Vera reggel
mesélte, hogy este, elalvás előtt nem a bárányokat számolta, hanem a
birkacombokat, amik a szájába repültek. Így valóban szép álma lehetett. Katát a
reggelihez 15 perc alatt MAJDNEM sikerült felkeltenem, de aztán feladtam. A gyerekek
is össze-vissza szálingóztak az asztalhoz. Minden étkezésnél szépen együtt ültünk
asztalhoz, imával kezdtünk, és imával fejeztük be a táplálkozást, de a reggelik
sehogy sem akartak sikerülni. Nem is nagyon erőltettük, mert annyira más volt a
napi ritmusunk, hogy már azért is hálát adhattunk, hogy egyszerre tudtunk ebédelni
és vacsorázni.
Délelőtt gyorsan
rendbetettünk mindent, amit még tudtunk, aztán Kata elsomfordált. A kórustagokkal
úgy beszélték meg, hogy a völgyben találkoznak. Kata kiment eléjük, és együtt vonultak
a házhoz. Bélának szóltunk, hogy vendégek jöttek. A ház uraként kiment köszönteni
őket. nagyon meglepődött, hogy régi kedves barátait látja, amazok pedig egyből köszöntő
dalra zendítettek. Próbáltam én is csatlakozni, de sikerült úgy állnom, hogy egy
tenor legyen a bal fülemnél, márpedig én leginkább azt tudom visszaénekelni, amit
a bal fülembe énekel valaki, így inkább elhallgattam. Közel harminc ember érkezett
Béla köszöntésére, köztük közgazdászok, tanárok, híres énekesek. Elfoglalt emberek,
akik mégis szakítottak erre időt, és több, mint 100km-t utaztak, hogy itt lehessenek.
Ez több volt egy gesztusnál. Meglepő volt látni azt is, hogy milyen sokféle ember
énekel a kórusban a nagyhangú bohémtól a szerény csinovnyikig, a fiatal lánytól
a korosodó nyugdíjasig.
Néhány dal
és egy kis szíverősítő után asztalhoz ültünk. Margitka hideg uborkalevest készített,
ami mindenkinek nagyon jól esett a kánikulában. Csak később árultuk el nekik, hogy
kecsketejből készült. Második fogásként a birkapörköltet tálaltuk fel. Bár a társaság
nagy része Debrecenből jött, ahol közel sincs akkora kultusza a birkaevésnek, mint
a jászságban, ahonnan apósom származik, mégis elfogytak a néhai bégető utolsó maradványai
is. Süteményt ki-ki hozott magával, így sokfélét meg lehetett kóstolni.
Ebéd után a
társaság átsétált a borospincébe. Kevés ilyen pincét látni manapság, mint az apósomé,
mert ez megmaradt olyan állapotban, mint a labanc idején. Az akusztikája is különleges.
Ezt ki is használta a kórus néhány bordal eléneklésére. Természetesen a borokat
is megkóstoltuk. Talán nem mindegyik bor volt a legtökéletesebb, de valóban bor
volt mindegyik, nem pedig bornak álcázott vegyszer, emiatt akadt, akinek nem csak
a pincéből kivezető meredek lejtő miatt volt nehéz a feljutás. A bordalokat egy
csoport lengyel fiatal is meghallotta. Csatlakoztak ők is a társasághoz. A kedvükért
pár lengyel dalt is énekelt a kórus, bennük viszont már rendesen bennük volt a virtus,
egyikük egy poharat is a földhöz vágott, mire egy tekintélyes basszus nem éppen
udvari stílusban kijjebb tessékelte őket. Kicsit furcsálltam a dolgot, mert vendéget
– ha úgy alakul – a házigazda dobjon ki. Béla viszont nem dobott volna ki senkit,
pláne nem lengyeleket. Persze mindenhol élnek mindenféle emberek, de a lengyeleket
egy lengyelországi zarándoklaton én is a szívembe zártam. Sokat tanultam tőlük hitről,
barátságról, vendégszeretetről. No, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha a világon
a legszebb nők Magyarországon élnek, rögtön utánuk a lengyel hölgyek következnek.
A pincelátogatás
után a nap további része énekléssel telt a ház előtt álló fűzfa alatt, ahová kivittünk
néhány padot, hogy mindenki leülhessen. A kórusműveket a fiatalabbik sógorom, Béla
vezényelte.
Estére tüzet
raktunk, és szalonnát sütöttünk. A tűz mellett gitáros dalokra gyújtott rá, akinek
éppen kedve volt. Néhányan átmentek a szomszédos csárdába is, hogy a cigány zenészek
húzzák a fülükbe a nótát. Bizonyára sokáig felemlegetik majd, hogy nemzetközileg
ismert énekesnek is hegedültek már.
Néhányan nem
várták meg az éjszakát, hanem hazautaztak, de a többség itt mulatott vagy aludt
másnap reggelig. (A képeket Dániel barátunk készítette.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése