Vasár-vásár

2012-10-06 Vásárnap szombaton

      Reggel anyát hagytuk aludni, átmentünk a gyerekekkel a Vincellér utcára lovasfelvonulást nézni. Verának rögtön az az ötlete támadt, hogy vegyünk otthonra lovat, de szerencsére az egyik négylábú épp előttünk termelt egy talicskára valót, meg tudtam Verának mutatni, hogy ezt bizony valakinek össze is kell takarítani. Persze nem jött zavarba. Egyből előállt az új ötlettel: Vegyünk szobatiszta lovat. Ezt nyilván ő sem gondolta komolyan.

      Az egyik bácsival összebarátkoztuk a felvonulók közül. Elmesélte, hogy a hat éves lovát ellopták, aztán később kidrült, hogy eladták egy olaszországi vágóhídnak. Elég érdekes, hogy a mészárosok nem kértek semmi papírt a lóról, de látszott a bácsin, hogy őszintén sajnálja egykori hátasát.

      Délután Kata egyik volt évfolyamtársnőjével és az ő gyerekeivel együtt elmentünk a máltai játszótérre, majd miután a gyerekek kiszaladgálták magukat, átsétáltunk a Mihály-napi vásárba. Az gész rendezvény gyakorlatilag egy olcsó ruhavásár lett. Jobban megéri elmenni a kínai diszkontba, mint ide. Csak pár dolog volt értékelhető, az is mind a régi mesterségek utcájában és a kézművesek utcájában volt. Gyakorlatilag ezt a két utcát kellene meghagyni, a vásár többi részét pedig nyugodtan meg lehetne szüntetni.

      Vettünk azért vásárfiát a gyerekeknek: egy játékot Gergőnek, Verának pedig a rég igért marionett kutyát. A az autóhoz visszafelé menet találkoztunk a nővéremmel, aztán együtt elmentünk mamáékhoz. Gábris, amikor kivettem az autósülésből, úgy ágyékon billentett, hogy majdnem elhajítottam a kezemből. Szerencsére enyhítette a fájdalmam, hogy édesanyámtól töltött káposztát kaptunk vacsorára.

2012-10-07 Vasárnap

      Misén a gyerekek azt gondolták, hogy a játszótéren vannak, főleg Gergő volt igencsak vidám egy magakorabli lány társaságában. Mise után elbeszélgettünk velük arról, hogy miért is járunk misére, és hogy a játékra máskor adunk nekik időt. Mindennek megvan ugyanis a maga ideje. Úgy tűnt, hogy megértették a dolgot.

      A közösség egyik tagjától kaptam egy verseskötetet a saját verseivel. Nagyon jó verseket ír azzal a gondossággal és precizitással, amihez nekem sosem lesz türelmem. Túl jó is ahhoz, hogy igazán ismert legyen. Ma inkább az érdekli a nagyközönséget, ha az összeálló kicsi építőkockákról ír az ember. Jobban mondva... ha előadja, mert mára már lassan többen írnak, mint olvasnak. De költőnő barátomnak nem is az volt a célja, hogy piedesztálra emeljék, csak tudja, hogy vannak dolgok, amiket ki kell írni magunkból, mert ha bennünk marad, akkor megőrjít, elemészt, és vannak dolgok, amiket ki kell írni magunkból, mert szeretnénk, hogy azt a jót mások is megérezzék, megtapasztálják, és önzőek lennénk, ha nem írnánk le. A szerző egy szűrő, amin átpréselve megkaphatjuk a világ egy részét. A szűrő pedig akkor elégedett, ha szűrhet.