2012-08-10 Kész cirkusz…

      …amit mostanában Gábris művel. Mindenre felmászik, amire egyáltalán lehetséges. Reggel az etetőszékére mászva magára borított egy pohár szörpöt, ezért kétfelé szedtük az etetőt, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Úgy van ugyanis kialakítva, hogy egy mozdulattal asztalkává és kisszékké alakítható. Meg is nyugodtunk Katával, hogy most már nem tud mászkálni rajta. Két perc múlva kimentünk a konyhába, és megláttuk Gábrist, ahogy az etetőszék karfáján áll, fél kézzel az asztal szélébe kapaszkodva. Hálát adtunk a Jóistennek, hogy ezt édesanyám nem látta, mert ő akkorát sikított volna, hogy a gyerek biztosan a földre esett volna ijedtében. Mi szép lassan odamentünk hozzá, és levettük a karfáról. Ezután kitaláltuk, hogy ezentúl zárva tartjuk a konyhaajtót, hogy Gábris ne járkálhasson ki. Be is zártuk. Igen ám, de ezt az ajtót sosem szoktuk zárni. Most az is eszünkbe jutott, hogy miért… Az ajtó bezáródott, és úgy is maradt. Egy délelőttön át próbáltuk kinyitni erővel, lökéssel, rúgással, csavarhúzóval, imával, mindennel, de meg sem mozdult. Bevallom, rendesen elvesztettem a türelmemet. Tehetetlenségemben úgy őrjöngtem az ajtó miatt, mint egy hisztis színésznő. Kata javasolta, hogy hívjuk fel édesapámat, mire lehurrogtam, hogy miért nem édesapámhoz ment feleségül.

      Fél perc múlva felhívtam édesapámat. Azt tudni kell, hogy édesapám az almásiak azon ágához tartozik, akik mindenhez értenek. Ha ő nem tudja kinyitni az ajtót, akkor nincs mese, kalapács és be kell törni.

      Nem kis megelégedettséggel töltött el, amikor édesapám végül átjött hozzánk, és nem sikerült kinyitnia az ajtót. Már rámondta, hogy menthetetlen, de egy kósza gondolattól vezérelve megpróbálta még egyszer. Az ajtó kinyílt. Gyorsan kiszereltük belőle a zárat, ami szemmel láthatóan tropára volt menve. Édesapám kiadta az utasítást, hogy ezzel most szépen elmegyek a zárcentrumba, és veszek egy ugyanilyet, csak jót. Mondanom sem kell.. még két hét múlva sem volt zár a konyhaajtón. A zárcentrum helyett ugyanis a postára mentünk, ahol több ügyet is intéznünk kellett. Szerencsére meg tudtuk osztani az erőnket. Gergő beállt az egyik sorba, én a másikba, amíg Kata kitöltött pár nyomtatványt, Vera pedig vigyázott Gábrisra. Bár a város egyik leglassabb postáján voltunk, ezzel a módszerrel hamar végeztünk, így még arra is maradt időnk, hogy a nővéremmel és Panni lányával együtt elmenjünk a játszótérre. Rajtuk pulóver volt, mi pedig rövidujjúban flangáltunk. Ezt persze a nővérkém rögtön szóvá is tette, aztán adott még nekünk néhány életvezetési tanácsot, amit családunk érzékenyebb lelkű tagjai kioktatásnak vélhettek, de azért a lelkük mélyén érezték a jó szándékot.