2012. augusztus 10., péntek

23-26


2012-07-23 Koc

      Reggel én ébredtem korábban. Melegítettem Csabáéknak kávét, és adtam a gyerkőcöknek egy kis joghurtot, kenyeret, margarint, sajtot és kolbászt reggelire. Persze csak szerényen, de azért remélem jól esett nekik a hosszú út előtt, merthogy tőlünk Kárpátaljára indultak tovább. Vera és Gábris felébredt elköszönni a vendégektől, Gergő és Kata nem. Katától az ismerőseink nem veszik zokon az ilyesmit, hiszen legendásan jó alvó. Ő tényleg az az ember, akinek nem esne nehezére téli álmot aludni, de ha egyszer felébred, tele van energiával. Gergő pedig mellette aludt, mert a mi ágyunkban jutott neki hely éjszakára. Az ébren lévő gyerekeimmel kikísértük a vendégeket az autójukhoz. Eléggé ragaszkodtak hozzánk, mert csak a második vagy harmadik nekifutásra tudtak végül elindulni. A technika ördöge kicsit megviccelt bennünket.
      Délelőtt rendbeszedtük a lakást. Épp pakoltam, amikor Kata közölte, hogy fél óra múlva jön egy barátnője, akinek segít nyelvet tanulni. Nem lettem ettől túl vidám, de valamennyire így is sikerült elpakolni a holmiinkat és mosni néhány adag ruhát.
      Délután a főtéren sétáltunk. Néhány tarháló kreol nő elől egy könyvesboltba menekültünk, ahol vettünk is egy könyvet Gergőnek. Később ettünk egy gyrost a város legújabb gyrosozójában.
      Este ismét tanítottam a gyerekeket biciklizni. a szomszédok nevették, hogy jó edzés nekem, hogy mindkét gyerek mellett futok. Igazából meglepett, hogy milyen sokáig bírom. Azt hittem, hogy már menthetetlenül elpuhultam. Lehet, hogy nem ártana néha elnéznem a kocogó klubba.


2012-07-24 Pont, pont vesszőcske

      Reggel Gábris házias férfiként segített nekem a mosásnál. Szépen átválogatta a szennyest. Arra még nem jöttem rá, hogy milyen szabály szerint válogatta a ruhákat, de így is jó volt vele dolgozni, mint a mellékelt videókból látszik:





Délután a Máltai játszótéren találkoztunk Kata egyetemi csoporttársai közül néhánnyal. Én leginkább a gyerekekre vigyáztam, amikor háromfelé tudtam szaladni, hogy mindegyikükre ránézzek. Gábris persze rögtön beütötte a fejét, amikor egyszer nem mentem utána. Vera zárás előtt két perccel horzsolta végig a combját, leesett egy farönkről. A gyerekeink tehát kétharmados arányban sérülten hagyták el a játszóteret.
      Gábris minden kaját elcsaklizott Kata barátnőitől. Evett csokit, kekszet, utána még tömködött
pár kavicsot a szájába, mert nagyon éhes maradt, de ebből legalább leszűrhettük, hogy a fejsérülése nem okozott nála különösebb bajt.
      Kata már chipset és makarónit is evett. Még nem tudta felemelni a gyerekeket, de már nem is
látszott rajta, hogy műtötték.
      Este kiderültek a felvételi ponthatárok. FELVETTEK mesterképzésre.


2012-07-26 Anna nap

      Ma volt Anna keresztlányom névnapja. Isten éltesse sokáig!
      Nagypapa hozott három Túró Rudit. Gábris azonnal megette az övét, és indult, hogy elkunyerálja a Gergőét. Gergő adott neki kedvességből egy falatot a sajátjából (nem is kellett megkérnünk rá), de Gábrisnak ez nem volt elég. Gergőnek a fürdőszobába kellett zárkóznia, hogy megehesse a Rudit, közben Gábris az ajtó előtt éktelenül bömbölt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése