2012. július 31., kedd

Jóban-rosszban


2012-07-18 Rendes kerékvágás

      Már 13 éve ismerem a feleségem, és alig láttam ez alatt az idő alatt gyengének, vagy betegnek. Az ő ereje mentett meg engem is mindig, amikor elegem lett valamiből, vagy elhagytam magam. Mikor ismerőseink mesélték, hogy mennyire elgyengültek az epeműtét után, és milyen sokáig tartott a felépülésük, akkor csak mosolyogtam. Tudtam, hogy Kata hamar túl lesz rajta. Már akkor látszott a bátorsága, amikor orvost kellett választania. Ő tulajdonképpen nem választott. Mindenki a tapasztalt, jó nevű sebészekhez akart kerülni, Kata viszont örömmel fogadta, hogy egy tapasztalatlan fiatal orvos műtse meg. Még mondta is, hogy legalább lehetősége lesz a dokinak gyakorolni, hiszen máshogy nem szerezhet tapasztalatot. A műtétnél volt is egy pici komplikáció, ennek ellenére Kata hihetetlenül gyorsan felépült. Az életünk kezdett visszatérni a rendes kerékvágásba. Már csak annyi emlékeztetett a műtétre, hogy Kata nem emelgette Gábrist, és light margarint evett reggelire.
      Azért, ahol tudtuk, kíméltük. Például a takarítást nem bíztuk rá. Délelőtt Verával mostuk fel a konyhát, wc-t, előteret és a fürdőszobát. Vera egy fogkefével még a járólapok közti fugát is letisztogatta, a fürdőszobára kellett használnunk némi vízkőoldót is. Nagyon ráfért a lakásra némi rehabilitáció.
      Délután elmentünk bevásárolni az egyik kedvenc bevásárló központunkba, aminek nemrég új tulajdonosa lett. Az új tulaj egyik első intézkedéseként megszűntette az ingyenes játszóházat, ami miatt ideszoktunk. Nagy könnyebbség volt nekünk, hogy a bevásárlásoknál csak Gábris lógott a nyakunkon. Őt nem szívesen adtuk volna be a játszóházba, és három éven aluliakat nem is fogadtak.
      A másik, amiért szeretünk ide járni, az, hogy esténként akciósan lehet ételt venni a helyi büfékben. Kata megkívánt egy hot dogot, és meg is ette jó étvággyal. Az epéje nem tiltakozott miatta.
      Találkoztunk egy régi kedves ismerősünkkel is, egy fiatal lánnyal, aki régebben a kínai büfében dolgozott, aztán egy ideig Budapesten próbált szerencsét. Most ugyanebben a bevásárló központban egy olasz talponállóban kapott állást. Szemmel láthatóan ő is örült nekünk. Régi kedves vendégei voltunk, és Gábrist még nem is látta eddig. A kisebbik fiam rögtön be is mutatkozott neki, mégpedig határozott személyiségként. A bevásárló kocsink ugyanis baby taxivá volt alakítva. Gábris kivívta, hogy ő ülhessen a kormánynál. A testvérei beültek mellé, ő pedig olykor-olykor kilökdöste őket, hogy legyen elég helye. Később meggondolta magát, összehúzódtak hárman a kocsiban, és még meg is ölelgette a bátyját és a nővérét.


2012-07-19 levél egy barátomnak

Szia!

      Mi jól voltunk ma hellyel-közzel. Kata két ismerősünknek segített felkészülni a vizsgáikra. Voltunk a szüleimnél is, illetve én este játszótéren a gyerekekkel. Gábris meg van fázva, és gennyes a jobb szeme. Huzatot kapott valahol, vagy a kocsiban a légkondi ártott meg neki. Én meg ebédre megettem egy adag egyhetes maradékot, és nagyon fájt tőle a gyomrom egész délután. A vacsorát kihagytam, de már rendben vagyok, nem vészes.
      Egy ismerősömnek keresek önkéntes, ingyen munkát nagy erővel. Annyira bántja, hogy nincs rá szüksége senkinek, hogy ingyenes munkát végezne, de még azt is nehéz neki találni... Nagy luxus, hogy ilyen tehetséges embereket parlagon hagyunk…

2012. július 29., vasárnap

Régi és új


2012-07-16 Selejtezés

      A délelőttöm azzal telt el, hogy átválogattam a szüleimtől hozott jegyzeteket és könyveket. Nagy részük a szelektív hulladékgyűjtőben végezte, pedig előkerült néhány ötös dolgozatom is. Természetesen én is azokat tettem el annak idején emlékbe. A rosszul sikerült munkákat mindig kidobáltam vagy elégettem a tanév végén.
      Délután elmentünk bevásárolni, ami elég nehezen ment a háromkerekű babakocsival. A hátulját gyakorlatilag végig emelnem kellett. Mikor a gyerekekkel megyünk vásárolni egy közeli boltba, általában a babakocsira aggatjuk mindazt, amit venni szeretnénk, és úgy toljuk haza. Most ez elég nehezen ment. Ezért is örültem, amikor édesanyámtól megtudtam, hogy a nővérem kinézett nekünk egy jó állapotban lévő babakocsit egy bizományi üzletben. Öt óra előtt pár perccel úgy gondoltuk, hogy gyorsan érte rohanunk, és megvesszük. Kata először vezetett a műtétje óta. Nagyon gyorsan javul az állapota. Sajnos, mire a bizományihoz értünk, az üzlet bezárt. Kiderült, hogy csak négyig tartanak nyitva. Legalább felderítettük a terepet. Otthon Kata csirkehúst párolt vacsorára. Nem volt olyan finom, mint egy jó fűszeres csirkesült, de Kata most csak így ehette meg a műtét után kötelező diétája miatt.


2012-07-17 Megújulás

      Ma végre megvettük az új babakocsit, illetve a használt, de újszerű állapotban lévő babakocsit, ami épp megfelelt az igényeinknek, és nem is volt túl drága. Azért mégsem volt ingyen, és arra gondoltam, hogy van, aki még ennyi pénzt sem tud kifizetni egy babakocsiért. Anyósom mesélte, hogy annak idején Romániából hoztak babakocsit, de csak olyat tudtak venni, aminek hiányzott az egyik kereke, és a szomszédjuk ügyesen készített rá egy kereket fából. Az jutott eszembe, hogy biztosan vannak ma is olyan találékony emberek, akik még rendbe tudnák hozni a mi törött babakocsinkat is, és örülnének neki. Leszedtem a kocsiról az összes huzatot, amihez legalább egy tucat csavart kellett kicsavaroznom. A huzatot kimostam, majd visszacsavaroztam mindent a helyére, aztán átvittem a kocsit a letört kerekével együtt a templomi ruhaosztásra azzal, hogy ha kell valakinek, akkor adják oda ingyen, ha nem kell senkinek, akkor meg dobják ki.
      A babakocsi mellé vettünk a bizományiból Gergőnek egy új szandált is, mert a régi szandálja elszakadt. Azért a régit sem akartam kidobni. Játszótérre amúgy sem a legszebb lábbelijében szokott menni az ember, gondoltam, oda megteszi. Azért délután átvittem a sarki cipészhez, aki minimális összegért úgy megragasztotta, hogy bátran mondhatom, jobb lett, mint új korában.
      A cipész után fodrászhoz mentünk a gyerekekkel. Már régi ismerősként fogadtak minket, de most vittem egy új ügyfelet is, hiszen Gábrisnak még soha életében nem volt levágva a haja. Jól tűrte élete első hajvágását, pedig géppel nyírták le a haját, és a zajos ketyeréktől sokszor megijed.
      Vera és Gergő kérés nélkül összeseperte a levágott hajat. Verának az az ötlete támadt, hogy el kellene rakni emlékbe Gábris első hajszálait. Kért egy műanyag zacskót, és el is hozta magával az összesepert hajat. Még ezután sem volt kedvünk hazamenni. Elnyaltunk egy fagyit, aztán elmentünk a játszótérre, ahol Vera találkozott egy barátjával, akivel együtt járnak szolfézsra. A nagy játszásban el is fáradtak a gyerekek, de azért nem siettek otthon az ágyba. Mostanában egyre később alszanak el, de legalább hagynak minket reggel sokáig aludni. 

2012. július 28., szombat

2012-07-15 Csendes mise




      Szombaton már a varratokat is kiszedték Katából, de azért még sokat kellett pihennie. Vasárnap sem volt még olyan jól, hogy át tudjon jönni velünk templomba, ami két okból is kellemetlen volt. Egyrészt ő kántorkodott volna, másrészt pedig a mi családunk olvasott volna fel a misén. Olvasni persze olvashattam volna én, de egyrészt Kata nélkül bizonytalan vagyok, másrészt kire hagytam volna addig a gyerekeket? Inkább hagytam, hogy a ministránsok olvassanak, és orgonaszó sem volt. Az ilyen miséket szoktuk csendes misének hívni.
      Más szempontból is különleges volt ez a vasárnap, hiszen hű csatlósunk, a babakocsink, aki immár a harmadik gyermekünket cipelte teljes erőbedobással, végleg feladta a harcot. Az egyik hátsó kereke kitört a helyéről. Egy fogóval még vissza tudtam pattintani a helyére, de akkor már láttam, hogy ez csak ideiglenes megoldás. A templomig még elvitte Gábrist, de haza már csak három keréken hozta. A templomban sem tudtam benne tologatni Gábrist. Ha ölbe vettem, akkor hangosan gagyogott, ha pedig letettem, rohangált. Nehéz volt csendre intenem. András atya hangja pedig évekkel ezelőtt elment, néma csendben is nehéz érteni. Szerencsére a közösségünk nagyon megértő. A gyermekeinket teljes mértékben a közösség tagjának tekintik, és nem neheztelnek, ha egy kicsit elvenebbek a mise alatt, sőt: Gizi néni minden héten csodálatos, saját készítésű ajándékokat hoz nekik. Gizi néni egyébként technikatanár. Vera és Gergő már számtalan fortélyt ellesett tőle. Mindig kielemzik az ajándékokat. Volt olyan is, hogy otthon megpróbálták elkészíteni a másolatukat, egész ügyesen.
      Délben a nővérem és a kislánya hozták az ebédet, méghozzá paradicsomszószt húsgombóccal. Panni nagyon örült, hogy találkozott az unokatestvéreivel, de nem maradhattak sokáig.
      Ebéd után édesapám elvitt minket az új házukba. Kata ide sem tudott minket elkísérni. A költözés során a szüleim megtalálták rengeteg régi tankönyvemet és jegyzetemet. Ezeket most bedobozoltam, és elhoztam tőlük. Tisztában voltam vele, hogy nagy részük a szelektív szemétben fogja végezni, de úgy éreztem, hogy merényletet követek el magam ellen… Túl sok emlék tapadt ezekhez a régi jegyzetekhez. Könyvet pedig sosem szerettem kidobni. Büszke vagyok rá, hogy amikor a nejem a volt középiskolámba került tanítani, akkor az egyik magyartanár kolléganője megmutatta neki, hogy abba a könyvbe, amit órára hord, az én nevem van írva. Azért használja ezt a könyvet, mert jó állapotban maradt. A tankönyveim zöme valóban úgy nézett ki tanév végén, hogy akár polcra is lehetett volna tenni. Nem azért, mert nem használtam őket, hanem mert mindig egyfajta tisztelettel veszek a kezembe egy könyvet. Az én könyveim sosem szamárfülesek, és nincs kifacsarva a gerincük. Szóval régi megbecsült könyveimet és jegyzeteimet kellett selejtezésre jelölnöm… Ebben az egyben biztosan igaza van a buddhistáknak. Nem szabad a múlandó dolgokhoz ragaszkodni. Nekem valahogy mégis nehéz…
      Zsuzsa nővérem és Panni lánya is átjöttek este papáékhoz. A négy gyerek olyan sebességgel amortizálta le a frissen rendbe tett házat, hogy még én is elcsodálkoztam rajta, pedig láttam már egy-két kataklizmát. Bevallom, volt bennem némi káröröm, hiszen legalább megtapasztalta édesanyám, hogy miért nincs nálunk sosem rend.
      A nap végén papa vitt minket haza autóval. Felajánlotta, hogy segít fürdetni a gyerekeket, de a legutóbbi szappanbuborékos affér miatt inkább lemondtam róla. Kata viszont a műtét óta először tudott egy nagy kád vízben fürdeni, hiszen kivették a varratait. Az erőnléte is javult kicsit, és az étvágya is kezd visszatérni, legalábbis a saját elmondása szerint, éjszaka hamburgerekről álmodott. 

2012. július 26., csütörtök

Lábadozás


2012-07-12 Újra itthon

      Négyen háromfélét reggeliztünk. Sütöttem tojást, főztem virslit, és ettünk maradékokat is tegnapról. Gábris jól lakott két és fél virslivel, az utolsó fél virslijével inkább „itt a virsli, hol a virslit” játszott. Ebédet a szüleimtől kaptunk. Nem panaszkodhattunk, étellel bőven el voltunk látva. Kata kora délután jött haza a kórházból, édesapám hozta haza autóval, mert még elég gyenge volt, támogatni kellett, én meg épp a három gyermekemet támogattam.
      Estére tulajdonképpen négy gyerekem lett, akiről gondoskodhattam. Kata alig bírt felkelni az ágyból, leginkább feküdt. Bevittem neki a TV-t a hálószobánkba, hogy tudja az ágyból nézni, és tettem egy hokedlit a feje mellé, amin mindig volt neki innivaló egy bögrében, szívószállal. Gábris hamar észrevette, hogy ebből a bögréből könnyen ki tudja szolgálni magát, és amikor csak tehette, kiitta Kata ásványvizét vagy teáját. Kis kárpótlás volt ez neki azért, mert Kata nem vette fel, és nem ölelgette magához. Az elmúlt napokban nem látszott rajta, hogy hiányzott neki az anyja, táncolt Verával és nyomkodta a számítógép billentyűzetét vidáman, de most, hogy meglátta Katát, nagyon vágyott rá, hogy Kata vállára hajthassa a fejét, ahogy máskor is szokta. Sírt, amiért nem tehette meg. Nem tudtuk neki elmagyarázni, hogy anya most gyenge, és nem bírja. Az ágyba sem nagyon mertük betenni Kata mellé, mert Gábrisban igen komoly erő van, és ha meggyomrozta volna Kata friss sebeit, akár fel is szakadhattak volna. Furcsa ez a helyzet, de élvezem, hogy olyat csinálok, amihez értek, és értékelnek. Minden eddigi munkámat több-kevesebb sikerrel, és vajmi kevés elismeréssel végeztem. A kispapaság, a gyermekek gondozása és a feleségápolás úgy látszik az a terület, amiben tényleg jó vagyok, és amit felszabadultan tudok csinálni.


2012-07-13 Péntek 13

      Gábris ma felfedezte, hogy anya bögréjéből nem csak inni lehet nagyon jól, hanem remekül ki is lehet önteni a tartalmát a szőnyegre, aztán tapicskolni benne. Első alkalommal még eléggé dühös voltam ezért. Másodjára szerencsére vizet öntött ki, nem teát, az kevésbé bántott.
      Kata még ma is nagyon gyenge volt. Van olyan ismerősünk, aki azt mondta, hogy ő hat hétig lábadozott epeműtét után, de még azóta is diétázik. Kata mindig szerette a finom ételeket. A diétát nehezen viselte. Szerencsére joghurtokat ehetett, és zsírszegény tejet is ihatott. Egy gyümölcsturmixot is megivott, de estére elég rosszul lett tőle. Ő persze állította, hogy nem attól. Sütöttem neki csirkét zsiradék nélkül, sütőzsákban. A bőrét lenyúztuk. Abból tudott enni egy keveset.
      Délután Kata pihent, TV-t nézett, olvasott, aludt. Én kivittem a gyerekeket a játszótérre. A homokózóban négykézláb álltam, hogy segítsek a gyerekeknek homokvárat építeni. Bejött két 5 év körüli kisfiú, rám néztek, és elrohantak, miközben azt kiabálták, hogy farkas.... Lehet, hogy mégis borotválkoznom kellene?
      Mikor a gyerekeket lefektettem, leültem a számítógép elé, és rájöttem, hogy dolgoznom kellene a valamikor talán kiadásra kerülő kötetemen, szerkesztenem kellene egy honlapot, amire egy barátnőm kért meg, tanulnom kellene a mesterképzésre és írnom kellene a naplómat. Mivel nem tudtam eldönteni, hogy melyikkel kezdjem, nem csináltam egész este semmit.

2012. július 25., szerda

Műtét


2010-07-10 Rehabilitáció

      Úgy terveztük, hogy nyáron karbantartásokat fogunk végezni. Megjavíttatjuk az autót, kimeszeljük a lakást, vagy legalább egy részét, és rendbe tetetjük magunkat is. Én június 19-re kaptam egy időpontot az urológiára kontrollvizsgálatra, de azt le kellett mondanom. Még kérdéses, hogy augusztusban el tudok-e menni az újabb időpontra. El kellene mennem a fogászatra, és bőrgyógyászatra is, ha marad időm, de mindig a legfontosabbakat vesszük előre, még ha tisztában is vagyunk vele, hogy a halogatás veszélyes.
      Ma Gábrist el tudtuk vinni a gyermek rehabilitációra, ahol megállapították, hogy teljesen rendben van, és nem kell többé gyógytornára járnunk. Igaz ugyan, hogy kicsit előre dől járás közben, de ezt várhatóan kinövi. Azért oda kell rá figyelnünk.
      Ebédre gyorsan kisütöttem pár halrudacskát. Megebédeltünk, aztán elbúcsúztunk Katától, aki összepakolta a holmiját és befeküdt a klinikára. Már hónapok óta kínlódott az epéjével. Eleinte nagyon féltettem, mert a mellkasában érzett fájdalmat, ezért tüdő- vagy szívbajra gondoltam. Megkönnyebbülés volt, amikor kiderült, hogy epeköve van, hiszen az könnyen helyrehozható. Igaz, diétázni kell utána, de az amúgy sem árt.
      Szalmaözvegyként az első dolgom volt, hogy alaposan bevásároljak. A gyerekeket mindenhová vittem magammal, a boltba és a piacra is. Vettünk kukoricát, mert a gyerekek megkívánták. Gondoltam, ebből is kijön egy étkezés. Délután játszótérre mentünk. A gyerekek önfeledten játszottak, nem fogták fel, hogy hol van Kata, és hogy mi vár rá. Ennek örültem. Nem akartam, hogy aggódjanak. Aggódott helyettük édesapám és édesanyám. Este apa átjött segíteni. Gondolom nem hitte, hogy boldogulok egyedül is. Nem baj, legalább nyugodtan süthettem a csirkemelleket vacsorára, amíg papa a gyerekeket fürdette… egészen addig, amíg nem hallottam éktelen bömbölést a fürdőszobából. Gergő mérges lett valamiért, és teljes erővel a kádba hajította a szappanbuborék fújót. A habfürdős víz, amivel fel volt töltve, Vera szemébe csapódott, és nagyon csípte. Nagypapa mérges lett a gyerekekre, és igazolva láthatta, hogy valóban nem boldogulok. Engem főleg ez bosszantott, hiszen nem szokott ilyesmi előfordulni fürdésnél. Mérges voltam Gergőre, hogy pont nagypapa előtt csinál ilyesmit, engem is lejáratva, mégis próbáltam higgadtan viselkedni. Verának javasoltam, hogy ne dörzsölje a szemét, hanem sűrűn pislogjon. Gondoltam, a szem pontosan így szokta kitisztítani magát. Édesapám szerint hülyeséget mondtam a gyereknek, inkább bő vízzel ki kellett volna mosnom a szemét. Mindenesetre Vera hamar abbahagyta a sírást, a szeme is rendbejött. Gergőt megkértem, hogy kérjen tőle bocsánatot. Ez meg is történt, és kibékültek. A nagy perpatvarban viszont a kukoricát már nem tudtam megfőzni. Kárpótlásul pattogtattam pattogatott kukoricát, azt ettük a csirkemell után. Gábrisnak Vera adogatott egy-egy szemet a kukoricából. Annyira ízlett neki, hogy még pitizni is hajlandó volt érte, mint egy kutya. Megkértem Verát, hogy ezt ne csinálja vele.
      Vacsora után felhívtuk Katát telefonon. A gyerekek is beszéltek vele. Azért imádkoztunk, hogy jól sikerüljön a műtéte. Sajnos a lefekvés előtti fogmosásnál Gergőbe belebújt a kisördög, és többször szándékosan a földre öntötte a vizet, bár kértem rá, hogy ezt ne csinálja. Ekkor szakadt el nálam is a cérna, és nagyon megbüntettem őt. Durván kiabáltam vele. Tudom, hogy nem szabadott volna, és hogy ő is feszült volt az édesanyja miatt, ahogy én is. Magamnak nem tudtam megbocsátani, sokáig gyötört a bűntudat, de Gergő remélem megbocsájt majd. Kibékültünk, mielőtt az ágyba küldtem. Sosem fekszünk le haraggal. Előző éjjel így is annyi feszültség maradt bennem, hogy kiabáltam álmomban. Azt álmodtam, hogy betörők másznak be az ablakunkon, én pedig meg vagyok kötözve, tehetetlen vagyok velük szemben, ezért ordítottam rájuk, hogy takarodjanak…


2011-07-11 Műtét

      Katát 10:20-kor vitték műtőbe. Gyerekekkel imádkoztunk érte a műtét alatt, hogy ne legyenek komplikációk. Csak 12:40-kor tudtunk beszélni vele. Egy kis probléma volt az operáció során. Az epehólyag valahogy beleszakadt… nem tudom pontosan. Emiatt tovább tartott a műtét, de végül is jól sikerült. Egy fiatal orvos műtötte Katát, talán még nem volt elég tapasztalata, de arra csak műtétek során tud szert tenni. Hálásak vagyunk neki, amiért segített rajtunk.
      A gyerekekkel rendbe raktuk a lakást, közösen megpucoltuk a kukoricákat, és megfőztük őket. Édesapám hozott ebédet, bár mondtam neki, hogy főzök én, ők csak dolgozzanak az új házukon. De valójában jól jött az étel.
      Este meglátogattuk nagymamámat, aki küldött vacsorára néhány palacsintát. Édesapám is átjött este, ő egy rúd kolbászt hozott. Másnapra apa és a nővérem is ígérte, hogy hoz ebédet. Az éhhalál nem is fenyegetett minket. Mivel én is vásároltam újra, a hűtőszekrény roskadásig tele volt.
      Lefekvés előtt nagyon engedékeny voltam a gyerekekkel. Játszottunk, mesét néztünk, amit csak szerettek volna. Buliztunk. Mondtam nekik, hogy anyát holnap már haza is engedik. Várakozással telve aludtunk el.


2012. július 23., hétfő

2012-07-09 Dolgozott az őrangyalunk, a templomos lovag emberevő fenevadja




      Az utolsó egri reggelünkre ébredtünk. Lehúztuk az ágyneműinket, betettük a szennyestartóba, és elkezdtünk összepakolni. Azért nem nagyon siettünk, ebéd után szerettünk volna hazaindulni, úgyhogy még arra is volt időm, hogy a lakásban található szappan, sampon és tusfürdő készletből kikísérletezzem a tökéletes szappanbuborék alapanyagot. Nem sikerült. A sima tusfürdős víz volt a leghatékonyabb. Gergő fújt belőle néhány buborékot. Otthon majd habfürdővel próbálkozunk.
      Vera reggeli előtt felment a tyúkokhoz, hogy összeszedje a tojásokat. Olyan szerencséje volt, hogy éppen látta, ahogy a tyúk kitojja a tojást. Ez akkora élmény volt neki, hogy a saját naplójába is beleírta. Iskolai feladatként kapták, hogy írjanak naplót a nyarukról. Nem kötelező feladat, de mi is arra buzdítottuk, hogy csinálja, mert gyakorol vele. Egerben egy kicsit elhanyagoltuk a tanulást, de Debrecenben minden nap csinál egy rövid feladatot. Vagy ír, vagy olvas, vagy furulyázik, vagy hegedül. Elkezdte olvasni Lázár Ervintől A kisfiú meg az oroszlánok című könyvet. Nem igazán szerette, ezért megengedtem neki, hogy válasszon másikat. Nagy fájdalom ez nekem, mert Lázár Ervin az egyik kedvenc szerzőm, de talán később megérti az ő világát. Egyáltalán nem vagyok elragadtatva attól, ahogyan Verának az olvasás megy. Lassan olvas. Én a legelső tanévem után elolvastam nyáron egy könyvet. Beosztottam, hogy naponta 10 oldalt olvasok, és be is tartottam. Vera 4-5 oldalt is nagy kínnal olvas el. Reméljük fog ez javulni nála. Másodikban a Vuk lesz nekik kötelező olvasmány. Nagyon kedves könyvem szintén, de nem rövid, tehát ha nem tanul meg gyorsabban olvasni, időben el kell kezdenie.
      Gergő is felment mamával az állatokhoz. Talált egy kampót. Fel akarta akasztani a faház mellékhelyiségében törölközőtartónak, de kijött a szeg, amire akasztotta volna. Ekkor sem esett kétségbe. Lement a garázsba, megkereste a nagykalapácsot, és a nyakánál fogva szépen beverte vele a szeget. Megoldotta a problémát. Jó technikai érzéke van, ez egészen pici korában látszott már rajta, amikor kis játék csavarhúzóval szétszedte és összerakta a játékait. Mindig azt mondja, hogy ha felnő, autószerelő szeretne lenni, hogy ha elromlik az autónk, ő meg tudja javítani. Ha valóban ezt szeretné majd csinálni, biztosan jó szakember lesz belőle, hiszen édesapám is remek szerelő, csak Gergő érzékeny, mint én. Azt hiszem, nem szerencsés, ha problémás ügyfelekkel találkozik, márpedig azok mindig vannak. Nekem is komoly lelki fájdalmat tudtak okozni abban az időben, amikor szervizben dolgoztam. Igaz, jó edzés volt a tanári életre, mert később kevésbé vettem fel a diákok csipkelődéseit.
      A délelőtt folyamán Vera tanította Gergőt írni, szabályosan, mint egy tanító néni. Nagyon szeret tanítani. Büszke rá, hogy hintázni is ő tanította meg Gergőt. Gergő pedig hallgat rá, igazán jó diákja.
      Margitka közben az asztalra mutatott, amin némi fagyasztott kagyló olvadozott, mellette pedig pár paradicsom, paprika és egy üveg cseresznyelekvár várta a sorsát.
-          Találjátok ki, hogy mi lesz az ebéd! – Kérte Margitka.
-          Kagylós cseresznylelekváros lecsó. – Vágtam rá.
Majdnem eltaláltam. A kagylót vajban pirította Margitka, aztán prézliben megforgatta. A zöldségekből lecsó készült azoknak, akik nem akartak kagylót enni, a lekvár pedig még a reggeliből maradt ott.
      Vera, miután felhagyott Gergő tanításával, azt játszotta, hogy ő róka, csak időnként fog egy tyúkot, hogy a többiek ne nevessék ki, hogy ő vegetáriánus róka.
      Amíg az ebéd készült, összeszedtük Katival az ünneplésekből hátramaradt üvegeket, pet palackokat, sörös dobozokat. Megtöltötték a kocsi csomagtartóját és a hátsó ülést is. Elvittük őket egy üzletbe, ahol még némi pénzt is adnak értük. Az üvegekkel nem is volt gond, de a dobozokat volt, hogy háromszor is kidobta az automata, mert nem megfelelően voltak összelapítva, a pet palackokat pedig csak lapítatlanul fogadta el. Nos, nekünk két zsákot töltöttek meg a palackjaink összelapítva. Ha nem lapítottuk volna őket, rengeteg helyet elfoglaltak volna. Mérgelődtem, hogy még azokat is el akarják tántorítani, akik eddig szelektíven gyűjtöttek… nem jó irányú fejlődés ez. Bár úgy láttam, hogy itt a gyűjtőhelynél főleg hajléktalanok álltak sorba azzal, amit a kukákból gyűjtöttek, de így legalább valóban fontos munkát végeztek, és pár Ft-ot is kaptak érte. Bedobáltuk a palackokat egy utcai szelektív konténerbe, levásároltuk az elfogadott üvegek és dobozok árát, aztán visszamentünk Margitkáékhoz ebédelni.
      Ebéd után nem sikerült olyan hamar elindulnunk, mint ahogy terveztünk. A gyerek is nehezen szakadtak el Egertől. Vera például megszeppenve kérte tőlünk:
-          Ezt a ruhámat sose mossátok ki, mert rajta van Eger illata.
-          Füst szagú vagy kecske szagú? – Kérdeztük, utalva a nemrégiben volt szalonnasütésre.
-          Mama szagú. – Válaszolta Vera elérzékenyülve.
      Amint mondtam, későn indultunk kicsit, de nem győztem emiatt áldani a Jóistent, és köszönetet mondani az őrangyalunknak, hiszen még ki sem értünk Egerből, amikor egy rendőrautó hajtott el mellettünk szirénázva. Eger és Kerecsend között baleset történt, oda sietett. Mire mi is odaértünk, már két tűzoltó autó, három mentő és három rendőrautó volt a helyszínen. Este tudtam meg a lapokból, hogy két ember halt meg az ütközésben, mert egy holland rendszámú Opel áttért a másik sávba. Ha időben indulunk Margitkáéktól, akkor talán belénk ütközött volna. Döbbenetes volt látni a roncsokat, és belegondolni ebbe.
      Hazafelé beugrottunk Egyekre Laci atyához, kedves barátunkhoz, aki nagy szeretettel és frissen házhoz szállított pizzával fogadott minket. Az unokatestvérei is épp nála nyaraltak, a gyerekeink hamar összebarátkoztak velük. Nem úgy Gábris az atya kutyájával. Egy pár hónapos törpeschnauzer szaladgált az atya kertjében, és ha letettük az ölünkből Gábrist, akkor rögtön odarohant hozzá, és ugrándozott, hogy megnyalhassa az arcát, kezét. Gábris nagyon megijedt tőle. Rettentő bömbölésben tört ki, ezért inkább ölben tartottuk ittlétünk alatt.
      Időközben több család is kereste atyát temetések miatt. Dorgáltam is, hogy ne egyszerre temesse el a közösségét, hanem majd évek alatt, apránként. Ezt a kis morbiditást Laci atya lovagiasan elnézte nekem. Számítottam is tőle erre a gesztusra, hiszen ő egy valódi templomos lovag.
      Kata unszolt minket, hogy igyekezzünk hazafelé, mert ő még estére megbeszélt egy találkozót egy ismerősével, akinek segít nyelvet tanulni. Ebből már nem lett semmi. Telefonon elnézést kértünk a hölgytől, és megbeszéltünk egy másik időpontot.
      Otthon az egyik első dolgom volt beindítani a mosógépet egy adag ruhával, mert hiába tudtunk Egerben is mosni, rengeteg szennyesünk összegyűlt. Bár nagyon jól éreztük magunkat Egerben, jó volt végre a saját ágyunkban aludni. 

2012. július 21., szombat

Margitka üzenete


... (Lehet, hogy nehéz volt megírnod) , de megérte, hogy így összeszedted magad! Béla már ebédnél mondta, milyen nagyszerűen sikerült; ő még kint sajtozgat (az Tőletek kapott Rondele-t falatozza) én meg beszöktem, hogy elolvassam. Érdemes volt! Szinte irigylem, mekkora diadallal vonul be férjem uram (no meg a régi Monteverdi Kórus) az örökkévalóságba. A képekből is remekül válogattál - olyan természetes, ahogy a gyerkőcök a nagyok közt forgolódnak.
 (Most már csak arra lennék kíváncsi, mit csináltok mostanában, mert igencsak információhiányban szenvedünk. )

Ps. Béla befejezvén a csemegézést, külön kéri, hogy mindkét születésnapi eseményt köszönjem meg a nevében. Ezt mint "hivatásos" íródeákja, ezúttal meg is tettem.

2012. július 20., péntek

2012-07-08 Másnap vasárnap




      Reggel a vendégek elköszöntek, és hazautaztak. Vera szomorúan járkált köztük. Kérdeztük, hogy mi baja van. Nehezen lehetett belőle kiszedni, hogy azt sajnálja, hogy elmennek az új barátai. Jól érezte magát köztük tegnap. Az is eszébe jutott, hogy valaha az ő kiskutyája itt élt Egerben nagymamáéknál, csak aztán el kellett vinni menhelyre, mert megvadult. Ezen is szomorkodott egy sort, de a reggelinél már összeszedte magát.
      Margitka „paraszt reggelit” készített. Az előző esti kolbász és szalonna maradékot kicsit megpirította, rakott hozzá krumplit és tojást, ezt szolgálta fel. Kalória az volt benne bőven, kedvünk is lett volna tőle felásni az udvart, de azért visszafogtuk magunkat. Néhány azok közül a virslik közül is a reggeliben landolt, amiket este frissen faragott fűzfanyársra húzva megsütöttünk. Gergő nagyon büszke volt rá, hogy az ő virslije nem esett a tűzbe, mert bizony több a parázson landolt. Még én is beleejtettem a sajátomat, de kihalásztam, megkapargattam és megettem.
      A reggeli után kicsinosítottuk magunkat, és elindultunk a misére, méghozzá a bazilikába, ahová azért nem jut el minden nap a magunkféle pápista a kálvinista Rómából. Az autóba nem fértünk be mind, ezért Kata két fordulóval szállított el minket. Először kirakott engem, Verát, Gergőt és Gábrist a bazilikánál, aztán visszament Margitkáért, Ábelért és Nándiért. Közben nekünk át kellett mennünk a főiskolára folyóügyeket intézni. Babakocsival az ember karjában elég hosszúnak tűnik a bazilikától levezető lépcsősor, felfelé pedig egyenesen egy Mount Everestnek. Mire visszaértünk, én jó alaposan leizzadtam, Katáék pedig már a padban ültek. Szép volt a mise, de nekem nagyon hiányzott az a családias hangulat, ami a mi kis plébániánkon megszokott. Nem véletlenül a szent család a templomunk patrónusa. Valahogy úgy vettem észre, hogy minél nagyobb egy templom, annál több idegen ember fér el benne… Akik a katolikusokat merevnek gondolják, azok valószínűleg csak ilyen templomokban jártak eddig. Persze érdekes ez, mert egy igazi keresztény közösségben senki sem idegen. Megtapasztaltam már sokszor, hogy idegen földön, idegen országban mekkora szeretettel tudtak fogadni keresztény testvéreim, és egyáltalán nem éreztem őket idegennek. Persze ahány ház, annyi szokás. Én szeretem az egyszerűséget, de nem vagyok puritán, és meg tudok csodálni egy barokk templomot is. Megvan a helye a mi kis fehérre meszelt templomunknak is, és megvan a helye máshol a díszeknek is. Isten szereti a változatosságot, ezt nem kell bizonyítani, csak körül kell nézni a teremtett világban, és bárki beláthatja.
      Hazafelé Margitkának sietnie kellett, hogy elrendezze a ház körüli dolgokat, ezért ő ment előre Verával. Vera felajánlotta, hogy segít neki. Én még maradtam egy kicsit a fiúkkal a bazilika melletti játszótéren. Igazi fiús játszótér ez. Olyan játékok vannak rajta, amin lehet fejleszteni bősséggel az izmokat. Ki is fáradtak rajta egy kicsit a srácok.
      Az ebédnél Béla mesélt kicsit az életéről, aztán hálát adtunk, és ment mindenki a maga dolgára. Vera Gábrist tanította táncolni. Ahogy fordult, Gábris is mindig fordult utána. Nagyon tetszett a kicsinek, de egyszer csak úgy gondolta, hogy ő bizony álmos. Talált egy kék pulóvert, ami hasonlított az otthoni kék takarójára, a szőnyegre húzta, leheveredett rá, és ott helyben elaludt. Édesdeden aludt órákon keresztül. Kicsit bent maradtam vele, és vigyáztam rá, nehogy valami baja essék a padlón, vagy netán felébredjen, és eltekeregjen valahová. Mindig volt bent vele valaki. Mikor felváltottak az őrködésben, kimentem az udvarra… aztán rögtön rohantam is vissza a fényképező gépemért. Vera odakint nagyban hintáztatta az egyik tyúkot, a bolond szárnyas pedig szemmel láthatóan élvezte a szituációt. Erről kellett készítenem egy chicken wellness 2.0 című videót.
      A gyerekek az egyik rokontól buborékfújót kaptak ajándékba. Este ezzel fújtak hatalmas buborékokat, vagy sok kicsit egyszerre. Ekkor már Gábris is kint játszott velük az udvaron. Gyönyörködött a buborékokban és próbálta elkapni őket. Nem mindig sikerült, néha Gergő kidurrantotta őket előle. Nem rossz szándékból, csak ő is élvezte a játékot.
      A vacsoránál viszont megmakacsolta magát idősebbik fiúgyermekem. Egyrészt lepergett róla mindaz, amit az udvarias viselkedésről tanítottam neki, és amikor nagypapa megkínálta valamivel, nem úgy felelt, hogy köszönöm szépen nem kérek, hanem úgy, hogy „nem kell”. Béla szókratészi stílusban megbírálta ezért. Éreztem, hogy ez a bírálat nekem is szólt. Fájt a dolog, mert tényleg sokat vesződöm azzal, hogy Gergőt neveljem. Több energiát fordítok rá, mint Verára. Sokszor aggódom is Gergőkéért, remélhetőleg alaptalanul. Sajnos a bírálat sem volt neki elég, mert az egész vacsora alatt válogatott. Még desszertből is más fajtát szeretett volna, mint a többiek. Végül én keményítettem meg magam, és desszert nélkül küldtem el az asztaltól. Én tisztában vagyok vele, hogy Gergő milyen jó szívű és jó képességű gyermek, épp ezért nehéz feldolgoznom, hogy sokszor megmakacsolja magát, vagy csak szórakozottságból elfelejt olyan dolgokat, amiket már több tucatszor megbeszéltünk vele. Visszaemlékezve az én óvodás koromra, ő még mindig egy nagyon kiegyensúlyozott kisfiú az én egykori önmagamhoz képest. Remélhetőleg kamasz korában is kiegyensúlyozottabb lesz, mint amilyen én voltam akkor. Pont azért féltem, mert az érzékenysége miatt nagyon hasonlít hozzám, és én sok ostobaságot tettem, gondoltam, kívántam életemben, mielőtt megtaláltam volna a belső békémet. 

2012. július 19., csütörtök

2012-07-07 Meglepetés



      Vera reggel mesélte, hogy este, elalvás előtt nem a bárányokat számolta, hanem a birkacombokat, amik a szájába repültek. Így valóban szép álma lehetett. Katát a reggelihez 15 perc alatt MAJDNEM sikerült felkeltenem, de aztán feladtam. A gyerekek is össze-vissza szálingóztak az asztalhoz. Minden étkezésnél szépen együtt ültünk asztalhoz, imával kezdtünk, és imával fejeztük be a táplálkozást, de a reggelik sehogy sem akartak sikerülni. Nem is nagyon erőltettük, mert annyira más volt a napi ritmusunk, hogy már azért is hálát adhattunk, hogy egyszerre tudtunk ebédelni és vacsorázni.
      Délelőtt gyorsan rendbetettünk mindent, amit még tudtunk, aztán Kata elsomfordált. A kórustagokkal úgy beszélték meg, hogy a völgyben találkoznak. Kata kiment eléjük, és együtt vonultak a házhoz. Bélának szóltunk, hogy vendégek jöttek. A ház uraként kiment köszönteni őket. nagyon meglepődött, hogy régi kedves barátait látja, amazok pedig egyből köszöntő dalra zendítettek. Próbáltam én is csatlakozni, de sikerült úgy állnom, hogy egy tenor legyen a bal fülemnél, márpedig én leginkább azt tudom visszaénekelni, amit a bal fülembe énekel valaki, így inkább elhallgattam. Közel harminc ember érkezett Béla köszöntésére, köztük közgazdászok, tanárok, híres énekesek. Elfoglalt emberek, akik mégis szakítottak erre időt, és több, mint 100km-t utaztak, hogy itt lehessenek. Ez több volt egy gesztusnál. Meglepő volt látni azt is, hogy milyen sokféle ember énekel a kórusban a nagyhangú bohémtól a szerény csinovnyikig, a fiatal lánytól a korosodó nyugdíjasig.
      Néhány dal és egy kis szíverősítő után asztalhoz ültünk. Margitka hideg uborkalevest készített, ami mindenkinek nagyon jól esett a kánikulában. Csak később árultuk el nekik, hogy kecsketejből készült. Második fogásként a birkapörköltet tálaltuk fel. Bár a társaság nagy része Debrecenből jött, ahol közel sincs akkora kultusza a birkaevésnek, mint a jászságban, ahonnan apósom származik, mégis elfogytak a néhai bégető utolsó maradványai is. Süteményt ki-ki hozott magával, így sokfélét meg lehetett kóstolni.
      Ebéd után a társaság átsétált a borospincébe. Kevés ilyen pincét látni manapság, mint az apósomé, mert ez megmaradt olyan állapotban, mint a labanc idején. Az akusztikája is különleges. Ezt ki is használta a kórus néhány bordal eléneklésére. Természetesen a borokat is megkóstoltuk. Talán nem mindegyik bor volt a legtökéletesebb, de valóban bor volt mindegyik, nem pedig bornak álcázott vegyszer, emiatt akadt, akinek nem csak a pincéből kivezető meredek lejtő miatt volt nehéz a feljutás. A bordalokat egy csoport lengyel fiatal is meghallotta. Csatlakoztak ők is a társasághoz. A kedvükért pár lengyel dalt is énekelt a kórus, bennük viszont már rendesen bennük volt a virtus, egyikük egy poharat is a földhöz vágott, mire egy tekintélyes basszus nem éppen udvari stílusban kijjebb tessékelte őket. Kicsit furcsálltam a dolgot, mert vendéget – ha úgy alakul – a házigazda dobjon ki. Béla viszont nem dobott volna ki senkit, pláne nem lengyeleket. Persze mindenhol élnek mindenféle emberek, de a lengyeleket egy lengyelországi zarándoklaton én is a szívembe zártam. Sokat tanultam tőlük hitről, barátságról, vendégszeretetről. No, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha a világon a legszebb nők Magyarországon élnek, rögtön utánuk a lengyel hölgyek következnek.
      A pincelátogatás után a nap további része énekléssel telt a ház előtt álló fűzfa alatt, ahová kivittünk néhány padot, hogy mindenki leülhessen. A kórusműveket a fiatalabbik sógorom, Béla vezényelte.
      Estére tüzet raktunk, és szalonnát sütöttünk. A tűz mellett gitáros dalokra gyújtott rá, akinek éppen kedve volt. Néhányan átmentek a szomszédos csárdába is, hogy a cigány zenészek húzzák a fülükbe a nótát. Bizonyára sokáig felemlegetik majd, hogy nemzetközileg ismert énekesnek is hegedültek már.
      Néhányan nem várták meg az éjszakát, hanem hazautaztak, de a többség itt mulatott vagy aludt másnap reggelig. (A képeket Dániel barátunk készítette.)












2012. július 18., szerda

2012-07-06 Készület




      Kata már múlt nyáron elkezdett szervezni egy nagy meglepetést apósom hetvenedik születésnapjára. Béla életében jelentős szerepe volt a debreceni Monteverdi kórusnak. Több, mint három évtizedig énekelt ebben a kórusban, de nem csak énekelt, hanem nyelvtudásával és minden tőle telő módon segítette a kórus életét. Kata azt találta ki, hogy erre a szép kerek évfordulóra hívjuk meg a kórus tagjait Egerbe, de úgy, hogy Béla ne tudjon róla. Nehéz volt mindent titokban megszervezni. Sajnos Bélának pénteken el kellett utaznia egy volt osztálytársa temetésére, ez a szomorú esemény mégis a kezünkre játszott valamelyest, mert így könnyedén előkészíthettük a terepet. Igaz, Kata még egy kegyes hazugságra is hajlandó volt, mert azt mondta az édesapjának, hogy a kollégáinak szervez Egerben egy találkozót, azért ez a sürgés-forgás.
      Délelőtt Margitka és Kata a piacra mentek, és alaposan megpakolták az autó csomagtartóját. Én otthon maradtam a gyerekekkel. Gábris szandálostól belelépett egy lavor vízbe, és pancsikolt. Amikor megunta, kimászott, és kicsit beütötte a fejét, de nem sírt, csak annyit mondott, hogy „au”, és a fejéhez kapott. Még etetgette egy ideig a csirkéket, tépett nekik füvet és beszórta a ketrecükbe. Később letettem aludni. Dünnyögött, aztán megfogta a párnát, megigazgatta, letette rá a fejét és elaludt. A többiek a ház előtt fociztak.
      Mikor Margitkáék hazaértek, Katának el kellett mennie Andi barátnénk diplomaosztójára. Az alapképzést sikeresen befejezte, és már felvételizett is mesterképzésre. Elég furcsa így a rendszer, de azt mondják, hogy a tanárképzésnél 2013-tól visszaállítják a hagyományos osztatlan képzéseket, néhány szakot pedig eleve meg sem osztottak. Nagy káosz van már így az oktatásban. Egy tanulmány szerint a keleti régióban a tanárok 27%-ának nem megfelelő a végzettsége. Ez többek közt a sok változtatásnak köszönhető. Én magam is többször kerültem olyan helyzetbe, hogy azért kellett újabb végzettségeket szereznem, hogy a korábbi munkakörömet megtarthassam. Szerintem teljesen használható volt az a rendszer, ahol a tanítókat tanítóképző főiskolán, az általános iskolai tanárokat tanárképző főiskolán, a középiskolai tanárokat pedig egyetemen képezték. Ehelyett kitalálták, hogy ne legyen már főiskolai képzés, hanem legyen alapképzés a neve, hogy lehessen kutyulni, hogy ki végzett főiskolán és kinek van bachelor diplomája, de még abból is tudjuk keverni, hogy BSc vagy BA. De az újfajta tanárképzésben a bachelor diploma az annyit érjen, mint egy hátvakaró, mert azzal speciel tanítani ne lehessen, csak azok taníthassanak, akik mesterképzésen végeztek. Innentől az általános iskolák is úgy adták fel az álláshirdetéseket, hogy egyetemet végzett tanárokat keresnek, ami végül is marhaság, mert az új „átlátható” rendszerben egyetemen is lehet bachelor diplomát szerezni, ami tulajdonképpen a régi főiskolának felel meg, csak nem lehet vele tanítani, viszont a főiskolákon meg lehet kapni mesterszakos diplomákat, sőt, akár doktorátust is lehet szerezni. Érti mindenki, ugye?
Néhány iskolaigazgató sem értette. Sajnos az ismerőseink közt is akadt olyan, akit két évtizedes tanítás után küldtek el a munkahelyéről, mert nem volt megfelelő a végzettsége, ami egyébként megfelelt, amikor felvették az adott pozícióra, és a munkájára nem volt panasz. A diákjai még versenyeken is jól szerepeltek, de miért a tudást és a képességeket nézzük, amikor a papírt is lehet? Miért legyünk méltányosak az ötvenes éveiben járó tanerőhöz, aki ennyi idősen már nehezen tanul új szakmát, állást amúgy sem kap, a nyugdíjig pedig még sok van neki hátra? Miért tiszteljük annyira az iskolaigazgatókat, hogy meghagyjuk a kezükben a döntés jogát?
      Kár, hogy nem akkor gondolkoztam el ezeken, amikor Margitka megkért, hogy kezdetleges eszközökkel daraboljuk fel a birka megmaradt részeit, a düh nagy erőt tud adni az embernek. Egy késsel és egy kalapáccsal még a bordákat is feldaraboltuk. Igaz, a kezemre alig lehetett a végén ráismerni, de sikerült. Remek birkapörkölt készült a néhai állatból.
      Margitka nehezményezte, hogy ebben a meleg időben mindent elözönlenek a hangyák. Még a nyári konyhába is beszemtelenkedtek, sőt a zuhanyzókba is. Mindent megpróbált, hogy kiírtsa őket, de Béla mérget nem engedett használni a madarak miatt, a sütőpor és a só pedig kevésnek bizonyult. Ekkor jött a korszakalkotó ötlete. Bevitte a csirkéket a zuhanyzóba, és percek alatt felcsipkedték az összes hangyát, amiket pedig mégsem, azok szerteszét szaladtak. Eltűntek, mint a kámfor. Nagyot nevettem, ahogy néztem a csirkék ténykedését. Mondtam is Margitkának, hogy lefényképezem őket a zuhanyzó előtt, feltesszük a képet az internetre, és új szolgáltatásként hirdetjük majd: chicken wellness. Akinek megfáradt, depresziós, ingerszegény csirkéje van, az mind ide küldené nyaralni az egész országból.
      Amikor ezzel is végeztünk, Margitkával kicsinosítottuk a borospincét. Miklós diakónus barátunk édesanyjától kaptunk abroszokat, ezeket átvittük a pincébe. Elmostuk a poharakat, raktunk gyertyákat a hordók tetejére. Közben Kata is hazaért, ő gondosan elmosta a lopókat. Ezek nagyon könnyen törnek, és Béla biztosan zokon vette volna, ha az egyik tönkremegy.
      Nekem még egy külön feladat jutott: pálinkát kellett vennem a vendégeknek. Béláék pinceszomszédját meg is látogattam e célból, és ha már ott jártam, alaposan megkóstoltam egy leánykát, egy habzó bort, és egy félédes fehéret. Vidáman vittem haza a pálinkát, még a szomszédban nyílt új borozóban is bemutatkoztam, hiszen a szomszédokkal nem árt jóban lenni. Azért annyi lélekjelenlétem még maradt, hogy a pálinkás butykost elrejtettem, mielőtt beléptem Béláék otthonába, mert időközben apósom is hazaért, és könnyen elronthattam volna a meglepetést. Hogy túlságosan ki ne józanodjak, még megkóstoltam egy doboz sört is. Ennyi már épp elég volt ahhoz, hogy miután a kicsiket lefektettük aludni, a két családból a legnagyobb gyerekekkel - Ábellel és Verával - versenyfutást rendezzünk egy helyi hipermarket polcai között. Én segédeszközként még egy bevásárlókocsit is toltam magam előtt. Végül persze sikerült ügyesen bevásárolni. Ábel és Vera sokat segítettek. Jól kikalkulálták, hogy melyik terméket érdemesebb megvenni. Őket már nem lehet egykönnyen becsapni. Mindennek az egységárát nézték, aztán az ár/érték arány szerint döntöttek. Két bevásárlókocsit pakoltunk színültig tele. Részben a vendégek miatt, de vettünk sok tartós élelmiszert is, hogy Margitkának később ne legyen gondja a vásárlással. Tavaly pont egy ilyen nagybevásárlásnál sikerült bőrig áznunk. Idén igazán szerencsések voltunk, ment minden, mint a karikacsapás.

2012. július 17., kedd

2012-07-05 Felvételi és varázstorony




      Éjjel szemhunyásnyit sem tudtam aludni, a strandi események jártak a fejemben és a felvételi. Ezerszer végigpörgött a fejemben, hogy miket kellett volna tennem és mondanom a strandon, valamint, hogy miket fogok mondani a felvételi beszélgetésen.
      Reggel megpróbáltam magam formába hozni egy eldobható borotvával. Arcszeszt nem találtam, ezért néhány ronda piros pöttyel az arcomon, átizzadt ingben érkeztem a vizsga helyszínére. Az első ember, akivel szóba álltam, rögtön azzal kezdte, hogy ő úgy tudja, hogy nem 25 embert vesznek fel, csak 5-öt. Innentől gyanakodva számolgattam minden érkezőt. Jóval többen voltunk ötnél. Én, ha ideges vagyok, akkor sajnos járkálok és beszélek. Itt is mindenkivel szóba elegyedtem, és a lehető legidiótább oldalamról mutatkoztam be nekik. Sebaj. Két dolog lehetséges. Vagy az évfolyamtársaim lesznek, és majd megismerik a többi rossz oldalamat is, vagy soha nem találkozom velük többé. Majd kiderül.
      A nevemnek köszönhetően megint én voltam az első, aki bemehetett a bizottság elé. Vártam a kérdéseket. Én módszertani kérdésekre számítottam, ezekről nyaggattam anyósomat is, aki évekig tanított módszertant a Debreceni Egyetemen. Ehelyett annyit mondtak, hogy beszéljek magamról. Kb. a harmadik mondat után kimondtam azt az egy mondatot, amit megfogadtam, hogy nem fogok mondani, történetesen, hogy annak idején összetűzésbe keveredtem a Debreceni Egyetem egyik oktatójával, akit az egész ország csak a becenevén ismer. Az előttem ülő úriember szeme elkerekedett, aztán elmosolyodott, és odasúgta a többieknek, hogy megvan az 50 pont. Ennyi volt a beszélgetésen elérhető maximális pontszám. Később sikerült mégiscsak veszítenem ötöt, mert az egyik programnyelvhez, amire itt a főiskolán nagy szükségem lesz, annyi közöm van, hogy van olyan kollégám, aki már hallott róla. felhívták rá a figyelmem, hogy ez esetben elvárnak augusztusban egy agytágításra. Emiatt elég keserű szájízzel jöttem ki a beszélgetésről. Néhány fiatalnak megjegyeztem – hadd legyek már rendes -, hogy azt kell mondani, hogy ismerik ezt a programozási nyelvet. Kiderült, hogy ők a főiskola tanárai voltak, akik ezt a nyelvet tanítják. Megint jól bemutatkoztam. Nem baj. Hagytam én már ott olyan szakot is, amin ennél rosszabbul kezdtem. Valójában több szakot hagytam ott eddig, mint amennyit elvégeztem.
      Mikor visszaértünk a családi fészekbe, apósommal elbeszélgettünk erről, meg arról, hogy én így 33 évesen sem nagyon tudom még, hogy mi szeretnék lenni. Ő hamar ejtette a témát. Azt mondta, hogy már eldőlt, hogy irodalmár vagyok. Jól esett ezt az ő szájából hallani. Valóban, gyerekkoromban – miután lemondtam arról, hogy remete legyek -, arról álmodoztam, hogy szabadúszó író leszek majd, és írok egy olyan könyvet, ami igazán értékes. Nem feltétlenül olvasott, de értékes. Ha megkérdeznék, hogy mi hiányzik még az életemből, akkor ezt mondanám válaszként. Ha lehetne kívánnom valamit egy jó tündértől, akkor ez a könyv lenne az. Minden mással nagyon elégedett vagyok. Vagyonra igazából sosem vágytam, a családomnál jobbat el sem tudnék képzelni. Ha lenne egy könyvem, amire én magam is azt mondhatnám, hogy jó, és objektív megítélés alapján is ki lehetne ezt mondani róla, akkor azt mondanám, hogy tényleg mindent elértem az életben, amit szerettem volna.
      Mindeközben Margitkáéknál nagy volt a sürgés-forgás. Mivel apósom nagyon jól beszél lengyelül, a lengyel vendégek egymásnak adják a kilincset náluk. Most is jött pár család lakókocsikkal. Tettek-vettek köztünk. Igazán kedves emberek voltak. Egy ízben nekiálltam összeszámolni, hogy az alatt az egy hét alatt, amíg Egerben voltunk, hány ember fordult meg a házban, de feladtam. Szokták mondani, hogy úgy szép az élet, ha zajlik. Nos, ahogy láttam, Margitkáék sem tudják, hogy mi az unalom.
      Délután a gyerekekkel megnéztük a főiskola varázstornyát. Egy szabad bölcsész szakos hallgató lány izgalmas fizikai kísérleteket mutatott be. Azt mesélte, hogy a természettudományos szakokra járók talán túlságosan is sok magyarázatot fűznek a látottakhoz, ezért nem is annyira kedvelik őket a látogatók. Vele viszont nagyon meg voltunk elégedve. A gyerkőcök sok dologra maguktól rájöttek, és nagyon élvezték, hogy mindenhez hozzányúlhattak, mindent kipróbálhattak. Ábelen már most látszik az édesapja alapossága. Ő mindig mindent nagyon pontosan szeretne megismerni. Még egy egyszerű játéknak is kíváncsi a legapróbb szabályára is. Én sajnos felületes vagyok, de vannak olyan szituációk, amikor ez is előnyös lehet.
      Nagy sikere volt a Camera obscura-nak is, főleg, amikor bemutatta az előadó, hogyan lehet felemelni egy autót egy papírlappal. természetesen nem az autót emelte fel, csak a képét, amit az tett lehetővé, hogy a fény egyenes vonalban terjed. Erre a gyerekek is hamar rájöttek, de azért tetszett nekik.
      Még arra is maradt időnk, hogy elnyaljunk egy fagylaltot a gyerkőcökkel. Gábrist otthon hagytuk. Amikor elindultunk, éppen aludt, de eszünkbe jutott, hogy közben biztosan felébredt. Kata kérdezett rá először, hogy mi lehet, most Gábriskával?
      - Ráesett a ping-pong asztal. – Gúnyolódtam. Nem alaptalanul, mert a kertben felállított ping-pong asztal közelébe valóban nem engedhettük felügyelet nélkül Gábrist.
      - - Akkor már hívtak volna. – Nyugtatta magát Kata. Ebben a másodpercben megcsörrent a telefon. Margitka hívott, hogy Gábris ehet-e sárgabarackot. Ekkor döntöttem el, hogy ilyesmivel soha többé nem viccelek. Persze valószínűleg nem fogom kibírni.
      Hazafelé egyel többen ültünk az autóban a megengedettnél. Vera csak Ábel ölében fért el, lehajtotta a fejét, hogy ne legyen feltűnő. Kata az egyik sarkon észrevett egy panoráma tükröt, és mutatta a gyerekeknek, hogy olyat is láttunk az előadáson. Vera lehajtott fejjel, de nevetve adta tudtunkra, hogy ő nem látja. A nevetése átragadt a többiekre is. Jó kedvvel tértünk nyugovóra.

2012. július 14., szombat

2012-07-04 Hideg zuhany



      Van egy hasznos szokásom, miszerint nem szeretek fontos eseményre úgy elmenni, hogy nem ismerem előtte a helyszínt. Csütörtökre hívtak az Eszterházy Károly Főiskola C épület 106-os termébe felvételizni. Nem szerettem volna úgy odamenni, hogy aznap reggel kell keresgélnem, hogy mi hol van. Szerencsére a nejem bérmakeresztlánya, Andi épp ezen a főiskolán tanul, épp a városban tartózkodott, és a kollégium, ahol lakik, épp a C épület mellett van. Persze én nem hiszek a szerencsében. Inkább azt mondom, a gondviselésnek köszönhettük, hogy így alakultak a dolgok.
      Andival a főiskola főépülete előtt találkoztunk, miután nagy nehezen beszereztünk egy csekket a tanulmányi osztályról, amivel be lehetett fizetni a vizsgadíjat. Andi elvezetett minket a C épülethez. Alföldi embernek meglehetősen szokatlan utakon mentünk, hol föld felett, hol föld alatt. Az aluljáró – vagy minek nevezik itt – falán a szörnyalakok tűntek a legreálisabb figuráknak az egész úton. A népmesék szegénylegényei aligha tetettek kalandosabb utazásokat, amíg királlyá koronázták őket, mint én a C épület 106-os szobájáig. Mire odaértünk, a pólómból olyannyira csavarni lehetett a vizet, hogy komoly kétségeim támadtak, hogy másnap öltönyben kibírom-e majd az utat. Meg voltam ijedve valóban, de közben azt éreztem, hogy az én sík terephez nevelt lábaimmal, és délibábos álmaimmal együtt is szeretem ezt a várost. Fogalmam sincs, hogy mi vonzott benne, de már gyerekként is szerettem, és az az érzés ébredt bennem, hogy ha felvesznek erre a főiskolára, akkor kicsit én is egri leszek… Pláne ha el is végzem.
      Andi volt olyan kedves, és megmutatta nekünk a kollégiumi szobáját is. Mutatta, hogyan tette fel a függönyöket. Mivel az ablaka alatt valahol a mélyben a Szent Antal templom tornyai látszódtak, én úgy döntöttem, hogy már attól is szédülök, hogy más odaáll az ablakba.
      Hálából a segítségért, meg azért, mert éppen szerda volt, meghívtuk Andit egy fagyira. Hívtuk ebédre is, de sietett. Mi Margitkáéknál megebédeltünk, pihentünk kicsit, aztán kimentünk a strandra Margitkával, a három gyerkőcünkkel, és a sógoromék két nagyfiával, akik nem utaztak haza a szüleikkel a nagyapjuk köszöntése után. Ábel már tíz éves, Nándi keresztfiam pedig első osztályos volt, akár a lányom. Az édesanyja megkért, hogy vigyázzak rá. Vigyáztam is, amennyire tudtam, de a strandon sosem láttam egyszerre az öt gyereket. Mire kettőt összeszedtem, eltűnt a harmadik, mire meglett három, nem találtam a negyediket. El is döntöttem, hogy én osztálykiránduláson sosem fogok egy osztályt sem strandra vinni.
      Időközben elkezdett cseperegni az eső. Szóvá is tettem Margitkának, de ő csak legyintett, hogy nem lesz ebből semmi. Negyed óra múlva jégeső esett. Szerencsére volt egy fedett medence, oda behúzódtunk, és még fürdeni is lehetett, amíg ki nem zavartak bennünket a vízből. A jégeső viszont akkor is esett. Még fél óra volt este hétig, azaz a strand zárásáig. Gondoltam, a strand vezetése lesz annyira belátó, hogy nem küldi ki az embereket a jégesőbe. Tévedtem. Valamit rikácsoltak a hangosbemondókba, amiből én a jégeső zúgásában annyit értettem, hogy depressziós varjú. az emberek egyike-másika nekiindult az esőben. Egy lengyel családtól, akik apósoméknál szálltak meg, másnap reggel hallottuk, hogy a strandon 15 méterre tőlük csapott egy fába a villám. Én kimerészkedtem, hogy összeszedjem a holminkat. A kölcsön papucsom addigra eltűnt, Margitka utcai ruhája pedig egy vizes felmosóronggyá változott. Én, mint magyar úr, még beálltam közben a zuhany alá is, mert így mulat a mifélénk. A gyerekeket viszont csak nem akartam kivinni a fedett épületből. Kata mondta, hogy indulnunk kell, mert annyian vagyunk, hogy kétszer kell fordulnia, hogy mindenkit hazavigyen. Elindult a fiúkkal és Margitkával előre. Pár perc múlva felhívott, hogy nálam maradt a kocsikulcs, és nem engedik vissza érte. Kicsit értetlenkedtem, hogy akkor a belépésnél miért raktak karszalagot a kezünkre, ha most egy kulcsért sem engedik vissza. Hiszen a szalag elvileg azt a cél szolgálja – az én felfogásom szerint -, hogy lássa mindenki, van mára belépőnk. Sebaj. az eső közben majdnem elállt. Mezitláb megindultam a kapu felé a gyerekekkel. Ekkor vettem észre, hogy Gábris is mezitláb van. Gondoltam, ha kilépek a kapun, sosem engednek vissza, ezért felhívtam Katát, hogy nála van-e a cipő. A strand alkalmazottai észrevették, hogy én még ott telefonálok, és ordibálni kezdtek nekem, hogy azonnal menjek kifelé. No hiszen épp azért telefonáltam, hogy kimehessek. Az egyik alkalmazott külön összeszidott azért, hogy babakocsival próbálok kimenni, merthogy ahhoz külön kapu kell, a sima forgóajtón nem fér ki. Nehezményezte, hogy neki már rég lejárt a munkaideje. Ezt megértem természetesen, azt is, hogy dühös emiatt. De – ne adj Isten – ha az a villám nem 15 méterre csapódik be a lengyelektől, hanem a lengyelekbe, akkor hogyan számolt volna el a lelkiismeretével? Én sehogy a sajátommal, ha valamelyik gyerek megsérül a jégesőben. Úgy gondoltam, jól tettem, hogy nem tettem ki őket az elemek játékának. Erre gondolva nem is vesztettem el a türelmemet, csak akkor, mikor az alkalmazott hölgy kiabálni kezdett velem, hogy bemondták a hangosbemondóba, hogy hagyjuk el a strand területét. Ez volt az amiből azt értettem, hogy depressziós varjú, annyira elnyomta a jégeső zaja a hangokat. Mondtam a hölgynek, hogy nem lehetett érteni a szöveget. Erre ő rám kiáltott, hogy „de lehetett”. No, ezt már kikértem magamnak. Ne hazudtoljanak meg!
      Nagymamám temetésén a lelkipásztor beszélt az Almásiak kérlelhetetlen igazságérzetéről. Igen, meg is követelem a gyermekeimtől is, hogy mindig az igazat mondják. Nem nézzük el a füllentéseket. Katával sincsenek titkaink egymás előtt. Ha fájó is valami, inkább megmondjuk egymásnak, és nem vesszük zokon, mert tudjuk, hogy a másik szeretetből mondja, amit mond. Egy szó, mint száz, ne vádoljon engem senki hazugsággal! Ezen még sokáig fortyogtam. Szerencsére az eltűnt papucson és azon kívül, hogy a gyerekek még napokig köhécseltek, nem történt más baj. Nekem mégis olyan volt az egész, mint egy hidegzuhany.


2012. július 13., péntek

2012-07-03 70 év



      Az egyik oka egri látogatásunknak az volt, hogy apósom születésnapját megünnepeljük. Béla ezen a napon töltötte be a hetvenedik életévét. 70 év alatt annyit változott a világ, amennyi több évszázadra elég lenne. Sokan megírták már, hogy akkoriban nem volt számítógép, internet, mobil, TV, stb. Bélát ezek a technikai lehetőségek sosem hozták igazán lázba. A helyén kezelte őket. Eszközök. Ami fontosabb, hogy ez alatt a hetven év alatt volt egy világháború, egy 56, egy átkos 40, egy rendszerváltás, vagy valami hasonló. Ami még fontosabb, hogy ez alatt a hetven év alatt emberek születtek és haltak meg. Volt, aki a teljes életét leélte kevesebb idő alatt, mint ami apósomnak megadatott. Évről-évre több ember emlékére löttyintettünk bort az egri borospince padlójára. Nem hiszem, hogy Béla nagyon sajnálja az elhunytakat, hiszen a jó emberek valóban megBOLDOGulnak, nincs rajtuk sajnálkozni való, de emlékezni kell rájuk. Hála Istennek mind elmúlunk egyszer. Így van ez rendjén, és az idős emberek nem is ágálnak emiatt. Bele lehet fáradni egy boldog életbe is, de nem szomorú fáradtság ez, ha tudjuk, hogy jön utánunk valaki. Bélát ma három gyermeke és hat unokája köszöntötte, valamint a testvére, a sógora, a veje és a menyei, no meg persze a felesége. 4 városból sereglettünk anyósom szülői házába, ahová nyugdíjba vonulásuk után visszaköltöztek Bélával. Reggel megittuk a kakaót a friss kecsketejből, amit Vera szinte egyedül fejt ki Miciből. Ebédre megettük a tegnap lenyiszált birkacombot megsütve, fokhagymával és szalonnával tűzdelve. Beszélgettünk, olykor vitáztunk, eljátszottuk a magunk játszmáit. De itt volt mindenki, jelezve, hogy a búzaszem nem maradt egyedül, hanem jó földbe hullott, és százszoros termést hozott. 

2012. július 12., csütörtök

2012-07-02 Eger



      Reggel kiborogattuk a szekrényeink tartalmát, aztán kivétel nélkül mindent begyömöszöltünk a királykék opel személygépkocsink csomagtartójába. Legalábbis én így éreztem. Kata szerint gondos válogatás eredményeképp csak a legfontosabb dolgok kerültek a csomagtartóba. Igaz, a szomszéd srác majd megszakadt a röhögéstől, amikor látta, hogy pakolom ezeket a fontos dolgokat a kocsiba. Ami a csomagtartóba nem fért, azt a lábunkhoz tettük, hiszen el kellett szállítanunk a fülöp-szigeteki Ifuago törzs minden tagjának száraz és esős évszaki ruhakölteményeit, vagy legalábbis a mi családunk fellelhető ruházatának kétharmadát, ezen kívül egy gitárt, babakocsit, egy öltönyt, egy fél birkát, amit apósomnak szántunk meglepetésnek, és hetek óta nem tudtunk miatta semmit pakolni a fagyasztónkba és végezetül három gyereket. Miközben én mindezeket lehordtam az autóhoz, és megreggeliztettem a gyerekeket, Kata még segített egy barátunk lányának felkészülni egy vizsgára. Épp a mosogatásnál tartottam, amikor felhívott anyósom, hogy hol tartunk. Mondtam neki, hogy én mosogatok, Kata pedig órát tart. Elpityeredett a telefonba, mert ő ilyenkor már számolja a másodperceket, hogy mikor érünk oda. Azt nem is mondtam neki, hogy még a templomba is be akarok vinni egy virágcsokrot, amit Kata kapott a diplomaosztójára, és nálunk úgyis elszáradna, a templomnak pedig még dísze lehet. Csak a szomszéd srác derült még inkább, amikor beültem Kati mellé az anyósülésre egy hatalmas virágcsokorral a kezemben.
      A virágot persze hamar leadtam. Kiszálltam vele a templomnál. András atya épp fényképezett valamit a templomkertben. A tőle megszokott kedvességgel mordult rám valamit, hogy vigyem be a virágot a sekrestyésnek. Igen, atyát nem a barátságos stílusa miatt kedvelik legtöbben, de mindenki elismeri a munkásságát. Kitűnő szervező. Több alapítvány életéhez is szorosan kapcsolódik, és a püspökségen is fontos teendői vannak. Szokták olykor templomépítő Szent Andrásnak gúnyolni, de ami tény az tény. A világ néhány fontos intézménnyel szegényebb lenne nélküle.
      Imre, a sekrestyés nem volt a helyén, ezért kerültem egyet, és bevittem a virágot az oltár elé, aztán visszafutottam az autóhoz, behuppantam Kata mellé, és kiadtam az utasítást, hogy lépjen a gázra. Kérdeztem tőle, hogy hívjam-e fel az édesanyját megnyugtatásul, hogy 200-al száguldunk, a gyerekek épsége nem számít, csak hogy odaérjünk időben. Lebeszélt róla. Jól is tette, mert általában később megbánom ezeket a tréfákat.
      Mellesleg tényleg jól haladtunk. Ebédre már apósoméknál voltunk Egerben. Mielőtt asztalhoz ültünk, még le kellett metélni a birka egyik lábát, hogy beférjen a fagyasztóba. A levágott lábat már be sem tettük, Margitka pompás sültet készített belőle.
      Az ebédet a nyári konyha hűvösében ettük meg. A sógoromék is eljöttek a három fiúkkal, így kissé szűkös volt a hely, de legalább nem sültünk meg. Sajnos az étel sem igazán. A kinti mikró sütő 30 másodpercig volt hajlandó csak melegíteni. A sógornőm lelkesen pakolta bele az ételeket, de elég nehézkes volt kivárni, amíg bármi megmelegszik. Persze érdemes volt várni, mert a várakozás jutalma ízletes nyúlpecsenye volt.
      Ebéd után felhívtam édesapámat, mint régi motorost a műszerészek közt, hogy tudna-e küldeni egy felhasználói útmutatót a sütőhöz, mert nem igaz, hogy csak így lehet használni. Majdnem lehülyézett, hogy ilyesmivel zaklatom. Azt mondta, üljek le elé, és két perc alatt rájövök. Nem kellett két perc. Nem mondom, hogy ráéreztem a gép lelkivilágára, de meg tudtam benne melegíteni bármit anélkül, hogy fél percenként meg kelljen nyomnom valamit.
      Ebéd után Margitka és Kata elmentek valahová autóval. Gondolom vásároltak valamit. Vera és Gergő addig felmentek a domboldalba a kecskékhez, de arra nem számítottak, hogy a kecske ól ajtaja elromlott, amióta legutóbb itt jártunk. Sajnos a kecskék kiszöktek, amikor be akartak menni hozzájuk. Lelegelték Margitka epreit, és mire sikerült őket elkapnom, tormát legelésztek a ház előtt. Mici kecske nyakáról a kötél is leesett, ezért kézzel kaptam el a nyakát, és majdnem megfojtottam szegényt, mire visszavonszoltam az ólba. Szerencsére Miró, a másik kecske, szó nélkül követte őt. Estére már túl is voltak az izgalmakon, és Mici hagyta, hogy Vera megfejje. Gergő is kipróbálta a fejést, neki is sikerült.
      A fejés után Vera és Gergő focizni mentek Ábellel, Regővel és Nándival, az unokatestvéreikkel. Negyed 11-kor sikerült őket beterelnem a házba. Gábris is csak ekkor aludt el, mert a testvérei nélkül nem akaródzott neki álomba szenderülni. 

2012. július 10., kedd

Szuper apu, szuper anyu


2012-06-30 Diplomaosztó

      Elérkezett a nap, amikor Kata másodjára is talárt ölthetett. Kicsit irigykedtem is rá, hiszen én mindkét diplomaosztómról lemaradtam. Az elsőről nászút, a másodikról nyelvvizsga miatt. (A tanulmányi osztályon nyomták a kezembe a diplomát, amikor meglett a nyelvvizsgám.)
      Egy ilyen rangos eseménynek természetesen meg kell adni a módját, ezért a délelőttöt ruhavásárlásra szántuk. Igazából Kata vásárolt magának ruhát, mi csak véleményeztük a jelölteket és olykor éltünk a vétójogunkkal. Én jobbára a játszósarokban tartózkodtam a gyerekekkel. Amikor már szinte minden játékot kipróbáltunk, leültünk rajzolni. Gábris egy szép kék körkörös pacát rajzolt, Vera pedig engem próbált lerajzolni. Kicsit motoszkált bennem a hiúság, ezért megkértem, hogy ne rajzoljon kövérnek. Verának sem kellett több. Lerajzolt dagadó izmokkal és kocka hassal, és mellém firkantott két bikinis lányt, akik szívecskéket dobálnak felém. Hogy Kata se maradjon ki a jóból, őt superman jelmezben rajzolta le, ahogy az égen száll. Gergő is kedvet kapott tőle, és lerajzolt minket a levegőben szállva szuperapuként és szuperanyuként.


      Időközben összebarátkoztunk a kávéautomatával is. A barátság olyan szoros lett köztünk, hogy fel sem merült benne, hogy a gyerekeknek vett forró csokikért és teákért bedobált kétszázasokból illenék visszajárót is adni. Ráadásul a kánikulában meg sem bírtuk inni a forró italokat, és amíg hűltek, a gyerekeknek eszébe jutott, hogy wc is van a világon. Mire visszaértünk, egy középkorú pár kanáltartónak használta az italunkat. Kedvesek voltak, vettek nekünk helyette egy másikat, pedig ezt igazán nem vártam el, mi voltunk a lököttek, hogy otthagytuk, de bizonyos helyekre ételt és italt nem szívesen viszek magammal.
      Miután megvettük a ruhákat, és egy bőrövet nekem, elmentünk megtankolni az autót. Örömmel nyugtáztam, hogy a fél havi fizetésemet nem egész egy nap alatt sikerült elköltenünk, végül is így mulat egy magyar úr. A cipőmnek mindeközben még mindig lyukas volt a talpa, de ilyen apróságra nem adunk. Megegyeztünk abban, hogy mi már jól nézünk ki, de az ünnepi alkalomra az autónak is illene megszépülnie, ezért lecsapattuk egy kis forró vízzel a benzinkúton. Nem lett olyan szép, mint egy drága autómosóban, de megtette.
      Megebédeltünk, és kapkodva elindultunk a diplomaosztóra. Nem tudom, hogy miért mondják, hogy nem jó kutyafuttában elkészülni. Mi remekül elboldogultunk így is. Csak a fényképezőt és a babakocsit hagytuk otthon, és Gábris összekente Vera elegáns ruháját banánnal. Valószínűleg csak a tisztítóban tudják majd belőle kiszedni.
      Az egyetem közelében már nem volt szabad parkolóhely, de egy közeli bezárt kollégiumnál igen. Innen cipeltem át Gábrist babakocsi nélkül, sötét ruhában. Patakokban folyt rólam a víz, és olyan szag áradt belőlem, mint az ázott rongyból, de Kata szerencsére elég jól tartotta magát. Az egyetemen egy fotós barátunk lefényképezett bennünket talárban és a nélkül, családdal, család nélkül, fejen állva, meg mindenféle felállásban. Még szerencse, hogy nem hoztuk a fényképezőt, így legalább jó képeink lesznek.
      Katának sikerült hat helyet lefoglaltatnia az egyetem díszudvarán, de a meghívottak sorra kimentették magukat valamilyen ürüggyel. Végül csak édesanyám és a nővérem jött el, bár anyának is épp bekékült a lába valamitől. Maradt tehát négy szabad hely. Gondoltam odaülünk a gyerekekkel, de a rendezők értésünkre adták, hogy a gyerekek nem fogják kibírni a két órás rendezvényt. Tettem egy halvány próbálkozást, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét, de nem hagyták. Azt már el sem mondtam, hogy a Svetitsben egy misével egybekötött óvodai rendezvény két óra, tehát a gyerkőceim ilyen szempontból eléggé ki vannak képezve. Azt mondták, van valahol egy játszóház berendezve az egyetemen a gyerekeknek. alig háromszor kellett Gábrissal a nyakamban végigjárnom az épületet, mire rájöttem, hogy a játszóház az a földszinten található kulcsra zárt ajtó mögött van, amire nincs kiírva semmi. Mint kiderült, még nem érkeztek meg a hölgyek, akik majd nyitni fogják. Megvártuk őket. Nagyon kellemes játszóház volt. Profi óvónők játszottak benne a gyerekekkel, csak a diplomaosztóból nem láttunk semmit, tehát ennyi erővel otthon is maradhattunk volna. Egy-egy percre azért kivittem a gyerekeket, hogy ilyesmit is lássanak, de Katát nem tudtuk felfedezni a tömegben.
      Az ünnepség végén átverekedtem magam Gábrissal és a pelenkázó táskával a kezemben a tömegen, hogy gratuláljak Katának. Ekkor közölte Gergő, hogy a játszóházban felejtette az otthonról hozott legyezőjét. Visszamentem érte dirrel-durral, de még nem voltam mérges. Mérges akkor lettem, amikor este otthon közölte Gergő, hogy ugyanezt a legyezőt a cukrászdában felejtette. A város egyik legjobb cukrászdájában volt ugyanis foglalt asztalunk estére. Mindenkit szerettünk volna meghívni egy fagylaltkehelyre. Ide végül édesanyám és a nővérem sem jött velünk. Mi annál jobban éreztük magunkat, hiszen annyi fagyit ehettünk, amennyi belénk fért. Én életemben most először laktam jól fagyival. A gyerekek nem is bírták megenni a saját adagjukat. (Megettük Katával a maradékukat.) Ráadásul a cukrászdában az egyik legcsinosabb kolléganőm fogadott minket. Mint kiderült, a matematikatanári állása mellett itt szerez egy kis kereset kiegészítést. Nagyon jól teszi. Aki tud, álljon is több lábon! Kata is tartott este még egy próbát a kórista barátainak.

2012-07-01 Ütések, halak

      Vasárnap több olyan dolog is történt, ami olyan volt nekünk, mintha képen vágtak volna minket. Gergő magát vágta képen egy bottal a templomkertben, de úgy, hogy a szeme mellett 4-5 cm-es horzsolás keletkezett, Gábris pedig arcra esett két banánnal a kezében, ami szintén csúnya sérülést okozott. Ő szegény abban a hitben volt, hogy ha mindkét kezében fog valamit, akkor kapaszkodik. Mi is kapaszkodunk valamibe, amikor csak tehetjük, de néha nálunk is illúziónak bizonyul. A mise után, amikor barátainkkal beszélgettünk, többen olyan dolgokat meséltek el, ami fájdalmat okozott nekünk, és szívesen cseréltünk volna Gergővel és Gábrissal, akik csak könnyen gyógyuló fizikai sebeket szereztek.
      Mégsem hagytuk el magunkat, hanem próbáltuk minél hasznosabban tölteni az időnket. Vera délután lemosta a konyhaszekrényt, mi pedig próbáltunk ruhákat mosni és pakolni az útra, mert úgy terveztük, hogy másnap délelőtt utazunk egy hétre Egerbe.
      Arra is maradt végül időnk, hogy Zsuzsa nővéremmel és Panni lányával karöltve kifogjunk egy-egy kis halat a Békás-tóból. Beetették őket a gyerekek kenyérrel, aztán kis hálóval kikapták őket a vízből. Mindegyiket visszaengedték persze, de így is nagyon örültek nekik. Kiélhették a zsákmányoló ösztönüket.
      Este Kata még tartott egy kóruspróbát, de ezt titokban kellett tartanunk, mert apósom 70. születésnapjára készített a kórus egy - nem is olyan kis – meglepetést. 

2012. július 1., vasárnap

Verba volant, scripta manent


2012-06-22 Rend a lelke…

      Délelőtt befogtam a gyerekeket takarítani. Felmostuk az előteret és a konyhát, elpakoltuk a játékokat, lemostuk az ablakpárkányokat. Gergő véletlenül leborított egy kis virágcserépnyi földet az ablakpárkányról Vera ágya mögé. Azt az ágyat nagyon nehéz kihúzni, hogy feltakarítsunk mögötte, ezért mérges szoktam lenni, ha valamit oda ejtenek. Megkérdeztem Gergőt, hogy nem szóródott-e oda a föld. A szemembe mondta, hogy nem. A hazugságot nagyon nehezen viselem, ezért megbüntettem őt. Később leültünk, és megbeszéltük, hogy azért sosem szoktam büntetést adni, ha valaki rosszat tesz, de őszintén elmondja, és bocsánatot kér. Ilyenkor legfeljebb megkérem, hogy próbálja kijavítani a hibát. Megmagyaráztam Gergőnek, hogy most sem a kiömlött föld miatt büntettem meg, hanem azért, mert nem mondott igazat. Gergővel sok beszélgetésünk volt már. Számtalan dolgot el kellett neki mondanom több tucatszor is. Tudom, hogy értelmes, de bizonyos dolgokat egyszerűen nem fogad el. Tisztában vagyok vele, hogy ez részben azén helytelen nevelésemnek köszönhető. Sajnos sokszor előfordul, hogy nem gondolom át elég jól, mielőtt mondok neki valamit, hanem indulattal beszélek, vagy kiabálok. Elég hirtelen természetű vagyok én is. Amikor tehetem, elmegyek sétálni, hogy így vezessem le a dühöm, de ez nem minden esetben megvalósítható. Verával és a nejemmel érdekes módon hihetetlenül ritkán akasztom össze a bajszom, de ez leginkább az ő jó természetüknek köszönhető. Gergő viszont érzékeny és van benne egy jó adag makacsság is. Ezeket a személyiségjegyeket tőlem örökölhette. Ha visszaemlékezem arra, hogy én milyen voltam kisgyerekként, azt kell mondanom, hogy ő még így is sokkal szelídebb nálam. Nem tudom, hogy fel tudnám-e dolgozni, ha az én nevelési hibáim miatt lenne belőle később megkeseredett ember. Nagyon féltem őt, mert én csodálatos események egész sora folytán lettem az, aki vagyok, de lehettem volna a mostani önmagam szöges ellentéte is. Ez a kettősség Gergőben is ott motoszkál. Remélem, hogy amikor döntések elé állítja az élet, mellette is lesz valaki, aki segít neki, hogy ne hibázzon.
      Még a délelőtt folyamán telefonált a védőnő, hogy fél egykor jön hozzánk megbeszélni Gábris oltásait. Isten adta szerencse, hogy rendet raktunk, mert reggel még úgy nézett ki a lakás, mintha kiraboltak volna minket. Igencsak rosszul lett volna a védőnő, ha akkor látogat hozzánk, így viszont hellyel tudtuk kínálni, és a gyerekek is kedvesen elbeszélgethettek vele.
       Este Gergő nagyon okosan viselkedett. A vacsoránál udvariasan beszélt mindenkivel, és engedett Verának palacsinta ügyben. Gergő fahéjas palacsintát szeretett volna, Vera vaníliásat, de csak egy nagy palacsintát vettünk, amit a gyerekek elosztottak egymás közt. Ez is bőven elég volt nekik desszertnek, még maradt is belőle. Gergő most önmagától Vera javára döntött, és jó szívvel ették együtt a vaníliás palacsintát. Ezért a kompromisszumért, és a kedvességéért nagyon megdicsértük Gergőt.

2012-06-23 Szösszenetek

Gábris ügyesen homokozik, Gergő még viseli a strand karszalagot. Kórházi szalagnak nézték a homokozóban.
      A nagyok egymás mellett egy könyvet nézegettek az ágy szélénél állva. Gábris odafurakodott közéjük, még arrébb is lökte őket, hogy ő is láthassa a képeket. Ezután megszerezte a kulcsomat és vitte az ajtóhoz, próbálta berakni a zárba. A strandon először félt, utána már élvezte, "pakolta" a vizet apa kezébe. Amúgy is szeret ki-be pakolászni, főleg kekszet meg pattogatott kukoricát a tálkából. Egyre többször próbál egyedül enni, van, hogy el se fogadja a falatot, csak ha ő rakhatja a szájába. Már egész ügyesen kanalaz, és minket is akar etetni, ha etetjük.
2012-06-24 Gatyátlanok vagy cipőtlenek?
      Reggel Kata egy órával korábban ment át a templomba, hogy próbáljon a hangszeresekkel, mert minden hónapban egy vasárnapon gitáros mise szokott lenni. A gyerekek rám maradtak. Szépen megreggeliztettem őket, mostak fogat, felöltöztünk, és elindultunk anya után. Csak a templomban vettem észre, hogy Gábrison nincs cipő. Ez a babakocsiban nem zavarta, de a templom járólapjain is magabiztosan lépkedett a csúszásgátlós zoknijában.

2012-06-25. 12 év

      Éppen ezen a napon történt, tehát 12 évvel ezelőtt, hogy Katával elsétáltunk a katonazenekari fesztiválra, és azóta vagyunk egy pár. Még három évig udvaroltam neki, mielőtt elvettem feleségül, de minden aznap este kezdődött. Emlékszem, hogy nagyon fázott, de nem mondta, csak láttam rajta, hogy vacog. Rajtam volt egy rossz kabát, azt odaadtam neki. Később elmesélte, hogy nem merte mondani, hogy fázik, mert attól félt, hogy akkor hazaviszem. Ezt a kis írást akkor írtam neki:

Némethék legkisebb lánya...


Némethék legkisebb lánya
Itt remeg mellettem egy rossz esőkabátban.
Megölelném, hogy ne fázzon,
De félek, összemorzsolódik.
Oly piciny, törékeny,
Talán el is porlik.



Jaj, de ha megfagy a lelkem,
Hogy adjam vissza az apjának?
Ha meglát engem aztán,
Menten nyakon vág majd!



Jaj, Katinkám!
Mit csináljak veled?
Add ide - hadd fogjam meg
- két pillemadár kezed!



Csak nem fagysz meg teljesen,
Ha valami fűt belül,
És ha arcod is belepirul,
Az én szívem is földerül.

(2000. 06. 26.)


Tudom, nem a magyar szerelmes líra gyöngyszeme, de Kata örült neki.
A mai nap különlegessége még, hogy ma repültek ki a balkáni gerle fiókák az ablakunk előtti fészekből. A kép egy korábbi fészekaljról készült, mert a fényképezőgépem rendetlenkedik, és nem tudtam vele egy jó képet sem készíteni az ideiekről.


      Egyébként nem nagyon tudtunk ma ünnepelni. Délelőtt Kata egy ismerősünknek segített, délután pedig a szüleimnek segítettünk költözni. A munka oroszlánrésze a sógoromra hárult, így is három napig izomlázam volt utána. Nagyon elpuhultam.
      Gábris ma mondta először, hogy hinta.


2012-06-26 Megint fél

      Délelőtt átmentem a három gyerekkel a védőnőhöz. Megmértük mindhárom gyerkőc súlyát és magasságát. Javulok. Gábrisnak most csak a fél pár szandálja hiányzott.

2012-06-27 Egy üveg

      Folytattuk a nyárra tolódott tavaszi nagytakarítást. Felmostunk, a gyerekek tisztára pucolták a szekrényeket, leszedtük a függönyöket és kimostuk őket, Kata megpucolta az ablakokat is.
      Délután a gyerekekkel kimentünk a templomkertbe játszani. Vera egy kis homokozó játékba 19 rózsabogarat gyűjtött össze, és egy sárga cserebogarat. Gyorsan meg kellett ennünk a kekszünket, hogy a csomagolásával le tudjuk zárni a homokozó játék tetejét, nehogy kimásszanak belőle a bogarak. Otthon Kata legnagyobb örömére áttettük az összeset egy befőttes üvegbe, és este kireptettük őket az ablakon. Kettő nagyon megszeretett bennünket, mert ők inkább a lakásba repültek vissza. Őket is elcsíptük éjszaka a monitor fényénél.

2012-06-28 Gábris

Gábris mostanában olyat játszik a többiekkel, hogy csapkodja a fejüket, és közben mondogatja, hogy "au". Szóltunk neki, hogy úgy kell, hogy hejte, de maradt az au-nál. Ma már mondta azt is, hogy anya.

2012-06-29 Pirosra sült combok

      Reggel a gyerekek sokáig hagytak minket aludni. Még Gábris is csendben volt a kiságyában, így mikor felébredtem, már alig volt időm ebédet készíteni. Átszaladtam a boltba és a henteshez. Vettem pár csirkecombot és megsütöttem őket. Csináltam még egy kis fazéknyi májgombóc levest, de azt csak porból és a csirkéhez köretnek rizst. A gyerekeknek nagyon ízlett az ebéd. Sajnos Kata nem ehetett velünk, mert még vissza kellett vinnie egy könyvet az egyetem könyvtárába, aztán pedig tanévzáró értekezletre kellett mennie. Az értekezlet után a tanári karnak egy kis vendégséget tartottak az iskolában. Kata vitte a gitárját is, hogy gondoskodjon a jó hangulatról. Ebből gondoltam, hogy nem fog korán hazajönni. Valóban, a gyerekek már rég aludtak, mikor hazaért, de közben egyszer felhívott, hogy boldogulok-e. Természetesen nem volt semmi gond.