2012-05-03 Zeneiskola
Megegyeztünk Katával,
hogy ma én megyek a gyerekekért, mert neki időpontja volt az orvosához.
Kirakott a sulinál. Az volt a tervünk, hogy én összeszedem a gyerekeket és
átgyalogolunk a zeneiskolába szolfézs és hegedű órára.
Az iskolában még
várakoznom kellett kicsit, mert a gyerekek épp uzsonnáztak. Addig megkerestem a
volt diákjaim tablóit, ás beszéltem néhány régi kollégámmal. Gergőt tudtam
először elhozni. A két térdén horzsolás éktelenkedett. Azt mesélte, hogy az óvó
néni bekente neki krémmel. Verával a folyosón futottam össze. Az osztályát a
tanító néni kísérte az ebédlőbe, de Verát nem találtam az osztályban. Később
érte utol a többieket, és bőgött, mint a záporeső. Elég nehezen tudtam kiszedni
belőle, hogy az a baja, hogy nem lett készen a feladatával órán, és a tanító
néni azt mondta, hogy aki nem lesz készen, az fekete pontot kap. Próbáltam
vigasztalni, de amikor észrevette a tanító néni, hogy mennyire a lelkére veszi,
ő is mondta, hogy nincs semmi vész, megnézi, hogy meddig jutott el Vera. Így
kissé nyugodtabban tudott uzsonnázni. Addig Gergővel és Gábrissal megvártuk az
előtérben. Az eső viszont cseperegni kezdett. Attól féltem, hogy épp a
zeneiskolába vezető úton kap el minket egy zápor. A gyerkőcöket pedig csak nem
hagyhatom vizes ruhában. Szerencsére Kata hamar végzett az orvosnál és átvitt
minket autóval a zeneiskolába, ahol újabb meglepetés ért. Egy kislány odajött
hozzám, hogy szóljon, Vera mindig el szokta venni a radírját szolfézson. Megkérdeztem
Verát, hogy ez igaz-e. Egy darabig szótlanul állt, de aztán bevallotta, hogy
igaz. Nem tudta megmondani, hogy miért csinálja, hiszen neki is van radírja.
Nagyon elszomorított a dolog, de Vera megígérte, hogy többé nem csinál ilyet,
és tudom, hogy betartja a szavát.
Nem volt tehát
fényes ez a napunk sem, de a végén valamelyest javított rajta, hogy a hegedűtanárnő
sugárzó arccal, őszintén és lelkesen dicsérte Verát.
Hat órakor
végeztünk a zeneiskolában. Vettünk egy kifőzdében kínai kaját, hazamentünk,
megvacsoráztunk, Vera megírta a leckéjét, és elsuhant az idő. Megint elég későn
feküdtek le a gyerekek. Vera lefekvés előtt még bevallotta, hogy levontak ma
tőle egy magatartás almát, mert feldühítette a padtársa, és a mappájával az
asztalra csapott. Ez sem volt éppen felemelő hír, de valamelyest mégis érthető.
Vera új padtársára már sok panasz volt. Mások mellől is azért ültették el, mert
zavarta őket, sőt, egyszer már Vera mellől is elültették. mondtam Verának, hogy
egyszerűen ne foglalkozzon a padtársával, akkor nem fogja őt piszkálni.
Édesanyám szerint nem szabad ezt hagynom, hanem szólnom kell, hogy ültessék el
Vera mellől, de én úgy gondolom, hogy később is lesznek konfliktusai az
életben, és jobbat teszünk vele, ha megtanítjuk rá, hogyan oldja meg azokat.
2012-05-04 Gergő a nap hőse
7:25-kor Gergő
ébresztette a családot. Mivel Verának 7:40-re az iskolában kellett lennie,
gyorsan rádobtunk valami ruhafélét, és Kata beviharzott Vele az iskolába. Addig
mi elkészültünk Gergővel, megreggeliztünk, főztem neki és Gábrisnak virslit.
Előkészítettük Gergő ünneplő ruháját is, mert este anyák napi műsort adtak és
kérték az óvónők, hogy vigyünk be reggel ünneplőt. Gergőért hazajött Kata és
külön bevitte az óvodába. Ő így kicsit későn ért be, de az óvodában ez még nem
akkora probléma, és a család többi tagját ő mentette meg az elkéséstől. Este
pedig ügyesen, hangosan, érthetően mondta a verset az anyák napi programon.
Egészen meglepő volt, mert ez volt az első igazi önálló szereplése, és egy
cseppet sem izgult, pedig ő mindig visszahúzódóbb volt, mint Vera.
2012-05-05 Diakónus szentelés
Szombat délelőtt
egy barátunkat diakónussá szentelték Békéscsabán. Minket is hívott az
eseményre, és szerettünk volna elmenni, de Kata épp német cserediákoknak
mutatta be Hortobágyot. A klasszikus vicc Hortobágyról, amikor a turistákat
kérdezik, hogy „Na látja, hogy nem látja.” Nem fedi teljesen a valóságot. A
német diákok kísérőtanára lelkes biológus volt, és örömmel kutatta Hortobágy
madárvilágát. Azt mesélte, hogy az ő vidékükön gólyák sem élnek. Kata magával
vitte Verát is. Ő nagyon összebarátkozott a német tanár bácsival. Meg is
tanulta tőle, hogy van a gólya németül, bár Vera szájából a Storch inkább
tüsszentésnek hallatszott.
Amíg Katáék
Hortobágyon voltak, mi itthon játszottunk a fiúkkal. Gábris tökélyre
fejlesztette a mászó tudományát és most először sikerült felmásznia az
ágyunkra. Ezt a délelőtt folyamán többször megismételte, hogy jól be legyen
gyakorolva. Később Gergő ágyára is felmászott. Ezentúl még jobban kell rá
figyelnünk, hogy le ne essen valahonnan.
Katáék kora
délután értek haza. Megebédeltünk és átmentünk a templomba. Az esti misére a
frissen szentelt diakónus barátunk is hazaért, sőt, ő tartott a mise előtt
ájtatosságot. Mindenképpen részt szerettünk volna venni mi is. El is mentünk az
egész családdal, de a gyerekek fáradtak voltak már a hosszú szertartáshoz,
ezért elég korán kivittem őket a szabadba, hadd hangoskodjanak és játszanak.
Este
édesanyámmal beszéltem telefonon. Megdöbbentett, amit mondott. Dédimama
panaszkodott ránk, hogy Gábris elcsavargatta a szekrényén a gombokat, meg hogy
nagybátyámék nem tudták elvinni a temetőbe, mert mi felmentünk hozzájuk
látogatóba. Tényleg egyedül van otthon egész nap, és azt gondoltam, hogy örül,
ha időnként felviszem hozzá a dédunokáit. Eléggé fájdalmasan érintett ez a
hozzáállás, de végül megbékéltem, hiszen dédimama meglehetősen öreg már és
durva dolgokat átélt életében, többek közt egy világháborút. Megengedhet
magának néhány rigolyát.
2012-05-06 Anyák napja
Anyák napja
tiszteletére délelőtt a templomban Vera és Gergő is szavalt verset. Gergő
magabiztosan elmondta azt a verset, amit az óvodai ünnepségen is. Vera
villámgyorsan tanult be egy hosszabb verset, emiatt némiképp bizonytalan volt,
de ezt csak a figyelmesebbek vették észre rajta. Ügyes volt ő is, ráadásul
felvette a koszorús lány ruháját, így még az utcán is többen megállították,
hogy gyönyörködjenek benne.
Zsuzsa mama is
igyekezett eljönni a műsorra, de gyalog indult el, és későn ért a templomba,
ezért az ő kedvéért újra elszavalták a gyerekek a verseket. Édesanyám, azaz
Zsuzsa mama, ahogy a gyerekeim miatt mostanában én is hívom, azt mondta, még
átgyalogol dédi mamához, hogy felköszöntse őt is. Elkísértük a gyerekekkel.
Vettünk út közben virágot. Hogy ne dúljuk fel a lakását, most megálltunk az
ajtóban és ott énekeltek és szavaltak neki a gyerekek. Még a szomszédok is
kijöttek megcsodálni őket.
Ebéd után egy
kényelmesebb ruhában átvittem a gyerekeket a játszótérre, hogy Kata tudjon
tanulni. Itt voltunk egészen estig. Nem is volt semmi baj indulásig. Szóltam a
gyerekeknek, hogy pakolják össze a homokozó játékokat és indulunk. A következő
negyed órában ezt a felszólítást még többször elismételtem, de a gyerekek nem
jöttek, sőt, Gergő összerombolta egy kislány várát, aki emiatt nagyon sírt.
Összeszidtam Gergőt, és ismét kértem, hogy jöjjenek. Megint nem jöttek,
ehelyett Gergő egy vödör homokot borított a síró kislányra. Mondtam neki, hogy
azonnal kérjen bocsánatot. Gergő oda is ment, de a kislány lehülyézte, Gergő
pedig bocsánatkérés helyett ráordított, hogy ő nem hülye. Nagyon kellemetlen
volt a szituáció. Több szülő is volt a játszótéren, és nemigen látták még a
gyerekeimet így viselkedni. Hazafelé nem épp kedves szavakkal próbáltam Gergő
eszét helyre tenni, de mondtam nekik, hogy anyát ne zavarjuk most ezzel a
történettel, mert amúgy is ideges a vizsgái miatt. Inkább bementünk a boltba,
és vettünk Katának egy kis meglepetést anyák napjára. Megbeszéltük a
gyerekekkel, hogy otthon együtt adják majd át neki. Innentől hazafelé olyanok voltak,
mint a kisangyalok, és Katát is úgy köszöntötték fel. Akkor vesztettem el ismét
a türelmem, amikor vacsoránál megkértem Gergőt, hogy vegye fel a földről a
leesett fahéjas zacskót. Ő fel is vette, de csuklóig beledugta az öklét a
zacskóba, amitől ő csurom fahéj lett, a fahéj pedig kiszóródott. Ekkor megint
elég durván kiabáltam vele.
Este, fürdés
után leültünk, és megbeszéltük a gyerekekkel, hogy sok kicsi bizony sokra megy.
Elmondtam nekik, hogy nem voltak nagyon súlyos dolgok, amikért mérges lettem,
de olyan ez, mint egy pohár, amibe csepereg a víz, és van egy utolsó csepp,
aminél bizony kifolyik, és akkor már semmi nem állíthatja meg. Elmondtam nekik,
hogy akkor is szeretem őket, amikor mérges vagyok, és hogy nem szeretek mérges
lenni, szégyellem is magam, mikor úgy viselkedek, ezért azt kérem tőlük, hogy
ne mérgesítsenek fel. Végül úgy aludtak el, hogy legalább száz puszit kaptam
tőlük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése