Vasárnap reggel a Svetitsbe mentünk
családostól Vera évzáró ünnepségére. A Svetitsről tudni kell, hogy a legtöbb
ünnepségük előtt vagy után szokott lenni szentmise is, ezért rá kell szánni az
időt alaposan, ha az ember el szeretne menni egy ilyen alkalomra. Mivel
vasárnap nem dolgozunk, ez nekünk nem is lett volna probléma. Gergőnek és
Gábrisnak annál inkább. Persze felfoghatjuk úgy is, hogy ez remek alkalom a
gyerkőcök nevelésére, hiszen ha egy ekkora gyerek kibírja a misét, az igazgató
nővér egyébként rövid és velős beszédét és a bizonyítványosztást
fegyelmezetten, akkor később sem lesz gondja az életben semmivel. Azon nem is
csodálkoztunk, hogy az elsős gyerekek kulturáltabban viselkedtek a misén, mint
némelyik szülő. Nem akarom ezzel a szülőket sem degradálni, hiszen nekem is
megosztotta a figyelmem a két fiam minden ügyes-bajos dolga. A szülők és
nagyszülők egy részének pedig ülőhely sem jutott.
Azért arra felkaptam a fejem, amikor a
lányom nevét olvasták. Jutalomkönyvet kapott. "Kitűnő tanulmányi
eredményéért, érzelmes, játékos gyermeki lelkéért."
Igen, a Svetitsben mindig adtak arra, hogy
a gyermekek lelkületét is figyelembe vegyék. Örültem neki, hogy észrevették
Verának ezeket a tulajdonságait, még inkább, hogy értékelték is.
Mi is értékeltük. Ma megint volt okunk
ünnepelni, és ha már ünneplés, megint a hasunk jutott először eszünkbe. Elmentünk
egy kívülről nagyon puritánnak látszó, mégis nagyszerű étterembe. Nem tudom,
hogy mennyire szabad itt reklámoznom, ezért nem írom le a nevét, de a Vincellér
utcán van, és nem sok étterem van ott rajta kívül. Meglepő módon vasárnap is
volt menüjük, nagyon kedvező áron. A kiszolgálás makulátlan volt. A pincérnő
csinos és kedves. Bár csak két menüt kértünk, hozott nekünk négy terítéket. A
citromos, tejszínes hallevest hatalmas tálban hozták ki. Szedtünk is belőle
többször, mert sosem ettünk még ilyet korábban, és igazán jól volt elkészítve.
Ebben az étteremben mindig nagyon odafigyelnek a fűszerezésre. Minden ételükben
van valami pikantéria. Sosem találkozik az ember szürke ízekkel. Én szeretek
úgy főzni, hogy rakok az ételekbe valami váratlant, hirtelen megérzésből. A
héten például sikerült leutánoznom édesanyám remek gyümölcslevesét úgy, hogy
nem ismertem a receptjét, és sosem készítettem korábban, csak tettem bele az
összetevőket érzésből. Ebben az étteremben mégis mindig meg tudnak lepni. Ettem
persze máshol is ilyen jó ételeket, de nem ilyen olcsón.
A második fogás néhány csirkefalatból állt
burgonya bundában, zöldséges rizzsel. A rizsben ugyan nem volt zöldség, és egy
fiatal srác emiatt vissza is küldte az ételt, de nekünk így sem volt
kifogásunk. A srác is inkább csak a pincérnőt akarta cukkolni, mert amikor
kihozta neki az új adagot, megkérdezte a pincérnőtől, hogy „Akkor ugye most már
hozzám jössz feleségül?”
Én biztosan nem így kértem volna meg a kezét,
de az én vagyok. Különben is, az én szívemet inkább a szakács hódította meg.
A két adag étellel is jól laktunk mind az öten.
Ez annak köszönhető, hogy a gyerekeink alig esznek pár falatot, és az adagok is
emberi méretűek voltak, nem csak megmutatták a tányérnak, hogy valami lehetne is
rajta. Azért egy desszert még igazán belénk fért, ezért a gyerekeknek rendeltünk
vaníliafagylaltos almás palacsintát. El is kerekedett a szemük, amikor kihozták.
Két hatalmas palacsintát kaptak mindketten, a két végén egy-egy tejszínhab gombóccal,
a fagylaltot pedig egy csinos kis kehelyben hozták hozzá. Egy fél palacsintával
elteltek mindketten. Hogy ne vesszen kárba, a maradékot megettük Katával. Még Gábrisnak
is bőven jutott belőle. Nagyszerű ebéd volt. Nem egy felkapott hely, nem is előkelő,
de nálam megkapta a maga Michelin csillagát.
Délután Vera mesét olvasott Gergőnek a jutalomkönyvéből,
aztán pihentünk egy nagyot, nem vágytunk ki a kánikulába. Csak este mentünk át nagypapáékhoz.
A nővéremék is ott voltak éppen. A sógorom egész nap segített édesapáméknak a bútorok
szerelésében, a szobák berendezésében, és amiben kellett. Rengeteget haladtak. El
is szégyelltem magam, hogy én nem jöttem, de engem nem is hívtak. Gondolom tudták,
hogy úgyis a Svetitsben leszünk, vagy ki tudja miért, de nem szóltak. Régen sokszor
dolgoztam együtt édesapámmal, sőt, évekig dolgoztunk együtt minden nap. Nem volt
soha egyszerű ember, illetve én nem könnyen értettem meg őt. Talán feltűnt, de én
szeretek elmesélni dolgokat, kicsit sztorizgatni, történeteket megosztani. Édesapám
egyáltalán nem verbális típus. Ő azt szerette, ha csinálom amit kell anélkül, hogy
mondta volna, hogy mit kellene. Ha meg fecsegtem, csak eltereltem a figyelmét. Talán
ezért is tud jobban dolgozni a sógorommal. Tulajdonképpen nem is bánom. Már kinőttem
abból a korból, amikor még azt hittem, hogy mindenkinek mindenben megfelelhetek.
Nem kell nekünk tökéletesnek lenni, csak elég jónak. Akinek meg nem vagyok elég
jó, az válogathat. Él ezen a bolygón hétmilliárd ember.
A gyerekeknek mindenesetre nagyon tetszettek
a frissen berendezett szobák. Fel is avatták őket rögtön. Gábris beletaposott néhány
ropit a szőnyegbe, de ő annyira Gábris, hogy még ezt sem vette tőle senki zokon.
A kis keresztlányom, Panni is örült neki, hogy találkozhatott az unokatestvéreivel.
Ő szeptembertől kezdi az iskolát, és Vera nagyon élvezi, hogy elmesélheti a többieknek,
hogy milyen az iskolai élet Gergőt félig-meddig már írni és olvasni is megtanította.
Persze papáéknál inkább a kerti munka köti le őket és a nyuszi, amit egy ketrecben
tartanak az udvaron.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése