal egy időben tartani, mert az expo is több órás program.
      Este sikerült olyan helyet kifognunk, hogy a tűzijátékból sem láttunk szinte semmit. Vera szemmel láthatóan elszontyolodott, de otthon megnéztünk pár videót az ország legszebb tűzijátékairól, és végül úgy feküdtünk le, hogy ez azért egy jó nap volt. 

2012. szeptember 11., kedd

2012. 08. 18-19. Szúrások és esések




      Pénteken még elvittük Bohóc kutyát oltatni, utána rosszul lett, de akkor azt hittük, hogy az oltástól. Vasárnap mégiscsak visszavittük az orvoshoz. El kellett altatni. Szerencse, hogy végig így beszéltünk róla, mert a gyerekek nem értették meg, hogy mi is történt valójában, csak jóval később, amikor már nem fájt nekik annyira. Bohócot valamiféle vírus támadta meg. Mint kiderült, a többi kölyök is elpusztult az alomból, amelyből származott. Vacak dolog volt ez nagyon. Senkinek nem volt jó így, és senki nem akarta, hogy így legyen, aztán mégis így lett. Margitka kérdezte is, hogy miként van az, hogy a szeretett állatainkat ilyen könnyedén megszabadítjuk a végső szenvedéstől.
      Az állatoknál azért természetes az eutanázia, mert nekik nincs túlvilági életük, amire fel kellene készülniük. Meghalnak és slussz. Kundera is felhozza A lét elviselhetetlen könnyűségében, hogy bezzeg a kutyát elaltatják...
      Egy kutya és egy ember közt ég és föld a különbség. Az ember kínját lehet csillapítani, de az ember még a szenvedésből is tanul. Senki nem ölne meg egy szenvedő embert, ha tudná, hogy a szenvedéseiből felépül, és újra boldog és egészséges lesz később. Miért ölnénk meg egy szenvedőt, ha tudjuk, hogy ez a szenvedés az örök boldogságra készíti fel? Meglehet, ez az utolsó esélye valakinek, hogy még életében levezekelje a bűneit... Én a testi fájdalmaimat sokszor tudom kívülről szemlélni, meg tudom figyelni őket, és olyanok nekem, mintha nem is az enyémeim lennének. Máskor viszont, ha akár egy feszületet, akár egy sérült embert látok, érzem magamban a fájdalmat... Szerintem elég azt tenni, amit Jézus tett a kereszten. Imádkozni, és ha lehet enyhülést kérni, még ha csak ecetet kapunk is.
      A vasárnapi mise után megnéztük Margitkával és a gyerekekkel a „Város a város alatt” című kiállítást. Érdekes volt bepillantani az egykori pincerendszerbe. Láttuk annak a fának a gyökerét is, amelyik a bazilika melletti játszótéren nő. A túra végén megnéztük a fát a föld felett is. Vera legutóbb az Érsekkerten végig tudott menni az egyik mászókai gyűrűin a kezével kapaszkodva. Az itteni játszótéren ugyan jóval magasabban voltak a gyűrűk, mégis bátran nekiveselkedett. Sajnos az egyik lendülésnél nem sikerült elkapnia a következő gyűrűt, és éppen fejjel előre pottyant a földre. Láttam, ahogy lezuhant, és szinte földbe gyökerezett a lábam. Érdekes módon úgy tűnt, hogy hihetetlenül lassan zuhan. Kellett idő az agyamnak, hogy felfogja, hogy ez az én lányommal történik, nem mással. Odarohantam Veronkához, aki éktelenül bömbölt, és sokáig nem is tudta abbahagyni, de most ennek is örültem, mert a bömbölés azt jelentette, hogy nincs túl nagy baj, nem vesztette el az eszméletét. A padra ültettem, és hagytam, hogy kisírja magát. Ronda seb keletkezett a homlokán, de nem tört be a feje szerencsére. Fél óra múlva már vidáman ropta a táncot a főtéren, ahol sok ember gyűlt össze vigadni. Még Gergő is beállt a táncosok közé, és ügyesen mutatta az ujjával: „feleségem a hibás, a hibás...” Később Gábrisnak is megtanították a dalt és a táncot. Nagyon mókás, ahogy utánozza a nagyokat.
      Este grilleztünk az itt nyaraló debreceni barátainkkal, majd mikor a gyerekek elaludtak, elsétáltunk Katával a völgy egyik patinás pincéjébe meginni egy pohár bort némi sült krumpli kíséretében.
      19-én délután utaztunk haza Debrecenbe, de jószerint át sem öltöztünk, akkora sürgölődést találtunk a civisvárosban, hogy abból mi sem maradhattunk ki. A MODEM mögötti téren kézműves foglalkozásokon vettünk részt, fontunk kosarat, fűztünk gyöngyöt, néztünk mesét óriáskivetítőn, és rengeteg jó baráttal találkoztunk. A Dorcas Aid segélyszervezettől némi támogatásért kaptak a gyerekek plüssfigurákat. Mindketten pingvint szerettek volna, de csak egy volt kirakva. Testvériesen megegyeztek rajta, de nem is volt erre szükség, mert direkt az ő kedvükért kerestek még egyet a tartalékból. A nap végén még megettünk egy pizzát a Kálvin téren, aztán kellemesen elfáradva bújtunk ágyba. 

2012. szeptember 9., vasárnap

2012-08-17 „Kiterítenek úgyis”




      Gábris 6:10-kor ébredt. Mi fent aludtunk a faház egyik szobájában, a másik három szobában pedig lengyel vendégek próbálták ugyanezt tenni, ezért levittem Gábrist nagymamáékhoz, ahol evett és ivott egy kicsit, aztán visszaaludt.
      Délután összeszedtük a garázsban felhalmozott sörösdoboz és pet-palack halmokat, és elvittük egy áruház szelektív gyűjtőjébe, ahol még némi pénzt is adtak értük. Úgy 5-6 zsáknyi szelektív hulladék lehetett nálam, és a dobozokat, palackokat egyenként kellett behelyezni az automatába. Ezért Katit elküldtem addig vásárolni, Gábris pedig azon a bevásárlókocsin aludt, amin a hulladékos zsákokat eltoltuk az automatáig. Előttünk egy bácsi lapítgatta a sörösdobozokat, és tette egyenként a gép nyílásába. Már azt hittük, hogy készen van, amikor a felesége hozott még két zsáknyi sörös dobozt. Ez a bizonyos feleség tiszta, de ízléstelen ruhákba öltözött, szőkére festett nőszemély volt. Kicsit végigmért engem is, hogy mit szólok ahhoz, hogy újabb adagot hozott, de nem mondtam semmit. Végül csak sikerült mindent bedobálniuk. Közben jött egy középkorú férfi. Csak pár doboz volt nála, ezért magam elé engedtem. Hamar végzett, de ezalatt beállt a sorba mögém egy megállapíthatatlan korú, szakadt ruhájú nő is. Ha mégis tippelnem kellene, azt mondanám, jóval hatvan felett volt. Nála két szatyor tele szatyor volt, de őt is magam elé engedtem, ne várja meg, amíg a zsákjaimmal végzek. Az előbbi szőke hölgy –azaz nő, mert a hölgy megszólítás nem mindenkinek jár -, ezt valahogy megneszelte, és visszajött kioktatni engem, hogy miért engedek „ilyeneket” magam elé, amikor „ez” egész nap itt ólálkodik, „még csak nem is főz”. Erre nem tudtam mit válaszolni, de talán jobb is. Arra már morogtam valamit, amikor ez a nő elkezdte nekem magyarázni, hogyan lapítsam a dobozokat... Végül aztán elódalgott, és még így is korábban végeztem, mint Kata a vásárlással.
      Este egy kedves házaspár érkezett Egerbe, akiket már évek óta ismerünk. Az anyuka Kata gyermekkori barátja. Ők is Margitkáéknál szálltak meg. Béla meghívott bennünket, ill. a vendégeket a borospincéjébe, ahol felváltva mesélt érdekességeket lengyelül és magyarul, majd a pince borait is megkóstoltuk.
      Este a többiek már fáradtak voltak, én viszont nem bírtam elaludni, ezért elsétáltam a völgybe megnézni, milyen élet zajlik itt éjszakánként. Nem tudom, hogy mennyire jellemző ez, de csupa fiatallal volt tele az egész völgy. Még talán a pincérek is fiatalabbak voltak nálam. Pénzt el is felejtettem hozni, úgyhogy még egy pohár bort sem ittam, csak jártam egy kört, aztán visszamentem a faházba, és lefeküdtem én is. 

2012. szeptember 6., csütörtök

2012-08-16 Fejetlenség




      Egy egri barátnőnk számítógépe elromlott, és megkért, hogy próbáljam meg megjavítani. Délelőtt próbálkoztam is, de végül el kellett hoznom a gépet, hogy behatóbban tudjak vele foglalkozni.
      Ebéd után társasjátékoztunk a gyerekekkel. Gergő valamiért megharagudott, és leborította az egész táblát. Nem mondhatom, hogy megdicsértem érte... persze nem volt ebből nagy baj, délután még fagyit is kaphatott az Érsekkertben, ami ugye csak a jól viselkedő gyerekeknek jár. No meg persze a szüleiknek.
      Igazából azért mentünk az Érsekkertbe, hogy Kata egyik egyetemi évfolyamtársával és az ő gyerekeivel találkozzunk. Nagyon jó játszóteret építettek ide, mind az öt gyerek nagyon élvezte. Én valahogy szóba elegyedtem az egyik anyukával, akiről kiderült, hogy kriminálpszichológus, úgyhogy legalább olyan jártas volt a fiatalok problémáiban, mint én, és sok lelki okra is rá tudott világítani. Jó volt látni, hogy legalább elméletben tudjuk, hogyan lehetne ésszerű módon nevelni a fiatalokat.
      Olyan jól éreztük magunkat, hogy kicsit el is késtünk az esti kecskefejésről és libaterelésről. Merthogy mamáék állatait nagyon szeretik a gyermekeim. Gergő elhozza a tojásokat a tyúkok alól, Vera megfeji a kecskéket, meg ami adódik. Meg is mosolyogtam, hogy néhány Margitkáéknál nyaraló lengyel kisgyerek mennyire fél a libáktól. Nagy madár és bizony nem éppen szelíd, de Vera egy pillanat alatt letereli őket a domboldalról. Csak úgy rohannak előle.
      A nagy játszásban megéheztek a gyerekek. Margitka különleges meglepetést készített nekik vacsorára: sült pisztrángot. Nem is hagytak belőle egy falatot sem. Vera még a fejét is megette.

2012. szeptember 5., szerda

Szilva


2012-08-14 Hull a szilva a fáról...

      Délelőtt a klinikára kellett mennem egy rutin kivizsgálásra. A rendelőkben való várakozás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim köze, de most együtt várakoztam egy volt diákommal, aki időközben elragadó hölggyé cseperedett. Csuda tudja, hogy, de szerencsét is hozott nekem, mert ilyen gyorsan még sosem kerültem be a doktor úrhoz.
      Délután elvittük a gyerekeket édesanyám munkahelyére, mert meg akarta őket mutatni a kolléganőinek. Az egyébként érett, okos gyermekeim kitalálták, hogy azt játsszák, hogy kisbabák, és végig úgy is viselkedtek. Kényeskedtek, és követelték, hogy vegyem fel őket. Mérges voltam rájuk emiatt. Mondhatom szépen bemutatkoztak. Igaz, őket is meg lehet érteni, hiszen minden hölgy Gábrissal foglalkozott, és így próbálták jelezni, hogy ők is figyelmet érdemelnek. Megbeszéltük velük, hogy nekik már a jó modorukkal és az okosságukkal kell kitűnniük, nem a kisbaba viselkedéssel.
      Édesanyám megkért minket, hogy menjünk át az új házukhoz, és a kertből szedjük le a szilvát. Neki is láttunk, és szedtük addig, amíg édesapám megérkezett. Akkor ugyanis jól letolt minket, hogy miért szedjük a zöld szilvát. Ki is vett egy szemet, hogy megmutassa nekem, hogy zöld. Időnként még mindig hajlamos elfelejteni, hogy színtévesztő vagyok.


2012-08-15 ...bele a fazékba

      A leszedett szilvát elvittük Egerbe, és anyósom remek lekvárt főzött belőle, meg egy nagy adag szilvás gombócot, amiben Gergő és Vera is segített neki. Nagyon finom lett. Persze nem csak emiatt utaztunk Egerbe. A gyerekeket meglepetés várta. Mamáék hoztak a házhoz egy hat hetes kis fekete puli kölyköt. Bohócnak nevezték el, mert nagyon játékos volt. Mindhárom gyerek nagyon örült neki, főként Gábris.


2012. szeptember 3., hétfő

2012-08-11-12 Miskolc




      Régóta beszélgettünk róla egy miskolci barátnénkkal, hogy valamikor meglátogatjuk őt és a családját Miskolcon. Nagy nehezen találtunk egy hétvégét, amikor mindannyian ráértünk, telepakoltuk hát az Opel csomagtartóját, és útra keltünk.
      Mivel Anikó barátnőnkkel csak estére beszéltünk meg találkozót, bőven volt időnk szétnézni a városban és környékén. Kata azt javasolta, hogy vegyünk családi jegyet a kisvasútra, és menjünk el Lillafüredre. A gyerekeknek tetszett az ötlet, ezért így is tettünk. Amíg a vonatra várakoztunk, megettük az ebédre készített szendvicseket, és összeismerkedtünk néhány környékbeli családdal.                A gyerkőcök nagyon élvezték a vonatozást, különösen a szép erdős részeken. Debrecenben is erdőben megy a Zsuzsi vonat, de ott minden lapos, itt pedig egyik oldalt a fék koronáját láttuk, másik oldalt a gyökerét. A kalauz bácsi is meglepett minket. A kocsiban olyan kevés hely volt, hogy kívül, a kocsi peremén ment végig, és az ablakokon behajolva kérte a jegyet.
      Lillafüreden sétáltunk kicsit. Kata a gyerekekkel megnézte az Anna barlangot, mi kint maradtunk Gábrissal, leültünk addig pihenni.
      Mivel a vonatjegyünk egész napra és a teljes útra szólt, még elvonatoztunk Garadnára is. Itt volt egy érdekes játszótér, amin egy fából készült palota forgott körbe-körbe... már ha a lelkes apukák forgatták. A játszótérre belépődíjat kellett fizetni, viszont a játszótér melletti büfében levásárolható volt a jegy, ráadásul, ha valaki fogyasztott a büfében, akkor a wc-t is használhatta. Az idő meglepően hűvös volt, úgyhogy jól is esett nekünk egy-egy forró csoki. Később busásan megtérült a befektetésünk, mert eleredt az eső, és a büfés hölgytől kaptunk egy esőkabátot, hogy ne ázzunk meg. A vonat visszaindulásáig még bementünk az erdészeti múzeumba. Mi voltunk az egyetlen látogatók, így hamar összebarátkoztunk a tárlatvezető bácsival, még a raktárban lévő ritkaságokat is megmutatta nekünk.
      Miskolc felé zárt kocsiban utaztunk vissza, mert esett az eső. Ez Gábrisnak egyáltalán nem tetszett, végig nyűgös volt, de Anikóéknál már megnyugodott, főleg, amikor megtölthette a pocakját is meleg vacsorával. Csak Vera volt kicsit csalódott, mert a volt óvodai csoporttársa, Anikó idősebbik lánya, épp nem volt otthon. A szülők mindketten orvosok, sok munkájuk van nyáron is, így a gyerekeikre olykor a nagyszülők vigyáznak.
      Vasárnap reggel Anikóékkal együtt mentünk misére. Kicsi elkéstünk, így ülőhely már nem is jutott nekünk, állnunk kellett hátul a gyerekekkel. Le a kalappal előttük, mert az egy órás misét zokszó nélkül végigállták. Még Gábrisnak sem volt szinte mukkja sem, bár ő a vállunkra dőlve pihenhetett.
      Mise után házigazdánknak el kellett mennie dolgozni, de Anikó és a kisebbik lánya, Jucika elkísértek minket a Diósgyőri várba, ahol először egy lovas íjász bemutatót néztünk meg, majd korabeli technikával vívott párbajokat, aztán kipróbáltuk a hajdan élt gyermekek játékait. Gergőnek különösen egy libikóka-szerű szerkezet tetszett. Az egyik végre egy tálat helyeztek, amibe nemezlabdákat lehetett tenni, majd a libikóka másik végére erősen rá kellett dobbantani, és a felrepülő labdákat hálóval elkapni. Ez olyan jól ment Gergőnek, hogy csakhamar csodálói is akadtak, akiknek ő adott tanácsokat, hogyan játszanak.
      Korabeli mesterségekbe is bepillantást nyerhettünk. Gergő és Vera – némi segítséggel – esztergált egy fából készült kupát, és kovácsoltak egy – egy kis patkót is, amit kis bőrszíjon a nyakukba akasztottak.
      Hamar elszállt a nap. Este nyolcra értünk Debrecenbe. Gondoltuk, bemegyünk egy étterembe, és megvacsorázunk, de vasárnap este úgy látszik, csak pár méregdrága hely marad nyitva a városban. Azért éhen nem maradtunk.