Ezúttal az én
születésnapom. Nagymamám éppen egy nappal „fiatalabb” nálam, ez különös, de
szerencsés véletlen, mint az is, hogy a gyerekeim közül kettő 24-én született.
Kata is 24-én született, azaz 2*12-én, mert december 12-i. Gábris fiam pedig
22-én született, mint én, és januárban, mint édesapám. Így könnyebben fejben
tudom tartani a születésnapokat. Tudom, hogy ez a legtöbb embernek kevésbé
szerencsés számokkal sem okoz problémát, de kinek mije van, azzal dolgozik.
Nekem ezt a memóriát adta a Jóisten, és a körülményekhez képest egész jól
elboldogulok vele.
Szóval Krisztusi
korba léptem, vagy ahogy a barátaim mondták, elértem a dupla hármast. Ezt is
kipipálhatom. Ezt azért még meg szerettem volna élni. Ami ezután jön, az már
csak ajándék az élettől, a Jóistentől, a 42-es számtól, vagy ki miben hisz. Merthogy
biológiailag nem igazán terveztek minket többre. Ha a természetben élnénk, 33
éves koromra valószínűleg halott lennék, de ha nem, akkor idős embernek
számítanék. Igazán boldog lehet az a 33 éves, aki még teljesen egészséges, de
valljuk be, én olyannal még nem nagyon találkoztam. Persze, lehet, hogy csak az
én ismerőseim és rokonaim őrlődnek fel a stressztől, a napok hordalékától, és a
környezettől, de nem ez a lényeg, hanem, hogy megtehetem, hogy azt mondom, hogy
szerintem ami a 33-on felül van, az már ajándék, és egy ajándéknak örülni kell
és élvezni kell. Nem, nem tervezem, hogy ezentúl „kiélem” az életem, csak élem
tovább, mint eddig, és igyekszem, nagyon igyekszem, eszméletlenül igyekszem
észrevenni benne a jót, és örülni neki.
Szeretnék írni
egy verset arról, hogy az élet csak egy tanfolyam, és a nehézségek a tananyag
részét képezik. Már nem megy olyan könnyen a versírás, mint 20 éves koromban.
Most már megrágom magamban a témákat. Majd egyszer megérik ez is, mint a másik
témám, amit hónapok óta nem tudok rendesen megfogalmazni, hogy Isten jobban
szeret, mint gondolnád, és ha kárhoztat, akkor igazságosságáért, ha üdvözít, irgalmáért
kell áldani. Ez így elég fanatikusan hangzik, de hátha majd egyszer meg tudom
fogalmazni úgy is, hogy érthető és érezhető legyen. Azok, akik nem tartják
magukat vallásosnak (de azért ők is vallanak ám valamit, mert nem idióták, hogy
ne legyen elképzelésük a világról), azt hiszik, hogy mi keresztények jobb embernek
gondoljuk magukat azért, mert keresztények vagyunk. Ha mi csinálunk valami
rosszat, akkor megelégedéssel tölti el őket, örülnek neki, hogy no, ők sem
jobbak. Most így krisztusi korba lépve közlöm mindenkivel, aki eddig nem tudta,
hogy nem vagyunk jobbak, mint bárki más. Esendőek vagyunk, és bűnösök, épp
ezért lehet velünk madarat fogatni örömünkben, amiért valaki azt mondja, hogy
én szeretlek, és megbocsátok neked, ha elfogadod az irgalmamat. Egy tökéletes
embernek nem lenne szüksége a megváltóra. Nekünk szükségünk van rá. Hála neked
Istenem a bűneimért, a hibáimért és az esendősségemért, mert így sosem vagyok
egyedül, így nem vagyok elég magamnak, így szükségem van rád, és szükségem van
embertársaimra, hogy segítsük egymást!
Meglepődve
tapasztaltam, hogy mennyi ember gondol rám, ha csak az év ezen az egy napján
is, ha csak annyit, hogy dobjon egy üzenetet az üzenőfalamra. Megható volt
valóban, és széppé tette a napomat. Nem igazán érdekelt, hogy aki
felköszöntött, az úgy egyébként kedvel, vagy sem, ez akkor is szép gesztus volt
tőlük.
Szegény
feleségem még ma is tanult, de még így is maradt arra energiája, hogy meglepjen
valamivel. Tudta, hogy nagyon régen szeretném megkóstolni a japán ételeket,
ezért rendelt sushit vacsorára. Nagyon finom volt. A wasabi olyan volt, mint a
mi reszelt tormánk, csak zöld. Ezt eddig nem gondoltam, de jó volt megkóstolni.
Azt nem mondom, hogy jól is laktunk a makiktól és sushiktól, de délben úgyis
sütöttem pár csirkecombot, azokból még ehetett, aki éhes maradt. Katát bántotta,
hogy nem sütött nekem tortát, de megbeszéltük, hogy ha túl lesz a vizsgákon,
akkor együtt csapunk egy nagy családi bulit tortával, mozi nézéssel és
mindennel, ami szem-szájnak ingere. Ettől megkönnyebbült, és másnap sikeresen
le is vizsgázott.
Katát nem győzöm
csodálni. A munkája és a három gyermeke mellett tanulja az egyik legnehezebb
tárgyat – én már attól rosszul vagyok, ha ránézek a jegyzeteire -, és két hét
alatt megpróbál letenni két vizsgát, egy szigorlatot és a záróvizsgát. Nekem
erre egy hónap is édeskevés lenne. Szerencsére úgy tűnik, hogy a gyerekek az ő
remek képességeit örökölték, megspékelve az én fantáziámmal. Vera már verseket
is egész ügyesen farag. A születésnapomra is írt pár sort, igaz nem rímbe
szedve, de nagyon jól esett. Ezt írta: "Boldog szülinapot. Boldog
szülinapot én édesapám. Ez a május a te szemedbe boldogság legyen. Boldog
szülinapot!!! Apa apa apa! Úgy szeretlek!”
Később Gergő is lediktálta
neki a saját gondolatait: „Szeretlek apa, szeretlek szeretlek kedves édesapám
legyen sok boldog szülinapod.” A miheztartás végett Vera alábiggyesztette, hogy
„Szerzője: Gergő írója: Vera”.
Felbuzdulva a víz
pályázatra írt találós kérdésemen, két találós kérdést is megfogalmazott a lányom:
„Otthona az istálló, eledele a széna és a friss fű, és mi lenne más ez, mint
a...Találd ki!” A második még ennél is jobb: „Tejet iszik, nem is teát, egeret
fog, nem is kutyát. Mi az?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése