Post nubila Phoebus

2012-06-08 Elhúzódó ügyek

      Pénteken Veráék egy környékbeli tanyára utaztak, ahol különböző foglalkozások voltak nekik, és lovagolhattak is, ha kedvük volt hozzá. Katának ma szabadnapja volt, egyetemre sem kellett már mennie, ezért úgy döntöttünk, behozzuk a lemaradásunkat, és elintézünk a nap folyamán néhány dolgot, ami már régóta esedékes.

      Az első ilyen volt, hogy így júniusban végre lecseréljük az autón a téli gumikat nyárira. A gumikat mindig édesapáméknál tartjuk, így most tőle kértük el reggel a nyári készletet, aztán elvittük az autót a gumishoz. Amíg ő dolgozott, mi sétáltunk egyet a környéken. Errefelé nem látszik, hogy Magyarországgal gazdaságilag bármi probléma van. Minden ház szépen fel van újítva, a kertek rendbe téve, a parkok kicsinosítva. Az összképet csak az zavarta, hogy ha a háztetők felett átnéztünk, láthattuk a lakótelepet, ahol élünk. Már-már szégyelltem magam, hogy a ronda betonkockáinkkal elrontjuk az összhatást.

      Amikor az autó elkészült, elrobogtunk vele a tüdőszűrőre. Ez is régóta esedékes volt, már májusban mennünk kellett volna, és úgy tudom, mostanában büntetik is azokat, akik nem vesznek részt a kötelező szűrésen. Nem vették zokon a késedelmet, ezt is kipipálhattuk. Katáról nem is készítettek felvételt, hiszen őt nemrég röntgenezték, és elfogadták a korábbi leletét.

      Ez után az egyetemre mentünk ki, ahol Katának még volt némi elintéznivalója, és a tanulmányi osztályon egy hölgynek megígérte, hogy egyszer behozza Gábrist megmutatni. Most ezt is megtettük. Gábris előadta minden tudományát. Kapott egy piskótát is, azt Kata szájába tömködte, ami nem tette éppen gördülékennyé a beszélgetést, de Gábrisnak nagyon tetszett, hogy ő már ilyet is tud csinálni.

      Otthon egy levél várt, amiből megtudtam, hogy aznap kell mennem felvételizni mesterképzésre, amikor a klinikára is időpontom van. Mivel hónapokkal előre szoktam időpontot kérni, ez eléggé elkeserített. Nem tudom még, hogy fogom megoldani a problémát. Nyilván kérek későbbi időpontot, de az újabb várakozást jelent akár több hónapig, és most sem tudhatom, hogy nem jön-e valami fontos közbe.

      Délután Kata egy szociális otthonba ment próbálni, mert meghívták ide kántorkodni vasárnapra. Én Gábrissal átsétáltam Ida mamához, aki az én nagymamám. Örült a látogatásunknak, bár most sem volt kifejezetten jókedvű. Fájlalta a lábát. Nemigen mozdul már ki otthonról. Bottal közlekedik a lakásban is. Gábrisnak nagyon tetszett, ahogy jár. Mikor mama leült, elvette a botját, megfogta a tetejét, és ő is úgy tett, mintha arra támaszkodna, úgy járkált körbe-körbe.

      A nap legvégén immár három gyerekkel karöltve bevásárló körútra indultunk. Megvettük végre az új nyomtatót, amire már régóta szükségünk volt és vettünk új cipőt is Katának. Így már csak én járok lestrapált cipőben a családból, de úgy tervezem, hogy ezt a nyarat már kibírom ebben. A gyerek cipői emésztik fel a legtöbb forrásunkat, mert ha tavasszal tönkremegy nekik az a cipő, amit őszre kaptak, nem tudhatjuk, hogy amit most megveszünk nekik, azt őszre nem növik-e ki. Emellett persze kell nekik csizma is, papucs, szandál, gumicsizma, tornacipő, és mindet kinövik fél év alatt. Próbálunk unisex cipőket venni, hogy legalább a fiúk még felvehessék, amit Vera kinőtt. Szerencsére ebben a kérdésben Vera nagyon megértő.

2012-06-09 Családi nap

      Kellemesen fárasztó volt a szombati napunk. Reggel a Nagytemplom mögötti romkertbe kellett mennünk, ahol Vera és a svetitses csapat különdíjat vett át. Egy rajzpályázatra küldtek be életfákat, amik nagyon jól sikerültek, de a többi kiállított pályamű is kiemelkedő volt. A zsűrinek nagyon nehéz dolga lehetett. Bizony, volt az alkotások közt olyan is, amit otthon is elfogadnék a szobám falára akasztva, díszes keretben.

      A díjátadó után a Szent Család plébániatemplom kertjébe mentünk, ahol egész napos programon vettünk részt. Volt sportvetélkedő, helyismereti vetélkedő, zenélés, gitáros mise, közös bográcsolás, trambulinozás, bábelőadás, kézműves foglalkozások. Ki-ki megtalálta azt, amihez kedve volt. Gergő és Vera is készített egy-egy agyagedényt és egy karkötőt. Mindegyik nagyon szép lett, de ők a trambulint élvezték igazán.

      A nap végére alig álltunk a lábunkon, úgy elfáradtunk, de megérte, mert idén is elnyertük a legaktívabb családnak járó vándorserleget. Ezt a serleget tavaly lehetett először elnyerni, és akkor is hozzánk került. Most igazán nem küzdöttünk érte, csak jól éreztük magunkat. Reméljük, hogy jövőre már új helye lesz.

2012-06-10 Vasárnap:

      A vasárnapot meghagytuk a csendességnek. Sajnos nem úgy alakult, ahogy tereztem, mert – talán a nyomott idő miatt – egész nap érthetetlenül feszült voltam. Nem tudom, hogy mi ütött belém. El is kellett mennem járni egyet kikapcsolt telefonnal. Kata ilyenkor meg sem kérdezi, hogy hová megyek. Tudja, hogy ha dühös vagyok, azt jobb egy nagy sétával levezetnem, minthogy kitöltsem valakin a haragomat.

      Szerencsére a város szélén lakunk. El tudtam menni egy elhagyatott helyre csak úgy kiüríteni a fejemet.

      Egy diákom meghalt a héten. Idén végzett volna a Barossban. A kollégiumban lakott a testvérével. Korábban már volt szívműtétje, de most nem tudtak segíteni rajta. Megállt a szíve. Úgy élt, hogy nem nagyon kímélte magát. Keményen sportolt, bár mondták neki, hogy vigyáznia kell, hogy túl ne erőltesse magát. Szerintem nem akart úgy élni, hogy mindig óvatoskodik, hogy méricskéli, hogy mit szabad és mit nem. Nem akart betegségtudattal élni. Úgy döntött, hogy éli az életét, mint mindenki más. Isten nyugosztalja.