Vera ma
töltötte be a nyolcadik életévét. Nagyon szép napja volt. Délelőtt hegedült a
templomban, délután pedig zsúrt szerveztünk neki a Máltai játszótéren, ahová
osztálytársait, és barátait hívta meg. Este rendeltünk neki - saját kérésérre -
herkentyűs pizzát. Csak úgy cuppogta befelé a poliplábakat.
A délelőtti
miésre jöttek a szüleim is meghallgatni Verát. Gábris szinte sosem esik el, most
persze igen... Édesanyám innentől olyan volt, mintha megveszett volna, engem is
feszültté tett. Azt szokta mondogatni, hogy nála az óvodában – merthogy óvodában
dolgozik – egy gyerek sem szokott elesni. Ezt legtöbben nem hiszik el. Én igen,
mert engem is ő nevelt. Én nem próbálom ennyire megóvni a gyermekeimet, inkább arra
próbálom megtanítani őket, hogy kell felállniuk, ha elesnek. Mert bizony el fognak
esni még sokszor, nagyon sokszor, akkor is, ha nem leszek mellettük.
A délutáni
zsúron csak egy sérülés volt. Gábris pont akkor ütötte be a fejét, amikor a nővéremék
jöttek Panniért. Gábrisnak jó érzéke van az időzítéshez
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése