Reggel próbáltam meglepni Katát valamivel.
Bevásároltam mire felébredt, és készítettem reggelit. Jól esett neki. Amíg
délelőtt dolgozott, kimostam a ruhákat, elmosogattam és főztem egy milánói
makarónit ebédre. Az ebédet már együtt ettük meg, és ebéd közben az az ötletünk
támadt, hogy délután menjünk ki a strandra. Előbányásztuk a szekrényből a
labdákat, úszógumikat. Kata mindegyiket felfújatta, hogy megnézzük, melyik
ereszt. A gyerekek fürdőruháit is előszedtük. Elég ritkán jut eszünkbe újat
venni. Felidéztük, hogy Gergő fürdőnadrágját még Salzburgban vettük a strand
előtt. Igen ám, de az már 4 évvel ezelőtt volt. El is határoztuk, hogy ezt a
gatyót Gábris megörökli Gergőtől, és Gergőnek veszünk egy újat. Verának volt
két fürdőruhája is. Egyet talán mi vettünk neki, egyet pedig kaptunk valakitől.
Ő még válogathatott is, hogy melyiket vegye fel. Én a műtétem óta nem nagyon
mutogatom a habtestemet, egy combközépig érő vízálló anyagból készült nadrágot
vettem fel, és reménykedtem, hogy abban nem ijesztek senkit halálra.
A strand este nyolckor szokott zárni, és
délután négytől kedvezményes jeggyel lehet bemenni, ezért megvártuk a négy
órát. Mint kiderült, teljesen feleslegesen, mert családi jeggyel egész nap
kedvezményesen be tudtunk volna menni. Nem gond, mert mindannyian nagyon
világos bőrűek vagyunk, a nejem és a lányom szeplősödésre is hajlamosak, ezért
nem is szeretünk sokáig a napon tartózkodni, főként nem a déli órákban. Mi
ugyanis nem lebarnulni szoktunk, hanem leégni. Ha hagyjuk. Inkább odafigyelnünk
erre is. Négy órától még teljesen élvezhető a strand, viszont nem ég meg az
ember, és a gyerekeknek bőven elég négy óra fürdőzés is.
Gábrisnak eleinte nem is tetszett a víz.
Hiába tettek a medencékbe új, színes, szórakoztató játékokat, Gábris még a
bokáig érő vízben sem akart megmaradni, szinte végig ölben kellett tartanunk.
Csak a legvégén kezdte felfedezni, hogy a strand tulajdonképpen jó dolog. Vera
és Gergő annál inkább élvezte. Vera még a legnagyobb csúszdán is lecsúszott
Katával, de Gergő is kipróbált egy új csúszdát, pedig tavaly még a
gyerekmedence csúszdáin sem mert lecsúszni.
Amikor beindították a hullámmmedencét, Kata
megkérdezte a gyerekeket, hogy ki szeretne vele menni a hullámba. Gergő nem
akart, de Vera igen. Én a medence szélén álltam Gábrissal a kezemben, Katáék
pedig átszaladtak a hullámba. Gergő egyedül maradt a medencében, ahol leért a
lába. Mégis megijedt, és olyan jajveszékelésbe kezdett, hogy többen
felfigyeltek rá. Szóltam neki, hogy jöjjön ki, de nem akart, mert félt, hogy fázni
fog. Én viszont nem akartam bemenni hozzá, mert Gábrist előtte egy fél perccel
szárítottam meg, és őt nem tudtam egyedül hagyni. Végül fél kézzel kellett
kihalásznom Gergőt a medencéből. Nem mondom, hogy nem voltam rá mérges.
Megértem, hogy kicsit megijedt, amiért egyedül maradt bent, de fél méterre
voltam tőle a parton, és az, hogy azért nem jön ki, mert akkor fázni fog, az
már határozottan hiszti kategória.
Ezt a kis incidenst leszámítva igazán jól
éreztük magunkat. Az a hét darab méhecske, akit kimentettem a medencékből,
különösen örült annak, hogy éppen ma strandoltunk. Igaz, néhányan lököttnek
néztek, amikor félig ájult méhecskéket halásztam a vízből, de valami
szórakozásuk nekik is legyen. A méhecskementésnek egyébként nem csak az volt a
célja, hogy szegény rovarokon segítsek, hanem hogy kétségbeesésükben ne csípjék
meg a vízben kalimpáló gyerekeket. Amúgy
Debrecen egyetemváros, és nagyon szimpatikus nekem, hogy az egyetem parkjaiban
kis táblák jelzik a hangyák útvonalát, nehogy valaki eltapossa őket. A
cincéreknek pedig direkt meghagytak néhány kiszáradt fát. Meglehet, hamarosan
nem is lesznek olyan kevesen, akik a rovarokra is odafigyelnek. Szerencsére az
én gyerekeimben sosem volt irracionális félelem a Jóisten ezen teremtményeivel
szemben.
Pár perccel a zárás előtt vettünk néhány
lángost, mert az is hozzátartozik a strandoláshoz. A lángossütő bácsi elég
furcsán méregetett minket. Azt hittem, hogy azért, mert már zárni szeretne, de
nem. Odajött hozzánk, amíg a lángost ettünk, és megkérdezte, hogy mind a három
gyerek az enyém-e. Büszkén mondtam, hogy igen. Erre azt válaszolta, hogy az
ilyeneknek szokta ő felajánlani a balatoni nyaralóját, csak egy fűnyírást kér
cserébe, mármint a nyaraló körül. Megköszöntem, és megígértem, hogy
megfontoljuk az ajánlatot. Bevallom őszintén, nem hiszem, hogy a nyáron
eljutunk a Balatonhoz, de kedves gesztus volt. A gyerekeknek is tett fel
találós kérdéseket. Ők ingyen csúszdázásokat nyertek tőle, amit a legközelebbi
alkalommal vehetünk majd igénybe.
Kellemesen elfáradva értünk haza. A
szennyestartónkat dugig pakoltuk strandszagú törölközőkkel és ruhákkal, és
viszonylag hamar lefeküdtünk.
Az egyik barátunk mondott ma egy faviccet:
Mi az? Enni lehet rajta, ülni lehet rajta, és fogat lehet vele mosni??? A
válasz: asztal, szék és fogkefe. Verának is feltettem a kérdést. Gondolkodott,
és azt válaszolta, hogy fotel.
-
Azzal lehet fogat mosni? – Kérdeztem.
-
- Igen.
-
- Hogy?
-
- Úgy, hogy ülök rajta, kijön itt oldalt a
fogkefe, és...
No ilyen fotelt
én is elfogadnék, főleg, ha tudna hot dogot is készíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése